Vasárnap - családi magazin, 1993. június-december (26. évfolyam, 23-52. szám)

1993-11-07 / 44. szám

uföocmtni'íié BW mtd attßtl' i cospnatG.tt t mote pee nips. ttma mmm turn bugabß utttmtmr fioeßite tmnbttö 6iojc cc interne toe mm futó Péter király megvakítass. Miniatúra Kálti Márk Képes Krónikájából Gizella személyes sérelme és a ma­gyar urak nagy részének mellőzött­sége összetalálkozott. Az özvegy királyné éppen az előkelőket kérte meg, hogy képviseljék Péternél ér­dekeit. Am Péter nem egyszerűen zsarnok hajlamú volt, hanem egyez­kedésre képtelen, makacs ember is. Semmit sem adott vissza Gizellá­nak. Ekkor a magyar urak elhatá­rozták, hogy Péter rossz szelleme, Budó ellen fordulnak. Kérték a ki­rálytól tanácsosa kiadatását, hogy méltó ítélettel sújtsák. Mikor nem kapták meg Budót, maguk léptek akcióba. Budót elveszejtették, két gyermekét szemük világától fosz­tották meg. Péternek menekülnie kellett. A baráti Csehországba im­már hiába ment, hiszen ott éppen ekkor, 1041-ben hódolt meg az ural­kodó III. Henrik előtt, Lengyel- és Oroszországban pedig az István ál­tal száműzött Vászoly-fiak éltek. Nem maradt más választása, mint minapi ellenfele, a német birodalom segítségét kérni. Az oda vezető út - képletes érte­lemben vett - megtalálását rokoni kapcsolatok is segítették. Húga, Froizza, Adalbert osztrák őrgróf felesége volt; Péter hitvese is, aki­vel valószínűleg még István életé­ben, 1038 előtt kötött házasságot, a német birodalomból, talán Re- gensburgból származott. Miközben Magyarországon Aba Sámuel került a trónra, Péter német földön egyre azon fáradozott, hogy visszatérjen Magyarországra, és újra a királyi trónra üljön. Találkozott ez a szán­déka III. Henrik eltökéltségével, aki ily módon akarta elérni azt, ami elődjének, Konrádnak fegyverrel nem sikerült: a birodalom érdekkö­rébe vonni Magyarországot. Az alkalom erre 1044-ben érke­zett el, amikor a Győr melletti Mén­főnél megvívott csatában III. Henrik és Péter győzelmet aratott. Ezután a magyarok tömegesen hódoltak meg a német uralkodó előtt. III. Henrik maga vezette be Rétért Szé­kesfehérvárra, s ott személyesen ül­tette a magyar trónra. Tudta, Péter uralma csak úgy lesz tartós, ha nem folytatódik az ellenségeskedés köz­te és magyar alattvalói között. Ezért kísérletet tett arra, hogy békességet teremtsen köztük. Péter minden bi­zonnyal már 1044-től kezdve a né­met birodalom hűbérese lett (ezt jelzi, hogy 1044-től kezdve a német jogot használták Magyarországon). Rövidesen formailag is kifejeződött ez: 1045 pünkösdjén Henrik Ma­gyarországra jött, s ekkor Péter Ma­gyarországot egy aranyozott lán­dzsa képében átadta a német király­nak. Ez a hűbéri viszony nyílt válla­lását jelentette. Péterrel újra a feudális állam po­zíciói erősödtek meg Magyarorszá­gon, a bevezetett bajor törvény a hatalom gyakorlásában részesülő előkelők vagyonát védte, de a hata­lom közvetlen közelébe a magyar urak jelentős része ezúttal sem ke­rült. Ha lehet, még inkább megnö­vekedett a magyar állam fontos posztjain az idegenek, főleg a néme­tek száma. Ezekben az években tért vissza Gizella szülőföldjére, Ba­jorországba, és kolostorba vonult, apáca lett. Távozását Magyaror­szágról nagymértékben elősegíthet­te az a felismerés, hogy az ország távol került a férje alatti állapotok­tól, s kikerülhetetlenül haladt a bel- háború felé. Hiába ért el Péter ered­ményeket az osztályrend erőszakos megszilárdításában - az Aba Sá­muel által visszavont adókat nyil­ván újra kivetette a német hűbér vállalása a magyar társadalom túl­nyomó többségének ellenzését vál­totta ki. 1045-ben két összeesküvés is szerveződött Péter ellen. Az egyik élén Viske, Bolya és Bonyha álltak. Viske Aba Sámuel egyik főembere volt, Bolya és Bonyha pedig az 1003-ban fegyverrel legyőzött er­délyi Gyula fiai. Lehet, hogy közü­lük egyik-másik ha nem is pogány, de pogány érzelmű volt, nyílt po­gány restaurációt azonban Aba Sá­muel országlása után nem akartak. István király korát sírták vissza. Összeesküvésük lelepleződött, Pé­ter véres bosszút állt rajtuk: megkí- noztatta, kivégeztette őket. A má­sik Péter-ellenes mozgalom Csanád- ról indult el, s Gellért püspök volt a vezetője. Gellért is, Péter is velen­cei származásúak voltak, de ez nem hozta közös táborba őket. Ellenté­teik régi gyökerekre, még családjuk velencei szembenállására mentek vissza, amelyeket a Magyarorszá­gon töltött évtizedek csak mélyítet­tek. Péter ellenében a magyar trónt Vászoly Oroszországban élő fiai­nak, Leventének és Andrásnak ajánlották fel. 1046-ban egy újabb, immár nem főúri-főpapi, hanem népi felkelés rázkódtatta meg az országot. Ennek éle is kifejezetten Péter ellen irá­nyult. Péter lehetett az, aki Vatát, a Körösök vidékén megszállt törzs vezetőjét ki akarta füstölni a várá­ból, hogy saját, megbízható embe­rét helyezze oda. Vata ugyan István király alatt keresztény hitre tért, de lelke mélyén megmaradt pogány- nak. Most, amikor tényleges hatal­ma veszélybe került, Péterrel és keresztény híveivel a maga és népe pogányságát szegezte szembe. Tá­madásuk céltáblái az egyháziak, va­lamint Péter német és olasz hívei voltak, mindenekelőtt pedig maga Péter. A királyi felkelés hírére - amely hamarosan egész Kelet-Magyaror- szágra átterjedt - Székesfehérvárra sietett, de annak kapuit bezárták előtte. Péter akkor érezhette meg, hogy trónja ismét súlyos veszélybe került, amikor értesült a két Vá- szoly-fiú Magyarországra való visz- szatértéről. Fehérvárról gyorsan Moson felé futott, hogy kimenekül­jön az országból, s német területről kérjen ismét segítséget. Ám az or­szágkapukon át nem tudott kijutni Magyarországról. Mivel András herceg visszahívta, engedett a szép szónak,, visszafordult, s Fehérvárra igyekezett. Amikor már közel jutott a királyi székvároshoz, Zámoly fa­lunál András követe csellel el akarta fogni, hogy fogolyként Andráshoz vigye. Péter azonban észrevette a csapdát, bezárkózott egy udvar­házba, s három napon át hősiesen védekezett. Majdnem mindegyik embere elesett mellőle, maga eleve­nen jutott fogságba, ahol megvakí­tották. A XIV. századi krónika szerint fájdalmaiba hamarosan belehalt. A néhány évtizeddel az események után élő cseh krónikás viszont úgy tudja, hogy amikor Csehország egyik fejedelmének özvegyét tulaj­don fia kiűzte az országból, az öz­vegy, a bajor származású Schwein- furti Judit Magyarországra mene­kült, és ott fia és minden cseh szé­gyenére házasságra lépett Péterrel. Ez az esemény - ha valóban meg­történt — 1055-re tehető. így hát Péter túlélte megvakítását, s nyil­ván megözvegyült, ha másodszor is frigyre lépett. Ä cseh krónika adatá­ból az is kiderül, hogy a vak Péter Magyarországon élt. Sem egyik, sem másik házasságából nem szüle­tett utód, legalábbis nem tudunk róla. Kevéssel második házasságá­nak megkötése után, az 1050-es évek végén (1059-ben?) meghalt. Még ötvenéves sem volt. A pécsi székesegyházban temették el. Noha jót akart, mégis rossz emléket ha­gyott maga után. Élete azt példázza, hogy a jó szándék (adott esetben az István által megkezdett politika folytatása, az állam és az egyház erősítése) önmagában kevés, és visszájára fordul, ha megvalósításá­hoz rossz eszközöket (zsarnoki ön­kényt, megegyezésre képtelen vas­szigort, idegen befolyást) vesznek igénybe. Péter a hibákért személyes tragédiájával és alakjának az utókor általi megbélyegzésével fizetett. ABA SÁMUEL Aba Sámuel családjáról Anonymus őrzött meg érdekes híradást. Esze­rint amikor a honfoglaló magyarok a Körös és a Zagyva folyók, vala­mint a Mátra- és a Szepes-erdők vidékén foglaltak területet, „Árpád vezér nagy földet adott Ednek és Edöménnek a Mátra-erdőben, ahol az unokájuk, Pata később várat épí­tett. Az ő sarjadékukból származott hosszú idő után Sámuel király is, akit kegyességéért Abának hívtak.“ Anonymus egyébként Edét és Edö- mént a hét kun vezér között szere­pelteti, akik még Oroszországban meghódoltak a honfoglalásra induló Álmos vezér előtt, s a magyarokkal együtt vettek részt a Kárpát-meden­ce meghódításában. Ez a tudósítás vegyesen őrzött meg hiteles és téves elemeket. Min­denekelőtt hiteles az a közlés, hogy Aba király második neve Sámuel volt. Az egész krónikairodalom (a hazai és a külföldi is) Aba néven ismeri ezt az uralkodót, egyedül Anonymus tudja, hogy voltaképpen Sámuel volt az igazi neve. Azt, hogy Anonymus e helyütt nemhogy nem téved, hanem éppen nagyon pontos információval rendelkezik, az mutatja: Aba pénzein saját ma­gát Sámuel királynak nevezte. Az Aba név eredetileg tiszteleti név volt, törökül apát jelent, utóbb nemzetségnévvé vált. Maga a Sá­muel név meglehetősen ritka Ma­gyarországon a középkorban, s mi­vel héber eredetű, alkalmasint vise­lőjének zsidó vallására enged kö­vetkeztetni. Az már kétséges, hogy Sámuel­nek volt-e Pata nevű előde. Ugyan Heves megyében ma is létezik Gyöngyöspata nevű helység, ahol a régészeti ásatások eredményeként egy X. századi földvár került elő, de könnyen lehet, hogy ezt nem Sá­muel egyik felmenője építette, ha­nem egy Pata nevű személyt e Pata helynévből Anonymus keltett élet­re. Nyilvánvalóan téves viszont a névtelen jegyző azon állítása, hogy Ed és Edömén - valamint további öt vezértársuk - kun lett volna, hiszen a kunok (kománok, kipcsakok) csak a XI. század máso­dik felében jelentek meg Európá­ban. Teljesen légből kapottnak azonban még ezt sem mondhatjuk. A XIV. századi krónika ugyanis Edét és Edömént Attila hun király unokájának, a legendás Csaba ki­rályfi fiainak teszi meg, akik Csaba királyfinak egy korezmi nővel kö­tött házasságából születtek. E króni­ka is úgy tudja, hogy az Aba nem­zetség Csabától, azaz Edtől és Edö- méntől ered. Ami közös Anonymus és a XIV. századi krónika tudósítá­sában, az az Aba nemzetség keleti eredete: a névtelen jegyzőnél olvas­ható kun és a krónika szerinti ko­rezmi származás egyaránt keleti eredetre mutat. Márpedig mindösz- sze egy olyan népesség volt, ame­lyik a honfoglalást megelőzően tö­megesen csatlakozott a magyarság­hoz, s ez a kazárok közül kiszakadt kabar etnikum. Tudjuk, hogy a kazár uralkodó réteg valamikor a VIII-IX. század­ban zsidó vallásra tért át. Valószínű, hogy Sámuel kazár származású, te­hát török nyelvet beszélő család leszármazottja volt (maga az Aba név is törökül értelmezhető), amely család a kazárok közül kiválva a magyarokhoz csatlakozott, részt vett a honfoglalásban, szállásterüle- tet nyert a Kárpát-medencében, te­hát osztozott a magyar előkelők sorsában, de török nyelvét és zsidó vallását egészen a XI. század elejéig megtarthatta. A kabarokról tudjuk, hogy eredetileg három törzset al­kottak, de a X. században a magya­rok e három törzset már egy törzzsé egyesítették, s Bíborbanszületett Konstantin bizánci császár szerint 950 táján a kabar törzs élén egy fejedelem állt. Kevés kétség lehet a tekintetben, hogy e fejedelem (törzsfő) Sámuel egyik őse lehetett, amint Sámuel is kazár eredetű ka­bar törzsi vezetőnek tekinthető. Törzsének szállásterülete két adat egybevetéséből állapítható meg. Anonymus szerint Ed és Edömén a Mátrában kaptak birtokot, s az Aba nemzetség egyik (képzelt?) ősével, Patával itt építtetett várat, a XIV. századi krónika pedig úgy tudja, hogy Sámuel király monosto­ra a mai Abasáron állt. Ha ehhez hozzátesszük, hogy a XIII-XIV. században ismert Aba nemzetség birtokai ugyanezen a vidéken terül­tek el, kétségtelennek tekinthető: a kabar törzs, amelynek élén a XI. század elején Sámuel állt, a Mátra tágabb körzetében élt. Sámuel születési idejét nem is­merjük, csak nagyon feltételesen helyezhetjük azt legkésőbbi dátum­ként 990 tájára. 1010 körül min­denesetre már kabar törzsfőnek kel­lett lennie, hiszen ekkortájt vette feleségül István király egyik későn született testvérét. Ha ugyanis Sá­muel nem lett volna a kabar népes­ség vezetője, István aligha őhozzá adta volna húgát nőül. István e frigy kikovácsolásával — ugyanúgy, mint másik húgának ekkortájt létrejött velencei házasságával - politikai ér­dekeket szolgált. Ennek révén érte el, hogy a kabar törzs vezetője, illetve az egész kabar népesség (amelynek folytatását a palócság- ban láthatjuk) szövetségese lett. Nyilván e házasság feltétele volt, hogy Sámuel, feladva zsidó vallását, térjen át a keresztény hitre. Miután ez megtörtént, semmi nem állt útjá­ban annak, hogy a kabar tömegek is felvegyék a keresztséget, s létrejjön a kabar törzs szállásterületén az egri püspökség. Ha ennek időpont­jául 1009-et jelöljük meg, ez Sá­muel házassága és keresztény hitre térése dátumát is megadja; mind­ezeknek kevéssel 1009 előtt kellett történniük. Ekkor alapíthatta Sámu­el az írott forrásból ismert sári (aba- sári), valamint a mai napig fennma­radt (de korai írott forrásban nem szereplő) feldebrői kolostort. Ezek­kel az alapításokkal félreérthetetle­nül tanújelét adta annak, hogy - legalábbis formálisan — megbékélt a keresztény vallással. E friggyel Sámuel elkerülte azt, hogy fegyve­resen kelljen megmérkőznie a Kár­pát-medencei tényleges uralomért harcoló Istvánnal, azaz kitért az összecsapás elől. Ennek az volt az ára, hogy fel kellett adnia törzsfői méltóságát. Ennek eredményekép­pen bekerült István udvarába, vagy­is tagja lett az országos politikát irányító legszűkebb tanácsadói tes­tületnek, ahol,' mint a király rokona, kiváltképp nagy súllyal rendelkez­hetett. Ráadásul István udvara is­pánjává, a későbbi nádori méltóság megfelelőjévé tette meg. A zsidó vallású, ám jobbára pogány alattva­lóknak parancsoló Sámuel így egy keresztény királyi udvar vezető tisztségviselője lett. István azonban maga is érezhette, hogy Sámuel iga­zodása a keresztény hithez felszínes és külsődleges, politikai érdekből, a felszínen maradás érdekében tett lépés lehetett. Ezért Imre fiának tragikus halála után nem Sámuelt jelölte utódául, hanem a minden szempontból meggyőződéses ke­resztény Pétert, jóllehet Imre halá­lának évében, 1031-ben Péter még csak húszéves ifjú volt, Sámuel pe­dig legalább negyvenéves, akinek István húgával kötött házasságából számos gyermeke (köztük több fia) született. Péter viszont ekkor még bizonnyal nőtlen és gyermektelen volt. (Folytatjuk) 1993. november 7. ál ÜÉNtál! NMJOMI Kristó Gyula - Makk Ferenc

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom