Vasárnap - családi magazin, 1993. január-június (26. évfolyam, 1-22. szám)
1993-01-31 / 4. szám
B i/asárnap Pi henni akart, erőt gyűjteni és nagyon sokat gondolkodni. Tisztábban látni helyzeteket, embereket, értékeket, lerázni bénító terheket, felejteni bántó élményeket. „Nagyon sokat játszottam és most úgy érzem, kidurrantam - szólt 1991 őszén -, harminc- három éves vagyok és fáradt, ennek eredményeként türelmetlen és ingerült... Én nem akarok igazgatókra, rendezőkre mutogatni, hogy azért lettem ilyen meg olyan, mert nem gondoskodtak rólam... nekem kell törődnöm magammal és most elmegyek.“ El is ment. Tíz év megfeszített munkája után Bubik István tíz hónapos szünetet tartott. Sütő András Advent a Hargitán című színjátékának Zetelaki Gáboraként lépett utoljára a Nemzeti Színház színpadára, aztán Ady és Shakespeare köteteivel a kocsijában elindult Angliába. Londonban dolgozott kétkezi munkásként. Mindenes volt egy raktárban. Csomagolt, cipekedett, festett, napi kilenc órán keresztül kemény, nem éppen lélekmelengető munkát végzett. Mer- cutio egy nagyvállalat alagsorában? Ádám, a ládabélelő? Almaviva gróf és a kamionok? Megmérettetett egy színész és az élet színpadán is nehéznek találtatott. magam. A lehetőségeimet bizonyos mértékig sorra kihasználtam, a labdát megszereztem és jobb esetben pontos helyre passzoltam, de a csapatba való bejutásért, úgy érzem, nem nagyon kellett meg- küzdenem. A raktári munkát sem én szereztem Londonban. Egy baráti kapcsolat révén jutottam hozzá, és a szállás is megvolt. Ki tudja, mire mentem volna, ha ott állok • Mintha tologatta volna az indulás időpontját. Eredetileg úgy tervezte, 1991 szeptemberének első napjaiban már Londonban lesz, ehelyett október második felében vágott neki az útnak és annyira nem sietett, hogy két és fél hétig Párizsban maradt.- Csak a hazaérkezés időpontja volt biztos, mert augusztus végéig vettem ki fizetés nélküli szabadságot, az indulás napja valóban eltolódott. Baj volt a kocsimmal és be kellett fejeznem egy-két munkát, kint Londonban viszont többször is megfordult a fejemben, hogy ráhúzok. Levelet írtam ugyanis Ablonczy Lászlónak, a Nemzeti igazgatójának, hogy megválók a színháztól, és ha egy nagyobb összeghez jutottam volna, akkor biztosan körbeutazom a Földet. Ha már egyszer elindultam... de miután a raktárban nem sikerült olyan nagyon sokat keresnem, az évadkezdésre már itthon is voltam. • Párizsig milyen volt az útja?- Harminc óráig vezettem egy megpakolt, öreg bogarat... a sok csomagtól ki sem láttam a hátsó ablakon. Megérkezni sokkal jobb volt, csavarogni pedig még kellemesebb. Párizs tágas, elegáns város, könnyű beleszeretni. Ápoltak a nők, kedvesek, udvariasak az emberek, az idegbaj csak minket ért utol, őket nem. Mi itt fél szemmel állandóan a másikat lessük; mit csinált, mit mondott, mi van rajta, mennyi van neki... ez borzasztó betegség. Persze tudom, miért e kontraszt. Nálunk egy kicsi kis lakásért, sőt még a telefonért is meg kell küzdeni, nyugaton ez sokkal könnyebben elérhető. Kilenc hónapot töltöttem Londonban, ez sajnos nem öt év, úgyhogy könnyen visszailleszkedtem az itthoni légkörbe. Meg jöttek a csomagok, az újságok, a levelek, szinte mindenről tudtam, a legfrissebb eseményekről is. • Régi cimborája, Funtek Frigyes évek óta Párizsban él. Képes lenne követni a példáját?- Hogy tudnék-e Párizsban élni? Tudnék, ds nem akarok. Mint ahogy Londonban sem. Rövidebb időt itt is, ott is jó eltölteni, mert tanulságos. De ha azt mondanák, hogy ide figyelj, komám, neked most Londonban kell élned, mert mifelénk halálos gázfelhő mérgezi a levegőt és nem szabad hazamenni, hát nem tudom... lúdbőrözne a hátam. • Annyira rossz volt a raktárban?- Nem, nem azért. Én ide születtem és itt érzem otthon magam. A vállalatnál, ahol munkavállalási engedély nélkül dolgoztam, befogadtak és tisztességesen megfizettek, tehát nem panaszkodhatom. Tudtam, mi vár rám, ezért meglepetés nem nagyon érhetett. Raktáros voltam, pontosabban csomagoló, de három hónapon át takarítottam és mosogattam is. Reggel hétre bementem, felporszívóztam, lehordtám a szemetet, letöröl- gettem az asztalokat, elkészítettem a tiszta csészéket, aztán kávét, teát főztem. Fél tízkor, miután mindennel végeztem, a raktárban folytattam. Hatalmas nagy faládákban jött a herendi és a Zsolnay-porce- lán, vázák és étkészletek... kamionba kellett felpakolni őket, de úgy, hogy bírják az utat egészen Olaszországig. Selyempapír, műanyag, szalma, a fülekre és a nyakakra külön ügyelve. A Zsolnay még csak-csak, de a herendi! Abban több volt az ízléstelen. A lila kockás elefánttól rosszul voltam. Azt falhoz tudtam volna vágni, hogy ezer darabra törjön. • Hányig dolgozott naponta?- Este hatig. • Jól bírta?- Furcsa volt. Na, jó, világosabban fogalmazok. Nyomasztó! Romantikus beállítottságommal, szabadságszere- tetemmel reggeltől estig egy meglehetősen lehangoló irodaházban, aztán lent, a raktárban. .. kemény edzőtábor volt. Én választottam, nem fogok hát nyavalyogni, de annyit azért mégis elmondok: néha már azt hittem, begolyózom. Otthagyni nem akartam, de megtörtént, hogy egész nap senkihez sem szóltam. Végeztem a dolgomat és órákon át hallgattam. • Esténként verseket mondhatott volna a kint élő magyaroknak.- Egyszer léptem fel, március 15-én a magyar nagykövetségen. Ennek az eredménye lett aztán, hogy a BBC magyar szekciója felkért: foglalkozzam egy kicsit a bemondóikkal és ha kedvem lenne színházi jegyzetekhez, azt is szívesen veszik. Meg is néztem aztán néhány előadást, és azokról írtam négy-öt percben. • Ma, itthonról nézve, hogy ítéli meg, mire volt jó végül is, hogy merőben új helyzet elé állította magát? önállóságát, életrevalóságát akarta bizonyítani?- Keserű felismeréseim egyike épp az önállóságommal kapcsolatos. Kiderült ugyanis, hogy itthon, az ismertség védett állapotában, vagy ha úgy tetszik: egy elkényeztetett helyzetben, amely protekciót nyújt az élethez, egészen máshogy viselkedem, mint idegen vizeken. Londonban, ahol senkim sem volt, nemegyszer elanyátla- nodtam. Ahelyett, hogy kemény lettem volna, kimondottan szentimentálisnak éreztem magam. Itt, ezen a tájon a szentimentalizmus már erénynek számít, még a művészetünknek is fontos része, de nyafognunk, búslakodnunk, innunk azért nem kellene. Kint, Angliában is komoly gondokkal küszködnek az emberek, ott sincs mindenkinek jó munkája, mégsem szokás náluk a panaszkodás. Ott senki sem terheli a másikat a maga bajaival, ez még a fiatalok körében is elképzelhetetlen. Az itthoni védett állapotban tehát igenis elkényelmesedtem, ezt be kell vallanom, és egy csomó dologért egyszerűen képtelen voltam megküzdeni odakint. Ha ügyesebb vagyok, érdekesebb munkát végezhettem volna. Kapcsolatok nélkül viszont nem sokra megy az ember, ott úgy hajt mindenki a munka után, akár a bulldog. Más megoldás nincs. Itthon, amióta pályán vagyok, nekem semmiért sem kellett összetörnöm egyedül a West Enden... nem egy helyzetben harcosabbnak, kitartóbbnak, állhatatosabbnak kellene lennem, erre kint jöttem rá. • Sütő András drámájának Zetelaki Gáborát Párizsban is eljátszotta; a londoni „vendég- munkás“ pesti színész volt a francia közönség előtt.- Ezzel a szereppel búcsúztam a Nemzetitől... az utolsó napon jelentettem be Sík Ferenc főrendezőnek, hogy megválók a társulattól. Addig nem szóltam, nem akartam elrontani az ottlétüket. • Milyen volt a reakció?- Sík Ferenc nem akart hinni a fülének. • És Ablonczy László? Ő hogy fogadta az elhatározását? Vele, ugye, levélben közölte felmondását?- Az egész színháztól elbúcsúztam abban a levélben, nemcsak az igazgatótól, a műszakiaktól is. Megírtam nekik, hogy átgondoltam, nem megyek vissza, ,a nagy mechanizmusba“, elég volt. Magyaráz- gattam, amit nekik is tudniuk kell, hogy a szakma pontosan olyan helyzetben van, mint az ország. Híven tükrözi a magyar valóságot. De nem panaszkodni kellene már és egymást zabálni, hanem a hibákat felismerve kizárni a csapatból azokat, akik bebizonyították magukról, hogy szélhámosok, gazfickók, link herék. Más kérdés persze, hogy kik lépnek majd a helyükbe. Nem olyan egyszerű a dolog, mert nagyon kevés az igazi tehetség. • A kihagyás, a távoliét, a tíz hónapos szünet tehát egyértelműen a szakmának szól.- Igen, a szakmának, de volt ebben azért kalandvágy is, meg úgy gondoltam, itt az ideje, hogy megtanuljak angolul. • És megtanult?- Jobb vagyok, mint voltam, az biztos, kiejtésben ragadt rám valami. Most keresek magántanárt, akivel folytatni tudnám. • Szóval mivel fejezte az Ab- lonczynak írt levelet?- Azzal, hogy nem elsősorban a színház vezetése ellen tiltakozom, hanem úgy érzem, változtatásra van szükségem, mert a Nemzetiben nem tudok jobb színész lenni. • Kapott választ a soraira?- Kaptam. Privatizációdhoz sok sikert kíván Ablonczy László. Ez állt a levélben. • Mióta hazajött, bizonyára még tisztábban látja a dolgokat.- Sok minden letisztult bennem, de vannak még zavarok a fejemben önmagámmal kapcsolatban is. A legtöbbet azon töprengek: legyek-e praktikus embere a kilencvenhármas magyar valóságnak, vagy sem. Tudom ugyanis, hogy nagyon sokan, akik vezető beosztásban ülnek itt és ott, nemegyszer kihasználnak. Nem vagyok én észlény, de teljesen hülye sem, így most egyre inkább az foglalkoztat: mennyire engedje a büszkeségem, hogy ide-oda tologassanak, mennyire legyek mártírja a szakmának. • Mert mártírja, úgy érzi?- Nemcsak én vagyok az, kollégáim nagy része ugyanúgy bagóért játszik, mint én. Butikot nyissak, hogy pénzem legyen? Nyithatnék. Csakhogy én nem egy jól menő butikra, hanem egy nagyszerű színházra vágyom. • Párizson és Londonon kívül hol járt még távollétében?- New Yorkban. Ott is megirigyeltem egy-két csodát. A nyitott sportkocsikat, meg az emberek nyugalmát. • New York és a nyugalom?- Furcsán hangzik, tudom. Én sem hittem volna... ezt azért becumiztuk rendesen. Hogy a tőkés világ nagy mechanizmusa hogy falja fel az ember lelkét. Hazugság. A bol- sevizmus sokkal jobban ki volt éhezve ránk, az igen, még a legszükségesebb dolgokat is csak döglesztő idegesség árán tudtuk és tudjuk megszerezni. • Gallai Péter és Fábri Péter rockoperájában, a Novák Ferenc rendezte Kolumbuszban a címszerepet játssza most az Operett Színházban. Ez az a darab, amelyért megérte hazajönni?- A saját előadásomnak csináljak rossz reklámot? Nem őrültem meg. • Kolumbusz, az őrült spanyol hányattatásai szárazon és vizen, avagy egy vállalkozó odisszeája, ez a darab pontos címe. Tehát?-A jó zenét sajnos nem szolgálja a látvány. Énnél többet nem mondhatok. • Hanggal is, energiával is bírja jól, ezt nem lehet nem észrevenni.- Baromi erő van bennem, kétségtelen. És összpontosítani is jobban tudok már, mert higgadtabb lettem. Jó hatással voltak rám az angolok. Bombariadó volt, mégsem estek pánikba. Hogy hidegvérűek? Én inkább azt mondom: fegyelmezettek. • Töröcsik Mari színházigazgató lett, Taub János, akivel A viharban dolgozott, főrendező, a most alakuló Művész Színház önt is tagjai sorába hívta.- Taub János színpadán rend és fegyelem van, az ő munkája pontos lélektani elemzésen alapuló feszes koreográfia. Az ö előadásait nem befolyásolhatja a színész aznap esti lelki és fizikai állapota, nála olyan nem létezik, hogy fáradt Öméltósága. Taub színpadán mindig ott a katarzis, ezért is örülök, hogy számolnak velem. • Dobok mellett mikor ült legutóbb?-A világ egyik legerősebb szólódobja, egy eredeti afrikai darab áll az ágyam mellett. Feketéktől vettem London északi negyedében. Kinyitom a szemem és már nyúlok is érte. Harlemben is meggyőződhettem róla: fantasztikus hangszer. Ráadásul karakterben is illik hozzám. • Ütni lehet, bírja?- Püfölni. Akkor adja a legszebb hangokat. Szabó G. László 1993. I. 31. (Oláh Csaba felvétele) „Baromi erő van bennem...‘
