Vasárnap - családi magazin, 1993. június-december (26. évfolyam, 23-52. szám)

1993-08-22 / 33. szám

TÖRTÉNÉSZEK A PRÁGAI TAVASZRÓL 1 Q/T7 decemberében Leonyid JL y O / Brezsnyev Novotny meghívására látogatásra érkezett Prágába, még a párt központi bizott­ságának nagy jelentőségű ülése előtt. Nagyon rövid ideig tartózkodott, ar­ra hivatkozva sietett haza, hogy a fe­leségének születésnapja van. Brezs­nyev Novotnyt nem vette védelmé­be. Akkor hangzott el az a szállóigé­vé vált mondása, hogy „eto vase gyelo“ (ez a ti ügyetek). Szerinte Novotny leváltását első titkári tiszt­ségéből a csehszlovák kommunisták­nak maguknak kell megoldaniuk. A fennmaradt dokumentumok alapján ítélve a szovjetek előbb nem akadályozták Novotny menesztését, később rájöttek, hogy hibát követtek el. Brezsnyev utóbb telefonon fel­hívta Novotnyt, hogy mellette áll­nak, de akkor már késő volt. Amikor a pártvezetés Alexander Dubcekkal az élen meghirdette az „emberarcú szocializmust“, a prágai tavasz zászlóbontói tévesen azt hit­ték, hogy Brezsnyev szavai az új politikai irányvonalra is vonatkoz­nak. Brezsnyev később Kádár János­nak kijelentette, hogy ő ezt így szó szerint soha nem gondolta. gus véleménye szerint az Egyesült Államok akkori álláspontja - bár nem támasztható alá hiteles doku­mentumokkal - a megszállással való csendes egyetértésként is értelmez­hető. Valenta professzor amerikai levéltárakban kutatott és számos ak­kori amerikai politikust felkeresett, így például Polack tábornok, az Eu­rópában állomásozó amerikai csapa­tok parancsnoka 1968 júliusában pa­rancsot kapott Washingtonból egységeinek a csehszlovák határtól történő visszavonására. Katonai konfliktus esetén a sebesült csehszlo­vák katonáknak és a visszavonuló csehszlovák alakulatoknak kellett volna segítséget nyújtania. POLITIKAI NAIVITÁS? Václav Slavik, a CSKP KB akkori titkára szerint Alexander Dubcek, a központi bizottság első titkára és Ludvík Svoboda köztársasági elnök politikai naivitásukban olyan elvi dolgot is elmulasztottak, hogy elem­zést készíttessenek a Szovjetunióban és a Varsói Szerződés tagállamaiban uralkodó politikai gondolkodásról és általában a nemzetközi helyzetről. Egyszerűen tudatukban Moszkvá­szültségbe helyezéséről, ami a belső rend biztosításával indokolt figyel­meztetés lehetett volna a szovje­teknek. Hazai katonai szakértők viszont arra hivatkoznak, hogy a csehszlo­vák hadsereg fő erőit a Varsói Szer­ződés keretében a nyugati határré­szen összpontosították. Másképp ítélte meg Csehszlovákia lehetőségét Pjotr G. Grigorenko szovjet tábornok az Egyesült Álla­mokban megjelent emlékirataiban: „Csehszlovákia védelme aránylag könnyű lett volna. Az ország határa Ausztriával és Magyarországgal biz­tonságos. Marad a határ a Szovjet­unióval, Lengyelországgal és Kelet- Németországgal és nem egész tucat­nyi út, amelyek eltorlaszolásával a tankokat feltartóztatják. Ehhez hozzászámítva a néhány repülőtér védelmét, kizárható a rajtaütésszerű támadás lehetősége. A meglepetés kizárásával pedig az invázió kudarc­ba fulladt volna“. A szovjet tábornok szerint a táma­dás megállítása a neosztálinista Brezsnyev hatalmának megingását jelenthette volna, mozgásba hozta volna a progresszív erőket Lengyel­Volt-e esélyünk 1968-ban? Augusztus 2-án a kommunista és munkáspártok értekezletére érkező Brezsnyevet még virágcsokorral fogadták a pozsonyi pályaudvaron (A TASR felvétele) Csehszlovákia szovjet megszállása csendes amerikai beleegyezéssel? • Dubcek: a fegyveres ellenállás öngyilkosság lett volna ALKALMATLAN IDŐPONT? Történészek és politikusok állít­ják, hogy a csehszlovák önállóság védelmére 1968 augusztusában hiá­nyoztak a kedvező feltételek. 1991 decemberében a Prága melletti Libli- cében a történészek nemzetközi ér­tekezletén vitatták meg a prágai ta­vasz előzményeit és bukásának okait. Az értekezleten Jifí Pelikán, a Csehszlovák Televízió volt igazga­tója, aki 1968 után emigrációba kényszerült, kijelentette, hogy a prá­gai tavasz eszméinek védelmére egyaránt voltak kedvező és kedve­zőtlen feltételek is. Ebben az idő­szakban a Szovjetunió és az Egyesült Államok a .nemzetközi feszültség enyhítésére törekedett és a kölcsö­nös közeledés útját egyengette. Már folytak a leszerelési SALT-tárgyalá- sok, amelyek Csehszlovákia meg­szállása után jócskán elhúzódtak. Ugyanezen oknál fogva maradt el Johnson amerikai elnök moszkvai útja is. Magyarországon folytatódott a politikai liberalizálással járó gazda­sági reform, Románia és Albánia szembetűnően távolodtak a szovjet politikától, Kína pedig a Szovjet­uniót imperialista nagyhatalomnak nevezte. Másfelől viszont a szovjet dogma­tikusok már négy éve szilárdították pozícióikat és a XX. pártkongresszus után a sztálinizmus felszámolására irányuló törekvéseket csendben el­fojtották. A nyugati politikusok a két kato­nai-politikai tömb megszilárdítását szorgalmazták és a szocializmus mo­delljei között nem tettek különbsé­get, számukra a sztálinista és az emberarcú szocialista egyaránt el­lenség volt. Alekszandr Csubarjov szovjet tör­ténész szerint a nemzetközi esemé­nyek alakulása szempontjából a prá­gai tavasz kedvezőtlen időpontban robbant ki. A szovjet pártapparátus visszatért a kemény sztálini módsze­rekhez. Felújultak a nagyhatalmi tö­rekvések. A Szovjetunió először érezte magát szuper nagyhata­lomnak. Jiri Valenta professzor, politöló­nak, a nemzetközi kommunizmus központja fölérendeltségéről kiala­kult képe élt. Tudniuk kellett, hogy a Szovjet­unióban előretörtek a sztálinista erők és a Kremlnek az a törekvése, hogy mindent a saját tömbjén belül oldjon meg. Csehszlovákia a nyugati kormányoktól nem várhatott segít­séget, mert azok tiszteletben tartot­ták a jaltai megállapodást Európa felosztásáról. Ezen kívül számos nyugati politikus a csehszlovákiai „emberarcú szocializmust“ a nyuga­ti demokráciák felé is veszélyes kihí­vásnak tekintették. A csehszlovák vezetés sztálini szellemben és légkörben nevelkedett káderekkel volt körülvéve. Például Vladimír Koucky moszkvai nagykö­vettől aligha várhatta valaki, hogy a Kremlben Dubcekék politikáját népszerűsítse. Az állambiztonság élén Viliam Salgovic,' a szovjet tit­kosszolgálat ügynöke állt. Michal Reiman történész szerint egyáltalán felül kellene vizsgálni, a vezető poli­tikusok mennyirre voltak felkészül­ve történelmi küldetésük teljesítésre. Jifí Pelikán a határozottság hiá­nyát kifogásolja olyan értelemben, hogy a szovjetek tudomására kellett volna hoznunk „szövetségesi lojali­tásunkat, ugyanakkor elszántságun­kat, hogy a megkezdett utat minden lehető eszköz igénybevételével folytatjuk“. A pártvezetés nem ke­reste a szövetségeseket. Nem kérte a francia és az olasz kommunisták segítségét, akik a prágai tavasz vé­delmében felléptek volna. Waldeck Rochet, a francia kommunisták ve­zére Moszkvába utazott, hogy Brezsnyevet megnyerje a csehszlo­vák kísérlet támogatására. Miután ez a kezdeményezése kudarccal végző­dött, javasolta a 18 európai kommu­nista párt értekezletének összehívá­sát a CSKP új irányvonalának meg­vitatására. Meglepetésére Dubcek nem tanúsított érdeklődést javaslata iránt. A prágai pártvezetés nagyon vilá­gosan a világ tudomására hozta, hogy Csehszlovákia támadás.esetén sem fog fegyverrel védekezni. Visz- szautasította egyes katonai parancs­nokok javaslatát is a hadsereg ké­országban, az NDK-ban és a Szov­jetunióban is. Magas beosztású csehszlovák ka­tonai parancsnokok a megszállás el­ső napjaiban is fontolgatták a fegyveres ellenállást. Kúkol hadse­regtábornok augusztus 22-én fela­jánlotta, hogy készen áll a Prága körüli szovjet egységek bombázásá­ra. A píseki rakétaegység parancsno­ka szintén hajlandó volt rakétái beve­tésére. Burda tábornok, a katonai hírszerző szolgálat parancsnoka pe­dig augusztus 23-án jelentette, hogy emberei megállapították a elhurcolt Dubcek hollétét (bizonyára lengyel területen), és készek megkísérelni kiszabadítását. Csakhogy nem akadt senki, aki ilyen parancsot aláírt volna. DUBCEK érvei A katonai ellenállás egyenlő lett volna az öngyilkossággal - szögezte le Dubcek 1991 decemberében a libli- cei nemzetközi értekezleten. Bár be­vallása szerint a fegyveres védekezés­ről való lemondás élete egyik legne­hezebb döntése volt. De hát óriási erővel álltunk szemben. Dubcek döntését az is befolyásol­ta, hogy a hadsereg és a biztonsági szervek nem voltak teljesen az ellen­őrzése alatt. Jól tudta, hogy a párt és az állam vezetésében is sok még a sztálinista, akik megnehezítették volna a hatásos védekezést. A harmadik szempont, hogy Dub­cek és hívei feltételezték: Moszkva tekintettel lesz a nemzetközi kom­munista és munkásmozgalomra. A pártvezetés a szovjet katonai elő­készületeket csupán afféle megfé­lemlítésnek vélte. Pelikán szerint a csehszlovák ve­zetésnek határozottabban kellett volna fellépnie. Ha az ellenállásról lemondott, akkor legalább bizonyos engedményeket kellett volna tennie a politikai reformok bizonyos időre történő leállításával. Ez is jobb lett volna az augusztusi megszállásnál. A pártvezetés politikája 1968-oan nem volt összhangban a nemzetközi helyzettel. Ez okozta tragédiánkat. Amikor határainkat a félmilliós had­sereg már átlépte, késő volt a fegyve­res védekezésre. (Hazai lapok nyomán) GABONAVAROS 1968. AUGUSZTUS 23-TÓL SZEPTEMBER 3-IG MŰKÖDÖTT Huszonöt év... csaknem egy fél emberöltő! Bármilyen erősen belém- rögződtek az emlékek, amelyek később egész rádiós pályámon végigkísértek, az idő múlása mégis lassan elhomályosítja őket. Keres­nem kell az összefüggéseket, részleteket, helyszíneket, hogy lehetőleg hű képot alkothassak - főleg a mai fiatalok számára - arról a tizenhá­rom napról, amely nemcsak az itthoni magyar rádiózás történetében kapott helyet, de sokunk további életében is tartós nyomot hagyott: hallgatásra ítélést, a munkahely elvesztését, mellőzést. 1968 augusztusában családommal Balatonberényben nyaraltam. Az otthoni hírek csak szórványosan ér­keztek és ezeknek a magyarországi lapok még szándékosan ellenforra­dalmi színezetet is adtak. Húszadikán délben érkeztünk ha­za. A pattanásig feszült légkör elle­nére nem észleltem semmi gyanúsat, útközben az állomásokon nem lát­tam katonákat, Pozsonyban is a megszokott kép fogadott. Hajnal­ban azonban telefon vert fel álmunk­ból. A szomszédban lakó barátnőnk izgatottan közölte: megszálltak az oroszok! Egészen közel laktam a rádióhoz, felöltöztem és néhány perc múlva az épület előtt álltam. Az utcákon min­denütt tankok, harckocsik, katonák. A rádió bejáratánál is. Akkor még felengedtek a szerkesztőségbe, aho­vá egymás után szállingóztak a kol­legák. Bekapcsoltam a rádiókészülé­ket, Prága különféle felhívásokat közvetített. Nem voltunk sokan, a szerencsésebbek szabadságukat töltötték. Azon tanakodtunk, van-e értelme felkészülni az aznapi ma­gyar adásra. Rövidesen megszűnt a dilemma - a katonák mindenkit kikergettek az épületből. Másnap tanácstalanul bolyongtam a városban. Kerestem a kollegákat, próbáltam kapcsolatba kerülni ve­lük. Hallottam, hogy több helyen működnek valamiféle „ellenállási gócok“, ahol gyűjtik az információ­kat. Az egyikre el is jutottam. Tájé­koztattak, hogy rövidesen talán sike­rül megindítani a közvetítést. Augusztus 23-án valóban megszó­lalt két szlovák adó, a Dunaj egy és a Dunaj kettő, után pedig „a Szabad Csehszlovák Rádió magyar adása“, mely azután csaknem két héten át Gabonaváros néven, naponta több­ször is híreket, közleményeket su­gárzott. A Gabonaváros adásait néhány hangfelvétel őrzi. Nem tudom, ná­lunk készültek-e, vagy hogy igaz-e a fáma, mely szerint az NDK-ban vették fel, majd később további „testvéri segítség“ formájában meg­ajándékozták velük az illetékes álla­mi szerveket és a rádió „normalizá- torait“, akik egy idő után azokat tromfként használták fel az „ellen­forradalmárokkal“ szemben. Tény, hogy a Gabonaváros első munkatársa Kozma Gyula volt, ő ol­vasta be az alábbi dokumentumérté­kű szöveget, amelyet a hangszalag is megőrzött, ezért pontosan idéz­hetem: „Itt a Szabad Csehszlovák Rádió magyar adása! Kedves hallgatóink, kétnapos kényszerszünet után sike­rült pótmunkahelyről megszervez­nünk a törvényes Csehszlovák Rádió magyar nyelvű adását is. Rendszeres időközökben igyekezni fogunk be­kapcsolódni a Csehszlovák Rádió or­szágos adásába, hogy tájékoztatni tudjunk benneteket ezekben a nehéz napokban, melyek hazánk tör­vénytelen megszállásával álltak elő. Kérünk benneteket, őrizzétek meg a nyugalmat, fegyelmezetten dol­gozzatok, bízzatok az ország és a párt törvényesen megválasztott funkcionáriusaiban. Ahol magyar katonákkal találkoztok, magyaráz­zátok meg nekik, milyen szégyentel­jes feladatra kaptak parancsot. Ma­gyarázzátok meg nekik, hogy nálunk nem volt ellenforradalom, mi hűen állunk azok mögött, akiket a nép bizalma a párt és a kormány élére állított: Dubcek, Svoboda, Cerník és Smrkovsky elvtársak mögött. A Cse- madok, a csehszlovákiai magyar dol­gozók kultúrszervezetének vezető­sége hűségnyilatkozatot tett az előbb említettek mellett. Itt a szabad Csehszlovák Rádió magyar adása.“ Amint Kozma Gyula később el­mesélte, amikor el kellett hagyni a rádió épületét, egy rögtönzött kis csapat alakult a rádió egyes vezetői­nek bevonásával és ebben a csapat­ban ő képviselte a magyar adást. A műszakiak úgy vélték, hogy az adóállomást működtetni lehet, csak találni kell egy olyan helyet - rög­tönzött stúdiót - ahonnan telefon- kapcsolat létesíthető az adóval. Ez csak augusztus 23-án sikerült. Ezért valótlanok a normalizátorok későbbi vádjai, hogy a rádió „elenforradal- márai“ összeesküvést szerveztek és a már előre előkészített munkahe­lyeken folytathatták felforgató tevé­kenységüket. A valóság az, hogy mindez pillanatnyi elhatározás és öt­let eredménye volt. Természetesen az első napon a „gépezet“ még nem működött ola­jozottan. így Kozma Gyulának 24 órát kellett várnia a váltásra az Ahojnak nevezett pozsonyi város­részben, a posta kezelésében lévő, még csak épülő erősítőállomáson. Aki felváltotta Gyulát - az a szer­kesztőség nesztora, a közelmúltban elhunyt Nagy Jenő volt. A Gabona­város harmadik szerkesztője pedig jómagam. Megtaláltam a kapcsolatot és a megbeszélt helyről a rádió egyik gépkocsivezetője először elvitt a „közvetítőhöz“, ő irányított azu­tán az említett épületbe, amelyről természetesen csak a beavatottak tudtak. Ott egy kis helyiségben egymás mellett szorongtunk: a mű­szakiak, a szlovák szerkesztők és én. A Gabonaváros elnevezésnek kons­pirativ oka volt, sokan azt hitték - és hiszik talán ma is - hogy valahol a Csallóközben volt a közvetítőhe­lyünk ... Elmondhatom, hogy példás csa­patmunka volt a szlovák szerkesz­tők, a műszakiak és közöttünk. Az anyagokat többnyire futárok útján kaptunk, telefonálni veszélyes volt. Kapcsolatban álltunk a lapokkal, ter­mészetesen az Új Szóval is, az üze­mekkel, a reformkommunisták által irányított városi pártvezetőséggel. Az anyagokat egymás rendelkezésé­re bocsájtottuk, a szlovák híreket, közleményeket jóformán a térdün­kön fordítottuk magyarra. Egy alkalommal, amikor Kozma Gyuszival voltam szolgálatban, vá­ratlanul beállítottak a filmesek. Nem nagyon örültem a népszerűsítésnek, valahogy éreztem: rövidesen eljön a megtorlás ideje. Ennek ellenére adásainkban igyekeztünk táplálni a reményt: a moszkvaiak visszatéré­se után van még esély a tavasszal megkezdett út folytatására. Ami a filmeseket illeti - nem tévedtem: „Fekete napok“ címmel dokumen­tumműsort készítettek, melyet azu­tán hetekig futtattak a mozikban. Sokan felismertek az utcán és talán ennek is köszönhetem, hogy később annyi fenyegető névtelen levéllel tiszteltek meg. Utánunk mások is bekapcsolódtak a Gabonaváros munkájába, nem em­lítek neveket, nehogy véletlenül ki­hagyjak valakit. Az Ahojban nem sokáig időzhettünk, értesültünk, hogy lázasan kutatnak utánunk. Ezért gyakran kellett változtatni a munkahelyeket a város különböző részeiben. Szeptember 3-ig működött a Ga­bonaváros, akkor visszatérhettünk a Zoch utcai épületbe, ahol a megvál­tozott körülmények ellenére a régi keretek között folyt a munka. Las­san feltöltődött a szerkesztőség, megjöttek a szabadságról azok is, akik eltűntek és később „szilárd ma­gatartásuk“ hangoztatásával igye­keztek a normalizátorok kegyébe férkőzni. De nem akarok senki fö­lött pálcát törni, aki félt, az okkal félt és a legkevésbé sem szeretnék hős­nek látszani. Egyszerűen a rádió ka­tonája voltam, aki semmilyen körül­mények között sem hagyja el az őrhelyét. Delmár Gábor 1993. Vili. 22.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom