Vasárnap - családi magazin, 1993. január-június (26. évfolyam, 1-22. szám)
1993-05-02 / 17. szám
A nyolcvanadik születésnapját ünneplő ipolysági gimnázium egykori növendékei nagy szeretettel emlegetik iskolájukat és tanáraikat, akik belevésték magukat a diákszívekbe. Ilyen nagyszerű tanár, áldozatkész pap és talpig becsületes ember volt Gödör János is, kit Ipolyságon csak Táti bácsinak szólítottak. Nem volt ritkaság, hogy Főtiszte- lendö Táti Bácsi, Ipolyság címzéssel érkezett számára levél. Táti bácsi Gödör János Vas megye szülötte, bencés paptanár, felszentelésekor választotta védőszentjéül Kapisztrán Szent János nevét, így lett Gödör Kapisztrán János. Pályáját egy ideig az anyaházban folytatta, majd a komáromi bencés gimnázium tanára lett. Talán sohasem vált volna meg Komáromtól, ha közbe nem szól Trianon, ami az ő életét is megváltoztatta. Ipolyságon, Hont vármegye székhelyén az 1913-ban megnyílt gimnázium tanári karának Trianon után alig maradt tagja, így kapott felkérést többek között Gödör Kapisztrán János, aki saját kérésére hagyta el a komáromi bencés gimnáziumot és jött át Ipolyságra, ahol nyugdíjbavo- nulásáig tanított, s itt alussza örök álmát is. Gödör Kapisztrán János az iskola természetrajz-természettan szaktanára mindig vidám mosollyal ismertette a tananyagot és szinte szentferenci alázattal beszélt az Isten alkotta természetről, ahol mindennek és mindenkinek ki van jelölve a saját helye. Közel öt évtizeddel ezelőtt még bizony halálos bűnnek számított, ha katolikus hívő betért más keresztény-keresztyén templomba. Táti bácsi ezzel szemben nemegyszer kart karba öltve ott sétált az iskola folyosóin vagy Singer Fülöp ipolysági főrabbival, vagy a hittanórára érkező Kossár András református tiszteletes úrral, és szinte prófétai látnoksággal beszélt az eljövendő időről, amikor majd egy akol lészen és egy pásztor! Az ökuméné előhírnöke volt. A FÉLCIPÖS FIÚ Szociális érzékenységéről nemegyszer tett tanúbizonyságot, ám az itt leírt és megtörtént eset mindennél ékesebben beszél. Történt, hogy az egyik osztályban, úgy február végén, azt látta Táti bácsi, hogy az egyik diák fázósan vacog. Akkor vette észre, hogy a gyermeken egy kopottas félcipő van, vékony zoknival.- Hol az egész cipőd?- Édesanyám orvoshoz vitte az öcsémet, neki kellett ma a cipő! Táti bácsi semmit sem szólt, csak a fiút odaültette a kályha mellé. Az utolsó órán kopogtatnak az osztály ajtaján, majd Táti bácsi elnézést kér az óraadó kollégától, s rászól a „félcipős“ fiúra.- Fiiam, fiiam, óra után megvársz! Megértve? És becsukta az ajtót. Másnap reggel az osztály ámulva nézte a „félcipőst“ vadonatúj ruhában, cipőben, ingben, diáksapkában. Csak a kopottas télikabát árulkodott arról, hogy ő a „félcipős“. A fiú a nagyszünetben mesélte el:- Megvártam Táti bácsit, elvitt Lusztighoz, ahol vett egy öltönyruhát, Ligetinél ezt a szép inget, a Ciktában ezt az új cipőt, majd Ganznál vette az új diáksapkámat, s mikor megszámolta a pénzét, így szólt:- Filam-filam, a fizetésemből maradt még annyi, hogy ketten egy ünnepi ebédet megegyünk. És bevitt a Centrál Szálló éttermébe ... Ilyen volt Gödör Kapisztrán János úr, a mi Táti bácsink! Csak érdekességként említem meg, hogy ez a „félcipős fiú“ református volt! Nála ez volt az ökuméné. „NEM GÖDÖR AZ, HANEM MÍLEDÉS“ Táti bácsi fiatalabb éveiben szenvedélyes vadász volt. Egykori vadásztársai kacagva mesélték az újabb és újabb adomákat, amiket vagy a tanár úr talált ki, vagy vele megtörtént dolgokról szóltak. Egy alkalommal kereste, hová lett a gyönyörű vadászkutyája, hiába szólít- gatta, hiába fütyülgetett. A kutya sehol! Nosza szétszélednek a hajtők a kutyát keresni, majd kisvártatva az egyik lélekszakadva jön és jelenti:-Tanár úr, kérem, a kutyát megtaláltam, beleesett egy gödörbe! Táti bácsi mosolyogva végighordozza tekintetét a vadásztársakon, majd enyhe korholással megszólal:-Fiiam! Fiiam!... Hová esett be a kutyám?...- A gödörbe - mondta a hajtó.- Szamár vagy, nem gödör az fiiam, hanem milledés, mert a Gödör az in vagyok - mondta vasi tájszólással a társaság derültsége közepette. FURCSA „KÖZÖS NYELV“ A nemzetek és nemzetiségek közötti viszonyt ő, Vas megye szülötte a maga módján értelmezte. Németül folyékonyan beszélt, de szlovákul egy kukkot sem tudott. S a Túróc megyéből származó szlovák asszonyt, Oravec Máriát kérte fel házvezetőnek, aki több mint három évtizeden át viselte gondját. Ha úgy adódott, azon nevettek mindketten, hogy a „közös“ nyelvet, amit Mariska néni erős szlovák akcentussal beszélt, Táti bácsi megtoldotta l-es meg í-s vasi tájszólással. Egyetlen esetben láttam ingerültnek Táti bácsinkat. A legvadabb nemzetiségi súrlódások napjait éltük. Mindenütt virítottak a „Na Slovensku - po slovensky“ felhívások, és Táti bácsi elhatározta, hogy megtanul szlovákul. Ebben Mariska néni jó segítőtársnak bizonyult. Egy szép napon jött a kézbesítő, nagy tagbaszakadt ember, aki valahonnan Vepor alól került ide. Táti bácsinak letette a pénzt - a nyugdíját. Táti bácsi pedig, hogy mutassa jó szándékát, szlovákul „megköszönte“ a pénzt. Hogy mit mondhatott az öreg úr, máig is titok, de a postás nevetésben tört ki. Táti bácsi pedig mérgében a szlovák nyelvkönyvet a megszeppent postáshoz vágta. Soha többé nem szólalt meg szlovákul... Azért a tanár úr és Mariska néni között soha egyetlen szó, vita a nemzetiséq kérdésében nem volt. Miután kényszernyugdíjba küldték, mint magyartanárt, a kicsiknek, az alapiskolásoknak segített, őket korrepetálta. Teljes szívvel szerette a gyerekeket, és ha az utcán sétált, zsebében mindig volt cukorka a legkisebbek részére. EGY PERCIG SZÓLT A CSENGŐ Papi, szerzetesi és tanári hivatása olyan hármas kötelék volt, amelyet híven teljesített a sírig. Egészsége azután rohamosan romlott. A húsvéti ünnepeket még lábon élte át, de az utána következő héten ágynak dőlt. Halála előtti napjaiban nemegyszer fordult elő, hogy kiáltozni kezdett.- Mariska! Mariska! Kérem a kalapomat, a botomat, sietnem kell, mert mindjárt becsengetnek! Azon a bizonyos májusi estén ágyánál négyen álltunk, egy tanítványa, a pap, aki a haldoklók imáját mondta fölötte, az orvos (ki csak így szólt: Itt már az Istené a szó) és Mariska néni, a hűséges ápoló, aki szemeit törölgette és... megszólalt az esti harangszó, az Angelus... E pillanatban egy hosszú sóhaj, és Gödör Kapisztrán János bencés paptanár átlépett egy égi gimnázium katedrájára... Táti bácsi temetése az egész város gyászünnepe lett. Néhai Lazík Ambrus nagyszombati püspök végezte a szertartást az ipolysági templomban. Innen indult el a temetési menet a városi temetőbe. A menetnek volt egy szívbemarkoló - emlékmű megállója: Amikor Gödör Kapisztrán János nyugdíjas bencés paptanár koporsóját szállító halottasautó odaért a gimnázium bejáratához, egy pillanatra megállt a menet. A bejárati kapu két szárnya kinyílt és bentről felharsant az iskola csengője. Kerek egy percen át szólt a csengő, s mintha megunta volna a hívást, elhallgatott és az ajtó becsukódott. Táti bácsi elbúcsúzott! Rozsnyó József Gödör Kapisztrán János tanár első sírja az ipolysági temetőben (A szerző felvételei) 1 UFÓK LÁTOGATÁSA ÚJFALUBAN? gyújtanunk. Mindig tartok ott konzerveket, hoztam bort is. Szóltam barátomnak-, vegyen elő a kredencből poharakat, én addig keresek valami zenét. Ahogy az ablak felé fordulok, ugyanazt a fényességet látom! Jaj, csak nehogy idejöjjön, szóltam hangosan.- Micsoda? - kérdi a barátom.- Az ufó. Akkor már tudtam, mit látok. - Mi az? - kérdi a barátom. Majd később megmondom. Gyorsan fújd el a gyertyát! Az egyik ugyanarra a helyre szállt le, mint korábban. Akkor már láttam a körvonalait is, húsz-huszonkét méter hosszú lehetett. Négyszáz méterre volt tőlünk. Kimentünk a ház elé, hogy megnézzük, hová száll le a másik. Legfeljebb egy percig voltunk kint, siettünk vissza. Megnéztem az órámat. Pontosan 22 óra 11 pereckor kezdtük bentről figyelni, mi történik. Kinyílt az ajtó, egy létra nyúlt ki. Nagy fejű, ezüstös emberkék jöttek elő, ötven-ötvenöt centi magasak. 22 óra 37 perckor a tárgy felemelkedett és eltűnt. Az eset után Anton Böb nem maradt éjszakára a nyaralóban. Két évig hallgatott a történtekről, a bátyján kívül senkinek sem mondta el. A bátyja tanácsolta, továbbra is hallgasson róla, mert még bolondnak tartják.- Nem is vallottam volna be, de a barátom, aki velem volt, mindenkinek elbeszélte. A falubeliek azt mondták, bolondokházába valók vagyunk. Biztosan jól beboroztunk... De hiszen nem is volt mikor! Az eset után három hétig mindkettőnknek piros volt a szeme, de érdekes módon - nem fájt... A legutolsó ufót Anton Böb ez év januárjában figyelte meg. Este kiment az udvarra cigarettázni, s az égen feltűnt egy gömbölyű, három-négy méter átmérőjű, pirosas-rózsaszín tárgy. Ez volt sorrendben a hetedik ufóészlelése, de már nyíltan beszél róla, és megfigyeléseit továbbítja az ufóklubnak. A faluban egyre többen vallják be, hogy ők is láttak valami szokatlant... Az ufók éjszaka járnak. Mindig éjjel fél tizenegy és fél egy között észlelték őket. Azon a tájon hetente-kéthetente tiszteletüket teszik. Kopasz-Kiedrowska Csilla Nagy fejű, ezüstös emberkék... Most már beszél a különös esetekről Anton Böb, hiszen nem ő az egyedüli - a faluban sem -, aki a saját szemével látott hasonlót... Újfaluban lakik, s a közelben van egy hétvégi háza. 1990 novemberében a kisházban töltött egy éjszakát; ítéletidőben nem akart három kilométert gyalogolni hazáig. Ott maradt, hiszen másnap vasárnap volt, nem kellett Lévára utaznia, ahol az építőipari szaktanintézetben dolgozik - mesterként. Begyújtott a kályhába és lefeküdt. Arra ébredt, hogy fázik. Gyertyát gyújtott - a házban nincs villany -, és fát rakott a tűzre. Az ablakra pillantott. A háztól mintegy négyszáz méternyire óriási fényt látott. Azt gondolta, talán éjszakai szántás. Kinyitotta az ablakot. Körös-körül néma csend. Semmi zaj... A traktor búgna. Kis idő múlva a fény kialudt. Egy óráig állt az ablakban. Semmi sem történt... Reggel körülnézett azon a helyen, ahol a fényt látta, de nyomot nem fedezett fel. Másodszor 1991 februárjában látott hasonlót. Két fényes tárgy lebegett az égen, Tolmács felől közeledve. Az egyik leszállt, a másik elvonult az erdő felé. Anton Böb nem látta tisztán, milyen alakúak. Kimerészkedett a házból - éjjel fél tizenkettőkor... A másik fényes tárgy a távolabb eső réten szállt le. Áprilisban megismétlődött a „látomás“. Augusztusban a barátjával együtt ment ki a nyaralóba, hogy ott töltsék az éjszakát, mert korán reggel gombázni indultak volna. Este kiültek a ház elé beszélgetni. Elszívtak egy cigarettát, aztán bementek.- Gyújts gyertyát, mondtam a barátomnak. Az elemeket meg tedd be a zseblámpába, hogy éjjel ne kelljen gyertyát 1993. V 2.