Vasárnap - családi magazin, 1993. június-december (26. évfolyam, 23-52. szám)
1993-11-28 / 47. szám
Zirig Árpád Megitatom virágaimat az ősz hulló fényei alatt nem jön szememre álom megitatom virágaimat befagyott földemre csírát lan hull a mag a kisváros liliomok és fecsegő ibolyák nélkül hazug szentbeszédekbe beleszédül tereinken megdöbbentően nagy a lárma történelem a bevallott és a be nem vallott bűnök sokasága zimankós opálos a hajnal az új honfoglalás nem más mint gyökértépő földönfutás Kiss Péntek József „Románc“ A meszelt falakról lehulltak a képek. Pókhálós ablakán kihajolt a lélek. Szeme tiszta ezüst, arca aszott alma. Imádságos szavát a muskátli hallja. A csőrből apránként elfogytak az évek. Pókhálós ablakát becsukja a lélek. Veszélyben _________________(Szabó Ottó grafikája) Má rton Iván versei Árnyék vagyok (Adrinak) árnyék vagyok s te a társam napsugaras nyári nászban elvegyülünk s akik láttak megsajnálnak megsajnálnak Halvány remény a szó nem talál visszhangra kis koppanással földrehull ám egy vak lehajol érte talán a gombom - s érte nyúl Szerkeszti: Mislay Edit- De én nem tréfáltam, lelkem. Nagyon is nagy komolyság szállt meg. Bertát ismerem gyermekkora óta. Tudni akartam, hogyan érez irántad?- Dehát nekem a te gondolatod oly képtelen valami, hogy te, éppen te ugratsz engem házasságba — hogy te egyedül-uralkodója a szívemnek, átadod csupán egy ötletből a hatalmadat, birtokodat egy másik nőnek!- A szíved?... Mi köze a szívnek a házassággal? Én csak arra gondoltam, hogy te árvaéletet élsz, hogy a te ruhádon, a te lakásodon nincs rajta egy gondozó kéznek a nyoma. Mi lesz veled, ha netán még egyszer úgy megbetegszel, mint egyszer?- Bemegyek a kórházba.- És ha megvénülsz? Micsoda ágról szakadt szomorú figura az agglegény! Kabátja gyűrött, kalapja keféletlen, inge sárga. Otthona nincs. Mindenki lopja, csalja. Csak lézeng a világban, mint a gazdátlan kutya. Ábel elgondolkodva rajzolgatott a porba a botjával.- Igaz - mondotta —, igaz. De hogy éppen te...- Ha anyád élne még, vagy volna testvéred, nőrokonod, akit magadhoz vehetnék, de senkid sincs. Hónapos szobában lakni, vendéglőkben hányódni, nem élet, barátom.- És te azt gondolod, édesem, hogy Berta nekem való lenne.- Senki jobban. Jámbor, jó erkölcsű, kevés kívánságú, csinos is, fiatal is, kedves is.- Tudod, hogy tízezer forintja van?- Annál jobb. Annak a kamatja fizeti a ruháit. Ábel nevetve rázott a fején.- Nekem valami bolond képtelenség ez mégis! Aztán megragadta Eszternek a kezét, és sokszor egymás után megcsókolta:- Te áldott jó lélek, te! Azt hittem, ösmerlek lelkednek minden szálában. De csak most látom, hogy a te angyali jóságodat nem ösmertem. Hideg, borult idő volt pedig. Az égből nagy pelyhekben szállongott az első hó. Vajon kijön-e Eszter? Ki kell jönnie: azt mondta, hogy a férje rossz időben is kiküldi a gyermeket a levegőre. A doktor hintója zárható. A doktor most már csak délután fogad otthon beteget: a kocsija szabad. Négy óra felé megjelent a kocsi. Eszter örömtől megrebbenve intett neki, s megállította a kocsit.- Hogyan? Már megjöttetek?- Az este érkeztünk - felelte Ábel. S hogy az asszony beljebb húzódott a mellette alvó Irénkével, beült a kocsiba.- És a szakállad mért vetted le? Ábel meg volt borotválkozva. Nevetett.- Az asszony mondta, hogy minek az a bozót!-No azt rosszul mondta. Neked igen illett a korszakán, Ábelkám. Férfiassá tett. Szőke ember nem férfi, ha nincs szakálla.- Hát akkor meghagyom.- No és jól mulattatok? Nem történt baj, kellemetlenség?- Nem.- Bertával meg vagy elégedve?- Meg. Igazán hálára köteleztél, hogy megházasítottál. És kezet csókolt az asszonynak.- Nekem - folytatta fénylő szemmel -, fogalmam se volt arról, hogy mi a házasélet. Barátom, az a tágasság! azok a puha székek! dívány!... az a nyugodtság! az a saját otthon! mindenütt az asszonyi gondos kéznek a melege! Aztán tudod Bécsben vett nekem a feleségem egy hagymaszínű vörös kamuka háziköntöst. Puha és könnyű, mint a pehely. Azt esténkint felöltöm, hozzá papucs, hálósapka, csibuk. Beleülök a plüssszékbe. Előttem illatos tea párolog. Áz asszony mosolyog rám. Cirógat, kedveskedik. Oh, Eszterkém, nekem sejtelmem se volt arról, mi a házasélet.- Örülök, hogy boldog vagy - sóhajtott Eszter. És elérzékenyülten nézett az asszonyra. . - Angyali lélek, te!...- Csak vedd el nyugodtan. Az én lelkem is nyugodtabb lesz, ha látom, hogy az életed folyása rendes, és nem kell vádolnom magamat, hogy miattam maradtál agglegény.- Hát jó - sóhajtott Ábel —, elveszem. Elveszem, mert te akarod, Eszter. És hát nekem csakugyan kell valaki, aki gondozzon. Dehát hogy leszünk mi akkor? Eszter vállat vont:-Hogy? Hát Berta a feleséged lesz testileg. Lelkileg meg az enyém maradsz. XIII. A következő hetek fészekrakással teltek el. Ábelék a Zöld udvar mellett egy új házban béreltek lakást. Háromszobás kis lakás volt az. Az anyós megmaradt a régi helyen, mert oda volt szokva a közönsége. Berta helyett segítő kisasszonyt fogadott, kettőt is. A lakás bebútorozásában a doktornő is segített. A városligeti jelenet óta nem volt kedvesebb barátja Bertának. Már másnap meglátogatta a doktornő, és tegeződtek. Jövet-menet csókkal üdvözölték egymást. Törökné második leányának nevezte. A doktornéval tanácskozták meg a legapróbb kérdést is. Vele választották a bútorokat, a szőnyegeket, a fali képeket - még a gyúródeszkát is. Az esküvő aztán a belvárosi templomban történt meg. Ugyanabban a templomban, ahol Bertát keresztelték, áldoztatták, bérmálták. Köznapi csendes esküvő volt. Abel magyar ruhába öltözött, a tanártársai is. A menyasszony nyúlánk termetére jól illett a fehér ruha. A templomba gyalog mentek át, mert hiszen a Zöld udvar a szomszédságban volt. Tanúképpen Ábelnak két tanártársa szerepelt. Kívülök csak a doktornő volt jelen, meg Bertának három leánybarátja. A doktorné még mindig félgyászban járt, hát nem állt az oltár mellé, csak az első padba. Az arca kissé halavány volt. A néptelen templomban ünnepien visszhangozták a falak, amint a pap eléjök mondta az eskü szavait: „Szeretvén házastársul veszem... Soha el nem hagyom...“ Aztán a pap megáldotta az új házaspárt. Berta az anyja nyakába borult és hosszan megcsókolta. Aztán a doktorné nyakába borult és a csókjában mély hálát fejezett ki iránta. A doktornénak Ábel is kezet csókolt, de csak alig pillantott reá. Zavarodott és meghatott volt a jó ember. Aztán elvonultak. Az egyik tanár a karját akarta nyújtani a doktornénak, de az nem fogadta el.- Köszönöm — mosolygott szomorúan —, én még egy percre itt maradok imádkozni az új házaspár boldogságáért. A templom kiürült. A doktorné ott maradt az első padban, és a zsebkendőjére borult. * Az új pár aztán rövid vacsorára ült össze az Aranysasban. A doktornét sokáig várták, de aztán megnyugodtak abban, hogy még nem tette le a gyászt. Áz új pár még aznap este elutazott. Egyheti nászúira mentek Bécsbe, Linzbe, Salzburgba. Az anyós addig a doktornéval a konyhát szerelte fel. Cselédet fogadtak, egy ügyes palóc leányt, aki főzni is tudott. Új házaspárnak mi kell több? Berta csakugyan vitt pénzt is a házasságba: tizenkétezer forintot. Hosszú takarékosságnak a gyümölcse volt az. Ábel egyszerre jómódba került. Neki is szépen volt fizetése. * Mikor megérkeztek a nászútról, Ábel már másnap a fasor végén álldogált.- Neked köszönhetem édes! Örökké hálás vagyok érte! Milyen jó vagy te! milyen angyali! milyen okos!- Es Berta?- Egészséges, vidám sürög-forog, dolgozik...- Boldog?- Hát hogyne! Tudod, hogy nem is kívánt mást férjül.- Hát boldog? nagyon boldog?- Csakúgy sugárzik, annyira. Eszter bágyadtan mosolygott. A szemét félig lehunyva csendesen kérdezte:- Szereted?- Hát hogyne - felelte Ábel könnyedén -, hiszen feleségem. Kedves, jó teremtés! Mintha csak azért született volna, hogy nekem feleségem legyen! Eszter a szemére nyomta a zsebkendőjét. Ábel elijedt:- Mi bajod?- Valami ment a szemembe - fuldokolt Eszter. És heves sírásra fakadt.- Oh Istenem! Istenem! Ábel zavarodottan nézett reá: - Eszterkém... de hiszen... hát nem te akartad...- Én Ábel, én, de a szívem megszakad! És sírt. Azelőtt ha sírt, Ábelnak a vállára vagy a mellére borult. Akkor csak hátrahanyatlott. Ábel megfogta a kezét.- Dehát Eszterkém, hiszen semmise változott. Látod itt vagyok.- Nem szeretsz többé! nem szeretsz már!- Dehogynem...- Nem, nem... Mindennek vége van, vége, vége!- De Eszterkém, bizonyisten rád gondoltam a nászúton is mindig. Már másnap vettem neki egy üveg szekfű-parfümöt. Magam is nevettem magamat. Eszter erre magához tért. Megtörülte a szemét és mosolygott:- Milyen ostoba vagyok. Igaz a féljem szava, hogy a nők fejében nem forognak rendben a kerekek. Bocsáss meg, hogy elérzékenyültem. De ez csak egy egyheti esőzésnek az utolja volt. Ábel megértette. Szegény asszony azt szenvedte át, amit valamikor ő. De hogyan el tudta nyomni a fájdalmát! Milyen vidám érdeklődéssel forgolódott Berta körül. Valóban a nők született színészek! És mély sajnálkozással nézett reá.- Én, Észterkém, nem érzek semmi lelkifurdalást - mondotta a vállát megvonva -, tudod hogy sose nősültem volna meg. Te löktél be a házasság szentségébe. De mondom, semmi se változott. Sőt most még jobb: eljársz hozzánk. Ahelyett, hogy künn találkoznánk, nálunk fogunk találkozni. Eszter szeme megvidámult:- Ti is eljöttök hozzánk! A téli estéken együtt teázunk: hol nálunk, hol nálatok! És tapsolt, mint a gyermek. Aztán megint elkomolyodott.- A férjem nem megy sehova látogatóba. Mink se fogadunk vendégeket.- Hát rábeszéled.- Nem lehet azt rábeszélni semmire. Gyöngéd, figyelmes félj, de ha valamire azt mondja: nem - abban konokul megmarad. Kálvinista faj.- Akkor hát hol a gyöngédség, figyelmesség?- Hát azért nem durva. Csak hallgat, és az arca elsötétül, ha valami nem tetszik neki. Én nem bírom a mogorva arcot nézni. Szenvedek. Hát inkább úgy van minden, ahogy ő akarja.- Dehát nekünk kötelességünk is, hogy meglátogassunk téged. Az esküvő után két hétre minden új házaspár meglátogatja azokat, akik az esküvőn jelen voltak. S házasságszerzőt éppen. (Folytatjuk)
