Vasárnap - családi magazin, 1993. június-december (26. évfolyam, 23-52. szám)
1993-09-05 / 35. szám
* Filmről és zenéről E>és Lászlóval * ^ < í* . í 4 *•" v *» -.i ' ■' ~ * Ä* ’ *! ACSEND HATÁRÁN Dzsesszkoncertek a Trio Stendhallal. Színházi előadások zenéje Budapesten és vidéken. Bereményi Gézával írt dalok Udvaros Dorottyának, Básti Julinak és Cserhalmi Györgynek. Filmzenék 1981 óta, köztük a legsikeresebb: a Nagy utazás Kottái Róbert Sose halunk meg című rendezéséhez. Dés László. Zeneszerző és dzsesszmuzsikus tenorszaxofonnal. Huszonkét évesen, 1976-ban San Sebastian- ban,1985-ben Dunkerque-ben, 1986-ban Karlovy Varyban nyert, mint legjobb szólista. Wroclawban, 1981-ben a kritikusok díját kapta, de erről is inkább csak a szakma tudott. A szélesebb közönség csupán most, a Koltai-film láttán, vagy a rádióban, televízióban naponta sugárzott dal hallatán jegyezte meg: ez a romantikus, szelíden szomorkás zene, amely minden taktusával beletalál az ember leikébe, Dés László zenéje. • Mekkora volt az út a Nagy utazásig? Lehetett volna rövidíteni valahol?- Nem, nem érzek ilyet. Ha csak a filmzenére vonatkoztatom a kérdést, akkor azt kell mondanom: erre nem lehet jelentkezni, itt vagy kiválasztják az embert, vagy nem. Én az első felkérést. Másik Jánossal közösen, Makk Károly- tól kaptam, az Egymásra nézve című filmben. Fábri Péter rendezéséhez, a Nyom nélkülhöz már egyedül komponáltam zenét. Maga a műfaj régóta vonzott. Bele is volt kalkulálva az életembe, hogy én ezzel foglalkozni fogok. A színház és a mozi iránti rajongás persze nem elég, itt a lehető legkülönbözőbb szakmai fortélyokat kell elsajátítani és ezt nem tanítják nálunk. Én a gyakorlatban tanultam meg mindent, a színházzal kapcsolatban is. Véres verítékkel jöttem rá, mi hogyan működik. Nem vagyok tévedhetetlen, de ma már könnyebben veszem az akadályokat. A konyha című Wesker-darabhoz ugyanakkor csináltam (zörej)zenét a szegedi társulatnak, mint amikor a Katona József Színháznak Goldoni Oj lakásához, amely rokokó stílust kívánt. Az alkalmazott zenében az a jelszó, hogy olyan legyen, mintha. Goldonihoz például korabeli szerzők műveiből is választhatnának a rendezők, csakhogy ők mai zenét akarnak, amely hangzásvilágával, stílusával hozza az adott időszakot. Ezt pedig nem lehet egyik napról a másikra megtanulni, ehhez valóban évek kellenek. Nekem abban is szerencsém van, hogy jó rendezőkkel dolgozhatok. Makk Károlytól Ascher Tamásig csupa olyan egyéniséggel, akiktől rengeteg szakmai tudást leshettem el. • Megsértem, ha azt mondom: a Makk-film zenéjére egyáltalán nem emlékszem?- Arra nem is emlékezhet. Az nagyon finom pasztellzene volt. A legtöbb filmzenének egyébként sem az a funkciója, hogy önálló életet éljen. Az még semmi rosszat nem jelent, hogy egyetlen taktust sem tud felidézni a néző. Akkor lenne baj, ha azt állítaná: olyan dallamokat hallott, amelyeknek az égvilágon semmi közük nem volt a filmhez. De ha nem zuhan le a zene a vászonról, akkor az azt jelenti: együtt él a történettel, és ez a lényeg. A Nyom nélkülben elkövettem azt a hibát, hogy az elején is más dal volt, meg a végén is. Agyonhangszereltem, túlkomplikáltam, telezsúfoltam mindenféle zenei megoldással, ötlettel a filmet és ez az, amit nem szabad. Ezt nem bírja el sem a néző, sem a vászon. Ma már tudom: a filmzene trükkje egyedül a hangszerelésben lehet. Ugyanaz a motívum többször is felbukkanhat, sőt az a jó, ha felbukkan, de mindig más változatban. A Sose halunk meg „vállfazenéje” is a főcímdalból van, hangulatát, ritmikáját, hangszerelését tekintve mégis más irányba megy. A Szerelem első vérig zenéjét is én komponáltam és ott is ugyanaz történt, ami a Koltai-film esetében. A dal, amelyet Demjén Ferenc énekel, teljes szinkronban van a filmmel és mégis önálló életre kelt. Nehéz lenne eldönteni, melyik volt a labda és melyik az ütő. A zene segítette a filmet, vagy a film a zenét? Koltai Róbert rendezése mindenesetre akkora siker a magyar mozikban, hogy amerikai filmet nem néztek meg annyian, mint ezt. 0 Igaz, hogy a főcímzene hamarabb készen volt, mint a film kezdő képsora?- Igen, ez történt. • Ami ugye, korántsem megszokott dolog.- Finoman fogalmazott. Nyugodtan mondhatta volna azt is: ez így elég nagy képtelenség. Csakhogy Robiban az volt a lenyűgöző, hogy rettenetesen izgult, s előbb hallani akarta a dalt, hogy annak a hangulatára kezdhessen el forgatni. A Szerelem első vérig ilyen szempontból könnyebb helyzet elé állított. Megnéztem a film első kockáit, Szeged városát a Tiszával, a hidat és az egyetemet és így kaptam a kép tempója, a kameramozgás és a színek alapján ihletet. Robi filmjéből azonban semmit sem láthattam, csak a forgatókönyvet, és így kellett elkészítenem a főcímdalt. Lett is ebből galiba, most már elárulhatom, mert a kezdő képsorhoz nem igazán stimmelt a zene. Üjra kellett venni bizonyos jeleneteket. Pótforgatás volt, mert nem akartam megvagdosni a dalt, inkább új képeket kértem. • Ón melyik jelenetet szereti a legjobban a filmben ?- Azt, amikor a keresztény pap héber imát mond Gyuszi bácsiért. • Ezt a képsort is meg tudta volna spékelni?- Ha szükséges lett volna, akkor igen, de úgy éreztük, oda csend kell. A túlzenéléssel sok mindent el lehet rontani. Azt a képsort is szabadon hagytuk, amikor megsértődik a fiú a pályaudvar várótermében, és haza akar menni. Ez döntő fordulat a filmben, tele emberi mozzanattal, ehhez nem kell semmilyen zene. Elég a jelenet drámaisága, szépsége. A zene mindig, minden esetben a csendből indul és a csendbe torkoll, ez alapszabály, amely a Trio Stendhal stílusát is meghatározza. A mi zenénk sokáig a csend határán mozog, és ott kap aztán újra erőre. • Speciális felállású zenekar a Trio Stendhal. Hiányoznak belőle bizonyos zenei funkciók.- Nem is speciális, hanem szinte abnormális kamaraegyüttes a miénk. Nincs benne például basszus. Olyanfajta zenélési módot, hangszerelést kellett megteremtenünk, hogy senkinek ne legyen hiányérzete. Se nekünk, sem a közönségnek. Azt hiszem, sikerült. Épp ez a hiányos felállás adja meg a játék érdekességét. Kortárs kamarazene erős dzsesszhatásokkal és improvizációkkal - ez a Trio Stendhal. Szaxofon, klasszikus gitár és ütőhangszerek. Hat éve játszunk együtt; az első lemezünk itthon készült, aztán Olaszországba szerződtünk. Ottani CD-inket az egész világon terjesztik. Párizstól Indiáig, ahol játszunk, mindenütt rákaptak a zenénkre. 0 A Sose halunk meg főcímdala, amelyet Presser Gábor énekel igazán nagyszerűen, hogy lehetne világsláger?- Természetesen angol változatban. Először is le kellene fordítani Bereményi Géza szövegét, aztán már csak egy jó menedzselésre lenne szükség. Más akadálya nincs a dolognak, hiszen semmi sincs a dalban, ami zeneileg speciálisan ide kötné. A film amerikai forgalmazói azonban nem akarnak angol verziót. Pedig egy kellően kiválasztott, szőrös hangú amerikai énekes gyorsan sikerre vihetné. Amerikában sajnos, nem divat a szinkron, így aztán a dalt sem fogják lefordítani. A hatás tehát ki van zárva, az esély, hogy világsláger legyen a számból, veszni fog. • Átutazó címmel Udvaros Dorottyának komponált nagylemezanyagot, a Hallgass kicsit dalai Básti Julinak és Cserhalmi Györgynek készültek. Lesz folytatása ennek a két lemeznek?- Udvaros Dorottyának önálló estje lesz az új évadban, már írom a dalokat neki. Gimnazista kora óta ismerem őt, tudom, milyen számok illenek az egyéniségéhez. Az ő lemeze egyértelmű siker volt, a Hallgass kicsit végletesebb véleményeket váltott ki, hiszen jóval irritá- lóbb. Két ember marja egymást Bereményi Géza tükrében. Egyesek rajongásig szeretik ezeket a dalokat, mások egyáltalán nem bírják. Nem vagyunk egyformák, férfi és nő kapcsolatát mindenki máshogy ítéli meg. A Koltai-film zenéje nem osztotta két táborra az embereket. Ott azonnal éreztem, hogy valami jót csináltam. Az egész stáb ezt dúdolta végig, a forgatás utolsó napjáig. Ascher Tamás, Lukáts Andor, mindenki szerette. A díjak, amelyeket külföldön kaptam, szárnyakat és önbizalmat adtak, igazán jó érzést azonban egy olyan munka jelent, amely emberek ezreit érinti meg. A Presser énekelte Nagy utazás különben, más szöveggel a Vígszínházban már hallható volt egykor. A Panthaleon és a hölgy- vendégek című nagyot bukott Llosa-darabban Brazilka dala volt ez, Eszenyi Enikő előadásában. Öt év homályából vettem elő, mert tudtam: ez az a film, amelybe tökéletesen beleillik. Nem akartam én „spórolni", egyszerűen éreztem, hogy beletalál. Ugyanígy tartogatok egy számot Cserháti Zsuzsának is, akit nagyon nagy énekesnőnek tartok. Talán ez volt az életem - ez a dal refrénje, és várom a napot, amikor neki adhatom majd. 0 A Koltai-film zenéje, gondolom, újabb és újabb lehetőségekhez juttatta.- Nem akarom elaprózni magam. Szerintem azzal követném el a legnagyobb hibát, ha most belemerülnék a filmzenébe és minden más mellékes lenne. Amerikai és németországi megrendelésre korábban is dolgoztam már, pár héttel ezelőtt egy osztrák természetfilmhez komponáltam zenét. Van egy érintetlen őserdő Ausztriában, egy arisztokrata család hatalmas birtoka, arról készült a film. Gombrowicz Yvonne, burgundi hercegnő című darabját rendezi Ascher Tamás Helsinkiben, ez most a legnagyobb falat, ehhez kell zenét szereznem. Többet egyelőre nem is vállalok. Vár rám a Trio Stendhal, annál pedig semmi sem lehet fontosabb. Szabó G. László * Anne Parillaud, akit a Nikiid ban nyújtott alakításáért Franciaországban az év legjobb színésznőjének járó Cesar-díj- jal jutalmaztak, a filmet követően egyéves szünet után lépett újra felvevőgép elé, azzal, hogy szeretne más szerepkörben is jó színésznő lenni. A fejébe vette, hogy a jövőben sem munkaköri kérdésekben, sem magánéleti kapcsolataiban nem hagyja magát befolyásolni, s a döntéseiben csak a szívére fog hallgatni. „Sokáig függtem mások akaratától. Elveszítettem az énemet, másokra hallgattam, mások döntöttek helyettem. Aztán azt mondtam, ebből elég. A Nikita után nagyon sok forgatókönyvet elolvastam - mondja de mert különösebben nem érintettek meg, egy évig nem fdmeztem. A figurák, amelyeket meg kellett volna formálnom, egészen mások voltak, mint amilyen én vagyok. Igaz, hogy Nikita erőszakossága sincs meg bennem, de ez egyfajta kihívás volt számomra, amelynek eleget akartam tenni. Különben is, azokra az ajánlatokra szoktam igent mondani, amelyek engedték, hogy amolyan «női James Bond» lehessek. Az egyéves pihenő után Vincent Ward Az emberi szív térképe című filmjének forgatókönyvét olvasva megfogott a főhős, egy törékeny félvér lány alakja, és elfogadtam az ajánlatot.,, És nemcsak azért, mert amerikai filmről volt szó. Bár igaz, hogy ez a film indította el Anne Parillaud hollywoodi karrierjét, ezután kapta meg John Ladis Harapós nő című filmjének címszerepét. „A szerep mélysége, nem a film nemzetisége volt meghatározó számomra - mondja. - Szeretem azokat az embereket, akik életbevágóan fontos dolgokért harcolnak. S Wardnak ez a filmje a rasszizmus megnyilvánulásai ellen szól. Érdekes felismerésre késztetett: forgatás közben azon töprengtem, hogy én talán nem úgy viselkednék, ahogy a főhős, aki mindenáron el akarja felejteni indián származását. Miután elvállaltam a szerepet, elutaztam az Északi-sarkvidékre, s több hetet töltöttem ott egy rezervátumban. Szerettem volna minden részletében megismerni Albertine sorsát, azét a lányét, akit a filmben alakítok.,, Anne itt, a hóval fedett érintetlen tájban történeteket olvasott a Nagy Északról, és hallgatta az ottlakók elbeszéléseit annak a lánynak az életéről, aki fémkefével véresre dörzsölte a bőrét, hogy levakarja magáról a sötét színt. Ott, akkor értette meg: „A munkám lényege, hogy megpróbálom saját meggyőződésem szerint befolyásolni azokat, akik másképp vélekednek erről a dologról. Ez a fajta elhivatottságérzetem nem újkeletű: emlékszem, gyermekkoromban védőügyvéd szerettem volna lenni. Érdekelnek azok az emberek, akiknek súlyos gondok nehezítik az életét. Úgy gondolom, mindenkiben, a legkeményebb vagy a leggonoszabb emberben is hasonló szív dobog, mint bennem.,, Albertine figuráját, aki az életét ugyanolyan kiúttalannak érzi, mint amilyennek egy ideig Anne is érezte a sajátját, szívszorongatóan keltette életre a színésznő. Sorsuk sok mindenben azonos: mindketten elkeseredett kitartással küzdenek azért, amit vállaltak, és úgy vélik létezésük ettől a harctól függ, mert: „Fontos, hogy megvédjük az eszméinket, kiálljunk értük,, - mondja a francia sztár, aki egyébként a figurával való azonosulásban önmagára talált. Kibújt a saját gubójából. „Halott voltam és megszülettem,, - mondja. Az új Anne olyan, mint egy lepke: szép és komoly, gyöngéd, néha szigorú. A munkájában és az életben is őrületes tervekbe vetette magát - nem törődve azzal, hogy melléfog, vagy elveszik a süllyesztőben. Mert hát a siker és az elismerések nem arra csábították, hogy rutinból játssza a szerepeket, egyiket a másik után. „Meg akarom ismerni a boldogságot és a fájdalmat ugyanúgy, hiszen a kettő együtt jár, aztán az érzéseimből a szerepek révén juttatni akarok a nézőknek is.„ Utoljára John Ladis filmjében, A harapós nőben állt kamerák előtt. Egy erdélyi menekültet kelt életre, aki rettegésben tartja az egész várost, mert a nemesi származású vámpírelődökhöz hasonlóan, ő is örökké vérre szomjazik. A Gioia alapján (tallósi) ■M 1993. IX. 5.
