Vasárnap - családi magazin, 1993. június-december (26. évfolyam, 23-52. szám)

1993-10-10 / 40. szám

1993. X. 10.----------------------------------------- Kristó Gyula - Makk Ferenc --------------------------------------M M§*1É1 lälMK

István utóbb készült három legendája (életirata) egyikének tanúsága szerint gyermekkorában grammatikát (nyelvtant) tanult, ami csakis a latin nyelv elsajátítására vonatkozhat. Ám egy efféle híradást nagyon óvatosan kell fogadnunk. A középkori uralkodók - néhány, valóban kirívó kivételtől eltekintve (mint amilyen például a magyar Kálmán király volt) - soha nem jutottak el a betűvetés megismeréséig, s erre gondolhatunk István esetében is. Másik legendája nem is említi grammatikai tanulmányait, s azzal siklik át iijú évei fölött, hogy „nőtt a gyermek gyámolítva a királyi nevelésben, átlábalta a kisdedéveket”. Az itt említett királyi nevelés sokkal inkább testi nevelést (vadászatot, harci cselekményekben való részvételt) jelentett, semmint szellemi pallérozást. István nevelése a szó szoros értelmében felkészítés lehetett arra, hogy majd alkalomadtán átvegye apjától, Gézától a főhatalmat.

Géza és Sarolt politikájának kétségtelenül egyik legfontosabb következménnyel járó lépése István fiuknak Gizellával való összeházasítása volt. Az egyik István-le- genda határozottan említi is ebben Géza kezdeményező szerepét: .Alikor már megöregedett, s érezte, hogy testét felbomlás fenyegeti, az ország élére emelendő fiának a római császárok kiteijedt nemzetségéből származó felette nemes feleséget hozott.” Amikor a frigy megköttetett, Gizella még nem császári család sarja volt, hanem „csak” Civakodó Henrik bajor herceg leánya. Amíg apja élt, a házasság persze szóba sem jöhetett, hiszen Henrik csak néhány évvel korábban (991-ben) vezetett hadat Géza ellen, s szorította tovább kelet felé a magyar szomszédot. Márpedig Géza azzal is hatalma megszilárdítását akarta szolgálni, hogy a nyugat felől határos német birodalmi hercegség, Bajorország uralkodócsaládjával létesít családi és - ezzel együtt - politikai szövetséget E lépésével is azt kívánta kifejezésre juttatni: az állam kialakítása, a kereszténység meggyökereztetése útján már annyira előrehaladt, hogy a magyar fejedelem joggal pályázhat e rokoni kapcsolatra.

A kedvező alkalom ehhez 995 után érkezett el, amikor Civakodó Henrik meghalt. Mielőtt azonban útnak indult volna a követség Gizella kezét az új bajor hercegtől, IV. Henriktől, a kiszemelt feleség testvérétől megkérni, biztosítékot kellett adni, hogy Géza fiát, Istvánt uralomra szánja. Ezért hát Géza „összehívta Magyarország főembereit és az utánuk következő rendet; a közös tárgyalás tanácsa szerint fiát, Istvánt a nép élére állította, hogy uralkodjék őutána, és ennek megerősítésére mindet külön-külön megeskette”. Ezután útnak indulhatott a magyar követség Regensburg- ba, s elnyerte IV. Henrik egyetértését, István leendő feleségéül elhozta bajor földről Gizellát. A házassági kapcsolat mindenekelőtt békét jelentett a magyaroknak nyugat felé. Ez a sorsfordulóhoz érkezett, súlyos feladatok megoldása előtt álló Magyarország számára létfontosságú volt. A béke mindennél többet ért, még azoknál a nyugati területeknél is, amelyeket a Morva és a Lajta folyók nyugati partvidékén ekkor a magyaroknak át kellett engedniük a németeknek. Ezzel a területi rendezéssel hosszú időre véglegesen kialakult a Magyarországot a német-római birodalomtól elválasztó határvonal. Gizella jóval, talán egy évtizeddel is fiatalabb volt Istvánnál, 985 körül született. Apjáról, Civakodó Henrik bajor hercegről már ejtettünk szót, anyja Welf Gizella burgundi hercegnő volt. Az anya hatásának tulajdonítható, hogy a gyermekek mélyen vallásos légkörben nevelkedtek. Még a bajor hercegi trónt öröklő IV. Henrik is erősen elütött apja harcias, izgága természetétől, szelíd, békés hajlamú volt, Gizella pedig, amikor évtizedekkel utóbb távozni kényszerült Magyarországról, Passauban kolostorba vonult, s mint az apácakolostor főnökasszonya halt meg matuzsálemi korban, 1065-ben.

A Gizellával kötött házasság azzal a következménnyel járt, hogy a menyasszonnyal együtt német lovagok és papok jöttek Magyarországra. Az előbbiek komoly fegyveres erőt jelentettek, mivel korszerű, nehéz fegyverzetű harcosok voltak, s nem csekély számú kíséret tartott velük Magyarországra. A papok pedig a cseh Adalbert püspök ekkortájt ide érkező tanítványaival együtt kivették részüket a pogány magyar nép keresztény hitre térítéséből, az egyházszervezet kiépítéséből. Gizella és István házasságkötésére talán már 995-ben vagy még inkább 996-ban került sor.

997-ben, bizonnyal még hatvanadik életéve betöltése előtt meghalt Géza fejedelem. A fejedelmi szék, amelynek jogköre az egész Kárpát-medencére, gyakorlatilag azonban csak az Árpádok törzsi területére, azaz Nyuga(-Magyarországra terjedt ki, gazdátlanná vált. A korábbi döntés és eskü értelmében Gézát fiának, Istvánnak kellett követnie a főhatalomban. Ám ekkor váratlan esemény történt. Bejelentette igényét a hatalomra Koppány, aki szintén Árpád-házi családtag volt, a legnagyobb valószínűség szerint Árpád elsőszülött fiának leszármazottja, s jóval idősebb az ifjú Istvánnál. Már a Gézával bekövetkezett hatalommegosztás következtében Koppány uralta a Balatontól délre húzódó, a Dráván

is átnyúló somogyi vidéket, ott állt, a mai somogyvári Kupa-hegyen, Koppány földből épült vára, ahonnan harcba indult, hogy akaratának érvényt szerezzen. Koppány minden bizonnyal pogány (vagy ha esetleg formálisan meg is keresztelkedett, pogány érzelmű) volt. Erre mutat, hogy nem tisztelte a keresztény elsőszülöttségi jogot, amely az apa-fiú hatalomátruházást jelentette. Uralma jogcíméül azt tekintette, hogy 997-ben ő számított az Árpád-nemzetség legidősebb férfitagjának, s mint ilyennek, a pogány öröklési rend szerint kijárt a főhatalom. Ugyancsak pogány voltára mutat elhatározása: feleségül kívánta venni a fejedelemasszonyt, Saroltot A megözvegyült asszony új házassága elhalt férje öccsével vagy más rokonával pogány szokásnak számított. Végül eltökélte Koppány, hogy megöli Istvánt s maga áll az Árpád-nemzetség (és ezzel együtt egész Nyugat-Magyarország) élére.

Koppány és hívei valóságos szándékairól az egyik István-legenda azt jegyezte fel: „Bizonyos nemesek pedig, kiknek szívében féktelenség és restség fészkelt látván, hogy kényszerből el kell hagyniuk a megszokottat, ördögi sugallatra elvetették a király meggyőződését és a korábbi élvezetekre adva ismét lelkűket fegyvert ragadtak ellene.” Koppányék tehát attól tartottak, hogy István még apjánál is határozottabban terjeszti majd a keresztény hitet ami ellenkezett pogány meggyőződésükkel. Kiváltotta elkeseredésüket az is, hogy Istvánt - új felesége révén - elsősorban idegenek, németek vették körül. Koppány köré jobbára a régi rend hívei, a pogányság követői csoportosultak, akik politikai ellenfelei voltak Istvánnak, és az István által német segítség révén megvalósítani akart újnak. István viszont a hozzá hű magyarok mellett főleg a németekre támaszkodott. Amikor Koppány, megkerülve a Balatont, elindult a fejedelemmel való meg- mérkőzésre, Istvánt Esztergomban német mintára ünnepélyesen karddal övezték fel, azaz kifejezésre juttatták: mint a fejedelmi család fiatal tagja, érett a fegyverforgatásra és az önálló politikai pálya megkezdésére. Testőrségének két vezetője, Hont és Pázmány éppen úgy - bizonnyal még Gizella kíséretében Magyarországra jött - német volt, mint István egész seregének vezére, Vecelin. Az egyik forrás kifejezetten mint „a németek és magyarok” közti összecsapást említette az István és Koppány közt folyó háborút. Mégsem idegen népek álltak itt szemben egymással, hanem eltérő politikát követő, különböző vallásnak hódoló seregek. Etnikai jelleget csupán az kölcsönzött a harcnak, hogy Koppány úgyszólván színmagyar seregével szemben István hadát németek vezették, és soraiban sok német harcolt.

A hadi eseményekről az egyik István-legenda ekként adott számot: a felkelők „már pusztították is városait, majorságait irtották, fosztogatták birtokait, szolganépét gyilkolták, s hogy a többiről szót se ejtsek, már a királyt is bántalmazták. Mikor pedig nem akartak letérni eltévelyedett útjukról, s dühöngésük nem csillapult, a király, bizakodván az örök erényben, seregének sokaságával elindult, hogy úrrá legyen az ellenség veszett dühén. Ezek e napokban éppen a köznyelven Veszprémnek mondott várost ostromolták, hogy ezt az ő gyalázatára fordítsák: ott tanyáztak le ugyanis, ahol a király szokott megszállni és tartózkodni, hogy könnyebben nyíljon út más erősségek elfoglalásához. Az isteni kegyelemtől vezérelt király rajtuk ütött: ezek hitükben, azok bizony csak a fegyverekben bizakodtak, s mindkét részről küzdöttek. Végül, hogy az ellenséget legyőzték, s részint foglyul ejtették és megkötözték, a győztes király híveivel hazavitte a győzelmi jeleket.”

Koppány személyes sorsáról a XIV. századi krónika tudósít. Eszerint őt a harc hevében István seregének vezére, Vecelin ölte meg. Lehet valami a dologban, hiszen

tudjuk: Vecelin dédunokáját a XI. század második felében Koppány névre keresztelték, s mint püspök is ezt a nevet használta. Ki tudja, talán Vecelin leszármazói emlékeztek ekként arra a pogány hősre, akinek családjuk felemelkedését köszönhették. István fejedelem ugyanis a győzelem után Vecelinnek tágas birtokokat adományozott, s ezzel megvetette utódai jólétének, gazdagságának alapját. Koppány holttestét István négyfelé vágatta: az egyik csonkot Esztergom, a másikat Veszprém, a harmadikat Győr kapujára tűzette ki, a negyediket pedig Erdélybe küldte. Koppány népét szolgaságba vetette és kötelezte, hogy tizedet fizessen az apja által alapított pannonhalmi apátságnak. Koppány holttestének három részét István uralmi területe három fontos várára szegeztette ki; ily módon a vele tartó népet akarta megnyugtatni: ura a helyzetnek. De vajon miért küldött egy csonkot Erdélybe is? Vajon megnyugtatni vagy figyelmeztetni akart? Mindenesetre a csonk odakflldésével azt üzente: megvédte Sarolt érdekeit Koppánnyal szemben; és talán azt is kifejezésre juttatta ezzel: anyja, Sarolt, a néhai erdélyi Gyula leánya és az ifjabb erdélyi Gyula testvére jogán országához tartozónak tekinti Erdélyt is, ugyanúgy, mint Esztergom, Veszprém és Győr vidékét. István és Koppány összecsapásával és István győzelmével eldőlt a kérdés: az Árpádok nyugat-magyarországi területén István az úr. Ezzel az is tisztázódott, hogy e területen a Géza által elkezdett politika folytatódik. Amikor István felvette a fegyvert saját vérrokona ellenében, s parancsot adott Koppány holttestének megcsonkítására, egyértelműen jelezte: elszánta magát arra, hogy az állam megteremtésének, a keresztény vallásnak az ügyét győzelemre viszi.

Napirendre került István belső helyzetének nemzetközi elismertetése, megérett az idő arra, hogy „barbár” törzsfőből immár ország-világ számára keresztény királlyá váljon. Egyik-másik forrásunk már 1000 előtt is megadta Istvánnak a királyi címet - közülük éppen az imént idézett István-legenda is -, de abban az időben jogszerűen királlyá válni csak valamelyik európai hatalmasságtól (a római pápától, a német-római, illetve a bizánci császártól) nyert korona, illetve az azzal elvégzett koronázás révén volt lehetséges. Száz évvel István koronázása után az István-legendák egyike csodás történet keretébe ágyazva mondta el azt, miként jutott a magyar fejedelem koronához. Eszerint István azt kérte a pápától, akihez követséget indított, hogy „a Pannónia tájain kivirult zsenge kereszténységnek bő áldását elküldje, az esztergomi egyházat aláírásának tekintélyével főegyházzá szentelje, és a többi püspökségeket is áldásával erősítse: érdemesítse őt is arra, hogy királyi diadémával izmosítsa, hogy e tisztességre támaszkodva, amit Isten kegyelméből elkezdett, még keményebbre szilárdítsa”. István követségét azonban Rómában megelőzte a kereszténységet éppen akkor felvett lengyel fejedelem küldöttsége. A pápa már el is készítette számára a koronát hogy azt Lengyelországba a királyi címre jogosító áldással elküldje. A következő napon kívánta a diadémot a lengyel követek kezébe adni, amikor az éjszaka folyamán a pápának megjelent álmában Isten küldötte, s arra kérte Krisztus földi helytartóját, hogy a koronát ne a lengyel fejedelemnek, hanem a magyar uralkodó másnap megérkező követségének juttassa. A következő napon valóban befutottak Rómába a magyar küldöttek, s vezetőjük elmondta a pápának, hogy István .méltó ilyen tisztességre s méltóságra, mert Isten segítségével meghódított több nemzetet, s hatalma által sok hitetlent az Úrhoz térített”. A római főpap megörült e szavaknak, a magyaroknak adta a koronát (amely nem azonos a ma a Magyar Nemzeti Múzeumban látható koronával, illetve annak egyik részével sem), sőt még apostoli keresztet is küldött Istvánnak. (Folytatjuk)

István és fia, Imre herceg a Mátyás király idejében megjelent Túróczi-krónika fametszetén