Vasárnap - családi magazin, 1993. január-június (26. évfolyam, 1-22. szám)
1993-05-09 / 18. szám
► * 5 1993. V. 9. Keszölcés is felbontja a kényszerházasságot Nem mindennapi hír: Keszölcésen népszavazást tartottak. Önállósulni akar, elválni Nagyszarvától. Mégiscsak demokráciában élünk. Ha nagyban nem sikerült az ország kettéválását a nép akaratával megerősítenünk, kicsiben már lehetséges a lakosok döntése alapján a „válóper“ megindítása. Az egészben az a megható, hogy kis, félreeső faluról van szó, ahol mindössze százharmincán élnek; nincs üzlete, nincs vendéglője, sem iskolája, óvodája. Mégis a saját lábára akar állni. Azelőtt Vajkához tartozott, de a bósi vízerőműhöz vezető új Duna- csatoma elválasztotta egymástól a két községet, s emiatt 1989-ben Nagyszarvához csatolták. Az elválás, a népszavazás elindítója Hideghétiné Pénzes Júlia volt. Az autóbusz Somorját elhagyva, Bacsfa után útkereszteződéshez ér. Előbb jobbra tér, hogy befusson Ke- szölcésre, aztán visszafut a főútvonalra, hogy az ellenkező oldalon fekvő Nagyszarvára vigye utasait. A busz ablakából nézve a válni akaró Keszölcés valóban kicsiny, csak egy tanyának tűnik. Az utcái kurták. A kis templomot újonnan festették a pöttömnyi téren. Itt a buszmegálló. Szemközt laknak Hideghétiék. A gyógyszerész Júlia asszony egyedül van, a gyerekek az iskolában, vajkai születésű jogász félje Duna- szerdahelyen dolgozik a Földhivatalban.- Itt születtem, még a régi házban — mondja Júlia asszony. — A bősi erőmű miatt a hatvanas években nálunk megtiltották a házépítést. Apám és még néhányan azonban kikönyökölték, hogy a régi helyén újat építhessenek. Nyolcvanháromban apu, anyu meghalt. A férjem Pozsonyban kapott lakást, ott éltünk, csak a hétvégeken jártunk az elárvult házunkba. Szeretem a szülőfalumat. A rendszerváltás után végleg itt telepedtünk le. Három gyermekük van, lányaik 16 és 12 évesek, a fiú tízéves. Hideg- hétiné Somoiján érettségizett, Budapesten 1977-ben szerezte meg gyógyszerészi diplomáját, s azóta — két évi somorjai szolgálat után — pozsonyi gyógyszertárban dolgozik. A csatorna miatt lebontottak kilenc házat Beszélgetésünk kezdetén Hideghétiné egy géppel írt szöveget ad át. A szintén keszölcési születésű, ife Somorján lakó Csóka Ede nyugalmazott tanító szívén viseli a falu történetét. Aznap nem volt ideje Keszöl- cést felkeresni, ezért hagyta Juliskánál a rövid krónikát. Ebben olvasom: „Keszölcés nagyon régi, Duna menti község a Csallóközben, melyet egykori iratok már 1205-ben említenek... 1711-től hatalmas pestisjárvány pusztított a környéken. Addig Vajkával közös temetőjük volt, de a sok halott miatt 1772-ben temetőt kellett nyitni a faluban is. A járvány után döntöttek úgy, hogy a „Mindenható kiengesztelésére“ templomot építenek. A templom 1898-ban készült el... A búcsú szeptember 4-én, a templom védőszentjének, Rozáliának napján van. Ez a nap a községben ünnep volt még akkor is, ha hétköznapra esett... A művelődési otthon 1938-ban épült fel. A köztársasági elnök prágai irodájától még segélyt is kaptak rá. Itt kapott helyet az 1931-ben alakult Ifjúsági Egyesület, majd a községi iskola is... Az első világháború 11, a második 8 áldozatot követelt a községtől. Most tervezik az emléktábla elhelyezését a templom falában. 1946-ban 11 családot és 6 egyedülálló személyt telepítettek Csehországba, Magyarországra 3 család és 11 egyedülálló menekült. A Bős -Nagymaros vízi erőmű felvezető csatornája éppen Vajka és Keszölcés között épült. Építésekor nálunk 9 házat lebontottak, lakóit Somoijá- ra költöztették. A kiköltözésig a házak lakói közül öten meghaltak. Nem tudták kivárni, míg ősi fészkükből kitelepítik őket. Áttelepítették a temetőt is, így volt, akit halála után újra kitelepítettek... A községet 1940-ben (még a magyarok alatt) Vajkával egyesítették Vajkakeszöl- cés néven. 1945 után együtt maradt Vajkával, de az erőmű építésekor Nagyszarvához csatolták, mert Vajkától elválasztotta az új csatorna... Most újra folyamatban van az önállósulása...“ Hideghétiné Pénzes Júlián kívül erről beszélgettem a múltat szintén jól ismerő özv. Borsné Szabó Ilonával, Katona Istvánnal és Pénzes Józseffel. Hogy újra feléledjen a fain Hideghétiné: Keszölcés magyar falu, tiszta szlovák család nem is lakik itt. A vegyesházasságúak között van mintegy tíz szlovák házas- társ, egy cseh anyuka is él itt,de ő is szépen beszél magyarul. A hatvanas Borsné Szabó Ilona években, amikor gyerek voltam, a falunak 250-280 lakosa lehetett. Pénzes: Az én gyerekkoromban 300-an is laktak itt. A harmincas években 32 legény volt a faluban, most csak öten vannak az agglegényekkel együtt. Borsné: A háború után volt 30 óvodásunk is... Katona: Volt iskolánk is, négyosztályos. De meggyérült a gyerekek száma, megszűnt az iskola, aztán az óvoda is. Itt nincs munkalehetőség, a lányom is, a fiam is Somoiján él. Borsné: Akárcsak az én gyerekeim. Az egyik Dunaszerdahelyen lakik, a másik Somorján, csak a hétvégeken jönnek el. Alig néhányan dolgoznak a földműves-szövetkezetben, a többiek Pozsonyba, Szerdahelyre, Somorjára utazgatnak. Egész nap szinte néptelen a falu, nem látni a népet, csak estefelé, amikor jönnek haza a munkából. Újjávarázsolták a kis templomot Méry Gábor felvételei Hideghétiné: A bősi vízi erőmű miatt már 1960-tól megtiltották a fejlesztést. A keszölcésiek Nagyszarván, Somoiján építkeztek, többen városi bérházakba költözködtek ... Borsné: Nemrég volt üzletünk, kocsmánk is, de az is „elment“. A Jednota bérbe adta. Magas volt a bér, kicsi a forgalom. A bérlő bezárt. Most egy maszek jár ide hetente háromszor a mozgóüzletével. Megáll vagy egy negyedórára. Ha nem lát vevőt, elmegy... Hideghétiné: Az ingázók a munkahelyükön vásárolnak, mások a szarvai vagy a somoijai üzleteket keresik fel. Borsné: Azelőtt 64 házszám volt a faluban. Katona (a lakók neve szerint számolja össze a házakat): Most nincs több ötvennél. Pénzes: Egy házban azelőtt három nemzedék is lakott... Hideghétiné: A 130 lakos közül csaknem negyvenen nyugdíjasok. Katona István A fiatalabb családok száma 16 vagy 18 lehet. Kilencvenkilenc választó- polgárunk van. Ezek szerint a 18 éven aluliak száma harmincegy. Valamit tennünk kell, hogy újra feléledjen a falu... Szeretem a keszölcési embereket Hideghétiné: Falunk küllemével nem törődtek, az emberek nem érezték a kötődést. Katolikus vagyok, bántott, hogy a templomunk igen kopott volt. Két évvel ezelőtt, amikor már Nagyszarvához tartoztunk, jöttek utánam, nem vállalnék-e képviselőséget? Gyógyszerész vagyok, de a hovatartozás tekintetében nem a foglalkozás a döntő. Szeretem a keszölcési embereket. Vállaltam a jelölést. Nem vagyok egy pártnak sem a tagja, az MKDM indított a listáján. Öten indultunk a helyhatósági választásokon. Csak két keszölcési kerülhetett be a 14 tagú szarvai önkormányzatba. A független Sághy Zoltán kapta a legtöbb szavazatot, én a második helyen végeztem. Ha már a falu bizalommal szavazott ránk, kötelességünknek tartottuk, hogy kihasználjuk a lehetőséget. Amit kértünk, Pálffy Dezső polgár- mester nem ellenezte. A művelődési otthonunk végre fűtést kapott, bevezették a villanyt, megvásárolták a drága villanykályhákat. A temetőbe is bevezették a vizet. A falu végén elkerítették a szeméttelepet. A templomunkon 1991/92-ben elvégezték a belső és külső tatarozást. Megépült a fedett buszmegálló is... Katona: Két-három év aiatt többet kaptunk Szarvától, mint 10-20 év alatt Vajkától. De jobb lesz, ha önállósulunk. A földműves-szövetkezet sok pénzt ad a községi hivatalnak. Ha magunk fogunk gazdálkodni, jobban beosztjuk, hogy mire költsük... Megszokjuk az önállóságot Hideghétiné: Amikor megszületett a gondolat, és többen is mondták, jó lenne, ha Keszölcés újra önállósulna, megfogalmaztuk a petíciót, és sorra bekopogtam minden házba, s megkérdeztem: nincs-e olyan vágyuk, hogy községünk újra önálló legyen. Elképzelésünk szerint csak akkor lehet fellendíteni a falut, ha a saját lábára áll. A lakosság hetven százalékának volt szíve vágya, hogy önálló legyen. A másik képviselőnk ekkor mondta: Ha hatvannyolcán aláírták a petíciót, még nem jelent semmit. Igaza lett, mert az önállósulás ellenzői is beszéltek az emberekkel. Hetvenhetén járultak az urnákhoz. Harminckilenc személy mondott igent, harmincnyolc nemet. Csak egy szavazattal kerültünk többségbe. Ez volt a döntő, elértük Hideghétiné Pénzes Júlia az ötven százalékon felüli eredményt. Most már a felsőbb hatóság jóváhagyására s a vagyonelosztásra várunk. Pénzes: A múltban, amikor önállóak voltunk, a falunak volt bírója, bíróhelyetese. Ha valakinek problémája volt, a bíróhoz fordulhatott. Miért ne lehetne megint így, hogy itt, helyben intézhessük el a problémáinkat? Most, amikor van lehetőség, miért ne önállósulnánk?! Jobb lesz nekünk is, ha a község saját maga kezelheti a pénzét. Hideghétiné: Az elválás nem személyes dolog, nincs vitánk a szarvai önkormányzattal. De tovább már nem akarunk folt lenni mások zsákján. Bízom abban, hogy megszokjuk az önállóságot... Döntsünk mi a saját sorsunkról- Mit vár a változástól? — kérdezem Hideghétiné Pénzes Júliától. — Azt, hogy olyan ember kerül a falu élére, aki itteni, ismeri a problémáinkat. Nem úgy, mint a múltban történt. Amikor Vajkához tartoztunk, negyven-ötven év alatt csak a legutolsó helyen gondoltak ránk, és csak néha-néha jelentek meg a faluban. Ha jóváhagyják az önállóságunkat, Keszölcés kilenc képviselőt választhat majd. A képviselő-testületi ülések nyüvánosak. A keszölcésiek nem jártak el „idegenbe“, Szarvára. A kisfalu emberei elszakadtak a gondoktól. Ha itt lesz a testületi ülés, eljönnek. Idehaza ismerik egymást, őszintén beszélhetnek, és hozzászólásaikkal elősegíthetik a képviselő-testület döntéshozatalát. Csak jót várok, én voltara a szóvivő, nem lehetek pesszimista. Döntsenek az itteni emberek a saját sorsukról. Petrőci Bálint
