Vasárnap - családi magazin, 1993. január-június (26. évfolyam, 1-22. szám)
1993-05-16 / 19. szám
Magyar glóbusz TALLÓZÁS A MAGYARORSZÁGI SAJTÓBAN A változások kofának emberét fölöttébb érdeklik az erkölcs kérdései. A múlt tisztázása érdekében ugyanúgy, mint a jelen aktuális politikai problémáinak megoldásában. Konkrét emberi és közösségi vonatkozásokban és filozófiai szinten egyaránt Korábban egyfajta megközelítés volt számára elérhető Európának ezen a részén. Most ahhoz szokik hozzá, hogy sokoldalúan lássa ezeket a dolgokat Mindez a helyzetből következik. És erről is sokféle vélemény olvasható... MAGYAR SZEMLE Magyar gond és remény A miniszterelnök főtanácsadója, mellesleg Illyés Gyula veje, a költő Kodoiányi Gyula által szerkesztett folyóirat folyamatos ankétjén, amely a magyarországi állapotok reális megítélését tűzte ki célul, ezúttal egy tanárnő, Kocsis Eszter is nyilatkozik. „Országunk legégetőbb gondjának a szegénységet, illetve a kezelésére alkalmas stratégiák elégtelenségét tartom. Az elszegényedés az átalakulással járó terhek zömét viselő munkanélküliek között a legnagyobb, de kihatásai az egész társadalmat érintik. A szegénység és a munkanélküliség növekedése azonban nemcsak a posztkommunista rendszerek sajátsága A recesszióban lévő fejlett tőkés államok - nagyságrendben és következményekben kisebb, de - hasonló gondokkal küzdenek. Részben érthető, hogy a rendszerváltás terheit viselő, a szabad versenyt visszaállítani kívánó közösségek a fejlett kapitalista nagyhatalmaktól (is) várják sorsuk jobbra fordulását. Ezek az elvárások azonban túlzottak lehetnek akkor, ha figyelmen kívül hagyjuk a segítséget nyújtók sokirányú elkötelezettségét és a lehetőségek saját, belső konfliktusaikból eredő, esetleg már a közeljövőben bekövetkező kortá- tozódását... Jelen helyzetünkben véleményem szerint az a legbiztatóbb, hogy társadalmunk mostani szerkezete, a szabad választásokon alapuló parlamenti demokrácia garanciát nyújt a kitűzött célok valóra- váltásában eredménytelen, kevésbé eredményes csoportok leválthatósá- gára. A célkitűzések helyességét illetően azonban - miután megvalósításuk elkezdődött - ilyen garanciával nem rendelkezünk.“ tiszatáj Németh László az erkölcsi fejlődésről A szegedi folyóirat Németh László, egy valószínűleg 1947-ben, Hódmezővásárhelyen íródott, eddig ismeretlen jegyzetét teszi közzé Eló- adásváztat az erkölcsi fejlődésről címmel. A kutatók szerint ez a töredék valószínűleg az iskolai oktatás célját szolgálta - az író ekkor gimnáziumi tanár volt, aki az önképzőkört is vezette -, ám fölöttébb érdekes és aktuális ma is. „Az erkölcstan feladata: a helyzetérzésnek a tudatosítása. Észre kell vennünk, hogy a beidegzett tilalmak, parancsok alól jön egy mélyebb és igazibb hang is. Azt mondja: töltsd be lehetőségeidet. Ez ebben a biológiai erkölcstanban az első parancsolat... A második: nincs norma. Minden élet magában hordja a normát, mindenki a maga módján bukik és üdvözöl. Az ember - ahogy Isten mint oszló petét a világba behívja - individuális feladvány. Mennél egyénibb, annál kevésbé lehet számtani sablonok szerint megoldani. A nagy korok - a görögség, középkor érezték ezt. Sokféle normát kínáltak, amelyekben az is találhatott életére egy első vázlatot, akire a mai világ abnormálist kiált... A mi korunk »a normális ember« szűk jogú képével oktalan bűntudatot olt millió és millió emberbe, akik előtt nyitva volna az individuális morál merész útja - s görcsösen erőlködnek, hogy egy alacsony normához hasonlítsanak.“ ÉLET ÉS | • IRODALOM A technicista orvoslás ellen... Levendel László, a hetvenhárom- éves tüdőgyógyász főorvos mindig arról volt nevezetes a magyarországi (és a határokon túli) gyógyászatban, hogy a beteget és a betegséget a társadalmi háttérrel együtt próbálta diagnosztizálni és gyógyítani. Ezúttal is erről ír az új formátumú Élet és Irodalomban: „A megoldáshoz, a jó - a viszonylagos jó - döntéshez nem elég a tudás. Igényelte- tik a szabadság akarása és a függetlenség megőrzése - például a gyógyszer- és műszergyártás szemléleti és kutatás-finanszírozási diktatúrájától. Mert máris áldozataivá leszünk a »vegyi gyógyítás«, a technicista orvoslás egyoldalúságának, kirekesztő dominanciájának. Elég, ha a megelőzés fontosságát hirdető szlogent összehasonlítjuk a kurativ medicina valóságával, minden más törekvést kiszorító, leértékelő hatalmával. S kell még ezen túl is valami: ami hangozhat ma romantikusan akár, de azért még követelmény marad..." Pavel Kohout a német erkölcsről A világirodalmi folyóirat Pavel Ko- houttai, a változatos életű, az idén hatvanöt esztendős, jelenleg is leginkább Bécsben tartózkodó cseh íróval, rendezővel közöl beszélgetést németországi tapasztalásairól, a német értelmiségről. (Az interjúvoló német író.) „Az antikommunizmust ki nem állhatom - mondja, többek között, Kohout - de mégis lehetetlen, főleg a művészetben, állandóan arra gondolnunk, hogy a rossz oldalon fognak elismeréssel fogadni. Az ettől való félelem odáig fajult, hogy némelyek még az igazságot sem akarják meghallani, attól tartottak, hogy ez a hidegháború híveinek a kezére játszik. Mégis azt gondolom, hogy ennek a félelemnek más oka volt. Sok német értelmiségi annyira beleszeretett irreális szocializmusképzetébe, hogy egyszerűen nem veszi tudomásul: ez soha és sehol nem létezett. Sokan voltak, akik bár nem tartották igaznak ezt a képzetet, mégis a kisebbik rossznak tartották a kapitalizmushoz képest, azaz egy kínos, de szükséges átmeneti formának. A nyolcvanas évek közepén tekintélyes irodalmároktól hallottam: csupán néhány évig kell kitartanunk, amíg kiderül, hogy a harmadik világháború nem lehetséges, s ekkor keleten önmagától beindul a liberalizálódás. így csak rossz politikusok érvelhettek, de nem azok az írókollégák, akik ezzel próbálták igazolni magukat, amiért nem léptek fel a letartóztatott Havel érdekében. Azért nem - mondották -, mert pillanatnyilag a legfontosabbra, a világbékére gondolnak. Hasonló magatartást kifogásolok némely NDK-beli kollégánál is, nem azoknál, akik elhagyták az országot, hanem azoknál, akik otthon maradtak, mégis gyakran publikáltak vagy dolgoztak nyugaton, és ezzel azt a benyomást keltették, hogy a szocializmus mégiscsak érhet valamit. Ezek a kollégák éveken át nem mutatták semmi jelét a szolidaritásuknak. Ez bizony sötét fejezet az európai disszidensek történetében. Az NDK értelmiségi elitjének írásait kedvezően fogadták a nyuganémet baloldali liberálisok, miközben az áttelepült Biermannok és Fuchsok szinte úgy érezték: nem otthon vannak az NSZK-ban, hanem valahol külföldön.“ A keleti viccekről Dalos György költő összeállította - sajnos, egyelőre csak német nyelven - a kelet-európai viccek gyűjteményét. Ennek utószavát közli magyarul a Holmi. Szerencsére vicceket is közöl, amelyeket egykor talán hallottunk, de felfrissítése emlékezetünkben szórakoztató és tanulságos. Dalos szerint ,,a néphumor olykor meglepően differenciáltan reagált az egyes uralkodók közötti fokozati eltérésekre. Különösen vonatkozik ez a szovjet vicctermésre... Amikor Ju- rij Andropov volt KGB-főnököt 1982 végén kinevezték az SZKP első titkárává, azonnal hozzálátott a szovjet polgárok munkafegyelmének javításához - jobbára rendőri eszközökkel. Erre föl Moszkvában futótűzként terjedt el egy vicc: »A KGB története telefonbeszélgetésben« címmel: Sztálin alatt:- Halló, KGB?- Mit óhajt?- A szomszédom vörös kaviárt eszik.- Indulunk. Hruscsov alatt:- Halló, KGB?- Mit óhajt?-A szomszédom vörös kaviárt eszik.- Na és?- De kanállal.- Indulunk. Brezsnyev alatt:- Halló, KGB?- Mit óhajt?-A szomszédom vörös kaviárt eszik.-Na és?- De kanállal.-Na és?- De aranykanállal- Indulunk. Andropov alatt:- Halló, KGB?- Mit óhajt?-A szomszédom vörös kaviárt eszik.- Na és?- De kanállal.- Na és?- De aranykanállal.- Na és?- De munkaidőben.- Indulunk. És még egy vicc, ezúttal Romániából. Ne adja Isten, hogy újra aktuális legyen: ,,1980-ban Kolozsvárott hallottam az alábbi viccet: »Egy szenilis román háziasszony üres bevá- sártószatyorral áll a lakása előtt, és ezt motyogja maga elé: - Most éppen indulok bevásárolni, vagy már vissza is jöttem?«...“ E. FEHÉR PÁL összeállítása Az élet sója Elfáradtak... Méry Gábor felvétele NYOLCVANÉVESEN IS A SZÉPET KERESI Lapunkban már nemegyszer közöltük Gaál Géza felvételeit. Ha sürgősen zselizi képre van szükségünk, csak telefonálunk, s máris a táskájába teszi a három fényképezőgépét, a kerékpárja kormányára akasztja fotós táskáját, s elindul a megadott címre. Amikor ismerősei a „nyeregben“ látják, néha utána kiáltanak:- Még mindig a pedált nyomja?!- Ez sport is! Jómagam is csodálkoztam elevenségén, mert Gaál Géza már nyolcvan évet hagyott maga mögött. Úgy ismerik, mint a kisváros emlékidézöjét. Zseliz múltjáról írt tanulmányok, könyvek szerzői használják fel felvételeit. Néprajzi szempontból igen értékesek a század elejei vásárokról, szüretről, mezei munkáról és népviseletről készült reprodukciói, az Eszterhá- zyak, majd a Breunner grófok zselizi kastélyával összefüggő dokumentumok másolatai.-Az apósom volt a grófnő parádés kocsisa - mondja. - Gyűjteni, megbecsülni és értékelni kell a régi dolgokat. A város múltjából igyekeztem megmenteni, amit lehetett. A zongoraszéket is, amelyen valaha Franz Schubert, a világhírű zeneszerző ült, amikor gróf Eszterházy János vendégeként a grófkisasszonyokat tanította zongorázni. A második világháború után a zselizi kastély sok értéke is illetéktelenek kezébe került. Évek után Gaál Géza egy javítóműhelyben ráismert a kastélyból származó zongoraszékre.- Megvenném - közölte a műhely dolgozóival.- Hozol három-négy liter bort, és a tiéd! A forgószék így került a múzeumba, a zongora elé, amelyen Schubert sok szép dalát komponálta.- Mióta szenvedélye a fényképezés?- Még asztalosinasként, tizennégy éves koromban kezdtem a fotózást egy dobozgéppel. Mindent lefényképezek, ami érdekes és szép. Tergenyén, a szülőfalumban, az öreg házakat fotóztam. Nagyapámmal a temetőt járva, a szemem megakadt egy öt halmot jelképező sírkövön. A letisztított sírfeliratról megtudtam, hogy a pestisjárvány évében, 1871-ben halt meg Takács Zsigmond református tiszteletes és két lánya, két fia is. Ezt jelképezi az öt kis halomban végződő sírkő... Gaál Géza bútorasztalos volt. Segédként három évig Prágában is dolgozott. 1937 végén, a munkanélküliség idején, karácsonykor visszatért a szülőfalujába. S a következő év őszén faluját is visszacsatolták Magyarországhoz. Az életkörülmények rosszabbodtak, alkalmi munka is alig akadt, új bútor nemigen kellett senkinek.- Harminckilencben más foglalkozást választottam. A közeli Nemesorosziban sikerült üzletet Gaál Géza: Ha fáradt is az ember, tartani kell az ütemet és vendéglőt bérelnem. A nevemmel ellátott címkékkel palackoztam a saját boromat, a híres peszeki Leánykát. Amikor elért bennünket a front, a szovjet katonák a pincémből harminc hektó bort vittek el. Ekkor egyéves volt a kislányom, a másikat a szíve alatt hordta az asszony. Nemsokára újra visszacsatoltak Csehszlovákiához. Jöttek a partizánok. Engem is a magyar gettóba zártak. Sok rosszat kaptam az élettől. De mindig csak a szépet szerettem, s azt kerestem... Sokat kattogtatta a fényképezőgépét, a háború után is, amikor saját asztalosműhelyt nyithatott Zselizen, majd amikor az államosítást követően az állami gazdaságban és az oroszkai nagyraktárban dolgozott. Nyugdíjba vonulása óta csak a szenvedélyének él. Festmény szép- ségüek a garam menti tájról készített színes fényképei. Ezeket lakóháza kis műhelyében a mennyezetig érő polcokon több ezer tekercs film őrzi. Ha valakinek valamire szüksége van, percek alatt megtalálja.-Az éjszaka is hajnali háromig dolgoztam - mondja. - Megszokott dolog ez nálam, az éjszakákat gyakran ebben a kis műhelyben töltöm...- Nyolcvanévesen hogy bírja ezt a tempót?- Nem jó dolog a semmittevés. A mozgást, a munkát nem szabad abbahagyni. A munka az élet sója, mely a romlástól megóvja... Petróci Bálint \ 10 1993 V. 1 i/asárnap
