Vasárnap - családi magazin, 1993. január-június (26. évfolyam, 1-22. szám)
1993-04-11 / 14. szám
* m 3 93. IV. 11- A keresztény-keresztyén ember hitvallása szerint Jézus Krisztus csaknem kétezer éve minden húsvét vasárnapján feltámad. A huszadik század embere, e hitbéli meggyőződés ellenére, a feltámadás ünnepe elsődleges dilemmájának mégis azt tartja: vajon mi a teljes élet titka... Mi a véleménye minderről, lelkész úr?- Hogy a földi lét értelme a hit, a remény, a szeretet; a hétköznapok körforgásában pedig a küzdelem maga. A mindennapi küzdelmeinkben éljük meg az emberi lélek, az emberi szellem, az emberi méltóság és nemesség próbatételét. Az életünk épp azzal válik teljessé, hogy a feltámadás reményében vállaljuk a küzdelmet. Ha tehát nem hiszek a feltámadásban, akkor az életem sem lehet igazán teljes, mert hiányzik belőle ama alapvető hajtóerő, amely a küzdelmek vállalásához szükségeltetik. Jézus életében egy olyan gyakorlati mintát kaptunk, amely azok számára is hasznos, akik ilyen-olyan módon hisznek ugyan, de nem buzgó vallásgyakorlók, hiszen életünknek épp a krisztusi küzdelem és a reménység ad értelmet.- Esetleg mércét is, nem?- Igen. Az embernek mindig mércére is szüksége van, hogy tudja, mit vállal és miért küzd, hiszen az életben rengetegszer kell új lapot kezdeni, új fejezetet nyitni. E tekintetben akár egyenlőségjel is tehető Krisztus feltámadása és az örökös reménység forrása közé.-Az egyháztól távol került emberek lelkületét vajon miként hatja át az állandó újrakezdés reménye?- Lelkészi szolgálatom tapasztalatai szerint például oly módon, hogy a nem éppen buzgó hívők is érzik: szükség van a minél teljesebb erkölcsi megújulásra. Az emberek manapság már valóban azt várják, hogy jöjjön el egy olyan korszak és olyan kormánypolitika, amely az ő lelki egyensúlyukat is stabilizálja. Tudniillik ki-ki maga is érzi, hogy az élet egyetlen területén, így hát akár az anyagiakban sem lehet komoly eredményeket elérni anélkül, hogy a bensőnkben ne legyen békesség.- Ebben azért szabadjon tamás- kodnom! A hétköznapok gyakorlata ugyanis azt mutatja, hogy Krisztust, illetve az ő tanait tagadva is lehet jómódba kerülni... Sőt!- De a százalékarányban kifejezhető adatok tanúsága szerint mégiscsak a gátlástalanok, a harácsolok vannak kevesebben. Ez is azt jelzi, hogy a többség mindenképpen békességre, lelki nyugalomra, kiegyensúlyozott politikára vágyik.- Elegendő támaszt ad az egyház mindazoknak, akiket a társadalom feszültségei és a gazdasági bajok szinte naponta sújtanak?-Amit e tekintetben az egyház nyújt, vagy nyújtani tudna, az két különböző dolog. Egyrészt már jelenleg is szilárd lelki támaszt nyújtunk; s ebben a tekintetben főként a személyes lelki gondozás a fontos. Arra kell rábírni az embereket, hogy beszéljenek önmagukról, hogy megnyíljanak, hogy a lelki egyensúlyuk helyre billentése érdekében keressék az egyházzal a kapcsolatot. Ugyanakkor azért beszélek feltételes módban is, mert az igazi lelki megújulás - a szlovákiai vallásfelekezetek többségében - még csak várat magára. Ráadásul egyelőre az állam részéről sincs meg annak valamennyi garanciája, hogy a lelkészhiány felszámolásától az egyházak tekintélyének visszaállításáig minden tőle telhetőt megteremt. Pedig minderre okvetlenül szükség lenne ahhoz, hogy az erkölcsi megújulásban éppen a hitközségek tudjanak példát mutatni; hogy bizonyítani tudjuk: méltó hirdetői vagyunk a feltámadásnak.- Ez utóbbira netán az egyházaknak is szükségük lenne?-Átvitt értelemben igen. Talán nem is azokért, akik a múltban zokszó és megalkuvás nélkül kitartottak az egyházi közösségek kötelékében, hanem a többiekért, akikben csupán tudat alatt motoszkál ott a vágy, hogy a szeretet erejét érezve az egyházban találjanak lelki megnyugvást. Jó lenne elérni, hotjy a semmilyen felekezethez sem tartozó barátom pár mondat erejéig örömmel álljon meg velem vagy bármelyik szolgatársammal az utcán; és e véletlen találkozás után úgy menjen tovább, hogy érdemes volt szót váltanunk, mert ez a röpke csevely is más megvilágításba helyezte az ő hétköznapi gondjait.-Ön arra gondol, hogy előbb- utóbb mindannyiunknak szükségünk van az apró feltámadásokra?- fgy is mondható, hogy ezek apró feltámadások.- Ez valóban lehet akár csak egy sarki találkozás iá?- Ha nyomot hagy bennem, akkor igen. Valami olyasmi, amin este elgondolkodom.- Ez lenne hát a húsvéti gondolatkör egyik üzenete is? « - Igen. A reménység megerősödésének értelmében. kiekben és emberség dolgában egyaránt. És csak e leltár végeztével jöhet a feltámadás, az újrakezdés.- Miért van az, hogy egész élet- szemléletünk, de akár a történelmi tudatunk is inkább a vereségeinkre emlékszik?- Erre csak a Bibliából tudok felelni, hiszen ez akár a paradicsomi bűnig is visszavezethető... Ám gondoljunk arra is, hogy volt valaki, aki azért vállalta a kereszthalált, hogy ezzel megerősítse a küzdelmeinket; s valamennyiünk életében fellelhetők azok a mozzanatok, amelyekben jelen van a krisztusi szeretet. Aki átérzi ezt, az a feltámadás értelmét is megérti.- A társadalom egészére is vonatkoztatható ugyanez a gondolatmeLajos nemcsak a hitéletben maradt aktív, hanem még lelkészi pályára is került?- Gondolom, a lényeg az, hogy a szüleim hívő református keresztyének voltak; s korábban olyan kitűnő lelkipásztoraim voltak, mint Vágó Ede főtiszteletű püspökhelyettes, továbbá Ábrahám Kornél és a még ma is megbecsülésnek örvendő Csukás Zsigmond. Ők mindent megtettek a fiatalokért és a gyermekekért. Boldog emlékezetű szüleim közül az édasanyám mérnöknek, az édesapám orvosnak szánt; én viszont egy olyan, mindmáig megfoghatatlan belső vezérlést éreztem, amely a teológiai karra vitt.- Ne titkoljam tovább, hogy egykorúak vagyunk. Nem nehéz hát-Hogyan döbben rá erre az, aki nem él felekezeti életet?- Elsősorban a rengeteg kétséggel és zavarral, hamissággal és indulatoskodással teli hétköznapok küzdelmei során. Az emberek zöme egy szép napon akaratlanul is rádöbben arra, hogy az igazi boldogságot nem az anyagi jólét biztosítja.-E felismerés jelentené az élet kiteljesedését?- Mindez csupán a reménységet erősítheti, hiszen földi halandóságunkban az életnek nincs abszolút kiteljesedése. Arra csak a feltámadás teszi majd fel a pontot. Nekünk annak tudata marad, hogy igenis, van feltámadás!- Mik lehetnek azok az apró fogódzók, amelyek rávezetik az embert arra, hogy gondolkodjon el önmagán?- A megpróbáltatások, az akadályok és a buktatók. Sűrűn akad belőlük a mindennapi események sodrásában.- Ennek tudatában a húsvét a saját, apró megfeszíttetéseinkre is figyelmeztet?- Pontosan erről van szó. És ez az, amit életünk derekáig nemigen tudatosítunk. A húsvét előtti hosszú böjt viszont kitűnő alkalom arra, hogy eltűnődjünk azon is: vajon mik voltunk eddig és hová jutottunk. Lelne?? Nem lesz erőszakolt a hasonlat, ha a lelkésztől most azt kérdezem, vajon a '89-es rendszerváltás is értékelhető-e egyfajta feltámadásként?- Sőt! Egyenesen találó a hasonlat. Ez az időszak, amelyet most mi élünk, valami olyasmi, mint annak idején a zsidók negyven esztendei pusztai vándorlását követő újbóli honfoglalásának korszaka volt. Az élet szellemi s gazdasági területén nekünk is újra el kell foglalnunk mindazt, ami a Teremtő jóvoltából eredendően a miénk.- A kommunista rendszer évtizedei annyira mély pusztítást végeztek az emberek lelkében, hogy ott valóban új ,, honfoglalásra" van szükség?- Igen. És ezt nemcsak a saját gyülekezeteimben, hanem másutt is tapasztalom. Különösen a mai középnemzedék esett ki szinte teljesen az egyházi életből. Őszintén szólva, kérdéses, hogy egyáltalában közömbösíthető-e még az eímúlt évtizedek lélekirtása... Mind a saját, mind a szolgatársaim tapasztalatai alapján úgy vélem, hogy a mai 20-40 évesek nemzedéke, sajnos, nehezen lesz visszahozható az aktív hitéletbe.-Hadd faggatóddzam hát arról, vajon miként történt, hogy Kuczy kitalálnom, hogy ez a lelki beállítottság nyilván különböző gáncsosko- dásokkal és megpróbáltatásokkal járt...-Annyi biztos, hogy nem karrier- történet az enyém. Szinte gyerekkorom óta tövisbokrokkal szegélyezett, keskeny úton haladtam.- Mivel volt az kicövekelve?- Közel egy évtizeden át elsősorban a családunk megaláztatásával és az ezzel járó sorozatos megpróbáltatásokkal.- Még az ötvenes években?- Igen. A személyi kultusz időszakában, amikor édesapámat hamis vádak alapján elítélték. Négy és fél évig nem is láttuk őt viszont. Ez már az ötvenes évek második felében, Dunaszerdahelyen történt, ahol bizony még később, a hatvanas évek elején is előfordult kulákpör!- A Kuczy család is holmiféle ku- láklistán szerepelt?- Nem, hiszen az édesapám úgy volt malomvezető főmolnár, hogy a dunaszerdahelyi malom sohasem volt az övé. Az ő bűne pusztán az volt, hogy nyakas kálvinistaként buzgón járt a templomba. És vele mi is, az egész család.- Miért? Más nem járt?- Járni járt más is, csak ritkán az egész família. Mi viszont hatan voltunk testvérek, és minden áldott vasárnap az összes Kuczy-gyerek s a két szülő templomba menet végigvonult a városon. Ez erősen bántotta az akkori hatalmasságok kommunista önérzetét. Ezt első kézből tudom, mert 1968 után, amikor már teológus voltam Prágában, akkor egy-egy szünidőben az úgymond érdemes párttagok közül többen is meg-megállítottak, hogy elmondják nekem: minden megpróbáltatásunknak, meghurcolásunk- nak ez a nyakasság volt az eredője. A komcsik egyszerűen nem bírták elviselni családunk vasárnapi kivonulásait, ezért tenniük kellett valamit. Persze, ma már tudom, hogy nemcsak bennünket ért ilyen vagy ehhez hasonló zaklatás. Mi mindennek dacára hittünk azonban a feltámadásban; bár akkoriban még nemigen jutott eszembe, hogy vannak apró feltámadások is, hogy a feltámadás nemcsak apropó, hanem minta is lehet.- Kuczy Lajos 1973 óta lelkész. Az élet fura fintora, hogy ez az időszak sem kedvezett a vallásszabadságnak. ..- Sajnos, az 1968-at követő korszak valóban nem kedvezett azoknak, akik ragaszkodtak az önálló gondolataikhoz, az Evangélium üzenetéhez, Krisztus követéséhez. Jómagam 1973-ban Rimaszombatban kezdő püspöki káplánként az akkori zsinati elnökségi iroda sajtótitkára lettem, és forró fejű fiatalként igyekeztem megvalósítani mindazt, amit fontosnak véltem. Sokat csatá- roztam, ahelyett, hogy körülnéztem volna... így történt, hogy azután kis híján tizenhét évig lelkészként ugyan, de belső száműzetésben éltem.- Társalgásunk folyamán már szóba került 1989 ősze. Ennek ürügyén hadd kérdezzem meg kerek perec: a társadalomban lezajlott rendszerváltás után, a hazai református egyházban is megvolt a feltámadás?- E metafora nyilván azt célozza, vajon szervezetileg és lelkileg megvolt-e nálunk a megújulás... Nos, a lelki megújulás elindult s kisebb döccenőkkel halad is; az igazi szervezeti megújulás viszont egyelőre még várat magára. A korábban megüresedett tisztségek betöltésével apróbb változások vannak ugyan - így választottak meg engem is 1990 őszén espereshelyettesnek -, ám az átfogó szervezeti megújulás eleddig elmaradt. Nem volt meg a tisztújítás sem, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy a mi felekezetűnkben 1994-ben jön el újra az általános választások ideje. És mert egyházról beszélek, azt mondom: akkor majd meglátjuk, miként áldott meg minket az Isten.- Espereshelyettes úr, ön Ipolyságon él. A környék gyülekezeteiben milyennek látja a hitvesztés mértékét?- Nehéz, mondhatnám úgy is, hogy elszomorító kérdés... Az egyik gyülekezetemben, bibliaórán, éppen a minap mesélték a ma már nyugdíjas asszonyok, hogy ők ugyan megőrizték a hitüket, ám a gyermekeiket még csak imádkozni sem merték megtanítani, mert attól tartottak, hogy a lurkók gyermeki természetességgel kifecsegik azt az iskolában. Ettől pedig féltek, nehogy kikiabálják, megalázzák őket egy szülői értekezleten! A megaláztatás ugyanis nagyon tud fájni... Előbb- utóbb mindenki megbocsát a másiknak, de a megaláztatás emléke ott él az emberben. Ennél már csak azt nehezebb elfelejteni, ha összeverik az embert, netán megpróbálják eltenni őt láb alól...- Összeverni? Netán megölni? A szó eredeti értelmében?- Én mindkettőt átéltem. Átéltem a lelki értelemben való gyötrést, a rendőrségen a testi fenyítést és a gyilkossági kísérletet is. Nem sokkal a lengyelországi Popieluszko halála után azt üvöltötte az akkori államhatalom velem foglalkozó képviselője, hogy én leszek a csehszlovákiai Popieluszko. Ilyen és ehhez hasonló események nemcsak velem, hanem más felekezetű szolgatársaimmal is előfordultak. Tavaly, május első felében pedig feleségem öreg, huzatos autójának fékcsövét „igazították" meg reszelővei; de nem én ültem az autóba, hanem ő hozta volna haza a ma már ötödik évében járó kisfiúnkat az óvodából. Csak a lélekjelenlétének, gépjármű- vezetői rátermettségének köszönhetően maradt el a tragédia.- Kuczy Lajosra vajon miért pikkelt, egyebek között, a titkosrendőrség is?- Sokféle vádat hoztak fel ellenem. A lényeg talán az volt, hogy nem adtam föl a harcot. Nem csücsültem otthon, amikor úgy éreztem, menni kell. Menni kell; mert - mondjuk - vár valaki Kassán, aki csupán annyit kíván tőlem, hogy felolvassak neki Pál apostol egyik leveléből. Valóban volt ilyen esetem, hiszen ha üzentek, ha vártak, akkor én mentem. Fiatalokhoz, betegekhez, elbu- kottakhoz, egyszóval mindenhová, ahova hívtak.- 1993 tavaszán mi lesz a húsvéti prédikációjának lényege?- Hogy életünk örömeinek egyik alappillére, hogy valóban van feltámadás! Lukács evangéliumát fogom választani ehhez.- Esperéshelyettes úr, megköszönve az interjút, hadd feleljek Ady Endre húsvétról írt énekének egykét sorával:,,Krisztus támad és eszmél, / Odúkat és kriptákat pattant. / Van-e gyönyörűbb ennél!“ Miklósi Péter Prikler László felvétele Beszélgetés Kuczy Lajos református lelkésszel
