Vasárnap - családi magazin, 1993. június-december (26. évfolyam, 23-52. szám)
1993-07-18 / 28. szám
#- (Tóth Elemér felvétele) — Maycr Judit intézmény. Ö A JUDIT. ítéletei biztosak, a nyelvhelyességben kétkedő vakon bízhat az ítéletében. Fordítók, szerzők kedvence. Azt nem tudná pontosan megmondani, hány könyvet fordított le maga is, de harmincat biztosan (a Mezőgazdasági Kiadóban megjelenteken kívül). A kedvencei Karel Capck könyvei, A szenvedelmes kertész meg a válogatott írások, de szereti Benesová Vera meg Don Pablo és Don Pedróját, és amiért a Madách-díjat kapta, Josef Vágner-Natfa Schneiderová Az Oroszlán nem az állatok királya, című művét. Több könyv volt, mit szívesen fordított, közéjük tartozik a Danék-trilógia harmadik kötete, a Megölték a királyt.- Eredetileg történésznek készültem, történelem-magyar szakos tanár voltam, csak ezt a tanulmányt nem sikerült befejezni. Igaz, nemigen pályáztam arra, hogy középiskolában tanítsak. Sose tanítottam, mert amikor végre megszereztem az oklevelet, már szerkesztő voltam a Mezőgazdasági Kiadóban. A hontalanság éveiben állásom sem nagyon volt, gyerekeket tanítottam, korrepetáltam, kisebb munkákkal kerestem némi pénzt, voltam kishi- vatalnok. ötvennégyben bekerültem a Mezőgazdasági Kiadóba és ott töltöttem tizenkét esztendőt. Az nagyon jó iskola volt, mert elsősorban fordításokkal kellett dolgozni. Ott az ember megtanulta azt is, hogy a fordítást szigorúan ellenőrizni kell, és bizony nagyon sokat kellett dolgozni azon, hogy rendes szöveggé váljon. Mert azok a fordítók, akik értettek a szakmához, nem tudtak jól stilizálni, aki pedig elég jól stilizált, nem értett a szakmához. Őszintén szólva én sem értettem, amikor odakerültem, de szerencsére a főnököm tanult mezőgazdász volt és értette a dolgát. Nem könnyű valamit kifejezni, ha az ember nem ismeri a dolog lényegét. Szóval az illető főnök nagyon türelmesen foglalkozott velünk. S amikor az ötvennyolcas híres igazolások után kidobták, akkor én már meg tudtam állni a magam lábán. Hatvanhétben átmentem a Ma- dáchba - illetve még a Tatranba -, mert mégiscsak közelebb áll hozzám az irodalom, mint a mezőgazdaság. Az eredetiirodalom-részlegre kerültem, azután lettem a fordításirodalom vezetője. • Azok az évek voltak a Madách aranykorszaka...- Igen, nagy példányszámban vett át Magyarország főleg szépen kiállított cseh gyerekkönyveket. Azokkal mindig sikerünk volt, s meglehetősen hozott is a konyhára. • Elismerést is jelentett.- Igyekeztünk. Jó volt az együttműködés az Európa, a Gondolat és a Szépirodalmi Könyvkiadóval. • Együttműködés már nincs...- Egyáltalán nincs. Az ottani kiadók éppúgy rossz helyzetben vannak. • Néhány évvel azelőtt volt itt egy erős műfordítói gárda. Magyar- országon is jól csengő nevük volt. Mi a helyzet most? Létezik utánpótlás?- Arra várni kell, amíg felnő egy új műfordítói nemzedék. S mivel nincs olyan szerkesztőségi műhely, mint azelőtt volt, ezeknek a sorsa nagyon nehéz, mert kénytelenek mindenben magukra támaszkodni. Nincs, aki irányítsa őket. Legalábbis nekem ez a véleményem. Az jó volt a Madáchban, hogy kialakultak egymásnak fordító és szerkesztő személyek, ismerték egymás stílusát. A legjobban annak örültem, ha Hu- bik István szerkesztette a könyvemet és fordítva. Mindent meg tudtunk beszélni, mindenben meg tudtunk egyezni. Később is jól kijöttem Czagánynéval vagy Olexo Annával. Én magam jobb szeretem, ha szerkesztenek, mint ha nem. • Pedig éppen a szerkesztői munka az, amelyet még a bennfentesek is feleslegesnek tartanak olykor. Arról már nem is beszélek, hogy nem értékelik.- A szerző is csak ember és tévedhet. Ha a szerző okos, akkor hálás érte, ha figyelmeztetik rá, hogy valamiben tévedett vagy valahol másképpen kellene a dolgot fogalmazni. Az biztos, hogy a szerzői jogot megsérteni nem szabad! De hát azért... engem például bosszant, hogy a mai napig változatlanul adják ki Móricz Zsigmond egyes könyveit, amelyekben eltéveszti például a főhősének keresztnevét. Vagy Németh László könyveiben vannak néhol hibás kifejezések, és senkinek nem jut eszébe, hogy ezt kijavítsa. Az nem szándékosan hibás, ő azt rosszul tudta. Most már a halála után nemigen lehet hozzányúlni, de az életében meg lehetett volna neki mondani, hogy ez itt rossz, javítsuk ki. Nem hiszem, hogy felháborodott volna. • Mit jelent számodra a szerkesztés, az, hogy szerkesztőként dolgoztál?- Nagyon sokat jelentett, mert az a szerkesztői munka, amit az ember elvégez harminckét év alatt, több, mint minden fordítása. Most valószínűleg az a helyzet, hogy nagyon kevés szerkesztő van, mert nagyon sok könyv jelenik meg szerkesztetle- nül, és ez nagy baj. Azért van annyi hiba. Nem a sajtóhibákról beszélek, mert azt rákenik a szedögépekre, amelyekbe rosszul van betáplálva az elválasztás meg... Ez nem olyan tragédia. De a tárgyi tévedések meg mindenféle egyéb stilisztikai bakik ott maradnak. • Ki felel a könyvért?- Minket annak idején úgy neveltek, hogy a felelős szerkesztő. A szerző azért felel, amit állít. Abban a korszakban ez annyiból volt veszedelmes, hogy a felelős szerkesztő politikailag is felelt, nehogy olyan valami jelenjen meg, ami a rezsimnek nem kedves. Mert akkor nem a szerzőt vették elő és nem a fordítót, hanem a felelős szerkesztőt és annak főnökeit föl- és lefele. Én szerettem a szerkesztői munkát, bár nagyon sok gonddal és bajjal járt. Hálátlan munka, mert senki sem veszi tudomásul. Ha a könyvet megdicsérték, akkor az a szerzőnek vagy a fordítónak a művészete, holott sok esetben — legalábbis nagy százalékban - a szerkesztő érdeme volt. Van olyan fordítás, amelyet jó megdolgozni, mert alapjában véve jó a szabása, csak egy kissé meg kell igazgatni, és van olyan, amelybe belefekteted a nagy munkát, és akkor sem lesz tökéletes. • Milyen a jó szerkesztő?- Pillanatnyilag nincs, aki neveljen ilyeneket, de előbb-utóbb rá fognak jönni, hogy kell. Ez úgy van, mint ahogy annak idején Göncz Árpád mondta, aki akkor még nem volt államelnök, hanem „csak“ író és műfordító: a jó szerkesztő olyan, mint az a bizonyos kutya. Megtalálja, amit a fordító elkövetett vagy félreértett. Az ilyesmiket nem is kell olyan tragikusan venni. Sok fordítónál ott kezdődik a baj, hogy nem tud elég jól csehül vagy szlovákul és ahelyett, hogy elővenné a szótárt és gondolkodna, csak odaír . valamit. Hát ez az, amit nem szabad! • Rengeteg az új kiadó nálunk is, Magyarországon is. Milyennek találod a könyvtermést?- Szerintem a könyvkiadás - általában - olyan stádiumban van, hogy nem mer értékes könyvet kiadni, ezért becsúsznak a mindenféle bestsellerek meg a kevésbé értékes irodalom. Nem mondhatjuk, hogy ez eszményi állapot, mert ez nem neveli az olvasóközönséget sem, az ízlést sem. Viszont azt mondják, a nyugati kiadók is azért dobnak a piacra krimiket meg bestsellereket, hogy az azokból befolyt jövedelemből ki tudják adni azt, ami igazi érték és ami kevésbé tart számot a közönség érdeklődésére. Abban látom én az igazi veszedelmet, hogy nincs igazi könyvterjesztés. Nem elég a könyvet kiadni, el is kell adni. De ha ilyen magas árak lesznek, és a közönségnek a pénztárcája egyre laposodik, , akkor nem tudom, ki fog könyvet venni. Gyerekkönyvet még talán. • Milyennek találod a sajtó nyelvét? «- Van, hogy egész jó, és van, hogy előfordulnak hibák. Különösen az idegen szavak használatával kellene már egyszer rendet csinálni, hogy ne vegyünk át a szlovákban mást jelentő szavakat. • Az anyanyelvűnk nyelvművelő sorozat régóta fut a rádióban. Ez a vesszőparipád?- Nem is vesszőparipám, de elég ifjú koromtól fogva foglalkoztam ezekkel a dolgokkal, hogy mi helyes, mi helytelen. Lehet, hogy én ezt nem csinálom úgy, ahogy egyesek szerint tökéletes volna, de az a tapasztalatom, hogy az emberek szívesen hallgatják. Hetvenhat óta általában minden hónapban szerepeltem egyszer a rádióban s azoknak az előadásoknak az átdolgozott változatából állt össze a könyvem, az Anyanyelvi hibanapló, amely a Madáchnál jelent meg 1990-ben. Azóta megint összegyűlt egy csomó, de azt már senki se fogja kiadni, mert ilyesmit ma nem adnak ki. Érdemes volna még sok mindennel foglalkozni, különös tekintettel arra, hogy bizonyos szlovák kiadók kiadnak egy reprezentatív könyvet, írnak hozzá magyar összefoglalást vagy adnak hozzá magyar képszövegeket, s bizony azok bűn rosszak. És nincs fórum, amely azt mondja, hogy kérem, tessék lektoráltatni, vagy olyan fordítónak adni, aki ért hozzá. Itt van például a Bratislava dávnych cias. Az Osveta adta ki. Ha valaki nem tudja, hogy a Dómnak a kis barokk kápolnáját Alamizsnás Szent János kápolnájának hívják, nem pedig Kéregető Szent János kápolnájának, aki azt írja, hogy a városháza aluljárója - boltíves kapu helyett —, az nem ismeri Pozsonyt. Most már ott tartunk, hogy nemcsak az ún. szlovák hatásokat kell felróni mint hibát, mert azok egy részét mégiscsak sikerült megszüntetni, hanem vannak olyan dolgok, amelyek elhangzanak és engem ez nagyon aggaszt, hogy bizonyos nyelvészek elfogadják és helyeslik, hogy a magyar nyelv szellemétől idegen szórenddel dolgoznak - például a híranyagban. • Ilyennek képzelted a változást?- Valamelyest az ember csalódott, ámbár én sejtettem, hogy az átmenet elég nehéz lesz. De, nem gondoltam, hogy ennyire. S főleg arra nem gondoltam, hogy ilyen hamar sor kerül az ország kettéválására. Én ezt nem először élem meg. Beleszülettem a köztársaságba, az elsőbe, aztán szlovák állampolgár lettem, aztán hontalan voltam, aztán újra voltam csehszlovák állampolgár, aztán a Csehszlovák Szocialista Köztársaság állampolgára, aztán a Csehszlovák Szövetségi Köztársaság állampolgára és most a Szlovák Köztársaság állampolgára. • Nemrég a Pozsonyi Magyar Kulturális Központban ünnepelték a születésnapodat.- Az ember nem örül annak, ha figyelmeztetik rá, hány éves. De ebbe bele kell törődni. Ilyen az élet. Fiatalabbak nem leszünk. • Letagadhatnád az éveidet.- Eszemben sincs letagadni. Miért? Nem ez a fontos. • Mi a fontos?- Az, hogy valahogy egyensúlyban tartsuk magunkat. • Sikerül?- Mikor hogy. Az embernek igyekeznie kell az idegeit megóvni, az egészségét megóvni, és nem engedni túlságosan közel magához a sok mindennapi gondot. Mert akkor nagyon nehezen tudná magát megvédeni. Kopasz-Kiedrowska Csilla Az első bál. 1939 farsangja Hétágra sütött a nap, a levegő csillogott. Fogtam magam, kimentem a tópartra fürödni. A máskor oly zsúfolt strandot most üresen találtam, kezdetben örültem, mert egyedül lubickolhattam a hatalmas napfényes tóban, de csakhamar belém harapott az unalom. A tükörsima tó és a zöld part végtelenül gyöngéd, légies képe többé nem nyugtatott meg, a nagy csend és a magány untatott. Odaballagtam az árválkodó fagyis- bódéhoz, kértem egy fagyit, és csak úgy mellékesen megkérdeztem a szomorúan gubbasztó árust, hová lettek az emberek.-Jaj, hát maga nem tudja? - álmélko- dott az árus. - Kilyukadt az ég, vagyis az ózonréteg az égen. Dél alatt nem ajánlatos strandolni, bőrrákot okoznak a napsugarak.- Ne mondja!? - A rádió is közöle.- Hát akkor ezért üres a srand!- Ezért bizony.- És maga?... Nyakán maradások fagyi. Az árus tehetetlenül tárta szét a karját, szemében reménytelenség köde ült. Elgondolkodva indultam vissza a fűre terített pokrócomhoz. Nyugtalanul tekintgettem az égre, riadtan nyalogattam a finom mogyorós fagyit. Egyszerre kísértetiessé vált a népte- len strand, riasztó a táj, legfőképp persze az ég napfényes mosolya. Éreztem, a teljes égbolt rám önti kemencetüzét, s a nap sugarai úgy szúrnak, akár az akáctüskék. Lassan szétfolyt bennem a félelem. Oly elárvult volt körülöttem minden, mint amilyen a világ kezdetén lehetett, amikor az Úr kimondta: „legyen világosság, és Ión világosság", de még nem volt a földön ember, s mindenütt üres terek tátongtak. Most már bőrömmel éreztem a veszélyt, s ennek nem állhattam ellen. Magamra kapkodtam a ruhámat, és máris iramodtam a buszmegálló árnyékába. De itt sem voltam képes megszabadulni a félelemtől. Eszembe jutottak Malakiás próféta jövendőt mondó szavai: „Mert íme, eljön a nap, lángoló, mint a sütő-kemence, s olyanná lesz minden kevély és minden gonosztevő, mint a poz- dorja, és megégeti őket az eljövendő nap...“ Miközben Malakiás próféta bibliai szavain töprengtem a buszmegálló bódéjában, a haragos ég rézvörös fénye hullott a város házaira. Az utcákon emberek siettek jobbra-balra, intézték pici földi ügyeiket. Nem láttam rajtuk, hogy túlságosan izgulnának az égen támadt ózonlyuk miatt. Egy kissé még eltűnődtem ezeken a dolgokon, aztán felszálltam a megállóba érkező buszra. (Két héttel később) Két héttel később, ugyanabban az időben a tó mellett döcögött el a villamosom. A lángoló déli napsütésben a tó partja tele volt csupasz fürdőzővel. Senki se törődött az ózonlyukkal, a rákot osztó napsugarakkal, s nem hallották Malakiás próféta dörgedelmes jóslatát. Mindhiába: az emberiség még meg-meg- riad, összerezdül egy-egy rossz hírre, de már elvesztette félelmét. Megtanult nem remélni. A közöny kenyerén él, s önönmagát eszi meg. Szőke József { ( 1993. VII. 25. Mayer Judit műfordítóval anyanyelvi és egyéb gondjainkról Lyukas az ég
