Vasárnap - családi magazin, 1993. június-december (26. évfolyam, 23-52. szám)
1993-12-19 / 50. szám
elegenás fürdőhely várszállodá- ának teraszát ellepték az emberek. lortokba veró'dve beszélgettek. A tóra ciripelő hangot hallatva, kövér, cseppekben hullott az eső. Azokat azonban, akik a teraszon ácso- rogtak, nem érdekelte az időjárás. Néhányan a falhoz nyomódva, két hatalmas fekete tábla előtt nyüzsögtek, ide függesztették ki a délután kezdődő párosverseny részvevőinek ülésrendjét. Egy molett, pattanásos arcú fiatal nő is a tábla közelében szorongott. Tőle mintegy húsz lépésre jóképű, magas férfi várakozott. Úgy tett, mint akit nem érdekel a tülekedés. Csontkeretes, több- dioptriás szemüvegű, fürge kis ember torpant meg előtte. Na végre! Már mindenütt kerestelek. Azt hittem, ez idén Monte Carlóban próbálsz szerencsét. A szőke férfi elnézett felette, a tó felé bámult. Kivel játszol? kérdezte a csontkeretes szemüvegű. Mi az, megkukultál? Közben arrafelé pislantott, ahol a kövér lány állt. Te jó isten, már minden tramplit ide engednek? hadarta egyszuszra. Kit? kérdezte a másik. Kit, kit, hát azt ott! és a lány felé bökött. A magas, szőke orrcimpája alig észrevehetően megrándult. Ez nem szépségverseny, mondta. Ahá, persze füttyentett a szemüveges, szóval vele játszol. Akkor már itt se vagyok. Apropos, mi lett azzal a tavalyi hölggyel? Megették a krokodilok? Ha nem tévedek, valami afrikavadásznak volt a felesége... Ezt menetközben sorolta, s majdnem elsodorta a dagadt lányt, aki egyenesen szembejött vele. Ki volt ez? kérdezte a lány. Rudi, elsőosztályú játékos, mondta a szőke. Nyolcvanötben ő nyerte az országos egyénit. A lány hártafeszített nyakkal állt előtte, jól táplált, igyekvő kutyára emlkéztetett, akinek sikerült a gazda füttyentésére időben előkotród- nia. Aprókat szuszogott. Mindent feljegyeztem. Lelkesedésében volt valami túlméretezett. A kelet-nyugati csoportban kezdünk, tette hozzá. Még ez is, legyintett a férfi. Az baj? aggodalmaskodott a lány. Minden baj. A férfi növekvő ellenszenvvel méregette az előtte szuszogó kövérséget. Esik, próbálkozott a lány. És aztán? Nem baj? Az eső zavar legkevésbé. Az ebédlőben játszunk. Nagyobb baj, hogy a keletnyugati csoportba kerültünk. Egyik asztaltól a másikig szaladgálhatunk. Hány asztal van? Egy mezőnyben harminchárom. Na látod. Tudod mit jelent az? Észak-dél a helyén marad, s minden játszma után kifújhatják magukat. Holnap nekik kell helyet változtatni. Igen, de mindig az első napon van a hangsúly. Attól függ, milyen a start. Te olyan kitűnő játékos vagy, neked biztosan sikerül. Ne felejtsd el Margó, ketten játszunk. Nagyon fogok igyekezni. Jó, azt hiszem eleget karattyoltunk. Legokosabb, ha kicsit visszavonulok. István! Mit akarsz még? István, ha megközelítőleg úgy játszom, ahogy elvárod... Akkor kapsz egy kiló selyemcukrot. Margó elmosolyodott. Ettől Monoszlóy Dezső* hosszúságú? Mindjárt jön a partnerem, rebegte Margó, ő majd... Mi az, maga gondnokság alatt van? támadtak rá kétoldalról. Nem, dehogy. A bemondott nemes szín nálunk természetesen ötös hosszúságú és... Semmi és... dördült a magasból. Mi ez itt, kikérdezősdi? A két férfi Istvánra nézett. Nicsak, milyen erős! A végén még megijedünk. A rendezőbizottság egyik tagja közben az asztalra helyezte a kártyákat. Margó a jelzésekre pillantott. Az ellenfél volt veszélyes zónában és a kelet volt az osztó. A lapokat kivette a tokból, érezte, reszket a keze. Három magas zárt pikkje volt, különben semmi. A hunyorgó szemű egy kört licitált, István passzolt, aztán IBirfídfes a mosolytól széles arca még jobban kikerekült. A szőke férfi utálkozva fordította el a fejét. A hatalmas, nyitott terasz pufók angyalokat, faunokat utánzó és tűlevelű pálmákra, misztikus növényzetre hasonlító mozaikmintákkal volt kirakva. Nagyokat lépett, hogy ne taposson a dagadt angyalokra. Az egyik fejébe mégis belesarkalt. Összerázkódott. Az volt az érzése, nem a faunok kergetik az angyalokat, hanem megfordítva. Az eső felerősödött. A nyitott teraszról szétrebbentek az emberek. Háromnegyed kettőkor az északdél párosítás nagyjából elfoglalta helyét. Margó az asztalok között botorkált. Időnként esetlen pipiske- déssel, hogy jobban lásson, kihúzta magát. Ők a tizenegyes számú asztalnál kezdtek. A két ellenfél, egy bozontos, cingár, már ott ült. Margó először vett részt ilyen nagy versenyen, nem tudta, illik-e bemutatkoznia. Gréber Margó, mondta, s várta, hogy ők is bemutatkozzanak. Üljön le, mit áll? horkant rá a Mussolini-képű. A név nem számít. Milyen konvenciót játszanak? Felírtuk ide, tessék elolvasni. A Mussolini-képű hatalmas tenyerében forgatta a kis kartonlapot, aztán átnyújtotta a hunyorgó cingár- nak. Na jó, mondta, ettől nem lettünk okosabbak. A bemondott nemes szín maguknál hányas Mussolini három szanzaduját kontrázta. Margó hpsszú pikket sejtett az ellenfélnél így inkább az asztal erejébe játszott. István szingli kör ásszal vitte. Öt kis pikk maradt a kezében, amelyek közül kettő kimagasodhatott volna, de már nem tudta átvenni az ütést. A boltozatos homlokú le- fitymálóan mérte végig. Hát ezzel megvolnánk, mondta, igyekezhetnek a másik asztalhoz. Margó zavarodottan tápászkodott fel. Szeretett volna még ülve maradni. A szégyen latyakosan, otrombán ölébe telepedett. „Mindent elrontottál“, ez bi- zsergett combjában. Ezek plafont játszottak, sziszegte István a fülébe, ahogy a következő asztalhoz tartottak. A tizennyolcas a miénk, motyogta Margó bocsánatkérően. Most ne arról fecsegj, torkollta le István, le merem fogadni, a többi asztalnál két kört teljesítettek, mehetünk Kuku- tyinba zabot hegyezni. Margó lehajtotta a fejét. Tagjai ólomsúlyúvá nehezültek, mintha az ablakon túl csillogó tó fenekére zuhant volna. Talán még kijavítjuk, nyögte. Te! Te akarsz^ valamit kijavítani? Istvánnak a dühtől kivörösödött az arca. Úgy játszottál, mint egy hentes! Két vidám öreg hölgy várt rájuk. Margó megpróbált nyugalmat erőltetni magára. A hetedik asztalnál már nem is látott arcokat, csak kártyalapokat. A további játszma simán ment. Elég bonyolult kis szlemmet is teljesített. Az biztosnak látszott, hogy az első nullát leszámítva, legalábbis átlagot játszottak. Hét óra lett, mire az utolsó asztalhoz érkeztek. Már nem látszott a tó. Kívülről sötétség tapadt a hatalmas ablakokra. Margó rögtön a tokot kereste az asztal közepén, de valamiért késedelmeskedett a rendezőség. Nyugalom, összpontosítani, biztatta magát. Rudi hangja riasztotta fel a tűnődésből. Na, hogy ityeg a fityeg? Sehogy, morogta István, leégtünk. Hogy-hogy? Az első fordulóban kezemben ragadt két pikk, az ellenfél kontrázott három szanzadut teljesített. Hát az kellemetlen. Mi az, hogy kellemetlen?! Ez a nő leégetett. Három ellen nem lehet labdába rúgni. Ja, megint a partner, füttyentett Rudi, akárcsak tavaly az oroszlánvadász- nő. Az is leégetett, persze az legalább tele volt dohánnyal. Ezzel mit akarsz mondani? István szeme ösz- szeszűkült. Közben megérkezett a kártya. Na lássuk, miből élünk, kedélyeskedett Rudi. Többet nem szóltak. Margó öt treffet játszott. Amikor teljesítette, Rudi elismerően bólogatott. Ugyan nem szokásom az ellenfelet dicsérni, de ez szép volt. Mi volt szép? akadékoskodott István. Az öt treff. Ezt Rudi partnere, egy lódenkabátos férfi mondta. Lehetett volna kevesebbet teljesíteni? érdeklődött István. De még mennyire. Ha nem adja a partnere azt a mélyített im- passzt, akkor kétszer nem. István nem válaszolt. Zúgó fejjel indult a szálloda eszpresszója felé. Margó engedelmesen követte. István meggyorsította lépteit. Még- hogy az az impassz! Erről eszébe jutott a nagyanyja. Tizenkét éves korában arra kényszerítette, hogy a nagyokkal játsszon. Egyszer kihagyott egy impasszt és a nagyanyja képen vágta. Ne haragudj, motyogta háta mögött Margó. Az öreg ördögbe is! Ez a trampli most sem hagy békén. Keze meglendült. Fordulásból csattant a pofon. Margó ajkába harapott, alsó ajka azonnal csúnyán feldagadt. Ne haragudj, szepegte elferdült, feldagadt szájjal. István szó nélkül faképnél hagyta. Rudi nem messze állt tőlük, jól látta a pofont. Azt is, ahogy a lány imbolyogva betántorog az eszpresz- szóba és becsukja maga mögött az ajtót. Hát ebben a pofonban én is benne vagyok, gondolta. A fene egye meg, mindig jár a pofám. Ez a trampliért is volt. Az a hiú strici! Benyitott a presszóba. Margó az egyik sarokasztalnál ült, zsebkendőt szorított a szájára. Rudi az asztalhoz lépett, egyensúlyt keresve váltogatta a lábát, hirtelenében nem tudta, hogyan szólítsa meg a lányt. Margó lassan felemelte a fejét. Elrontottam, motyogta. Na és aztán? Rudi a lány mellé akart ülni, félúton meggondolta. Tudja, milyen szép a tó? Mit akar ezzel mondani? Hát, hogy nemcsak bridzsből áll a világ. Tekintete önkéntelenül is az asztal alá kalandozott. Margó vastag lábán most is ráncos volt a harisnya. Te jó isten, még csak ne is bridzsezzen? Jövőre majd jobban megy, mondta. Jövőre? Margó szeméből váratlanul elindultak a könnyek. Te jó isten, még bőg is! Rudi összeráncolta a homlokát. Hát mi vagyok én? Egy jó, közepes bridzsjátékos. A fene egye meg azt a rohadt stricit. Ne haragudjon, hogy zavartam, dadogta, ne haragudjon. Azzal gyorsan kisurrant a presszóból. A szálloda halijában lornyós öreg hölgy számológéppel férje esélyeit latolgatta. A tizennegyedik partiban négy pikket játszottál, ez alighanem topscour. Vagyis újabb hatvannégy pont. Rudi elégedetten el- vigyorodott. Ő abban a partiban egy szűrrel három szanzadut telej sített. Nocsak, milyen optimista ez az anyóka. A Carmen hős torreádoiját kezdte fütyörészni, kicsit hamisan, de senki se figyelt rá. A tó felől időnként motorcsónak reflektorja villant, s úgy tetszett, mintha Rudira kacsintana. * 70. születésnapján köszöntjük az írót. Andrej Reiner Intelligencia A házassági ajánlatokat az apróhirdetések közt különféle okokból olvassuk. Van, aki arról akar meggyőződni, hogy érdeklődnek-e még iránta, van, aki azt tanulmányozza, kik a legkeresettebb partnerek, többen pedig azért olvassák ezeket az apróhirdetéseket, mert még nem nőttek fel a komolyabb irodalomhoz. Sőt, olyanok is akadnak, -----------------------------------ak ik házasodni akarnak. Mint például én. Arra vágytam, hogy olyan nővel ismerkedjek meg, aki kellően tudta volna értékelni a lelki beállítottságomat. Éveken át megvettem minden lapot, melyben házassági hirdetések voltak, s már teljesen csalódott voltam, míg végül is kivártam. Az apróhirdetés így hangzott: „Rokonszenves lány megismerkedne intelligens férfival. Jelige: Őszintén szeretném“. Ez a hirdetés nagyon tetszett nekem. Elsősorban azért, mert semmiféle számokat nem tartalmazott. A lány nem az életkorát, súlyát, magasságát, hajának és körmének színét stb. kínálta fel, az én alapvető méreteim sem érdekelték őt. Fényképet sem kért. Csakis a szellemi képességeim, az intellektusom érdekelte őt. Vettem egy hatalmas csokor virágot, és teli várakozással elindultam az első találkánkra. Amikor megláttam őt, olyan izgatott lettem, hogy a virágcsokor nyomban elvesztette eredeti esztétikai értékét. A lány elbűvölően szép volt, szemmel láthatóan csupa báj. Nyomban beleszerettem.- Elnézést kérek - mondta -, de tulajdonképpen azt sem tudom, mivel is foglalkozik ön. Nem mintha ez fontos lenne... Ilyen szempontból nem vagyok igényes, hiszen lényegében, mindegy, mit csinál az ember, az a fő, hogy azt, amit csinál, becsületesen és színvonalasan végezze, hogy öröme teljék benne.- Természetesen - bólintottam bölcs szavai hallatán. - Én műszaki tisztviselő vagyok.- Ó, - mondta a lány elbűvölő mosollyal - bizonyára valamely fontos hivatalban. Sok a mellékkeresete?- Dehogy - feleltem -, egyáltalán nincs mellékkeresetem.- Persze - mosolygott édesen -, minek is lenne? Ön technikus. Bizonyára sokat fusizik?- Nem én - nyugtattam meg őt. - Megjavítok néhány zuhanyt meg a vízvezetéket, ez minden.- Tehát nem kell fusiznia - örvendezett a lány. - Elég, ha anyagot szerez. Miféle anyagok vannak a vállalatánál?- Rajzeszközök - közöltem. - De ezeket nem szoktam hazavinni.- Vagy úgy - mondta elgondolkodva. - ön szóval íróasztalnál dolgozik. Biztosan vannak különféle ismeretségei. Ez nagyszerű! Mi mindent szerez be általuk?- Semmit - vallottam be. - Nincsen oly sok ismerősöm. Tulajdonképpen egy sem. Magamnak élek.- Helyes - dicsért meg a lány -, vigyázni is kell, ha annyit örökölt.- Sajnos, árva vagyok. Születésem óta. Nem örököltem semmit.- Hm - gondolkodott el egy kis ideig. Aztán fel- derült a képe. - Szóval maga készpénzt hord haza. Ez igen! Maga nagyon ügyes! S a saját vállalatában szokott sikkasztani, vagy másutt?- Nem sikkasztottam egyetlen koronát sem - mondtam büszkén, kemény hangon. - Még a villamosjegyeket is mindig pontosan kilyukasztom. A lány elkomolyodott. Aztán elszömyedve kérdezte: - Mindez nem azt jelenti talán, hogy ön csupán a fizetéséből él?- De igen - mosolyodtam el ezúttal én.- Maga szamár! - ordított rám a lány, s mérgesen felugrott a székéről. - Hát maga nem olvasta, hogy én egy intelligens férfival akarok megismerkedni?! Sági Tóth Tibor fordítása Pierre-Auguste Renoir festménye (részlet)
