Vasárnap - családi magazin, 1993. június-december (26. évfolyam, 23-52. szám)
1993-08-22 / 33. szám
Megmentik a pusztulástól az Esterházy család neogótikus galántai kastélyát AJÁNDÉK SIRALMAS ÁLLAPOTBAN Galánta két kastélyáról is nevezetes. A város történetében olvashatjuk: A 15. század első negyedében az Esterházy család (a galántai volt a hercegi ág) Galántán birtokokat szerzett, és a családnak fokozatosan két székhelye épült fel a városban... Az egyik a parkban található régebbi alapokra épült neogótikus, a másik a kisebbik, a reneszánsz kastély a Szeredre vezető út mellett. A parkban épült kastély a múlt század derekán nyerte el mai, mesébe illő alakját, amikor az angol, romantikus Tudor-gótika szellemében átépítették. Az átépítés idejében éppen háromszáz éves volt. Ehhez hasonló szépségű neogótikus kastélyt Oroszváron (Rusovcéban) és a csehországi Moldva menti Hlubokában láthatunk. Az Esterházyak már régóta egyikben sem laknak. A két kastélynak mostanáig nem volt igazi gazdája, s mindkét műemlékre a pusztulás várt... A kisebbik kastélyból az Esterházyak még a 19. század elején kiköltöztek. Később a diószegi cukorgyár tulajdonába került. Többször átépítették. A torony is leomlott. Az épületet hosszú ideig nem tatarozták. 1969-ben az erődítmény maradványait is lebontották.- A diószegi cukorgyár raktárnak használta a kastélyt - mondja Horváth Zoltán, Galánta polgármestere. - Az újabb gazda, az állami gazdaság, itt tárolta a gabonát. Amint szomszédságában megkezdték a gimnázium építését, ott helyezték el az építőanyagot, azzal, hogy amint felépül az iskola, a megcsúfult kastélyt eltüntetik. Szerencsére, erre nem került sor. Az alapos építészeti feltárás után a nyolcvanas évek elején megkezdődött a város tulajdonába került épület műemléki helyreállítása. A felújítást az állam 1990-ig támogatta. A befejezési munkálatok költségeit a város vállalta magára. A berendezés rekonstruálását is beleszámítva, az önkormányzatunk ötmilliót költött erre. Az állami támogatással együtt 38 millióba került a kastély helyreállítása, amelyben szertartástermet, fogadótermet, két helyiségben kiállító termet, valamint Esterházy- és Kodály-emlékszobát rendeztünk be. Ma a reneszánsz kastély Galánta városának ékessége. A festői szépségű neogótikus kastély sorsa szorosan összefüggött azzal, hogy Galánta már az első világháború előtt is járási székhely volt. A Csehszlovák Köztársaság megalakulása után anyagi fedezet hiányában az új járási hivatal se épülhetett fel. Miután ígéretet kaptak állami támogatásra, a húszas években Esterházy Lászlótól megvásárolták a neogótikus kastélyt, s megkezdték átalakítását hivatali célokra... öt évtized után, amikor a járási nemzeti bizottság kiköltözött, az állam tulajdonában levő igen kopott műemlék- épületben a járás Honismereti Múzeuma rendezkedett be. Reményt keltett, hogy a hetvenes években megkezdték a kastély felújítását. 1974- től 1990-ig (csupán eddig tartott a rekonstrukció, mert ezt követően már egy fillért sem kaptak erre a célra) az állam másfél évtized alatt mindössze nyolcmilliót költött a felújításra, holott a jóval kisebb reneszánsz kastély rendbehozatala 38 milliót emésztett fel. A rossz állapotban levő épületből 1990-ben a Honismereti Múzeum is kiköltözött.- Az volt a baj, hogy a felújítást nem komplex módon végezték - állapítja meg Horváth Zoltán.- A hosszú évekig tartó szakaszos felújítás következménye, hogy amíg egy rész elkészült, a másik tönkrement. Kilencvenben a műemlékekért, múzeumokért felelős kulturális minisztérium anyagiak hiányában leállította a felújítást, a rekonstrukciót végző építővállalat abbahagyta a munkát. Az új kémény építése miatt megnyitott tetőt sem fedték be. A cserepek is töredeztek, ott is befolyt az eső. De mit tehetett az önkormányzat, amikor ezekben az években a reneszánsz kastély felújítására költöttük a milliókat?! A neogótikus kastély állapotáért a tulajdonos, a kulturális ügyek minisztériuma, és kezelője, a Galántai Honismereti Múzeum a felelős...- Ezt a lakosok közül sokan nem tudták - veszi át a szót Zsillené osztályvezető. - Érdeklődtek, mi lesz a kastéllyal? Nekünk tettek szemrehányást! Az értékes műemlék már két éve enyészik, az ablakokat betörték, az „ügyesebbek“ kiloptak minden mozdíthatót... Horváth: Csak kis mentőmunkát végeztethettünk el. Sok ablakot be- deszkáztunk. Kilencvenkettő tavaszán a városi tanács ülésein már azzal a gondolattal foglalkoztunk, ha az állam nem ad pénzt a neogótikus kastély megmentésére, nem várhatunk tovább, legyünk mi a gazdák! De előbb a kulturális minisztériumtól kell megtudakolnunk, mit szándékozik tenni a kastély további romlásának meggátlására? Zsillené: A Snopko miniszter úrhoz címzett levelünket 1992 márciusában küldtük el. A minisztérium válasza: ne zavarjuk a miniszter urat, más, fontosabb ügyekkel foglalkozik! Forduljunk a Galántai Honismereti Múzeum igazgatójához! Izsóf József igazgatóval kapcsolatban voltunk és vagyunk. Mit felelhetett a kioktatásra? Ha a múzeumok irányító szervétől, a minisztériumtól egy garast sem kapnak, nem tehet semmit. Újabb levelünket 1992 júniusában küldtük el, azzal a javaslattal, hogy a kastélyt adják át a város tulajdonába, mert totális károsodás fenyegeti! És ezzel megkezdődött a fordulatokban gazdag hosszú várakozás. A kereset beadása és a válasz között parlamenti választások is voltak, kicserélődtek a kulturális minisztérium vezetői. A galántaiak újabb sürgetésére hónapok után az új minisztériumi igazgató, dr. Jan- kovsky válaszolt: a kastély átadása a város tulajdonába lehetséges! Az értesítés után 1992 novemberében az önkormányzat nevében a polgár- mester, az osztályvezetőnő, a város jogásza és a Honismereti Múzeum igazgatója személyesen is tárgyalt a minisztérium illetékes igazgatójával, aki újra megerősítette: a város térítésmentesen megkapja a kastélyt így néz ki ma. Betört és bedeszkázott ablakok... Fotó: Németh Tibor azzal a feltétellel, hogy a felújított épületben elhelyezi a honismereti múzeumot. A város készítse elő a javaslatot. A város egyetértett a feltétellel. Elkészült az átadásról szóló javaslat. Hónapokig elhúzódott az ügyintézés, mert bizonyos szövegmódosítások miatt a minisztérium háromszor visszaküldte. A harmadik változatot a galántaiak 1993 márciusában juttatták el a minisztériumba. S ekkor közbeszólt a pénzügyminisztérium: a kastélyt csak ajándékozó szerződés alapján adhatják át a városnak! De ehhez értékbecslésre is szükségük van. Az értékbecslést egy hónap után személyesen vitték el a minisztériumba. Két napon belül megkapták a választ: Telefonon közölték velük: A kormány megtiltotta bármilyen állami vagyon átadását községi tulajdonba! Galánta városa csak úgy kaphatja meg a kastélyt, ha megvásárolja! A város küldöttsége újra személyesen tárgyalt a minisztériumban. A megvételre nincs pénzük. Ha nincs más lehetőség, nem kell a kastély, gondoskodjon róla az állam!- Ha ajándékozási szerződésről van szó, ne kérjenek tőlünk pénzt - mondja Horváth Zoltán polgár- mester. - Állami támogatás nélkül kockázatot vállalunk. Július végéig tartott a huzavona. A pénzügyminisztérium beleegyezése után megkaptuk ajándékba a siralmas állapotban levő kastélyt. A döntésről a képviselő-testületet sem tájékoztathat-' tam, mert csak szeptemberben ül össze. Az idén befedjük a tetőzet nyitott részeit, bedeszkázunk mindent, hogy megvédjük az épületet a további károsodástól. Remélem, hogy az elsődleges mentési munkálatokhoz szükséges összeget előteremthetjük.- Azt teszik, ami az állam kötelessége lenne - jegyzem meg.- Ezt tettük a reneszánsz kastély felújításának befejezésekor, és tesz- szük most is, amikor az új alapiskola befejezési költségeit is magunkra vállaltuk, hogy szeptemberben megindulhasson az oktatás.- A neogótikus kastély felújítása rengeteg pénzbe kerül.-Vállaljuk a kastély felújítását akkor is, ha a város pénzéből ez nem reális. Közös beruházókat keresünk. A műemlékvédőket sem hagyjuk ki. A beruházás iránt már voltak komoly érdeklődők, de amikor megtudták, hogy a kastély állami tulajdon, nem akartak velünk tárgyalni. Minden az anyagiak előteremtésén múlik. A város célja elsősorban az épület megmentése... Galánta városa és polgárai most még büszkébbek lehetnek az Esterházy kastély bástyájával ékesített városi címerükre, mert amit ábrázol, végleg a magukénak mondhatják. Petrőci Bálint „... ha egyszer majd megöregszünk, sose veszekszünk, ülünk a kandallónál..." - motoszkál bennem a dallam, miközben arra gondolok, de jó volna végre találkozni békés, elégedett, derűs nyugdíjasokkal. Andó- don próbálom megkeresni őket. Tudom, nem illik a kerítésen leskelődni, de honnan sejthetné a faluba látogató idegen, melyik házban is élnek a keresett személyek?! Falujárás közben módosult a tervem. A véletlen müve volt. A főúton egy csoszogó nénire lettem figyelmes. Vizeskannát cipelt, meggörnyedt súlya alatt.- Segíthetek? - szólítom meg, s ő hálásan igent mond. A megdőlt kapun egy roskadozó, régen lelakott ház konyhájába térünk be. Róza néni — menet közben bemutatkozott - fáradtan ül le a kis székre.- Beteg vagyok, nagyon - törli meg eres kezével ráncos arcát, majd tiszta tekintettel rám néz és felőlem érdeklődik. Hogy mondhatnám el, hogy boldog, s kiegyensúlyozott nyugdíjasokat keresek? - töprengek, majd magyarázkodás helyett Róza néni sorsa iránt érdeklődöm.- 87 éves múltam márciusban - mondja, s bizonyítékul átnyújtja személyazonossági igazolványát. Egy húszkoronás csücske kandikál ki belőle. Figyelmeztetem a pénzre, nehogy elveszítse.- Tejre, meg kiflire tettem félre. Olyan nehéz beosztani a nyugdíjat. Hat darab papírpénzt kapok. Két ezerkoronást és négy százkoronást - sorolja, s ujjaival is megmutatja az összeget. - De hát, aranyoskám, mire elég ez? Még az a szerencsém, hogy jók a szomszédaim. Gyakran hoznak ezt- azt, segítenek, ha kell. Ma reggel egy kis fát fűrészeltem... Elfáradtam nagyon. Nem is főztem... A konyhaasztalon egy tányérban ebédmaradékot fedezek fel.- Mégis ettem volna valamit? Itt járt a lányom, ő hozta volna? Hát, sajnos, már nagyon feledékeny vagyok! Rossz egyedül. A lányaim itt élnek a faluban, szép nagy házuk van. De nekem ott nincs helyem. Már magukra írattak mindent. Azt mondták, hogy itt már semmi nem az enyém - vékonyodik el a hangja, s szeme könnyekkel telik meg. - Az ember öregségére magára marad. Még jó, hogy itt él velem Andriska, a macskám. Vele beszélgetek, neki panaszkodom. Ha már a véreimnek nem kellek... Nehéz szívvel veszek búcsút Róza nénitől, s hogy megvalósíthassam eredeti tervemet, a biztonság kedvéért inkább a községházán érdeklődöm a jobb sorsú nyugdíjasok iránt. így jutottam el a Madarász házaspárhoz.- Hétköznapjaink, de talán ünnepnapjaink is munkával teltek a múltban is, most is. A férjem munkaidőn túl mindig pluszmunkát vállalt. Ennek eredménye a ház- közölte kedvesen Madarász Lászlóné.- Sokat kellett vállalnia, mert én idegbénulás következtében megrokkantam. A megélhetés, nem mondok semmi újat, egyre nehezebb. Nekünk az a szerencsénk, hogy az uram egészséges, s a fiammal közösen kertészkedik. A gyerek kertészmérnök, az udvarunk végében építette fel a házát. A lányom Budapestre ment férjhez. Nyaranta, amikor nagy örömömre összejön a család, bizony hozzá kell nyúlni a megtakarított pénzhez. Itt a négy unoka, naponta kívánják a fagyit, a jégkrémet. Ki adjon nekik pénzt, ha nem a nagyszülők?! Nyugdíjunk nem magas, ketten ötezer koronát kapunk. A havi rezsink 1600 korona. Még szerencse, hogy velünk él a 93 éves, önellátó édesanyám, s vele semmi gondunk nincs. Ő a legalacsonyabb nyugdíjat kapja. Nem panaszképpen mondom, de jól be kell osztani a pénzt. Az uram a pénzügyminiszteri posztot rám osztotta, nem könnyű úgy gazdálkodni, hogy jusson meg maradjon is.- Feleségem érti a dolgát - dicséri meg hitvesét a ház ura, Madarász László. — Ot évvel ezelőtt, 42 évi munkaviszony után a traktorállomásról mentem nyugdíjba. Nyaranta nem volt se szombatom, se vasárnapom. Csak a forróság, a por és a kombájn rázása jutott nekem. Aratni jártam, még Csehországba is. Volt is értelme a sok munkának, fáradozásnak. Felépíthettük házunkat, tisztességgel felnevelhettük gyermekeinket, s még segíthettük is őket. Néhány éve belefogtam a kertészkedésbe. A fiam Csehországban árulta a primőr zöldséget. Nem tagadom, sokan féltünk, mi lesz a kistermelőkkel az ország kettéválása után, hiszen köztudott, hogy sokan ott értékesítettük az árut. Az idén először itt adtuk le, különösebb nehézség nélkül. Bízni kell abban, hogy ezután is így lesz. Finom, nagyszemű szőlővel kínál. - A saját termésem - mondja büszkén, majd a rózsáira, kertjére tereli a szót. No meg a gyermekeire. — A fiam és menyem tudományosan kertészkednek — mindketten kertész- mérnökök - mégis jól jön nekik a segítségem. Szívesen, örömmel dolgozom. A semmittevést nem nekem találták ki. Ha mégis van egy kis időm, vadászni megyek. De nem egyedül. Elkísér a fiam, meg egy kölyök magyar vizsla. Eijnyire jutottunk, keményen, tisztességesen megdolgoztunk mindenért. Persze, voltak a mi életünkben is nehezebb szakaszok. De ahol szeretet és megértés honol, ott könnyebben hidalhatok át a buktatók, akadályok. Nem igaz? Péterfi Szonya Árnyékban és fényben """•ü 8 1993. Vili.
