Vasárnap - családi magazin, 1993. június-december (26. évfolyam, 23-52. szám)
1993-08-22 / 33. szám
Lapunknak nyilatkozik Jeszenszky Géza, a Magyar Köztársaság külügyminisztere * 3 1993. VIII. 22.- Miniszter úr, még benne vagyunk a nyárban, ami általában a politikában is uborkaszezont jelent, ám Magyarországon egyre markánsabban rajzolódnak ki a jövő évi választásokra való készülődés jelei. Lassanként eljön a számvetés ideje. Magyarország négy esztendővel ezelőtt a rendszerváltás élén haladt. Tekintélye, politikai súlya régiónkban és egész Európában kiemelkedő jelentőségű volt. Miként ítéli meg a mai helyzetet?- Annyi biztos, hogy az eltelt négy esztendő nem hozta meg azt a boldogságot, nem váltotta be azokat a reményeket, amelyekben nemcsak mi bíztunk, hanem Közép-Eu- rópa többi nemzete is. Ha visszapillantunk akár csak századunkra, akkor láthatjuk, hogy a politikai stabilitás és a gazdasági fellendülés sosem következett be azonnal. Az első világháborút követően Angliában és Franciaországban is évekig tartott az átmenet és a bizonytalanság, a vesztes országokról nem is beszélve. A második világháború utáni újjáépítés gyorsabb volt ugyan, ám a német gazdasági csoda csak az ötvenes évek elején éreztette hatását, a japán kibontakozás ennél is tovább tartott. Ezeket a példákat mindössze azért említem, mert a magyar kormányban és személy szerint bennem sem élt olyan illúzió, hogy életünk diadalmenet lesz, nem ígértünk könnyű álmot a magyar társadalomnak. Ráadásul nem várt, súlyos konfliktusok törtek ki, amelyeknek sokmilliárdos gazdasági következményei országunkat is sújtják. Mégis, a magyar parlament több mint háromszáz törvény elfogadásával, a magyar kormány pedig a rendszerváltás végrehajtásával jelentős munkát végzett. .Magyarország külpolitikai tekintélye, politikai súlya ma is ugyanolyan jelentős, számos vonatkozásban továbbra is élén járunk a rendszerváltásnak, amely korántsem fejeződött be, a végszó az Európai Közösségbe való felvételünk, az európai integráció lesz. Minden gond, nehézség ellenére remélem, hogy az utókor, sőt az a választópolgár, aki jövő évben az urnákhoz járul, mindezt értékeli.- Néhány hete a pártok népszerűségi listáján jelentős előnnyel vezető Fidesz elnöke éppen Erdélyben a belpolitikai gondok, hibák felsorolása után a magyar kormány külpolitikáját is bírálta, amely szerinte magyarázkodó, nem aktív, főleg a szomszédos országok viszonylatában néhány esetben elmarasztalható döntéseket hozott.-Orbán Viktor erdélyi előadásának többféle interpretációját olvastam, ami pedig a magyarországi sajtóban megjelent, azt maga a Fidesz cáfolta. A Fidesz és más ellenzéki párt egyébként több alkalommal kinyilvánította, hogy a magyar külpolitika jó, legfeljebb kisebb módosításokat lehetne eszközölni. Ennél nagyobb elismerést ellenzéki pártoktól nem várhat az ember.- Ennél összehasonlíthatatlanul több bírálat, sőt vádaskodás éri a mai magyar külpolitikát a szomszédos országokban. A kimondottan soviniszta cikkekre, hecckampányokra nyilván kár akár egy szót is vesztegetni, viszont politikusok, kormánykörök megállapításaival kapcsolatban szükséges az állásfoglalás.- Erre sommásan úgy válaszolhatok, hogy nem a szerb, a román vagy más nemzettel, hanem bizonyos politikával szemben vannak fenntartásaink. Nem Magyarország, hanem egyes szomszédai tartják napirenden a határok kérdését azzal, hogy saját közvéleményük és a nemzetközi közvélemény előtt Magyarországnak határ-felülvizsgálati törekvéseket tulajdonítanak. Fölösleges szá- zadszor is elismételni, hogy tiszteletben tartjuk a nagyhatalmak által 1920-ban és 1947-ben megalkotott és garantált békeszerződéseket. Ugyanakkor a kölcsönös bizalom erősítésére törekedve kereshetünk olyan megfogalmazást, amely a békeszerződés területi rendelkezéseinek és a helsinki záróokmány pontjainak érvényességét megerősíti. Ám csak komplex, a kapcsolatok minden körére kiterjedő szerződésnek van értelme. Olyannak, amelyben a politikai, gazdasági, ökológiai, kulturális kérdésekkel együtt az adott országban élő magyar kisebbség jogait is garantálják, éspedig olyan szinten, amelyet az Európa Tanács elvár és ellenőrizni kíván. Vagyis az önkormányzat, az anyanyelvi iskolarendszer, keresztnév- és helységnévhasználat, arányos képviselet minden szinten, közigazgatási rendszerben a magyar tömbök megtartása.- Ezt a világos elvekre épülő magyar külpolitikát mégis sokan félremagyarázzák. Többek között Magyarország határozott fellépését a határon túli kisebbségek érdekében.- Az ismert angol mondásra gondolva egyesek - attól függetlenül, hogy elismerik-e a magyar fölvetések jogosságát - ügy vélik, hogy aki a hajót himbálja, az veszélyezteti annak biztos haladását. Csakhogy ez a hajó más miatt himbálódzik. Nem lényegtelen szempont, hogy a kommunista rezsimek évtizedeken át szinte nem is engedték megemlíteni a kisebbségek létezését, gondjaikról hivatalosan beszélni pedig tilos volt. Emiatt a szlovák, a román és más társadalom számára kellemetlen meglepetést jelentett, hogy országukban milyen jelentős számú magyar nemzeti kisebbség él, amely a szabad választásokon többségükben az ottani magyar pártokra szavazott. Ez a tény egyfajta ijedelmet keltett bizonyos ottani politikai körökben, ami a mai napig ott munkál megnyilatkozásaikban, holott célszerű lenne végre levonni azt a következtetést, hogy a magyar kisebbség léte kétségbevonhatatlan tény. Ezért olyan körülményeket kell teremteni számukra, amelyek között szülőföldjükön biztosítva látják jövőjüket. Magyarországon a nemzetiségi törvény jóváhagyásával újabb jelentős lépést tettünk nemzeti kisebbségeink és etnikai csoportjaink egyéni és kollektív jogainak szavatolása érdekében. Ami pedig a határon túli magyar nemzetrésszel kapcsolatos politikánkat illeti, a folyamatosságot szeretnénk hangsúlyozni. Mai lépéseink, döntéseink a Magyar Demokrata Fórum 1989-es programjából és a kormányprogramból adódnak, tehát nem a magyar külpolitika változott meg, hanem sokkal inkább arról van szó, hogy szomszédaink egy része politikájában nem érvényesítette azokat az eszméket, amelyeket 1989-ben meghirdetett vagy legalábbis nem tagadott meg.- A kisebbségi politikával kapcsolatban hadd kérdezzem meg, hogy a magyar kormány és a kormányhivatalok illetékesei minden szlovákiai magyar párttal, mozgalommal azonos szintű kapcsolatot tartanak-e fenn? Előfordulhat-e az, hogy a kormány és a magyar kormányhivatal egy vagy több személy, esetleg egy mozgalom véleménye alapján dönt létünket érintő kérdésekben?- Nem fordulhat elő. Ugyanis a Határon Túli Magyarok Hivatala és a külügyminisztérium szlovák refe- ratűrája, amelyeket tisztségemnél fogva felügyelek, mind a négy szlovákiai magyar politikai tömörüléssel, továbbá a Csemadok és a Magyar Pedagógusok Országos Szövetségének vezetőivel és másokkal is rendszeresen kapcsolatot tart. Nekem a hatvanas évek óta több olyan barátom van, aki ma különböző szlovákiai magyar pártokban politizál. Velük, miként sok szlovák barátommal is rendszeresen találkozom. Minden mértékadó véleményt, állás- foglalást számon tartunk.- Sokunk számára nagy csalódás, hogy Közép-Európában mivé lettek a négy évvel ezelőtti nemes célok, fogadkozások. Ugyancsak elég sokan úgy vélik, hogy nem okultunk a történelemből, például a németfrancia megbékélésből, s lassanként elszalasztjuk a ritka történelmi esélyt az itt élő kis nemzetek kiegyezésére. — Őszintén szólva bennem is éltek, élnek látszólag túlzó remények. Hittem azt, hogy amiként a németek és a franciák okultak két világháború szenvedéseiből, a közép-európai népek közös történelmük tragédiáit, valamint a kommunizmus szenvedéseit tudatosítva ugyancsak a megbékélés útjára lépnek. Sajnos, ma még a szabadsággal együtt a szabadosság és sokféle szélsőséges, ellenséges magatartás is megjelent térségünkben. Azt a türelmes, kompromisz- szumra hajlamos, a másságot tisztelő polgári magatartást, amely Nyugaton fokozatosan meghonosodott, a kommunista rezsimek nem engedték kibontakozni. Ennek máig isszuk a levét. Én mégis hiszek a javulásban, nagyon remélem, hogy az a szörnyűség, ami Boszniában zajlik és sajnos, még messze nem ért véget, végre felnyitja az emberek és felelős politikusok szemét.- Úgy vélem, ma is reális a történelmi esély arra, hogy a jószomszédi kapcsolatok kialakításában térségünkben éppen Szlovákia és Magyarország járjon elöl jó példával.- Magyarország üdvözölte Szlovákia megszületését, egy olyan nemzetnek az önállóvá válását, amellyel ezeréves együttélésre tekinthetünk vissza. Ez az együttélés - az elmúlt másfél évszázad konfliktusai, történelmi tévedései ellenére - egyáltalán nem volt rossz, habár máig vannak vitáink bizonyos korszakok, főleg a múlt századi nemzeti ébredés, továbbá a dualizmusok korának és más korszakok megítélésében. Szerintem egészében véve a szlovák -magyar viszony napjainkban jobb annál, mint ahogy a sajtójelentések sejtetik. Tény viszont, hogy olyan súlyos provokációk, amelyek Magyarországot és a magyarságot szlovák részről érték — elsősorban a Duna elterelésére, a vízmegosztással kapcsolatos merev szlovák álláspontra, továbbá a szlovákiai magyarság nyelvhasználati jogait és iskolarendszerét veszélyeztető lépésekre gondolok - nagyon megnehezítik a megbékélést. Előrehaladást jelent, hogy Bős kérdését pártatlan nemzetközi fórum elé vittük, s így remélhetően ez az ügy már nem lesz politikai probléma. Nálunk szinte mindenki föllélegzett, amikor a szlovák parlament valóban emelkedett szellemű, korszerű törvényt hozott a keresztnevek használatáról és anyakönyvezéséről. Nagyon bízom abban, hogy ez a törvény életbe lép, s remélem, a szlovák társadalomban azok az erők kerülnek túlsúlyba, amelyek a megbékélést és nem az oktalan és anakronisztikus korlátozásokat tartják fontosnak.- Az Európa Tanács ajánlásai közül legnagyobb ellenállást a benesi dekrétumok hatálytalanítására tett indítvány váltotta ki. Mi erről a véleménye?- Magyarország a benesi dekrétumok csehországi érvényességét sosem kívánta bolygatni, habár hárommillió ember kitelepítése, az erőszak sokféle megnyilvánulása nemcsak egyéni, hanem történelmi tragédia volt. A műitat nyilván nem lehet megváltoztatni, sok esetben következményein sem segíteni. A szlovákiai magyarok között nem csupán emléke él a kitelepítések szörnyű időszakának, hanem gazdasági következményei is máig hatnak. Az akkor elkobzott tulajdonért ma sincs kárpótlás, a törvény szerint valamiféle kompenzáció Szlovákiában 1948-tól jár. Az Európa Tanács ezt a diszkriminációt ismerte föl és ezért ajánlotta, hogy a kollektív bűnösség elvét kimondó törvényeket hatálytalanítani kell. Törvényhozási jóvátételre van hát először szükség, s ezt kellő jóindulattal meg lehet oldani. A pénzügyi feltételek is megteremthetők, erre a magyar kormány már példát mutatott azzal a kárpótlási törvénnyel, amely egészen 1939-ig megy vissza. Nem teljes mértékben ugyan, de kárpótolja a vagyonjogi és igazságszolgáltatási törvénytelenségek áldozatait akkor is, ha azok ma szlovák, román, ukrán vagy más állampolgárok. Európa számára elfogadhatatlan, ha a Csehszlovákiában 1945 és 1948 között igazságtalanságot elszenvedett magyarok kimaradnának az elégtételből vagy másokhoz képest korlátozott mértékben részesülnének ebben. — Egyesek a megbékélés eszközének a törvényhozó testületek bocsánatkérését tekintik. A szlovák parlament ezt megtette a zsidók és a kárpáti németek esetében, viszont a kitelepített magyarokkal nem, azt követelve, hogy először a magyar parlament kérjen bocsánatot a szlovákokat sújtó múlt századi magyar politikáért. Az ilyesfajta megbocsájtó kinyilatkozás gesztus, vagy valóban a megbékélés egyik fontos eszköze?-A bocsánatkérés a megbékélés egyik elegáns formája lehet. Én azonban úgy látom, hogy a bocsánatkérés körül áítalában új viták támadnak. Vitatkozhatnánk például arról, hogy Csák Máté az önálló Szlovákia első bajnoka volt vagy pedig feudális rablólovag, polemizálhatnánk sok minden másról, de ezt inkább a történészekre és ne a politikusokra bízzuk. A részleteket elkerülve elképzelhető viszont a pozitív közös szándék deklarálása, annak a készségnek a kinyilvánítása, hogy mindkét parlament, mindkét nemzet fátylat borít mindarra, amit a történelem folyamán akarva vagy akaratlanul egymás ellenében elkövetett, vagy ügy véli, hogy elkövetett és a szomszédi kapcsolatokban új fejezetet kíván nyitni. A magyar parlament kész erre. — Ennek az új fejezetnek a megkezdését hátráltatják a mindkét országban tapasztalható nacionalista megnyilvánulások. Véleménye szerint Csurka István Magyar Üt mozgalmának programja és más személyek magatartása nem árt-e Magyar- ország nemzetközi tekintélyének, nem gerjeszti-e tovább a szlovák, román, szerb nacionalizmust? — Köztudott, hogy Csurka Istvánnal személyes vitáim vannak, a politikai prioritásokat és értékrendet, főleg pedig a következtetéseket illetően a Magyar Demokrata Fórum elhatárolódott az ismert személyiségtől. Magyarországon valóban elhangzanak olyan kijelentések, akadnak olyan megnyilvánulások, amelyekkel a kormány nem azonosul, sőt kimondottan szerencsétlennek tart. Ezek megtestesítői kis létszámú csoportok és nem elsősorban Csurka István mozgalmához kötődnek. Ösz- szehasonlíthatatlanul nagyobb szá- múak és súlyúak viszont azok a megnyilatkozások, amelyek néhány szomszédos ország politikusainak a szájából hangzanak el, valamint a sajtóban látnak napvilágot és létükben veszélyeztetik a magyarságot. A pártatlan megfigyelő meggyőződhet árról, hogy Magyarországon a közhangulat békés, nem tapasztalható ellenséges hangulat a szomszédokkal szemben. Persze, ha valaki tendenciózusan fölnagyít bizonyos Ne legyenek zsákutcák részleteket, jelenségeket ragad ki a politikai élet kontextusából, akkor kreálhat valamiféle veszélyérzetet, ellenségképet. Csakhogy kinek használ ez? Meggyőződésem szerint sem a magyaroknak, sem a szlovákiai magyaroknak, de a szlovákoknak sem. Jóval nagyobb figyelmet kellene szentelni a megbékélést szorgalmazó egyének és szövetségek munkájának. Többek között a Rákóczi Szövetség eredményes tevékenységének, amellyel ténylegesen a szlovák-magyar testvériesülést szolgálja. Ha szabad javasolnom, az Új Szó is nagyobb figyelemmel követhetné munkájukat.- így lesz. Visszatérve az európai példákra, a jó szomszédság kialakításában döntő szerepe lehet régiók gazdasági együttműködésének, új határátkelők létesítésének. A biztató jelek ellenére e téren sem akadálytalan és nem is lendületes az előrehaladás.- Szlovákia és Magyarország között valójában a régi határátkelőket kell újra nyitni, hiszen itt utak, hidak vannak, amelyek csaknem ötven évvel ezelőtti fatális történelmi tévedés következményeként ma zsákutcák, csak visszafele vezet az út, mert zárva a határsorompó. Mielőbb visz- sza kell hát állítani legalább azt a szintet, amely a két világháború között már létezett. Mindez nemcsak azt jelenti, hogy szabadabban utazhatunk, habár ez is fontos. A határsorompók felnyitásának óriási a gazdasági jelentősége, hiszen városok, falvak szakadtak el természetes gazdasági hátországuktól, családtagok, rokonok, barátok egymástól. Ha megnyílik a határ, a mostani pangást jelentős élénkülés váltaná föl. Ebben nem szabad szűklátókörűén nemzeti veszélyt látni, fölösleges azt mérlegelni, hogy a határ két oldalán milyen nyelven beszélnek. Említettem már, hogy a szlovák-magyar együttélésben voltak ugyan konfliktusok, de egészében véve azért az a jellemző, ami Mikszáth és más írók elbeszéléseiben olvasható. E térségben az elzárkózásnak, emberi, gazdasági kapcsolatok korlátozásának nincs hagyománya. Milan Hodza, korának szlovák politikusa hasonló racionális érvekkel sürgette a közép-európai gazdaság újrainteg- rálódását. Az Európa Tanács egyébként nemcsak a nyugati integrálódást, hanem a régiók együttműködését, a közép-európai országok szorosabb kapcsolatát is szorgalmazza, tehát az igény semmiképpen sem magyar vesszőparipa.- Miniszter úr, utolsó kérdésem nemzeti ünnepünkhöz kapcsolódik és ezer évet ível át. A mai ember, a mai politikus számára milyen ösztönzést, tanulságot jelent Szent István országlása, intelme?-Egyáltalán nem történelmietlen az akkori és a mai kor összehasonlítása, hiszen Szent István politikai filozófiájának rendkívül fontos aktualitása van. Akkor a Keletről jött autentikus nép számára tudatosan választotta a nyugati kereszténységet, a latin ábécét, bekapcsolódást a nyugati művelődéskörbe. Akik nem így tettek, mint például az avarok, a besenyők vagy a kunok, eltűntek a történelem folyamán, habár létszámban a magyaroknál nagyobbak voltak. Szent István tudatos döntését nem szabad összetéveszteni a kritikátlan behódolással, hiszen ő különbséget tett a keresztény Nyugat és a nyugati hódító törekvések között, ezért keményen szembeszállt a ránk törő német császárság katonáival. Szent Istvánt bátor elhatározásáért kezdetben nem övezte egyértelmű tisztelet, merényletet terveztek ellene, halála után pogánylázadás tört ki. Évtizedek teltek el, amíg utódai felismerték személyiségének hatalmas történelmi jelentőségét. Szeretném remélni, hogy Szent Istvánt a szomszédos népek, köztük a szlovákok is tisztelik, hiszen uralkodása idején szlovák vidéken is templomok épültek, később pedig számos szlovák származású személy töltött be fontos közjogi méltóságot a katolikus egyházban. Ezért Szent István a magyar államiság szimbóluma, de a Kárpát-medence népei egymásrautaltságának, közös sorsának kiemelkedő jelképe is.- Köszönöm a beszélgetést. Szilvássy József Méry Gábor felvétele
