Vasárnap - családi magazin, 1993. június-december (26. évfolyam, 23-52. szám)
1993-09-26 / 38. szám
9 3 1993. IX. 26.- Plank úr, milyennek ítéli Szlovákiában a bírói testület közérzetét?- Szerintem több tényező hat rá. így például örömmel fogadta, hogy az új bérrendszer bevezetése révén nemcsak az alapvető anyagi helyzete javult, hanem a társadalom is elismerte az igazságszolgáltatásban közreműködők munkáját. Ugyanakkor kedvezőtlenül befolyásolja a közérzetet, hogy a bírákra óriási munkateher nehezedik. Napjainkra kialakult az ördögi kör: sokan elmennek a bíróságoktól és ügyvédekként, közjegyzőkként folytatják pályafutásukat, mert bírákként túlterheltek; máshonnan viszont nemigen jönnek újak, hiszen a bíróságokon nagy a megterhelés. Az utóbbi két- három esztendőben alapvetően átalakult a jogászi munkaerőpiac. Megszűnt a röghöz kötöttség, mindenki szabadon mozoghat a pályán. A jogászok számára sok olyan érvényesülési lehetőség kínálkozik, amellyel mi csak nehezen, vagy egyáltalában nem tudunk versenyezni.- A szerényebb jövedelemnek csekélyebb tekintély lenne a következménye?- Ennyire azért mégsem rossz a helyzet, mert a kollégák zöme fontos küldetésnek tekinti a bírói munkát.- Professzor úr, önt pár hónappal a rendszerváltás után választották meg a Szlovák Köztársaság Legfelsőbb Bíróságának elnökévé. Akkor, 1990 telén, milyen elképzelésekkel látott munkához?- Nézze, 1989 novembere előtt a bíróságok is a kommunista párt közvetlen befolyása alatt álltak. A mindenható pártszervek gyakran beavatkoztak az igazságszolgáltatás napi gyakorlatába. Én ezért megbízatásom legelső s alapvető krédójának a bírói munka függetlenségének megteremtését tartottam. Ez többkevesebb csatával is járt, hiszen azok a bírák, akik a levitézlett pártállami rendszer elvtelen szekértolói, túlkapásokra hajlamos hajbókolói voltak, azok nem maradhattak a bírói kar tagjai. Sem a Legfelsőbb Bíróság, sem az alacsonyabb szintű bíróságók szenátusaiban. A bírói ítélkezés függetlensége ugyanis szent és sérthetetlen princípium a jogállamiságot garantáló demokráciákban.- Ön úgy látja, hogy a bírósági épületek falain belül, Pozsonytól Tőketerebesig, most már rendre ez az alapelv érvényesül?- Igen. Egy percig sem állíthatnám, hogy a pártok vagy az állami szervek mostanában bármiképpen is beavatkoznának a bíráskodás napi gyakorlatába..Noha kinek-kinek, itt- ott talán érdekében is állhatna az ilyesmi, mégsem emlékszem, hogy az utóbbi két-három esztendőben bírósági tárgyalótermeink bármelyikéből a politikailag motivált részrehajlás híre jutott volna el hozzám.- Pusztán azért firtatom e kérdést, mert önt, professzor úr, a rendszerváltást követő időszakban a demokratikus változások határozott híveként ismertem meg. Például 1990 márciusában — Szlovákia akkori alkotmányos tisztségviselői közül - ön volt az egyetlen, aki a pozsonyi Dómban rendezett hálaadó szentmisén személyes jelenlétével is megtisztelte az ősi koronázó városba több mint hetven esztendő múltán „visszalátogató“ Habsburg Ottót!... Most, jó három esztendővel később - a tavalyi parlamenti választásokon kialakult helyzet nyomán - nem érzi úgy, mintha Szlovákiában megtorpant volna a demokratikus fejlődés?- Tény és való, hogy megfelelő politikai klíma nélkül a demokrácia sem tud igazán kiteljesedni. Ugyanakkor az is igaz, hogy a társadalmi viszonyok gyökeres átépítése és a jogállamiság megteremtése aligha valósulhat meg mintegy varázsütésre, egyik napról a másikra. Szlovákiában elsősorban a gondolatváltáshoz, a kommunista praktikákkal való szakításhoz kell meglelni a politikai akaratot. Az 1948 utáni évtizedek, sajnos, olyan mély nyomokat hagytak az emberekben, hogy sokan mindmáig a korábbi rendszer beidegződéseinek rabjai... Talán egy egészen új nemzedéknek kell felnőnie ahhoz, hogy Szlovákiában is végleg leküzdjúk a kommunista uralom utórezgéseit. Ezért lényeges hát, hogy a nyitólépések egyikeként a bíróságok valóban függetlenek legyenek; s egyúttal immunisak is a korábbi szokásgyakorlattal, adott esetben pedig bárminő külső nyomással szemben.- 1989 novemberéig sokak karrierje szinte köldökzsinórral fűződött a kommunista párthoz. A bírák közül is sokan a mindenható anyapárt védőszárnya alatt mosok, a tolvajok vagy akár a gyilkosok fölött mindenkor ítélkezni kell.- Való igaz, hogy építészmérnökökként, hivatalnokokként, orvosokként, kétkezi munkásokként, szocialista munkabrigádok tagjaiként „vidáman“ eléldegél- ' tünk itt mindannyian - ám a bűnről és a bűnhődésről dönteni hivatott bíráktől mégiscsak gerincesebb magatartást vár el a közvélemény. És talán nem is jogtalanul...- Kétségtelen, hogy így van, de azért mégsem lehet végletből végletbe esni és az egész bírói kart lecserélni. A bíró nem politikai illemtanár, hanem a hatályos jogszabályokat alkalmazó, függetlenül döntő személy, aki tudása és tehetsége legcsinálták meg a szerencséjüket. Elvárható ugyanezektől az emberektől, hogy most egy egészen más szemléletmód szerint végezzék munkájukat a bírói pulpituson?- Azokról a bírókról már szóltam, akik a saját lelkiismeretüknél is többre tartották a vak pártfegyelmet. Viszont az, hogy itt éltünk, a keleti blokknak ebben a csücskében, az valamennyiünk közös gondja s felelőssége. Egy bizonyos fokig nyilván mindenki meg-megalkudott önnönmagával; bár kétségtelen, hogy akik a husáki, jakesi, bil'aki CSKP aktív szekértolói voltak, azok jócskán rátettek pár lapáttal. A bírák például azzal mutattak lojalitást a korábbi rendszerrel, hogy az akkori idők jogszabályait alkalmazták; de pusztán azért, mert valaki így cselekedett, még nem közösíthető ki a társadalomból.- Professzor úr, ön is az 1989 után rehabilitáltak sorába tartozik. Szavaiból tolerancia, az idősebbek bölcsessége érződik. A riporternek azonban szabadjon „akadékoskodnia“: a nürnbergi per vádlottjai is azt vallották, hogy csupán utasításokat teljesítettek. ..- Ó, hát az a per azért más mércével mérendő: ott háborús bűnösök sorozatos gaztetteiről volt szó. Itt és most ellenben hiba lenne átesni a ló túlsó oldalára, s azt állítani, hogy a ’89 előtti időszak szinte valameny- nyi büntetőperének politikai felhangja volt. Ez így már csak azért sem igaz, mert a politikai színezetű kirakatperek zömét még az ötvenes években rendezték; s az akkori bírák zöme ma már nincs is munkaviszonyban. Később, főként a hatvanas évektől, inkább „csak“ a szocializmus előnyeit kínáló ország hűtlen elhagyásáért járt futószalagon gyártott politikai büntetés; míg a szélháhogy a peres felek vagy az ő jogi képviselőik fizikai jelenléte, no és tanúk vagy bizonyítékok híján képtelenség érdemben megtartani egy- egy tárgyalást, nóta bene igazságos döntést hozni. így aztán valóban vannak olyan perek, amelyek alaposan elhúzódnak, de nem a bírósági szenátusok hibájából.- Úgy tűnik: a perek száma a jövőben sokkal inkább növekedni, semmint apadni fog. Az utóbbi időben egyre több a vagyonjogi per, de felfutóban vannak a politikusok személyiségi jogai megsértésének okán benyújtott ügyészségi indítványok és bírósági keresetek is. Sőt! Nem sok jót sejtet, hogy szaporodóban vannak a bírósági eljárást szorgalmazó fenyegetődzé- sek is. A minap például éppen az igazságügyminiszter: Katarina Tóthová figyelmeztetett arra a HZDS pozsonyi tömeggyűléadjanak véleményüknek. Ez azonban még távolról sem meríti ki a törvényszegés tényét.- Professzor úr, ön szerint mivel magyarázható, hogy a kisebbségi jogvédelem gyakorlati lépéseit nagyon sokan Szlovákia elleni áskálódásnak tekintik, és még az élpolitikusok közül is sokan a törvény szigorával sürgetik e „hitelrontók“ felelősség- revonását?- Tudja, ennek gyökerei csakis abban keresendők, hogy a tolerancia helyett sokakban az elvakultság dominál. Ha a kisebbségi csoportok képviselői egy-egy javaslattal vagy kérelemmel állnak elő, akkor azt az erősebb jogán nem elutasítani, hanem pont fordítva, mérlegelni kell. Lehetőleg úgy, hogy a címzett beleéli magát a kérelmezők helyzetébe. Tudni kell engedményeket is tenni, nemcsak rámondani mindenre, hogy ez államellenes, amaz meg az ország Interjú Karol Plank professzorral, a Legfelsőbb Bíróság elnökével Prikler László felvétele javát nyújtva elsősorban a lelkiismeretének tartozik felelősséggel.- A Legfelsőbb Bíróság csupán mércét szab a bírói munka mikéntjének, vagy irányítja is az alacsonyabb szintű bíróságok hétköznapjait?- Legföljebb szakmai útmutatással szolgálhatunk számukra. Gyakorlati munkánkat tekintve a Legfelsőbb Bíróság a legmagasabb szintű fellebbviteli szerv azokban a perekben, amelyeket első fokon a kerületi jogkörrel felruházott bíróságok tárgyaltak; és nálunk lehet felülvizsgálati eljárást kezdeményezni azokban a perekben, amelyeket első szinten a járásbíróságok intéztek. Általában három hónap alatt teszünk végleges pontot egy-egy hozzánk érkezett kereset után; s e tempó megtartása komoly erőfeszítést kíván a Legfelsőbb Bíróság 74 bírájától. Gyarapítja feladatainkat, hogy az új törvények előkészítésében, illetve a törvénymagyarázat szakmai egységesítésének folyamatában is részt veszünk. Egy pillanatig sem szeretném, ha öndicséretnek tűnne, de külföldön az a szokás járja, hogy a Legfelsőbb Bíróság csak egy-két év után dönt az oda benyújtott fellebbezések vagy egyéb panaszok sorsáról. Jómagam például Svájcban, az ottani Legfelsőbb Bíróságnak olyan tárgyalásán vettem részt, amely tgy tíz éve húzódó ügyet tárgyalt! Az SZK Legfelsőbb Bíróságának, szerencsére, nincsenek ilyen restanciái.- Ön nem tapasztalja úgy, hogy a peres felek nálunk is belebelekalkulálják számításaikba, hogy a peres ügyek ha nem is egy kerek évtizedig, ám azért mégiscsak tengerikígyókként húzódnak...- Hogy ki miben bizakodik a bíróságok előtti taktikáját illetően, az magánügy. Ezzel szemben tény, sén, hogy egy ügyészségi vizsgálat után itt lenne már az ideje bíróságilag is megregulázni Du- ray Miklóst; de ugyancsak bíróság útján remél majd jogorvoslást kapni Vladimír Meciar is a CTK ellen. Ludovít Cérnák pedig éppen Meciar úrral szemben... — Nézze, ígérgetni is, remélni is bármit lehet. A meghatározó mindig az, hogy mindebből mi valósul meg a gyakorlatban. Szlovákiában a bíróságok ma valóban függetlenül működnek, és elmarasztaló ítéletet bárki ellen csakis a bizonyított tények alapján s a fennálló jogrenddel összhangban hozhatnak. — Ennek ellenére ki-ki úgy érezheti, hogy mégiscsak jogcsorbítás érte. llyén helyzetben az egyszerű halandónak szintén jogában áll, mondjuk, a stras- bourgi emberjogi bírósághoz fordulni?-Természetesen. Ez mindenkinek elemi joga. Nem árt ellenben tudatosítani, hogy előzőleg a jogorvoslás valamennyi hazai formájának és lehetőségének kimerítésére kell törekedni. Egyebek között arról sem szabad megfeledkezni, hogy Szlovákiában manapság már Alkotmánybíróság is működik; valamint azt is tanácsos tudatosítani, hogy a Stras- bourgban székelő emberjogi bíróság is „csak“ az illetékes ország kormányához fordul felvilágosításért, hiszen valamennyi bírósági szenátus legalapvetőbb kötelessége, hogy a peres felek mindegyikét egyformán meghallgassa.- A szlovákiai ellenzéket egyre sűrűbben éri az a vád, hogy visszaél a demokráciával, hogy vét az ország elemi fontosságú érdekei ellen. Jogászszemmel vannak-e ilyen észrevételei, netán gyakorlati tapasztalatai is?- A politikusok nyilvános megszólalásai különbözőképpen értelmezhetők. Általában sok múlik például azon, mekkora a tekintélye, milyen a szavahihetősége az éppen szóban forgó politikusnak; az érem másik oldalát tekintve pedig ki az, aki az ő szavait elemzi?... Mindig a konkrétumok döntik el, hogy mi az igazság; hogy félreértelmezésről, vagy éppen fordítva: kihágásról, netán tényleg bűntettről van-e szó. A politikában előnyös tudatosítani, hogy a parlamenti honatyák és a pártok képviselői is azért léptek a politika színterére, hogy nyíltan is hangot szuverenitását sérti. Tárgyalni kell; és a nemzetközi egyezmények értelmében, illetve a nemzetközi fórumokon vállalt kötelezettségekkel összhangban kell lehetőleg önként a megoldást keresni. Megelőzve a szembenállást, hiszen az csupán elmérgesítheti a helyzetet. Aki nem így cselekszik, könnyen árthat saját országa nemzetközi hírnevének.- A Legfelsőbb Bíróság elnökeként mi a véleménye arról, hogy a szlovákság nemzeti szárnyának törekvései szerint külön törvényt kellene hozni a Szlovák Köztársaság védelmére?- Az erre vonatkozó törvényjavaslat még nem került a kezembe, így konkrét véleményt sem mondhatok róla. Nem titkolom viszont azt a nézetemet sem, hogy a jelenleg hatályos Büntető Törvénykönyv is elegendő védelmet nyújt Szlovákia belbiztonságát és területi integritását illetően!- Ez idén áprilisban a szlovák kormányfő, éppen a lapkiadók egyesületének küldöttségét fogadva, arról is szót ejtett, hogy az SZK legfőbb ügyésze - akit szintén még az 1992-es parlamenti választások előtti időszakban választottak meg tisztségébe - heteken belül lemond... Nos, ez a jóslat nem vált be, de ennek ürügyén kérdezem: önnek nem adták tudtára, hogy lemondhatna az 1990-ben öt esztendőre vállalt megbízatásáról?- Különböző mendemondák keringtek az én személyemet illetően is, de hivatalosan nem keresett meg senki azzal a szándékkal, hogy lemondásra bírjon. Persze, ez nem zárja ki annak lehetőségét, hogy 1995 januárjában valaki mást jelöljenek erre a posztra.- Professzor úr, jellemezhetné néhány szóval: vajon mit értsünk az igazság fogalmán?- Őszintén szólva, ez egy nagyon nehéz kérdés, de megpróbálok válaszolni rá... Nos, akkor beszélhetünk igazságról, ha az élet összhangban áll a törvényekben is rögzített alapelvekkel - s a szóban forgó törvények viszont az etika princípiumaival állnak összhangban.- Ez egy definíció, vagy az ön véleménye?- Ez az én nézetem. De talán ennyiből is kitűnik, miért olyan nehéz abszolút igazságot tenni. Miklósi Péter IF ^
