Vasárnap - családi magazin, 1993. június-december (26. évfolyam, 23-52. szám)

1993-08-22 / 33. szám

Lapunknak nyilatkozik Jeszenszky Géza, a Magyar Köztársaság külügyminisztere * 3 1993. VIII. 22.- Miniszter úr, még benne vagyunk a nyárban, ami általában a politiká­ban is uborkaszezont jelent, ám Ma­gyarországon egyre markánsabban rajzolódnak ki a jövő évi választá­sokra való készülődés jelei. Lassan­ként eljön a számvetés ideje. Ma­gyarország négy esztendővel ezelőtt a rendszerváltás élén haladt. Tekin­télye, politikai súlya régiónkban és egész Európában kiemelkedő jelen­tőségű volt. Miként ítéli meg a mai helyzetet?- Annyi biztos, hogy az eltelt négy esztendő nem hozta meg azt a boldogságot, nem váltotta be azo­kat a reményeket, amelyekben nem­csak mi bíztunk, hanem Közép-Eu- rópa többi nemzete is. Ha visszapil­lantunk akár csak századunkra, ak­kor láthatjuk, hogy a politikai stabili­tás és a gazdasági fellendülés sosem következett be azonnal. Az első vi­lágháborút követően Angliában és Franciaországban is évekig tartott az átmenet és a bizonytalanság, a vesz­tes országokról nem is beszélve. A második világháború utáni újjá­építés gyorsabb volt ugyan, ám a né­met gazdasági csoda csak az ötvenes évek elején éreztette hatását, a japán kibontakozás ennél is tovább tartott. Ezeket a példákat mindössze azért említem, mert a magyar kormány­ban és személy szerint bennem sem élt olyan illúzió, hogy életünk dia­dalmenet lesz, nem ígértünk könnyű álmot a magyar társadalomnak. Rá­adásul nem várt, súlyos konfliktusok törtek ki, amelyeknek sokmilliárdos gazdasági következményei orszá­gunkat is sújtják. Mégis, a magyar parlament több mint háromszáz tör­vény elfogadásával, a magyar kor­mány pedig a rendszerváltás végre­hajtásával jelentős munkát végzett. .Magyarország külpolitikai tekinté­lye, politikai súlya ma is ugyanolyan jelentős, számos vonatkozásban to­vábbra is élén járunk a rendszervál­tásnak, amely korántsem fejeződött be, a végszó az Európai Közösségbe való felvételünk, az európai integrá­ció lesz. Minden gond, nehézség elle­nére remélem, hogy az utókor, sőt az a választópolgár, aki jövő évben az urnákhoz járul, mindezt értékeli.- Néhány hete a pártok népszerű­ségi listáján jelentős előnnyel vezető Fidesz elnöke éppen Erdélyben a belpolitikai gondok, hibák felsoro­lása után a magyar kormány külpoli­tikáját is bírálta, amely szerinte ma­gyarázkodó, nem aktív, főleg a szomszédos országok viszonylatá­ban néhány esetben elmarasztalható döntéseket hozott.-Orbán Viktor erdélyi előadásá­nak többféle interpretációját olvas­tam, ami pedig a magyarországi saj­tóban megjelent, azt maga a Fidesz cáfolta. A Fidesz és más ellenzéki párt egyébként több alkalommal ki­nyilvánította, hogy a magyar külpo­litika jó, legfeljebb kisebb módosítá­sokat lehetne eszközölni. Ennél na­gyobb elismerést ellenzéki pártoktól nem várhat az ember.- Ennél összehasonlíthatatlanul több bírálat, sőt vádaskodás éri a mai magyar külpolitikát a szom­szédos országokban. A kimondottan soviniszta cikkekre, hecckampá­nyokra nyilván kár akár egy szót is vesztegetni, viszont politikusok, kormánykörök megállapításaival kapcsolatban szükséges az állásfog­lalás.- Erre sommásan úgy válaszolha­tok, hogy nem a szerb, a román vagy más nemzettel, hanem bizonyos po­litikával szemben vannak fenntartá­saink. Nem Magyarország, hanem egyes szomszédai tartják napirenden a határok kérdését azzal, hogy saját közvéleményük és a nemzetközi közvélemény előtt Magyarország­nak határ-felülvizsgálati törekvése­ket tulajdonítanak. Fölösleges szá- zadszor is elismételni, hogy tisztelet­ben tartjuk a nagyhatalmak által 1920-ban és 1947-ben megalkotott és garantált békeszerződéseket. Ugyanakkor a kölcsönös bizalom erősítésére törekedve kereshetünk olyan megfogalmazást, amely a bé­keszerződés területi rendelkezései­nek és a helsinki záróokmány pont­jainak érvényességét megerősíti. Ám csak komplex, a kapcsolatok minden körére kiterjedő szerződésnek van értelme. Olyannak, amelyben a poli­tikai, gazdasági, ökológiai, kulturális kérdésekkel együtt az adott ország­ban élő magyar kisebbség jogait is garantálják, éspedig olyan szinten, amelyet az Európa Tanács elvár és ellenőrizni kíván. Vagyis az önkor­mányzat, az anyanyelvi iskolarend­szer, keresztnév- és helységnévhasz­nálat, arányos képviselet minden szinten, közigazgatási rendszerben a magyar tömbök megtartása.- Ezt a világos elvekre épülő ma­gyar külpolitikát mégis sokan félre­magyarázzák. Többek között Ma­gyarország határozott fellépését a határon túli kisebbségek érde­kében.- Az ismert angol mondásra gon­dolva egyesek - attól függetlenül, hogy elismerik-e a magyar fölveté­sek jogosságát - ügy vélik, hogy aki a hajót himbálja, az veszélyezteti annak biztos haladását. Csakhogy ez a hajó más miatt himbálódzik. Nem lényegtelen szempont, hogy a kom­munista rezsimek évtizedeken át szinte nem is engedték megemlíteni a kisebbségek létezését, gondjaikról hivatalosan beszélni pedig tilos volt. Emiatt a szlovák, a román és más társadalom számára kellemetlen meglepetést jelentett, hogy orszá­gukban milyen jelentős számú ma­gyar nemzeti kisebbség él, amely a szabad választásokon többségük­ben az ottani magyar pártokra sza­vazott. Ez a tény egyfajta ijedelmet keltett bizonyos ottani politikai kö­rökben, ami a mai napig ott munkál megnyilatkozá­saikban, holott célszerű lenne végre levonni azt a következtetést, hogy a magyar ki­sebbség léte két­ségbevonhatatlan tény. Ezért olyan körülményeket kell teremteni szá­mukra, amelyek között szülőföld­jükön biztosítva látják jövőjüket. Magyarországon a nemzetiségi tör­vény jóváhagyá­sával újabb jelen­tős lépést tettünk nemzeti kisebbsé­geink és etnikai csoportjaink egyéni és kollektív jo­gainak szavatolása érdekében. Ami pedig a határon túli magyar nemzet­résszel kapcsolatos politikánkat ille­ti, a folyamatosságot szeretnénk hangsúlyozni. Mai lépéseink, dönté­seink a Magyar Demokrata Fórum 1989-es programjából és a kor­mányprogramból adódnak, tehát nem a magyar külpolitika változott meg, hanem sokkal inkább arról van szó, hogy szomszédaink egy része politikájában nem érvényesítette azokat az eszméket, amelyeket 1989-ben meghirdetett vagy leg­alábbis nem tagadott meg.- A kisebbségi politikával kapcso­latban hadd kérdezzem meg, hogy a magyar kormány és a kormányhi­vatalok illetékesei minden szlovákiai magyar párttal, mozgalommal azo­nos szintű kapcsolatot tartanak-e fenn? Előfordulhat-e az, hogy a kor­mány és a magyar kormányhivatal egy vagy több személy, esetleg egy mozgalom véleménye alapján dönt létünket érintő kérdésekben?- Nem fordulhat elő. Ugyanis a Határon Túli Magyarok Hivatala és a külügyminisztérium szlovák refe- ratűrája, amelyeket tisztségemnél fogva felügyelek, mind a négy szlo­vákiai magyar politikai tömörülés­sel, továbbá a Csemadok és a Ma­gyar Pedagógusok Országos Szövet­ségének vezetőivel és másokkal is rendszeresen kapcsolatot tart. Ne­kem a hatvanas évek óta több olyan barátom van, aki ma különböző szlovákiai magyar pártokban politi­zál. Velük, miként sok szlovák bará­tommal is rendszeresen találkozom. Minden mértékadó véleményt, állás- foglalást számon tartunk.- Sokunk számára nagy csalódás, hogy Közép-Európában mivé lettek a négy évvel ezelőtti nemes célok, fogadkozások. Ugyancsak elég so­kan úgy vélik, hogy nem okultunk a történelemből, például a német­francia megbékélésből, s lassanként elszalasztjuk a ritka történelmi esélyt az itt élő kis nemzetek kiegye­zésére. — Őszintén szólva bennem is él­tek, élnek látszólag túlzó remények. Hittem azt, hogy amiként a németek és a franciák okultak két világháború szenvedéseiből, a közép-európai né­pek közös történelmük tragédiáit, valamint a kommunizmus szenvedé­seit tudatosítva ugyancsak a megbé­kélés útjára lépnek. Sajnos, ma még a szabadsággal együtt a szabadosság és sokféle szélsőséges, ellenséges magatartás is megjelent térségünk­ben. Azt a türelmes, kompromisz- szumra hajlamos, a másságot tisztelő polgári magatartást, amely Nyuga­ton fokozatosan meghonosodott, a kommunista rezsimek nem enged­ték kibontakozni. Ennek máig isszuk a levét. Én mégis hiszek a javulás­ban, nagyon remélem, hogy az a szörnyűség, ami Boszniában zajlik és sajnos, még messze nem ért véget, végre felnyitja az emberek és felelős politikusok szemét.- Úgy vélem, ma is reális a törté­nelmi esély arra, hogy a jószomszédi kapcsolatok kialakításában térsé­günkben éppen Szlovákia és Ma­gyarország járjon elöl jó példával.- Magyarország üdvözölte Szlo­vákia megszületését, egy olyan nem­zetnek az önállóvá válását, amellyel ezeréves együttélésre tekinthetünk vissza. Ez az együttélés - az elmúlt másfél évszázad konfliktusai, törté­nelmi tévedései ellenére - egyáltalán nem volt rossz, habár máig vannak vitáink bizonyos korszakok, főleg a múlt századi nemzeti ébredés, to­vábbá a dualizmusok korának és más korszakok megítélésében. Sze­rintem egészében véve a szlovák -magyar viszony napjainkban jobb annál, mint ahogy a sajtójelentések sejtetik. Tény viszont, hogy olyan súlyos provokációk, amelyek Ma­gyarországot és a magyarságot szlo­vák részről érték — elsősorban a Du­na elterelésére, a vízmegosztással kapcsolatos merev szlovák állás­pontra, továbbá a szlovákiai ma­gyarság nyelvhasználati jogait és is­kolarendszerét veszélyeztető lépé­sekre gondolok - nagyon megnehe­zítik a megbékélést. Előrehaladást jelent, hogy Bős kérdését pártatlan nemzetközi fórum elé vittük, s így remélhetően ez az ügy már nem lesz politikai probléma. Nálunk szinte mindenki föllélegzett, amikor a szlo­vák parlament valóban emelkedett szellemű, korszerű törvényt hozott a keresztnevek használatáról és anyakönyvezéséről. Nagyon bízom abban, hogy ez a törvény életbe lép, s remélem, a szlovák társadalomban azok az erők kerülnek túlsúlyba, amelyek a megbékélést és nem az oktalan és anakronisztikus korláto­zásokat tartják fontosnak.- Az Európa Tanács ajánlásai kö­zül legnagyobb ellenállást a benesi dekrétumok hatálytalanítására tett indítvány váltotta ki. Mi erről a véle­ménye?- Magyarország a benesi dekrétu­mok csehországi érvényességét so­sem kívánta bolygatni, habár három­millió ember kitelepítése, az erőszak sokféle megnyilvánulása nemcsak egyéni, hanem történelmi tragédia volt. A műitat nyilván nem lehet megváltoztatni, sok esetben követ­kezményein sem segíteni. A szlová­kiai magyarok között nem csupán emléke él a kitelepítések szörnyű időszakának, hanem gazdasági kö­vetkezményei is máig hatnak. Az akkor elkobzott tulajdonért ma sincs kárpótlás, a törvény szerint valami­féle kompenzáció Szlovákiában 1948-tól jár. Az Európa Tanács ezt a diszkriminációt ismerte föl és ezért ajánlotta, hogy a kollektív bűnösség elvét kimondó törvényeket hatályta­lanítani kell. Törvényhozási jóváté­telre van hát először szükség, s ezt kellő jóindulattal meg lehet oldani. A pénzügyi feltételek is megteremt­hetők, erre a magyar kormány már példát mutatott azzal a kárpótlási törvénnyel, amely egészen 1939-ig megy vissza. Nem teljes mértékben ugyan, de kárpótolja a vagyonjogi és igazságszolgáltatási törvénytelensé­gek áldozatait akkor is, ha azok ma szlovák, román, ukrán vagy más ál­lampolgárok. Európa számára elfo­gadhatatlan, ha a Csehszlovákiában 1945 és 1948 között igazságtalansá­got elszenvedett magyarok kimarad­nának az elégtételből vagy mások­hoz képest korlátozott mértékben részesülnének ebben. — Egyesek a megbékélés eszközé­nek a törvényhozó testületek bocsá­natkérését tekintik. A szlovák parla­ment ezt megtette a zsidók és a kár­páti németek esetében, viszont a ki­telepített magyarokkal nem, azt kö­vetelve, hogy először a magyar par­lament kérjen bocsánatot a szlová­kokat sújtó múlt századi magyar po­litikáért. Az ilyesfajta megbocsájtó kinyilatkozás gesztus, vagy valóban a megbékélés egyik fontos eszköze?-A bocsánatkérés a megbékélés egyik elegáns formája lehet. Én azonban úgy látom, hogy a bocsá­natkérés körül áítalában új viták tá­madnak. Vitatkozhatnánk például arról, hogy Csák Máté az önálló Szlovákia első bajnoka volt vagy pedig feudális rablólovag, polemizál­hatnánk sok minden másról, de ezt inkább a történészekre és ne a politi­kusokra bízzuk. A részleteket elke­rülve elképzelhető viszont a pozitív közös szándék deklarálása, annak a készségnek a kinyilvánítása, hogy mindkét parlament, mindkét nemzet fátylat borít mindarra, amit a törté­nelem folyamán akarva vagy akarat­lanul egymás ellenében elkövetett, vagy ügy véli, hogy elkövetett és a szomszédi kapcsolatokban új feje­zetet kíván nyitni. A magyar parla­ment kész erre. — Ennek az új fejezetnek a meg­kezdését hátráltatják a mindkét or­szágban tapasztalható nacionalista megnyilvánulások. Véleménye sze­rint Csurka István Magyar Üt moz­galmának programja és más szemé­lyek magatartása nem árt-e Magyar- ország nemzetközi tekintélyének, nem gerjeszti-e tovább a szlovák, román, szerb nacionalizmust? — Köztudott, hogy Csurka István­nal személyes vitáim vannak, a poli­tikai prioritásokat és értékrendet, fő­leg pedig a következtetéseket ille­tően a Magyar Demokrata Fórum elhatárolódott az ismert személyi­ségtől. Magyarországon valóban el­hangzanak olyan kijelentések, akad­nak olyan megnyilvánulások, ame­lyekkel a kormány nem azonosul, sőt kimondottan szerencsétlennek tart. Ezek megtestesítői kis létszámú csoportok és nem elsősorban Csurka István mozgalmához kötődnek. Ösz- szehasonlíthatatlanul nagyobb szá- múak és súlyúak viszont azok a meg­nyilatkozások, amelyek néhány szomszédos ország politikusainak a szájából hangzanak el, valamint a sajtóban látnak napvilágot és lé­tükben veszélyeztetik a magyarsá­got. A pártatlan megfigyelő meggyő­ződhet árról, hogy Magyarországon a közhangulat békés, nem tapasztal­ható ellenséges hangulat a szomszé­dokkal szemben. Persze, ha valaki tendenciózusan fölnagyít bizonyos Ne legyenek zsákutcák részleteket, jelenségeket ragad ki a politikai élet kontextusából, akkor kreálhat valamiféle veszélyérzetet, ellenségképet. Csakhogy kinek hasz­nál ez? Meggyőződésem szerint sem a magyaroknak, sem a szlovákiai magyaroknak, de a szlovákoknak sem. Jóval nagyobb figyelmet kelle­ne szentelni a megbékélést szorgal­mazó egyének és szövetségek mun­kájának. Többek között a Rákóczi Szövetség eredményes tevékenysé­gének, amellyel ténylegesen a szlo­vák-magyar testvériesülést szolgál­ja. Ha szabad javasolnom, az Új Szó is nagyobb figyelemmel követhetné munkájukat.- így lesz. Visszatérve az európai példákra, a jó szomszédság kialakí­tásában döntő szerepe lehet régiók gazdasági együttműködésének, új határátkelők létesítésének. A biztató jelek ellenére e téren sem akadályta­lan és nem is lendületes az előreha­ladás.- Szlovákia és Magyarország kö­zött valójában a régi határátkelőket kell újra nyitni, hiszen itt utak, hidak vannak, amelyek csaknem ötven év­vel ezelőtti fatális történelmi tévedés következményeként ma zsákutcák, csak visszafele vezet az út, mert zárva a határsorompó. Mielőbb visz- sza kell hát állítani legalább azt a szintet, amely a két világháború között már létezett. Mindez nem­csak azt jelenti, hogy szabadabban utazhatunk, habár ez is fontos. A ha­társorompók felnyitásának óriási a gazdasági jelentősége, hiszen váro­sok, falvak szakadtak el természetes gazdasági hátországuktól, családta­gok, rokonok, barátok egymástól. Ha megnyílik a határ, a mostani pangást jelentős élénkülés váltaná föl. Ebben nem szabad szűklátókö­rűén nemzeti veszélyt látni, fölösle­ges azt mérlegelni, hogy a határ két oldalán milyen nyelven beszélnek. Említettem már, hogy a szlovák-ma­gyar együttélésben voltak ugyan konfliktusok, de egészében véve azért az a jellemző, ami Mikszáth és más írók elbeszéléseiben olvasható. E térségben az elzárkózásnak, embe­ri, gazdasági kapcsolatok korlátozá­sának nincs hagyománya. Milan Hodza, korának szlovák politikusa hasonló racionális érvekkel sürgette a közép-európai gazdaság újrainteg- rálódását. Az Európa Tanács egyéb­ként nemcsak a nyugati integráló­dást, hanem a régiók együttműködé­sét, a közép-európai országok szoro­sabb kapcsolatát is szorgalmazza, te­hát az igény semmiképpen sem ma­gyar vesszőparipa.- Miniszter úr, utolsó kérdésem nemzeti ünnepünkhöz kapcsolódik és ezer évet ível át. A mai ember, a mai politikus számára milyen ösz­tönzést, tanulságot jelent Szent Ist­ván országlása, intelme?-Egyáltalán nem történelmietlen az akkori és a mai kor összehasonlí­tása, hiszen Szent István politikai filozófiájának rendkívül fontos ak­tualitása van. Akkor a Keletről jött autentikus nép számára tudatosan választotta a nyugati kereszténysé­get, a latin ábécét, bekapcsolódást a nyugati művelődéskörbe. Akik nem így tettek, mint például az avarok, a besenyők vagy a kunok, eltűntek a történelem folyamán, ha­bár létszámban a magyaroknál na­gyobbak voltak. Szent István tuda­tos döntését nem szabad összeté­veszteni a kritikátlan behódolással, hiszen ő különbséget tett a keresz­tény Nyugat és a nyugati hódító törekvések között, ezért keményen szembeszállt a ránk törő német csá­szárság katonáival. Szent Istvánt bá­tor elhatározásáért kezdetben nem övezte egyértelmű tisztelet, me­rényletet terveztek ellene, halála után pogánylázadás tört ki. Évtize­dek teltek el, amíg utódai felismer­ték személyiségének hatalmas törté­nelmi jelentőségét. Szeretném re­mélni, hogy Szent Istvánt a szomszé­dos népek, köztük a szlovákok is tisztelik, hiszen uralkodása idején szlovák vidéken is templomok épül­tek, később pedig számos szlovák származású személy töltött be fontos közjogi méltóságot a katolikus egyházban. Ezért Szent István a ma­gyar államiság szimbóluma, de a Kárpát-medence népei egymásra­utaltságának, közös sorsának ki­emelkedő jelképe is.- Köszönöm a beszélgetést. Szilvássy József Méry Gábor felvétele

Next

/
Oldalképek
Tartalom