Vasárnap - családi magazin, 1993. június-december (26. évfolyam, 23-52. szám)
1993-09-12 / 36. szám
Hányféle lehet ugyanaz a pedagógus? „Még nem is olyan régen a vallásról nem volt szabad az iskolában beszélni. Hogyan lehet példakép az a pedagógus, aki azelőtt nem járt templomba, nem volt gyakorló hívő, nem is beszélt erről a meggyőződéséről, s most, mivel egy másfajta rendszerben élünk, amely ezt lehetővé teszi, vállalja a vallásosságát. Tehát összeegyeztethető-e az, hogy néhány évvel ezelőtt még más volt, s most ismét másképp nyilatkozik meg a gyerekek előtt?“ Ez a húsba vágó kérdés nemrég a rádióban hangzott el, egy Szlovákiában rendezett nyári ökuménikus pedagógustalálkozóról készült riportban. Azt hiszem, a találkozó egyik résztvevőjének válasza nemcsak engem gondolkoztatok el, ezért is tartom érdemesnek szóról szóra közölni: „Ez egy nagyon nehéz dolog, de a pedagógus régen is elmehetett valameddig. Nagyobb baj van azokkal, akik a régi rendszer buzgó szekértolói voltak, és most állnak át. Én úgy érzem, hogy megőriztem az emberségemet valahol, és nem hazug nálam ez a dolog. Most bármikor képes vagyok erről beszélgetni, és azt hiszem, hogy a gyerekekkel is meg lehet ezt beszélni. Van egy óriási szerencsénk, az, hogy a gyerekek mindig jönnek és mennek, tehát azok, akik így vagy úgy éltek meg minket, már elmentek, s ezek az újak már egy másvalakivel találják magukat szembe. Azokat lenne érdemes megkérdezni, akik azt élték meg, hogy megtérünk, megváltozunk, merjük a hitünket vállalni.“ A megszólított pedagógus válaszának szinte minden mondata újabb kérdéseket támaszt. Mit jelent az, hogy a pedagógus régebben is elmehetett valameddig? Meddig? Ismertem egy kitűnő fizikatanárt, akit nyíltan vállalt vallásossága miatt addig helyezgettek át egyik iskolából a másikba, és citáltak különböző fórumok elé „a tanulóifjúság körében kifejtett vallásos propaganda“ miatt, míg végül feladta hivatását és más pályára ment. És valóban csak a hívő ember őrizhette meg az emberségét? Vallás nélkül nincs emberség? Ha szerencse, kinek az, hogy a gyerekek „jönnek és mennek“, tehát eltűnnek a kényelmetlen tanúk, akik önmagával kényszeríthetnék szembesülni a pedagógust, mert még jól emlékeznek arra, hogy az régebben másként beszélt, más meggyőződést vallott. Tanúk nélkül egyszerűbb? A régi rendszer buzgó szekértolói „átállnak“, a régebben is hívő, de vallásos meggyőződésüket nyíltan vállalni nem merők „megtérnek“? Csupa tisztázatlan, megválaszolásra váró kérdés. Megkérdeztem néhány pedagógus ismerősömet, mi a véleményük erről a dologról? Válaszaikat annak reményében adom közre, hogy elgondolkodásra, a probléma alaposabb körüljárására, esetleg vitára ösztönözhetnek másokat is. 36 éves pedagógusnő: Engem kissé meghökkentett, mennyi emberből lett egy csapásra hívő, hitbuzgó keresztény a rendszerváltás után. Elgondolkodtam azon, hogy amennyiben régen is azok voltak, hogyan intézték ezt el magukban, a lelkiismeretükkel, és hogyan tudták olyan jól titkolni? Különösen a pedagógusoknál szembeszökő ez a hirtelen változás, ráadásul nem egy olyan, most egyszeriben vallásossá lett kollégát ismerek, aki évtizedeken át az óráin, a tanítványai előtt is ateistának és a szocialista rendszer meggyőződéses hívének mutatta magát. Noha nem vagyok hívő, tiszteletben tartom mások vallásos érzelmeit, ha azok őszinték. De ez a most olyan gyakran tapasztalható pálfordulás viszolygást kelt bennem, különösen, ha demonstratív formában történik. Nyugdíjas pedagógus: Nem hiszem, hogy most, annyi gond, baj közepette épp ez lenne a legfontosabb probléma, amelyről okvetlenül beszélni kellene. A vallás magánügy, ezzel kapcsolatosan mindenkinek szíve joga olyan magatartást tanúsítani, amely neki megfelel. Vagy talán megint lesz egy íratlan magatartási kódex, amely elsősorban a pedagógusokra érvényes? 54 éves pedagógusnő: Most divat lett kétszínűséggel vádolni azokat a pedagógusokat, akik hívőknek mutatkoznak, templomba járnak, holott azelőtt nem tették. Én ezt nem tartom kétszínűségnek. Egyszerűen tudomásul kell venni, hogy az előző rendszerben egy mélyen vallásos, templomba járó pedagógus nem nagyon maradhatott meg a pályán. Mire lett volna jó, kinek segített volna, ha nagydobra veri a vallásosságát? Most, hogy végre változtak az idők, ezek az emberek is fellélegezhettek és szabadon vállalhatják vallásos meggyőződésüket. Ugyan kinek ártanak ezzel? 43 éves pedagógus: Érdekes, azt mindenki észreveszi, ha egy pedagógus, aki azelőtt nem járt templomba, most elmegy a misére. Azon senki sem csodálkozik, ha a kormány valamelyik tagja, aki kommunistaként csinált karriert és került be a nagypolitikába, most sorozatosan ünnepi istentiszteleteken vesz rész, és ezt még a tévé is közvetíti. 46 éves pedagógusnő: Az embereket egyszerűen olyanoknak kell vennünk, amilyenek. Általában nem hősök, a nyugalmuk érdekében hajlandók kisebb-nagyobb megalkuvásokra is. Azok, akik nem hagyták el az országot és itthon maradtak, akarva-akaratlanul kompromisszumot kötöttek, elfogadták a rendszer írott és íratlan szabályait. A szocializmus egy cinikus, lelket nyomorító, deformáló rendszer volt. Ez azonban nem jelenti azt, hogy mindenki, aki benne élt, tisztességtelen, gerinctelen megalkuvó volt, hogy nem akadtak itt talpig becsületes emberek, függetlenül attól, vallásosak voltak-e vagy sem. Annak a pedagógusnak, aki hivatásának érezte a tanítást, lelkiismeretesen, legjobb tudása szerint végezte a munkáját, és ami a legfontosabb, szerette a gyerekeket, nincs miért szégyenkeznie, nincs min problémáznia, nincs mit revideálnia. Az ilyen ember már rég kialakította a maga értékrendjét, morális meggyőződését, életfilozófiáját, s azon, azt hiszem, most sem kell változtatnia. Nyugdíjas pedagógus: Ahogy még mi tanultuk annak idején: Tempora mutantur et nos mutamur in illis, azaz változnak az idők és velük együtt mi is. Jelenleg átmeneti korszakot élünk, még minden mozgásban, kialakulófélben van. Tíz év múlva már ez a kérdés sem jelent többé problémát . Vojtek Ka talin ........................— ■■ --^===== *■ ^===^ 1 ....................................~ . T- ... —— Be szélgetés PETRIKÁS ÁRPÁDDAL, a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem neveléstudományi tanszékének tanárával • A rendszerváltás új feladatok elé állította az iskolákat és a pedagógusokat. Melyek azok a problémák, amelyeknek megoldása felgyorsítaná az iskola funkcióváltását?- A pedagógustevékenység eddig alapvetően szabályozott munkarendnek felelt meg, többnyire kötelező programot fejezett ki, a végrehajtó pedagógus típusát éltette és alapvetően azt az igényt támogatta, hogy bizonyos központi követelményeknek feleljen meg mindenki. Az iskola jelenlegi funkcióváltása, funkcióinak megújítása új pedagógiai tevékenységet igényel. Ilyen például a szociális gondozói tevékenység, a szociálpeda- gógiai munka, a szabadidős kultúrával kapcsolatos tevékenység. Új tevékenységek alakulnak ki az egyes tartalmi problémák megoldása kapcsán is. Ha abból indulunk ki, hogy állampolgárokat szeretnénk az iskolákban látni, akkor ez partneri tevékenységek tömegét igényli. Fontos kérdés, hogy milyen módon lehet biztosítani a saját szükségletek szerinti tevékenységet, tehát a pedagógus alkotó munkáját, önfejlesztő tevékenységét. Ehhez már nagyon sokféle elméleti és gyakorlati muníció állt össze, de az iskolákban teljesen rendszertelenül működnek a már meglelt, felfedezett innovációs elemek is. Rendszeralkotó pedagógusokra lenne szükség. Abból nem indulhatunk ki, hogy minden iskola teljesen egyedül, a többitől függetlenül fog majd valami rendkívülit kidolgozni, de abból igen, hogy minden iskola ismerje fel saját mikrokör- nyezetének szükségleteit, tálja fel és érvényesítse belső tartalékait, lehetőségeit. A pedagógiai kultúrának is gyökeresen át kell alakulnia. Az innovatív magatartás nem egyszerűen valamiféle norma elfogadását igényli a gyerekektől, hanem segíti őket eligazodni a sokféle értékvariáció között. • A pedagógiai tevékenység átalakítása aligha sikerülhet magának a pedagógusnak az átalakulása, fokozott ön- fejlesztése nélkül.- Meg kell oldanunk, hogyan lehet segíteni az önnevelés ambíciójának kibontakozását, hogyan lehet kialakítani az iskolák önálló arculatát, autonóm mozgáslehetőségét a meglévő kereteken belül vagy azokon túlmenően is. Munkacsoportunk 25-28 intézménnyel próbálja ezeket az utakat kialakítani, önálló pedagógiai programot létrehozni az iskolák számára. Végig kell gondolnunk azt a kihívást, amely a XXI. század küszöbén minden iskola előtt áll. Az iskola belső fejlesztését kívülről nem lehet megoldani, itt az iskola maga teheti a legtöbbet, természetesen együttműködve a partnerekkel, szülőkkel, gyerekekkel, művelődési és nem művelődési szakemberekkel, akik készek az ifjúság nevelésében részt venni. • Ezt célozzák az említett pedagógiai programok?- A pedagógiai programok abból a logikából indulnak ki, hogy az iskola vegye számba azokat a központi ajánlásokat, amelyek már elkészültek, válassza ki a testhezállókat és alakítsa ki a saját pedagógiai koncepcióját; néhány évre előre programozza be, milyen megoldásokat kíván napirendre tűzni és az alternatív megoldások közül az optimálisakat próbálja kísérletileg nyomon követni. Ezt az intézménynek önállóan kell megoldania, mert például a saját szociális környezetének hatásait, vagy azt a kulturális, gazdasági miliőt, amellyel számolnia kell, senki sem ismeri nála jobban. A névtelen iskolákat, amelyek képtelenek autonómokká válni, meg kell szüntetni. • Tudnák segíteni azokat az iskolákat, amelyek útmutatásért, tanácsért fordulnának önökhöz?- Vannak programjaink, amelyeket minden érdeklődőnek szívesen a rendelkezésére bocsátunk. Bárki levélben is fordulhat hozzánk, mindig örömmel segítünk. Tóth Erika Dr. LÁSZLÓ BÉLA a Nemzetiségi és Etnikai Kultúrák Karáról: Jó átmeneti megoldás lenne A Nyitrai Pedagógiai Főiskola akadémiai tanácsa június 21-én úgy döntött, hogy a Nemzetiségi és Etnikai Kultúrák Kara június 22-ével létezik. Ez annyit jelent, hogy már működőképes is?- A kar jogilag már létezik, más dolog azonban működővé tétele, funkcionáriusainak megválasztása és szerveinek létrehozása. A szenátus a június 21-i ülésen úgy határozott, hogy megbízza a rektort, nevezzen ki egy ideiglenes dékánt a kar szervezésére és beindítására. Én azonban nem tudok róla, hogy a rektor felkért volna valakit erre a funkcióra. Mivel a kar még nem működőképes, nincs dékánja és szenátusa, felvételit sem hirdethetett. Ezért a nemzetiségek részére a pedagógiai főiskola megfelelő karain hirdették meg a szakokat, ezeket szeretnénk összevonni és a kisebbségi karon belül megszervezni az oktatást. A kar hallgatói tehát az eddigi karokra felvett diákok lennének. Milyen tanszékek működnének a Nemzetiségi és Etnikai Kultúrák Karán?- A nemzetiségi előkészítő bizottság elképzelése szerint a karnak öt tanszéke lenne: magyar nyelv és irodalom, pedagógia és pszichológia, roma kultúra, természettudományi és módszertani, valamint társadalomtudományi és módszertani. A rektor úrnak más elképzelései vannak, ő júniusban azt javasolta, alakuljon négy tanszék: az 1-4. osztályos tanszék - nem értettük, mi akar ez lenni, de nem kaptunk megfelelő magyarázatot -, a roma kultúra tanszéke, speciális pedagógiai és módszertani tanszék, valamint magyar kultúra tanszéke. Ez a kérdés tehát egyelőre tisztázatlan, a tanszékekről majd a kar akadémiai szenátusának kell döntenie. A rektor úrnak állítólag volt olyan javaslata is, hogy a nemzetiségi karon csak l^t. osztályos, azaz alsó tagozatos pedagógusképzés folyjon.- Ez az a rektori javaslat, amelyet június 21-én a főiskola akadémiai szenátusa is jóváhagyott. Ez azonban egy nagyon ellentmondásos javaslat, jogilag alkalmatlan arra, hogy az alapján kart lehessen szervezni. Például megengedi, hogy a kar tanárképzéssel is foglalkozzon, más helyen viszont kimondja, hogy a főiskolán jelenleg tanárképzésben részesülő hallgatók nem lehetnek a kar diákjai. Ügy tudom, voltak bizonyos ellentétek a nemzetiségi kar szervezői és a hungarisztikai tanszék között.- Arról van szó, hogy a hungarisztikai tanszék vezetőjének és néhány kollégájának más volt a véleménye, mint a négy magyar politikai pártnak és a nemzetiségi előkészítő bizottságnak. Mi úgy gondoltuk, hogy a nemzetiségi kar a pedagógusképzéssel együtt egy nagyon jó átmenetet jelentene, s hogy ezt a lehetőséget meg kell ragadnunk. A hungarisztikai tanszéken azonban úgy gondolják, hogy a nemzetiségek kara ne foglalkozzon tanárképzéssel, hanem az a többi karon osztódjon szét, s ha majd ott megerősödik, akkor jöjjön létre egy közös kar. A jelenlegi gazdasági helyzetben szlovák karokon, szlovák vezetőséggel hogyan lehetne megerősíteni a magyar tagozatokat? Ez több, mint kockázatos, ezt nem vállalhatjuk. Ön jó átmeneti megoldást említett. Mihez, mi lenne a végcél?- A szlovákiai magyarság körében nagyon alacsony a főiskolát vagy egyetemet végzettek aránya. Ha azt szeretnénk, hogy az itteni magyarság mint népcsoport az európai integrációban kellő súlyt tudjon magának biztosítani, szükséges, hogy a művelődés terén is előrelépjen. A végcél tehát az önálló magyar főiskola vagy egyetem. Gaál László % * Ennek az oldalnak a megjelenését MUSZKA RÓBERT mérnök támogatta. Vállalatának címe: MUVICOM, 943 01 Stúrovo, Gastanová 5 MUVIFEX, 943 01 Stúrovo, Széchenyiho 3 1993. 9. 12.
