Vasárnap - családi magazin, 1993. június-december (26. évfolyam, 23-52. szám)
1993-10-03 / 39. szám
* Másnap Felső-Hont történelme és kultúrája volt a címe annak az előadásnak, melyet Ladislav Fonód történész, tanár tartott a gyermekéveinek egy részét Ipolyságon töltő Viliam Polónia színművésszel karöltve. Míg Ladislav Fonód felhívta a résztvevők figyelmét olyan esetekre, mikor a történelmi szakirodalom valótlanságokat állít és ad közre a régióról, addig Polóni művész úr visszapergette gyermekkori éveinek eseményeit, mintegy alátámasztva a történész állításait. Igen, a történelem: a többféleképpen beállított és magyarázott súlya az időnek - a közösségi rendezvény uralkodó témája. Ezúttal nemcsak a folklór, a néptánc kapott helyet. Ugyanis a szervezők az egy esztendeje zajlott kultúrműsort értékelve úgy határoztak, ezentúl ne csak az említett területek fóruma legyen az ipolyságiak évről évre ismétlődő kikapcsolódási lehetősége, hanem ölelje fel a kultúra szinte valamennyi területét, az irodalmat, a zenét és a történelmet egyaránt. Az előadások láncszemekként kapcsolódtak egymáshoz. Naponta volt érdekes és neves vendége a Hönti Napoknak. Csáky Pál is ellátogatott egykori iskolájába, ezúttal magánemberként Zórád Ernő hallgatói körében (balról) ahol író-olvasó találkozó keretében mutatkozott be. Figyelemreméltó az a további két kiállítás, mely kronológiai sorrendben állította fel anyagát. Az egyik a Gyermek- és Ifjúsági Házban zajlott, témaköre az 1945-től kiadott csehszlovák bélyegek bemutatása volt, egyedülállósága pedig abban rejlett, hogy egyetlen bemutató gyűjteményét képezte. Az országos méretű mezőgazdasági kiállításnak a helyi középfokú mezőgazdasági szaktanintézet adott otthont azzal a céllal, hogy mindenki megtekinthesse a paraszthagyomány egyszerű és a legújabb, legkorszerűbb gazdasági erőgépek változatait. Szeptember 12-én, vasárnap délután a szabadtéri színpadon közel hat órán át amatőr művészeti együttesek és hivatásos művészek szórakoztató műsora várta az érdeklődőket. A népi kultúrát kedvelők megtalálhatták a számukra megfelelő műsorszámokat, hisz az ipolysági Cír, a nagytúri Hont és a Szőttes együttes gazdagon kitöltötte a délután perceit. A Pozsonyból idelátogató művészek - Olga Szabóvá örökzöld dallamokat énekelt, Jaroslav Durícek, Karol Polák és Frantisek Suchansky humoristák a derülésről gondoskodtak. A műsort Koós János Az érdeklődők A szerző felvételei koncertje rekesztette be az esti órákban. Jó így visszaemlékezni az elmúlt időre, hisz sokan várták már a változást a folklórban is. Az ítélőszék elé állított régmúlt történelem megadta a vármegyének, ami a vármegyéé. Beleszakadt a helyiek múltja jövő- jükbe. Sokat mondóan, támoga- tóan, emberhez szólva, forró barátsággal kezet szorítva, nemzetiségek közé olvadva. Nem veszhet el a szép, hiszem, hogy nem. Turczi Árpád A mezőgazdasági kiállítás megnyitása. Bugyi István iskolaigazgató (balról) és Zachar Pál alpolgármester. Az idei Honti Kulturális Napok gazdag rendezvénysorozata Ilyenkor, az őszbe torkolló nyár idején, szeptember elején Ipolyság város lakossága már évtizedek óta ünnepre készül. Szeptember ötödikén, Zórád Ernő festőművész képtárlatának megnyitásával immár tizenkettedszer kezdődött meg a Honti Kulturális Napok rendezvénysorozata, mely múltat idéz, leszűrve a történelem meghamisíthatatlan tényeit jelent formál, és a jövőt próbálja alakítani, mintegy végkifejleteként beleértve az ősi hagyományú ipolysági búcsút. Furcsa többség Jó szlovák ismerősöm a minap tette fel nekem a kérdést, vajon mit akarnak a magyar pártok képviselői állandó kö- vetelődzéseikkel. Talán olyan rossz soruk van itt a magyaroknak, hogy védelmükre segítségül kell hívni nemzetközi szervezeteket is, ahogy azt pártjaik teszik? Gyakran hasonló kérdéseket provokálnak a rádió és a televízió munkatársai is. Mikrofonjuk vagy kamerájuk elé cipelnek megriadt magyar riportalanyokat és kisajtolnak belőlük olyan nyilatkozatokat, hogy ők bizony jól megvannak, semmijük sem hiányzik és békében élnek szomszédaikkal. Nem csoda, ha ezek után a szlovák közvélemény megzavarodik: valóban, mit is akarhatnak a magyar pártok képviselői, ha sehol semmi probléma sincs. Ha jól emlékszem, elsőként a szlovák kormányfő vonta kétségbe, hogy a magyar pártok itt élő magyarságunk többségét képviselik. Egy alkalommal hasonlóképp — bár óvatosabban — nyilatkozott a köztársasági elnök is. Legutóbb pedig Meciar pártjának alelnöke, Roman Zele- nay ismételte meg ugyanezt, mondván, hogy erre a megállapításra délkelet-szlovákiai útján folytatott beszélgetései során jutott. Ám az alelnök inkább kétségeket ébresztett bennem, semhogy valamiről is meggyőzött volna. Vajon kik tájékoztatták őt magyarságunk problémáiról és kiknek a nézetét tartja elfogadhatónak, ha már a magyar pártok képviselőinek véleményét megkérdőjelezi? Mint bárki másnak, neki is tudnia kell, hogy az utóbbi választásokon a magyar választók döntő többsége bizalmat szavazott pártjai képviselőinek, s ezzel megbízta érdekei képviseletével a szlovák parlamentben. Vagy talán a magyarságnak vannak Zelenay által felfedezett más hiteles képviselői is? És kik? Esetleg a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom alelnöke délkelet-szlovákiai útján furcsamód a magyarságnak olyan többségével találkozott, akiknek ügyét — szerinte — a magyar politikai pártok nem képviselik? Magát valamire tartó politikus ilyen kijelentést aligha tehet, mert eleve kétségbe vonja a választások eredményeit. S ebből önmagának is le kell vonnia a magától adódó következtetést. Hisz a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom a szavazatok egyharmadánál csak valamicskével kapott többet. Azóta közben a mozgalomból több képviselő kivált és mégis szinte egypártrendszerként gyakorolja a hatalmat. Nem is beszélve arról, hogy az azóta végzett felmérések tanúsága szerint Meciar pártjának népszerűsége napról napra csökken. Tehát a szavazatok alig egyharmadával is jogot formál az egész szlovák nemzet képviseletére. Vagy talán a szűkös egyharmad is többség a kétharmaddal szemben? Hamis adu Az első világháború után a történelmi sokkból nehezen éledező, területének és lakosságának jelentős részétől megfosztott, vesztes Magyarországon valóban élt a Nagy-Magyarország eszméje. A „Csonka Magyarország nem ország, egész Magyarország mennyország“ csalóka ábránd és a nyomorgó tömegeket megtévesztő jelszó volt. Bizonyítja ezt a bizonyos területek 1938-ban történt visszacsatolása is az anyaországhoz, ami végső soron további tragédiához vezetett. A józan politikusoknak szükségszerűen le kellett vonniuk a tanulságot, hogy századunk második felében népek, nemzetek boldogulása nem az erőszakos határváltoztatások függvénye. Akkor se, ha ezek a határok igazságtalanok. így se zárható ki, hogy hét évtizeddel Trianon után Magyarországon is akadhatnak nagy országról ábrándozó egyének, csoportok. Ám a hivatalos politika képviselői nemcsak ismételten és határozottan kijelentették, hanem nemzetközi megállapodásokban is rögzítették: tiszteletben tartják a határok sérthetetlenségét és nincsenek területi igényeik szomszédaikkal szemben. Furcsának tűnhet, hogy a Nagy-Ma- gyarország fogalma inkább a szlovák politikusok nyilatkozataiban szerepel. E szellem ápolásával vádolják Budapestet, sőt hazai politikai pártjainkat. Vajon mi rejlik Nagy-Magyarország szlovák politikusok által ismételten felvillantott rémképe mögött, ha a magyar kormánynak nincsenek ez irányú törekvései és az itteni magyar politikai pártok is kizárólag a Szlovák Köztársaság keretein belüli jogaik törvénybe iktatását szorgalmazzák? Érdekes, hogy a szlovák politikusok épp akkor riasztgatnak a magyar irredentizmus rémével, amikor kifogytak elfogadható érvekből az itt élő magyarság jogos követeléseinek visszautasítására, így hangolják a szlovák közvéleményt a magyarok ellen, mintha azok nemzetiségi jogaik szorgalmazásával a szlovák nemzeti érdekeket veszélyeztetnék. S így próbálják meggyőzni a világot a jogos nemzetiségi követelések mögött rejlő szlovákellenes szándékokról. A volt Magyarország példája lehetne tanulság sokak, a szlovák politikusok számára is. A területén élő nemzetiségek épp kisebbségi helyzetük megoldatlansága miatt törekedtek elszakadásra. S ki vonhatja kétségbe, hogy a nemzetiségek jogos igényeinek mellőzése ma is súlyos konfliktusok forrása lehet? Zsilka László 1993. X. 3.
