Vasárnap - családi magazin, 1993. június-december (26. évfolyam, 23-52. szám)

1993-06-27 / 25. szám

Módosult (élet)pálya A FÖLDMÉRÉSTŐL A PALACSINTASÜTÉSIG Lehetne kőműves, hiszen saját kezűleg tatarozza a szülői házat, vagy talán műbútorasztalos, mert lakásában sorra faragja a szekré­nyeket, polcokat, ágyakat. És le­hetne idegenvezető, vagy hivatá­sos műemlékvédő, turistákat kísé­rő túravezető, de geodéta, író, fényképész is, hiszen a felsorolt szakmákhoz remekül ért. Lehetne, de nem az. Lehel Zsolt, 40 éves pozsonyi magánvállalkozó hat- gyermekes családapa jelenleg pa­lacsintát süt. Szombat kivételével nap mint nap déltől késő estig, s a vásárló óhaja szerint kerül a palacsintába a 28 féle töltelék valamelyike. Sánc utcai sütödéje előtt általában hosszú sor kígyó­zik, mert a fővárosban egyedül uralja a piacot, és a palacsintája finom.- Mi késztetett arra, pályát módosíts, feladd eredeti hivatásodat, a műemlékek feltérképe­zését, és belevágjál a nagy ismeretlen­be, a vállalkozásba? - szegeztem neki köszö­nés helyett a kérdést. Mivel vagy fél órát sorakoztam a sütöde előtt, s az ínycsiklandó illatok beindították gyomornedveimet, kértem én is palacsintát.- A válaszra még várni kell — szólt ki az ablakon, majd figyelmeztette a várakozókat, hogy őket még ugyan kiszolgálja, de az újonnan érkezőket már nem. Elmúlt háromne­gyed kilenc, amikor bezárta a boltot, s a mo­sogatás, rakosgatás közben belefogott törté­nete elmesélésébe.- Másképp terveztem a dolgokat. Amikor a szülői ház papíron is a mienk lett, arra gondoltam, ki kell használni a földszinti térsé­get. A feleségemmel úgy gondoltuk, hogy délelőttönként a szakmámban dolgozom, s kora este beállók palacsintát sütni. Hogy miért pont a palacsintára esett a választá­sunk? Elsősorban azért, mert nagyon szeret­jük. Vagyis két hónappal ezelőtt még én is szerettem... Másodsorban azért, mert úgy hittük, hogy bármi volt, van és lesz, az embe­rek mindig enni fognak, s a sok lángos, hot- dog mellett elfér a palacsintasütöde is. Persze, melyik kezdő vállalkozó számolt azzal, hogy megdrágulnak az alapanyagok, a liszt, a to­jás, az olaj, a tejpor, a gyümölcsízek, a túró, a víz-, villany-, a gázdíjakról nem is szólva. Nos, az eredeti elképzelésemet - munkahe­lyem megszűnése után módosítanom kellett. Mivel arra sem kaptunk engedélyt, hogy a pa­lacsintán kívül más édesipari terméket ké­szítsünk, a választék bővítésére összpontosí­tottam. így már nem csupán sokféle édes, hanem különféle sós (sonkás, sajtos, szardí- niás stb.) palacsintát is kínálunk.- Le kell ülnöm roskad le fáradtan a székre, s néhány másodpercre behunyja a szemét. - Az öt serpenyő fölött nemrég 45 fokos meleget mértem - magyarázza fáradtsá­ga okát, majd nevetve közli: - ha beszélgetés közben elaludnék, rázzál csak fel nyugodtan. Elmeséli, hogy néhány nap múlva már nem az utcán kell sorakozniuk az édes csemegére áhítozóknak. Újabb földszinti helyiséget alakí­tott át, s igy nemcsak az időjárás szeszélyei­től kíméli meg vendégeit, a forró pala­csintát helyben is elfogyaszthatják.- Az átalakítási munkáik közepette derült ki, milyen rossz állapotban van az épület. Az üzlet végett ide kellett költöztetnem a csalá­domat, öt gyerekemet. S bár van lakótelepi bérlakásunk, bele kellett fognom lakrészünk kialakításába. Pénzem nem volt, kölcsönért kellett folyamodnom. Erről hadd ne meséljek, mert gutaütést kapok. Soroljam azt, hogy a munkálatokat vállaló mesterek hitegettek és cserben hagytak, sokszor pocsék munkát végeztek? Ott álltam egy szétbontott, felállvá­nyozott házzal, s a vákolók lemondták a meg­bízatást. Mit tehettem? Magam vakoltam. Hiszen ez ideig a műemlékeket hivatalból is védtem, és saját házamnak is eredeti arcula­tát adom vissza. Pórul jártam a tetőjavítókkal is. Ezért a legmegbízhatóbb cégre bíztam a munkát - a jobb és a bal kezemre. Persze, sok még a tennivalóm. A ház padlásterén, a homlokzaton, a lépcsőházban, s legújabban a megrepedt csatomázáis jelent veszélyt. Nem panaszképpen mondom, hiszen mindez csu­pán átmeneti állapot, de nem a palacsintasü­tés készít ki, hanem a rengeteg ügyintézés. Hiába van annyi maszek szállító a városban, nincs egy olyan sem, aki elvállalná, hogy kis tételekben ugyan - mert többre nem futja - házhoz szállítaná az árut. Telefonberregés hasít a csendbe. Jól hal­lom Zsolt feleségének a hangját, aki az eme­leti lakásba invitál.- Tudod — fogad barátságosan -, a kicsik csak most aludtak el. Hiányolták az elalvás előtti puszidat - fordul férje felé. - Mard még vár rád. Míg az apa s nyolcéves fia szót váltanak, mi a kicsik ágya fölé hajolunk. Megcsodálom a békésen alvó hároméves Misit és a kétéves Zsófit, s a hangosan szuszogó kéthónapos Julcsit is. Alig ülünk le, a tizenöt és fél éves Böbe megmutatja vízhó­lyagos ujját - a fűnyírás eredményét.- Ha leérettségizem - vigasztalja húgát a tizennyolc éves Kati,-besegítek a kerti munkákba - mondja, majd elviharzik tanulni.- A gyerekek nagyon jól vannak. Élik a maguk életét, bár az igaz, a két nagylány gyakran segít. Főleg akkor, ha családi sétára indulunk. Gondolnád, hogy a kicsik öltözteté­se - főleg télen - másfél órát vesz igénybe? Valaha nem volt olyan hétvége, hogy ne kirándultunk volna. Most a palacsinta, az átépítés miatt egyre ritkábban érünk rá.- Nemcsak nekem, a gyerekeknek is hiá­nyoznak a belvárosi séták - tért vissza a ház ura. - Tavaly nyáron, miután esténként bezár­tam a sütödét, kitakarítottam és elvégeztem a könyvelést, a kicsikkel együtt gyakran éjjel tizenegykor városnéző sétákra indultunk. A gyerekek aludtak a kocsiban, a nagyok a Káptalan utcai szellemek háza előtt ismer­kedtek a történelemmel. Persze akadtak járó­kelők, akik a gyerekkocsik láttán felelőtlen­séggel vádoltak bennünket. Nekünk viszont az ilyen együttlét nagyon sokat adott. Aztán arról beszél, hogy tulajdonképpen lelkiismeret-furdalása van, hiszen kevés ideje jut a gyerekekre. Ideálisabb napirend beveze­tését tervezi. Majd betartja a zárás idejét, s minden este elalvás előtt a gyerekekkel szórakozik.- Kölcsönösen igényeljük egymás társasá­gát, s fontosnak tartom a napi esti együttlétet- magyarázza. Miután a család nyugovóra tér, akkor térne vissza a boltba, rendezné ügyeit, végezne asztalosmunkát, javítana vil­lanyvezetéket, vagy súrolná a serpenyőket, netán azon gondolkodna, miképpen valósít­hatná meg eredeti álmát: egy központot, ahol a városba látogató idegent tájékoztatnák a nevezetességekről, kapna térképeket, kísé­rőt a városnézéshez, erdei túrákhoz. A terv­ben persze helye van az illatos, finom pala­csintának is.- Mindez ma megvalósíthatatlan - zökken vissza a valóságba beszélgetőtársam.- A kisvállalkozókat az állam nem segíti, a kis haszon jelentős részét elviszi az adó. Ha megmaradtam volna a munkahelyemen, fize­tésemből nyolcunkat nem tudtam volna eltar­tani. Nem élünk könnyen, de legalább szabad vagyok, mint a madár... Ha nem szakadt volna a nyakamba a tatarozás gondja, lenne időm arra, hogy kattogtassam a fényképező­gépemet, hogy erdőjárás közben feltöltődjek, hogy írjak néhány cikket Pozsony múltjáról. Igen, a jelenlegi munkám során is sokat tapasztalok. Például azt, hogy nagyon keve­sen becsülik a kétkezi munkát, s vásárlóink között sok a köszönni nem tudó. Kevesen használják a köszönöm szót, s gyakran talál­kozom faragatlansággal is. Vannak, akik ki is mondják, hogy az én üzleti hasznomban ben­ne van az ő neveletlenségük... Pedig én a morcos, zsörtölődő vásárlónak is mosolyog­va köszönök, jó étvágyat kívánok akkor is, ha már alig állok a lábamon.- Milyen a világ a sütöde ablakából nézve?- búcsúzom jóval éjfél után vendéglátóimtól.- Kerek, mint a palacsinta. Péterfi Szonya Négy gyerek mamájával beszélgetek. Mindannyiuk gyermeke az érsekújvári rehabilitációs szanatórium neveltje. Szüleik választhatták volna a könnyebb megoldást, az intézetet, ,,deaz nem jó, oda nem engednek be akármikor, a látogatást egy hónappal előre jelezni kell“ - mondják. (Hogyan bánhatnak ott a gyerekekkel?) Sípék későn jöttek rá, hogy Mis- kóval valami nincs rendben. Vitték orvoshoz rendszeresen, aki mindig megnyugtatta őket: a gyereknek semmi baja. Kétéves korában sem beszélt és nem járt, s akkor kezd­tek nyugtalankodni. Pozsonyban, a szükséges vizsgálatok után közöl­ték velük a diagnózist: súlyos men­tális retardáció (lelassult értelmi fej­lődés). Sipné, Editke felidézi azt az idő­szakot, amikor tisztába jöttek a való­sággal:- Nem tudtam kihez fordulni. Senkitől sem kaptam felvilágosítást, hol foglalkoznak ilyen gyerekekkel. Végre megtudtam, hogy az egyik érsekújvári óvodában van ilyen osz­tály. Miéko több mint egy évig járt oda, amíg be nem töltötte a hetedik évét. Az iskolában két év halasztást kapott. Egy évig otthon maradtunk. Elkeseredtem, mert láttam, hiábava­ló minden igyekezetem, a gyerek visszafejlődött. Hiányzott neki a kö­zösség. Kutatni kezdtem hasonló sorsú gyerekek után. A pszichológiai tanácsadóban megkaptam a név­sort, leveleket írtam... Közben már szerveződött a Dosztojevszkij utcai rehabilitációs központ. Kilencven- kettő januárjától hordom oda a gye­reket. Reggel viszem, délután me­gyünk érte. Nagyon boldog, szeret ,.iskolába járni". Sokat fejlődött. Verseket tanul, írni is próbál. Amikor bekerült, a ceruzát se tudta a kezé­ben tartani. Sz.-né a harmadik fiát könnyen szülte. Éppen azért furcsállotta, hogy Gábori csak tizenkét óra múlva hozták megmutatni, a hidegre hivat­kozva kendőbe bugyolálva... Há­rom nap múlva közölték, a gyerekből nem lesz egészséges ember. Sz.-né mondja:- Ezt a szanatóriumot régen létre akartuk hozni. Sok a beteg gyerek. Végeztem egy rpagánfetmérést — nyolcvan esetről tudok, 1-tól 23 éves korig. Párkányban szerveztem egy diagnosztikai óvodát, de miután a fiam onnan kinőtt, otthon ültünk. De neki is kell a közösség, ő is gyerek. Korlátozva vagyunk. Sem­milyen közösség nem vállalja őket, egészséges gyerekek közé nem mehetnek... Gábort hétfőn reggel hozzák, pénteken délután mennek érte. Dávid császármetszéssel szüle­tett, kis súllyal, egy ideig inkubátor­ban tartották. Kecskés Mária abban a hiszemben élt, hogy ezért fejlődik lassabban Szellemi fogyatékossá­ga akkor derült ki, amikor óvodába került volna. Dávid hatéves, egyet­Az érsekújvári rehabilitációs központban 25 értelmi fogyatékos gyerekről gondoskodnak hozzáértéssel és szeretettel len gyerek, az édesanyja minden­nap viszi-hozza. Helyben laknak. Rajnoha Zsuzsi nyolc hónapra született, s az orvosok azonnal kö­zölték a szomorú tényt. Most tizen­egy éves, két évvel fiatalabb test­vére egészséges. A szanatóriumba hetente érkezik — Kéméndröl. Hét­végeken szeret a nagymamánál lenni. A mamák nem mehetnek állásba, ha a gyerek otthon van. Sipné csak most dolgozik, félállásban. Sz.-né otthagyta a munkahelyét; két gyere­ket felnevelt, felneveli a harmadikat is. Kecskés Mária munkahelye meg­szűnt... Rajnoha Mária háztartás­beli; falun nem is találna munkát. x- Fáj, hogy beteg a gyerekem. Amióta megszületett, más világban élek. Megváltozik az ember. Ha vo­naton utazunk... ugye, ó máskép­pen viselkedik, az emberek megbá­mulják. .. - Sz.-né hangja elcsuklik. Sipné tapasztalatai jobbak:- A házbeli gyerekek tudják, hogy a fiam más, de nem csúfolják. Talán azért, mert a nagylányom elmagya­rázta a gyerekeknek. A felnőttek inkább tesznek megjegyzést. x A beteg gyerek családjának az élete megváltozik. Az áldozatválla­lás nagyobb, hiszen a szülök min­dent megtesznek azért, hogy a be­teg gyermeket elfogadják az egész­séges testvérei és a közösség is. Apró boldogságokat él át a szülő, ha kamaszkorú fiai sétálni viszik testvé­rüket. Ezeknek a gyerekeknek érde­kük, hogy ne csak otthon legyenek, a környezet ne szánakozással hú­zódjon tőlük félre, hanem embernek nézzék őket. A beteg gyermek a szülőket is megváltoztatja. ,,Sokat elveti tólünk, de sokat adott is. Ha egy lépéssel többet tud, az már maga a boldogság" - fogalmazott az egyik anyuka. x Az érsekújvári Dosztojevszkij ut­cai rehabilitációs központ az egyet­len a járásbein, ahol 3-15 éves korú gyerekekkel foglalkoznak. Hétfőtől péntekig 25 gyerekről gondoskod­nak. Hétvégén hazaviszik őket a szülők, a helybelieket naponta vi­1993. VI. 2 (Prikler László felvételei) Nyolcán...

Next

/
Oldalképek
Tartalom