Vasárnap - családi magazin, 1993. június-december (26. évfolyam, 23-52. szám)
1993-07-18 / 28. szám
Tanítómesterünk a történelem, Véget ért az 1992-93-as színházi szezon, de nem zárult le semmi, hiszen mindaz, ami két színházunkban történik, része egy-egy tudatosan megformált folyamatnak. Külön-külön ugyan, de mozgásirányait tekintve ugyanoda tart mindkét társulat. Megkülönböztetett figyelemmel fordulnak közönségük - a szlovákiai magyarság - felé, amelynek sorskérdéseire megpróbálnak választ adni a színpadi katarzis segítségével. Iszonyúan nehéz szellemi feladatot vállal fel ezzel a Kassai Thália Színház és a Komáromi Jókai Színház, mert ebben a vállalásukban egyszerre kell lelket erősíteni és lelket újítani. Közönségük rétegzettsége főbb irányokban azonos elvárásokat támaszt mindkét intézménnyel szemben, ugyanakkor a működési feltételeik különbözősége eleve más jellegű művészi meghatározottságokat szül a kassai, illetve a komáromi előadásokban. Kassán továbbra is a tájolás, a közép-szlovákiai és a kelet-szlovákiai magyar kisvárosok és falvak művelődési házaiban található körülmények szabják meg a darabok játszhatóságát és ez a dramaturgiai, illetve rendezői elképzeléseket nagymértékben behatárolja. Ott sokkal nehezebb körülmények között dolgozik a maroknyi színészcsapat, amelynek megújulása és fiatalítása egyre nehezebb feladatnak mutatkozik Kolár Péter igazgató és Dezsényi Péter főrendező számára. Ezt tetézi az évad végére a teljes leromlás állapotába került színházterem átépítése... Komáromban az évad eleji viharok elültével konszolidálódni látszik a társulat. Beke Sándor igazgató és Boldoghy Olivér, a fiatal művészeti vezető már a most befejeződött évad végén is megmutatkozó fiatalítás eltökéltségével harangozták be a következő évadot. A művészeti munka során végérvényesen átalakul majd az a szemlélet, amely az igényes munkát követelő igazgató elleni színészi lázadozásoknak is fullánkját veszi. Beke Sándor könnyebb helyzetben van, mint kassai kollégája, hiszen előadásaik kilencven százalékát Komáromban, a minden igényt kielégítő és még mindig újnak számító épületben játsszák. Nemcsak vonzóbb körülményeket, de sokrétűbb színészi munkát is kínálhat a most már a főiskolákról évente kirajzó fiatal színészeknek... Mindezeket előrebocsátva szögezem le: az írásnak nem célja az önkényes összehasonlítgatás, az egymáshoz való méricskélés. A fentieket a tények tiszteletének szellemében írtam le. ■ ...... .........„„ _ _ i/ PT C7fivfMÁ7 _rnv ÍVAFÍ fts muftiin? ft, a Mvsmidfiii1 . !. ft, , ,Y . .ft, MiTf Önmagunk keresése Az immár harmadik évadát befejező Beke Sándor mind rendezőként, mind igazgatóként a nézőtérről szemlélve egy minden tekintetben kiegyensúlyozott intézményt irányít. A kiegyensúlyozottság egyben azt is sejteti, hogy határozott elképzelések szerint irányítja a színház munkáját. Sokszor kénytelen szembefordulni a nem egy esetben jogos, de a Komáromi Jókai Színház anyagi helyzetét tekintve kielégíthetetlen külső és belső elvárásokkal. Mindent egybevetve az eredmények törekvéseit igazolják. A közönség fogadtatását és a szakmai véleményeket megosztva folytatta saját rendezői elképzeléseinek a megvalósítását. Illyés Gyula Tiszták-ja egy történelmi létállapot köré sűríti a kisebbség fizikai és erkölcsi megmaradásának drámáját. Ezért sem helyénvaló a kételkedés. Beke Sándornak ezt a darabot most kellett megrendeznie, mert most keres létkérdéseire válaszokat a szlovákiai magyarság. Nem holnap és nem holnapután. Ezért sem lehet mentség a rendezői kiérleletlen- ségre az illyési gondolatok elhalvá- nyíthatatlan érvényessége. Bármennyire is építőköve ez a rendezése a két évaddal korábban elkezdett történelmi drámasorozatnak, Beke nem tudta megismételni Háy Gyula CAliguLÓ című történelmi komédiájának a sikerét. Vélemények egész sorát váltotta ki az idei évad másik nagy opusza, Madách Imre Az ember tragédiája, amelynek sérülékenységét a Beke Sándor és Tarján Tamás átdolgozásában látott drámaváltozat is bizonyította. A komáromi bemutató szaporította e klasszikus magyar dráma körül szinte a megírása óta zajló vitát. Felmutatott a színház egy elgondolkodtató értelmezési lehetőséget, amely azonban az eredeti mű tisztázatlanságait tisztázó szándékú átszerkesztésével csupán lehetőség maradt. Igazgatói tevékenységének jelentős eredménye a Győri Nemzeti Színház zenés tagozatának bérletes vendégszerepeltetése. Ennek köszönhetően a közönség a színház nagyobb anyagi befektetéseik nélkül láthatta a sokak által szeretett Csárdáskirálynőt és az Imádok férjhez menni című zenés vígjátékot. Ezek a vendégszereplések magyarországi kulturális alapítványok támogatásával szerveződtek, s a Jókai Színháznak is nélkülözhetetlen bevételeket hoztak. Más jellegű nyitottságot bizonyít a színház művészeti vezetésének részéről, hogy megpróbálkozott saját erőből is a vígjátékjátszással. Horváth Lajos rendezésében Scar- nacci-Tarabusi Kaviár és lencse című darabját egy olyan felfogásban játszotta, amely csak a magyar színház sajátossága. Stílusegységet mellőzve, a helyzetkomikum szélsőséges színészi értelmezésétől kezdve a börleszkbe hajló színészi magánszámokig minden felismerhető ebben a rendezésben. Az sem lehet elég mentség erre a rendezői és színészi szabadosságra, hogy a közönség jót nevet az egészen, s oly gyorsan felejti el a színházban töltött két-három órát, ahogyan autóbuszokkal oda szállították. Azt, hogy vígjátékot is lehet a színházi korszellemhez méltóan, Shakespeare Romeo és Júliája igencsak próbára tette a Thália Színház társulatát. A képen: Berki Antal m. v. (Lőrinc barát), Bartollás Katalin (Júlia) és Dudás Péter (Páris gróf). Csendes László, aki nemcsak színészként, de rendezőként is részese volt A régi nyár sikerének. (Bodnár Gábor felvételei) % 1993. VII. 25. Thirring Viola A régi nyár főszerepében
