Vasárnap - családi magazin, 1993. június-december (26. évfolyam, 23-52. szám)
1993-09-05 / 35. szám
Magyar glóbusz TALLÓZÁS A MAGYARORSZÁGI SAJTÓBAN Az állandósult helykeresés - úgy tetszik - törvényszerűséggé lett. „Kompország, Komp-ország, Komp-ország: legképességesebb álmaiban is csak mászkált két part között: Kelettől Nyugatig, de szívesebben vissza...“ - még 1905-ben jegyezte fel minden idők egyik legnagyobb magyar hazafija, Ady Endre ezeket a sorokat. A jelenség tehát nem új, noha ez kevéssé vigasztaló, viszont akárhogyan múlik az idő, nem mondhatunk le arról, hogy tudomásul vegyük a tényeket. Amelyek - mint közismert - inkább kedvezőtlenek, mint kedvezőek. CZINHA7 SZÖVETSÉG FOLYÓIRATA Akik tudják, hol a helyük... Gobbi Hilda valamikor a negyvenes években Párizsban járt. Hagyatékában megtalált naplóját közli a Magyar Színházművészeti Szövetség folyóirata. Persze, hogy Shaw Szent Johannájának címszereplője az or- léans-i szűz, Jeanne d’Arc emlékére is kíváncsi volt. Jegyzete azonban nem csupán erről szól... „Hogy itt milyen tébolyító Jeanna d’Arc-kultusz van, az pokoli! Engem persze meghat, úgy érzem, valami közöm van hozzá. Rengeteg szobra áll mindenütt, utcán, templomban, stb. Az Hotel des Invalides-ben kiállítás van: Jeanne d’Arc!!! (...) Sok dokumentum nincsen, amint azt a kiállítás egyik folyosóján nagyon szépen felírták, hogy mindenki annyit és úgy hisz el belőle, ahogy érzi, vagy ahogy a szíve diktálja - mindent elégettek, ami az övé volt vagy rá emlékeztetett, egy-két dolgot kivéve. Aki »boszorkány«, annak mindenét el kell tüntetni, mert félő, hogy szent lesz belőle! Az egész kiállításnak két fő érdeme van: az egyik, hogy hogyan tudták csoportosítani a semmit, hogy mégis valami legyen, a másik, hogy kitűnő és áttekinthető képet nyújtanak a korról, amely szétszakított nemzeti élete, zavaros politikája és megszállottsága következtében meg kellett, hogy szülje Jeanne d’Arcot! Határtalan ízlés, kis makettek, korabeli páncélok, statisztikai adatok, pecsétek, dinasztiák táblázata, dómok és várak fényképe vagy makettje, ahol Johanna megfordult, a per eredeti iratai, egy két egykorú karc róla, szülőfalujának templomából a szentek szobrai, jelképesen a máglya stb. Szép! És ha kilép az ember a kiállítás terméből, biztosan tudja, hogy Johanna élt, eggyékovácsolta Franciaországot, hogy hitt Istenben, és hogy egy derék parasztlány volt, akit azért égettek meg, mert nem tudták elképzelni, hogy korával, társadalmi helyzetével és zseniális stratégiai tudásával különb lehet, mint ők. Na persze, itt még jobban meg voltam hatva, és még izgatot- tabb voltam, mint bárhol! Hiszen ismertem minden szót, amit a falra helyeztek mondásaiból, hitéből és szenvedéseiből...“ HLMVILA3 A keleti szélre figyelve Báron György, az ismert kritikus a San Franciscó-i filmfesztiválról számol be, „mely alighanem az Újvilág legjelentősebb fesztiválja“- s amelyen „amerikai film csak elvétve volt található a jó százharminc címet tartalmazó grandiózus programban“. A szemek Keletre tekintettek“ — folytatja beszámolóját a magyar filmművész-szövetség kritikusi szakosztályának titkára.- „Mindenekelőtt Európa forrongóváltozó keleti végvidékére.“ »Mintha különböző történelmi korokból érkezett emberek találkoznának itt«- mondta az elegáns, légkondicionált vetítőteremben Dusán Makavejev azon a kerekasztal-beszélgetésen, amelyen a kelet-európai filmről esett szó, cseh, lengyel, tadzsik, szerb és bosnyák filmesek részvételével, s amelyen a magyaroknak alighanem csak az étlap gazdagítása végett kellett szerepelniük: a tadzsik, a szerb és a bosnyák filmek árnyékában olyan érdektelenek voltunk, akárha egy osztrák vagy egy belga ülne ott - ezt is megértük... Nehezen eldönthető, hogy az a fokozott kíváncsiság, amellyel odaát a kelet- és középeurópai barbárságok filmkrónikáit figyelték, különbözött-e valamit is attól, ahogyan régi korok és kultúrák mára érthetetlen emberi közeledésmódját próbálják megfejteni. Werner Herzog például a távoli Szibériába zarándokolt, hogy áz ottani primitív vallásosságról készítsen filmet. A mélység harangjaiban Krisztusok tűnnek fel - Herzog legalább ötszázról tud, s az az egy, akit bemutat, az igencsak meggyőző —, az emberek a befagyott tó jegén hasalva, fülüket a tükörjégre szorítva várnak jelet a mélybe süllyedt legendabeli városból, miközben mellettük nyugatiasán öltözött fiatal pár korcsolyázik el, légiesen, könnyedén. Igen, az idő talán nem is lineáris folyamat, hanem horinzontálisan helyezkedik el a térben, s alighanem a film az egyetlen eszköz, amely e különös relativitást érzékeltetni képes.“ ÉLET ÉS | • IRODALOM A túlélés gyakorlása Bertha Bulcsú két évvel hatvanadik születésnapja előtt, meglehetősen súlyos kórral küzdve is szilárdan tartja negyedévszázada a magyar publicisztikában elfoglalt egyik vezető helyet. Az irodalmi hetilapban rendre jelentkezik rovatával, a Jelenségekkel. „A gazdasági válósággal küzdő országban, az infláció magasra csapó hullámai között, leszámítva az újgazdagokat, mindenki a túléléssel van elfoglalva. A túlélés nálunk egyéni és nemzeti program. Jó lenne balesetmentesen megúszni, túlélni a déli határaink mentén dúló balkáni háborút is. A Balaton a túlélési stratégiák gyakorlásához a legjobb földrajzi színpad. Hajdan a siófoki torokban álltak a török gályák és indultak rabló portyázásra a másik part felé. A világháború alatt a Balaton víztükre volt az angol és amerikai légi- erődök első számú tájékozódási pontja. A háború végén a déli partot már elfoglalták az oroszok, de az északin még tartották magukat a németek. Éjszakánként fehér hólepelbe öltözött felderítők jöttek át a jégen. A két parton mindenki a túléléssel foglalkozott az elsötétített házak ablakai mögött. A túlélés gyakorlása az idei év borongós, északi szeles júliusában a legjobb elfoglaltság. Optimista vagyok. Rabszolgapályán vagy egyéni fürdőkádban evezve, elérjük a túlsó partot. Csak kérdés, hogy mikor. Még időben, vagy a nemzetek versenyén kívül, mindenhonnan elkésve?“ tiszatáj Az aktuális Németh László A szegedi folyóirat hét tanulmányban elemzi Németh László regényírói örökségének aktualitását és maradandóságát. Domokos Mátyás, a legtekintélyesebb mai magyar irodalmárok egyike a Bűn kapcsán arról ír, hogy mit jelentett az író számára a regény műfaja és mit jelent a harmincas években íródott Bűn napjaink Magyarországán. Németh maga írta: „a társadalmi regények kiválóságának biztos jele az, hogy az idők múltával történelmi regényekké válnak. Aki koráról eléggé széles képet fest s abban a valóban lényegest emeli ki, végeredményben ugyanazt a munkát végzi el a jelenen, amit a történelem a múlton.“ Ezek után Domokos Mátyás véleménye így hangzik: „Az ezredfordulóhoz közeledve újraolvasva a harmincas évek közepén keletkezett társadalmi regényt, amelyet a közös ihlet hajszálgyökerei kötnek össze József Attila és Illyés Gyula akkoriban írt verseivel, vagy Móricz, Nagy Lajos, Kodolányi rokonanyagú prózáival, azt kell megállapítanunk, hogy a Bűn anyagának... az emberi világban tömegesen jelenlevő ott- hontalanság és létbizonytalanság érzésének a magyar életben, úgy tűnik, nincs tartós történelmi érvényű megoldása. Ha 1993-ban kilépünk a metró Moszkva téri épületéből, azonnal szembetaláljuk magunkat a fekete munkára leső ezredvégi Kovács Lajosok seregével, miközben a Rózsadombon szerteszét épülő, új kacsalábon forgó várak is idelátszanak... Mintha a Bűn újból visszavál- toznék »sorsvádló« társadalmi regénnyé napjainkban.“ Hócipő Farkasházy politikai iránytűje A negyvennyolc esztendős Farkasházy Tivadarról sok mindent tudunk a rádiókabarékból, a Népszabadság hasábjairól, s nem utolsósorban lapjából, a kéthetenként megjelenő Hócipőből. Talán csak azt nem szokta túlságosan emlegetni, hogy diplomáját tervmatematikusként szerezte, s mielőtt humorista-közírói karrierjét megkezdte, vagy három évig a Magyar Beruházási Bank közgazdászaként kereste kenyerét. De hát ennek már két évtizede, s a Hócipő is ötödik éve jelenik meg. Most érdekes nyilatkozatot tett lapjában, olyat, ami talán politikusok számára ugyancsak megszívlelendő lehetne. „Az én politikai iránytűmet évek óta kizárólag a különböző csapatok összeállítása vezérli. Nekem papolhatnak napestig népiségről, magyarságról, keresztyéniségről, szabadelvűségről, ügy vagyok vele, mint a jónép a szocializmusban a szocializmussal. Ezek ugyanis olyan szavak nekem, mint az izé meg az ott. Hiába kiabálja évek óta a feleségem egyre hangosabban, hogy: Ott!, nem látom. Ilyenkor 360 fokos körben forgók tehetetlenül, reménytelenül próbálván magyarázni, hogy ez a szó csak a közlő szemszögéből bír tartalommal, akkor meg minek beszélni, gondolkodni csöndben is lehet...“ Farkasházy a gondolkodó csapatot hiányolja, mert - mint írja — „a házasságot kivéve, magamat is mindig csapatembemek tartottam, ügy Sinkóval, mint Selmeczivel, Verebessel, Koltaival vagy Sándor Györggyel imádtam együtt dolgozni, nem beszélve a rádiókabarés bandáról... A rádiókararéban 15 éve meghonosított gegparti ugyanis csodákat tehet, olyan minőségek jöhetnek létre, amelyre külön-lülön a résztvevők egyike sem képes. Markos és Nádas jóval több, mint 2 Markos vagy 2 Nádas...“ E. FEHÉR PÁL összeállítása ■1 Qi -1 -ben Nógrádban -L y _L _L születtem, Balassagyarmaton, de a Hont megyei Dacsókeszin töltöttem életem első tíz évét. Ekkor édesapám Budapestre települt át, és én ott végeztem tanulmányaimat. Édesanyám viszont Ipolyságra költözött. így a következő évek egyik felét Pesten, a másikat Ságon töltöttem. Bár a főváros - az iparművészeti iskola - a grafika megtanulható, szakmai ismeretét adta, belső látásom, de egész világnézetem innen ered, a mikszáthi „görbe tartományiból, ahová a Nyitra megyei Nagykérről a II. Rudolf adományozta kuriális birtokról előlépett Rudi Laci bandája, a lengeteg tangók és igen: a lányok! A lányok, akik angyalok voltak Ipolyságon is, minden időben... S a remek barátok, kik szerte- rajzottak a nagyvilágban? Ha vissza-visszaríéztem később, bejárva a fél világot, a honvágy álmai mindig e képeket mutatták. Nos hát: a képek! Az évtizedek múltával pályám különböző izmusok stílusbukfencei között úgy kanyargóit, mint a régi Ipoly. Külső körülmények, megrendelői önkény, sokszor „lopa- tikai divatok“ — irányították, engedték, vagy elrekesztették. IPOLYSÁGI KIÁLLÍTÁSOM ELÉ lassan lefelé húzódtak őseim. Palócia lírai tájai, Hont-Nógrád Krúdyt idéző hangulata fogalmazta meg ars poeticámat. Kettéosztott ifjúságom „sági fele“ az akkori Pincék útja egyik kis házából nézett egyenest a régi futballpályára. Ez a tűzoltó szertár mellett terült el és szükség szerint marhavásártér céljait is szolgálta... Itt ismerkedtem meg a játék örömeivel, csodálva az akkori nagyokat, a kapuban Jakobovi- csot, a hosszú kéményseprőt, Baráti doktort, a három Daucsi- kot, no meg Weisz „Bun- gyit“. Később, már az új pályán néhányszor én is felléptem az l.F.C. kék-fehér szerelésében ... A városi hídfőnél, az uszoda mellett parázs vízipóló mécseseket vívtunk Homyák tanár úr vezetésével. Karácsonyi szünet idején viszont, mikor a befagyott kiöntésen néha Tesmagig elsik- lottunk ódivatú csavaros korcsolyáinkon — a jéghokira is megtanított a kitűnő Odiló mester. És a könnyű műfajok, ugye, mert rövid beszámolómat szeretném jó 60-70 év előtti derűre hangolni: a pozsonyi színház turnézó társulatának kissé pókhálós előadásai az (akkor még) vármegyeház dísztermében! Es operett, persze. Nem beszélve Spitz tánctudor iskolájáról a Centrál kávéházban. És a bálok! A bálok, a szalonzenekarrá így kerültem hosszú évekre a Comics feliratú dobozba, majd később egy Tabán-korszakban merültem el. (Az elsőből semmit, a másodikból csak egyet állítok ki, az alkalmazott grafika naptár-sorozatában.) Nem látható hét önálló budapesti, vidéki, külföldi tárlat anyaga sem, ezek ma már - ki tudja, hol - szanaszét lógnak a világban, mind más és más kifejezési modorban. Ezért képeim regénye csupán egyes fejezetek címeit sorolja fel. A tartalomjegyzék talán sejteti, mennyi lehetett az egész... E sokféle közlési mód láttán fölmerülhet a kérdés; melyik a művész eredeti stílusa? A választ megadta az akkori vezető napilap kritikusa, 1947-ben (!!!) első kiállításomról írva már előre... Utolsó mondatát idézem: „... minden arra mutat, hogy a művész kiváló könyvillusztrátorként emelhetné a magyar könyv súlyát.“ önéletrajzi riportregényemhez viszont — saját megrendelésemre készítettem kísérőrajzokat. „Egy vándorfestő ifjúságai“ c. könyvem grafikái bemutatják magán (hogy úgy mondjam privát) stílusomat. Fogadják megértéssel. Végül megköszönöm Ipolyság városának, ifjúságom egyik igen kedves színterének hogy kiállításomnak ilyen megérző-megértő rendezéssel ad méltó keretet. Zórád Ernő Zórád Ernő kiállítását az ipolysági Honti Kulturális Napok keretében (1993. szeptember 5-12.) nyitják meg. 10 1993. IX.5. ilasámap Eg y életmű tartalomjegyzéke
