Vasárnap - családi magazin, 1993. június-december (26. évfolyam, 23-52. szám)
1993-11-14 / 45. szám
Si JL TJttC'TVßlÄ JPRC 3 A ki ilyentájt, az ősz derekán már egyszer megfordult Luxemburgban, tudja, nem ajánlatos esernyő nélkül kimerészkedni az utcára. Az egyik pillanatban még süt a nap, a másikban, észre sem veszi az embér, a „mennyeiek“ máris dézsából zúdítják nyakába a vizet. Ha nincs esernyő, nem marad más hátra, mint bebújni egy füstös kiskocsmába, avagy a sok-sok finomságtól illatozó cukrászdába, a kissé prózaibb kapualjba, eresz alá - attól függően, kit hol ér a zuhé. A hazaiak nem is zsörtölődnek, türelmesen kivárják, amíg a víz elveri a port, megöntözi a pázsitot, fákat, bokrokat, míg a méregzöldre varázsolt levélről lecsurog a csepp, a dombról ereszkedő szűk utcából elfolyik a kacskaringózó esőpatak. Már csak szitál az eső, folytatni lehet az utat. Kissé fárasztó a baktatás, a magassarkú cipőhöz ragaszkodó hölgyektől kitartást és jó egyensúlyérzéket követelnek az apró macskakövek a főutcán, tereken, s szinte mindenütt. A sikátorokban is, amelyek régmúlt korok hangulatát idézik. Mintha emlékeztetni akarnának: Luxemburg a sziklák között vezető régi római útkereszteződés mentén épült ki, hajdanán az oly sokat ostromolt citadellák, erődítmények, hatalmas katedrálisok, félelmetes kazamaták, monumentális viaduktok A régi városrész, háttérben a Szent Mihály templom * munkahelyükre igyekeznek. Figyelmüket elkerülik a turistacsalogató nevezetességek, legyen az II. Vilmos nagyherceg lovasszobra, a városháza, Szent Mihály híres teploma, a kormány- avagy a jelenleg felújítás alatt álló nagyhercegi palota. A hazaiak nagy része a várostól távolabbra eső Kirchberg Európa Központba veszi az irányt, ahol évente háromszor tartja ülését az Európai Közösségek Minisztertanácsa, s minthogy Luxemburg európai konferenciaváros, a kirchbergi központban egymást váltják az értekezletek, tanácskozások. A városközpontba telepített megannyi (összesen 213) bank is reggel nyitja kapuit, várja alkalmazottait, ügyfeleit. Ébredeznek az éttermek, pizzériák, sörözők, borozók, az apró csecsebecsékkel telerakott butikok, a luxusáruhoz illő luxusárakkal hivalkodó csillogóx * > PÍS'gfa L A. villogó üzletek. Szorgos- kodnak az utcaseprők, rikkancs kínálja a friss lapot, nagyot ásít, nyújtózik a kőműves, csaknem leesik nagyhercgi János nagyherceg, Henri, a trónörökös és a kis unoka, Giullaume herceg társaságában városa volt. Manapság a kedves, barátságos Luxemburgban, amely valódi európai metropolissá nőtte ki magát, az óriási kontrasztusok a szembetűnőek - az ellentétek az új, gazdag lakónegyedek és a viaduktokkal körülzárt régi történelmi városrész, az úgynevezett alsóváros között, a latin és germán kultúrák, a mai gyors életritmus és a mesebeli parkok fennséges nyugalma közt. Mintha a 20. század hirtelenjében lopódzott volna be a történelembe. Már á kora reggeli óráktól lüktet a városban az élet. Autók zuhataga árasztja el a többsávos főutakat, az emberek, mint máshol a világon, palota elé emelt álvány- ról. Nem zavarja a szitáló eső, mint ahogy immár a turistát sem, aki belefeledkezik a bá- mészkodásba. Ebédidőben a gyalogforgalom növekszik, lassan dugig telnek az éttermek; franciául csacsogó csinos pincérnők hordják az asztalra a disznótoros tálakat: savanyú káposztát, füstölt sonkát, dagadó borjúmájgombócot, ropogósra sült hatalmas bordát, öt szem burgonyát. A vendégek ráérősen, jóízűen falatoznak, beszélgetnek egy kicsit, ki németül, ki franciául, ám a legtöbben „luxemburgiul“, a be- avatatlanok számára szinte teljesen érthetetlen német nyelvjárással. Nem politizálnak, mint az manapság honi tájakon szokás, apró- cseprő ügyeikről cseverésznek, s ha az idegen szóba elegyedik velük, soha nem tapasztalt kedvességgel érdeklődnek és mesélnek. Mondjuk, a nagyhercegi család tagjairól. Tisztelik, nagy becsben tartják őket. Büszkék rá, hogy sem a nagyhercegi pár, sem Henri, a trónörökös vagy felesége, a Kubában született Maria Teresa - akit egyébként három gyermeke társaságában gyakran látni az utcán, üzletekben, parkokban - soha sem szerepelnek a botrányéhes bulvárlapok hasábjain. Mesélnek életükről, szokásaikról, mindennapjaikról, elárulják, hogy szívük inkább Párizsért dobog, semmint Bon- nért, jobban kedvelik a vidám, nyílt, olykor frivol franciákat, mint a precíz, magukba zárkózó németeket. Aztán mégis bevallják: a luxemburgiak is szeretnek begubózni, az estéket, szabadidejüket legszívesebben otthon, családi körben, a tévé előtt töltik. Valóban, amikor a csupaüveg modem irodaépületek ablakai lassan elsötétülnek, bezárnak a boltok, áruházak - elnémul a város. Imitt-amott felbukkan egy-egy járókelő, sétáló párocska a párizsi Montmartre felejthetetlen hangulatát idéző Vilmos téren. Odébb a sarkon kisebb bandába tömörült, nem éppen megnyerő külsejű suhancok lökdösődnek, veszekednek, köpdösnek, „nagyfiúsan“ jobbra-balra - nos, nem csak diplomaták, bankárok uralják az európai konferenciavárost. Hangosabb szó szűrődik ki a Luxemburgban is „lábat vetett“ McDonald és Quick büfékből, no és az egymás mellett tolakodó, „tipikus“ amerikai, francia, olasz, német és még ki tudja milyen „stílusban“ berendezett parányi kocsmából. Törzstagok bo- rozgatnak, söröznek, biliárdoz- nak. Amíg a kedvük tartja, hiszen a tulajdonos úgyis a vendégekhez igazítja olykor a hosszú éjszakába nyúló zárórát. Majd csak hazajutnak valahogy mindannyian. Ki gyalog, ki busszal. Kit pedig a taxis szállít. Mint ahogy általában az éjszakában csatangoló fáradt turistát is. Portugálul nótázik a taxisofőr, majd tört franciával magyarázza: hajdanán rengeteg portugál telepedett le az országban..., van egy falu, ahol a lakosság nyolcvan százaléka portugál származású..., itt élnek, itt dolgoznak. Közben az eget kémleli, megelégedéssel állapítja meg: sehol egy csillag, holnap is esni fog. Ilyenkor több a kuncsaft. A KURDOK - HONTALAN KISEBBSÉG • R Antalyában, a török riviéra fővárosában“ hármas bombatámadás következtében két tucat személy, köztük kilenc német turista is megsebesült - repítették viliággá a sajtóügynökségek. Harmad- magammal éppen a Türkish Airlines gépére várok a zsúfolt schwe- chati repülőtéren, hogy nem egész három óra múlva az említett városban landoljunk. Késő éjszaka van, s a menetrendszerű járat szokatlanul sokat késik Megtudjuk, a csúszást a hajdani Jugoszláviában dúló testvérháború okozza. Biztonsági okokbál nem ajánlatos Szerbia felett repülni, s a kerülőút kissé meghosszabbítja a távolságot. (Ez sem a legjobb ómen.) A hatalmas csarnokban hazalátogató török vendégmunkások családjukkal türelmesen várnak a hangosbemondó felszólítására. Az egy órával korábban még virgonc gyerkőcök a padokra kuporodva alszanak. Jómagam olvasással töltöm az időt. Az egyik magyar lap hasábos címe ötlik a szemembe - Intelem a nyaralóknak: Törökország nem biztonságos. A cikkben többek közt szó van a betiltott Kurd Munkáspárt (PKK) németországi alapszervezetének nyilatkozatáról, melyben többek közt az áll, hogy minden egyes márka, amit a német turisták Törökországban elköltenek, egy-egy puskagolyót jelent a kurd nép ellen, ezért a párt a turizmus bojkottjára szólított fel. Önkéntelenül is eszembe jut a hazai figyelmeztetés: lehetőleg ne tartózkodj a németek közelében. (Semmi vész, nyugtattam meg a honiakat, egész idő alatt kemény szlovák koronát fogok lobogtatni a kezemben.) Tény, hogy noha a szigorú biztonsági intézkedések ellenére az eddig nyugodtnak vélt Égéi- és Földközi-tenger turisztikai központjaiban érződik a PKK aktivizálódása (a nyár folyamán több, áldozatokat is követelő merényletre került sor, s a nyugati turisták foglyul ejtése is riasztó ténynek bizonyult), mégis szép számmal akadnak olyanok, akik a kristály- tiszta tengervízért és a még szűz területnek számító romantikus tájért vállalják a kockázatot. A MAGYAROK ZARÁNDOKHELYE - RODOSTÓ Gépünkön is sok a német ajkú utas. Hogy mennyi közülük az osztrák és mennyi a német, csak találgatni lehet. A törökországi üdülésekre specializálódott In- Tour osztrák utazási iroda képviselője szerint - aki egyben kísérőnk is -, 1981-ben 1200 utassal kezdték a forgalmat, s jelenleg már évi 50 ezer ügyfelük járt a félhold országában. Közöttük egyre több a szlovákiai utas is. Ismeretes, hogy hazánk utazni vágyó polgárai 1989 után fedezték fel Törökországot, pontosabban Isztambult. Akkoriban napi több tucat bevásárlóbusz indult a két földrészen fekvő városba. Úgy tűnik, az arany-, a bőr- és a bundaláz Urbán Gabriella A usztrián percek alatt végigrobogtunk. A kényelmetlen utazást az izgalmas krimi enyhítette. Aludni lehetetlen a buszban, olvasni sem, jobb híján álmodozom. Hajnal felé már az álmodozás sem vidít fel, iszonyú fáradtság tör rám. Úticélunk még messze van. Frankfurtba robogunk (bár ez erős kifejezés, mert a szlovák buszok számára sebességkorlátozást vezettek be...) a nemzetközi könyvvásárra a Szlovák Irodalmi alap szervezésében. Reggel hétre megérkezünk. A parkolóban ellepjük a mosdókat. (Milyen tiszták!) A buszba már üde, elegáns, kisminkelt hölgyek és frissen borotvált urak szállnak fel. Végre megérkezünk Frankfurtba, a Vásárvárosba. Tizenegy nagyobb csarnok és kilenc pavilon... A volt szocialista országok a hármasban vannak, oda kell valahogy eljutnunk. Kísérőnk azt javasolja, menjünk busszal, hiszen a vásár területén állandó járat közlekedik. Hazai busztapasztalataimra gondolva - gyalog vágok neki az útnak. Félórai gyaloglás és mozgólépcsőzés után eljutok a hármasba. Szép és még szebb könyveket látok, meg legszebbeket. Hazai magyar kiadóinkat hiába keresem. A szlovák nemzeti pavilonban az első napon kitettek a polcra két Ma- dách-könyvet, de azon nyomban lábuk kelt. Nemcsak a szép könyveken ámuldozom, hanem azon is, hogy minden működik. Méghozzá jól és pontosan. A tizenegyre hirdetett előadás pontban tizenegykor kezdődik, a pendelbusz valóban pendlizik. El kell jutnom a sajtóközpontba. Gyalog messze van. Menjen buszmar busz ló és ták í V1SZ( kent liktu A seg 1 szí a rokk szép esős szép eszn Szép mér: fok. mini nek. Ti csak mén múlt túrá dául gam szán vese kird A F hián ragc junk ban, téri bői Side mer rű 1 dála dák, olea vet, is (4 A alak tere: gehog; Goethe szülőháza szál, mondják. A pavilonból kilépve ott áll a kisbusz, elérem még, és fél perc alatt a sajtóközpontban vagyok. Nem kellett volna sietnem, mögöttünk még egy busz jön, a mögött még egy... A Vásárváros környéke Elég könyvet láttam, kószálok egyet a környéken. A ceruza formájú, 265,5 méter magas toronyház előtt (nem engedtek fel a legfelső emeltre, nem turisztikai látványosság ez kérem, ez hivatal, itt munka folyik!), amely némelyeknek rakétát, másoknak rúzst juttat eszébe - könyvsátrak sorakoznak. Minden mennyiségben árulnak öreg könyE ból. a h a ha dob' Az i kac; bori addi pírfi a vii szül ban; verr ha nak renc N
