Vasárnap - családi magazin, 1993. január-június (26. évfolyam, 1-22. szám)

1993-04-04 / 13. szám

KD

akkoriban úgy gondolta, hogy folyamatos moziban él, és az emberi tünemények, most például az oroszok, a diákok, ezek a szuszogó, horkoló figurák csak bejönnek és kimennek, ő meg a járó-kelő mozinéző, azért néz, hogy a dolgok meg legyenek nézve, és legyen valaki, aki emlékezik a dolgokra, amelyek csak utólag nyernek értelmet.

Éjjel még az történt, hogy valaki fegyvertisztogatás közben elsütötte a pisztolyát, és noha a helyiség tele volt, ettek-ittak- énekeltek, senki sem sérült meg.

KD egy padra dőlve alszik, néhány órát, és nem mentes a kérdéstől, hogy mi az ördögöt csinál itt. A humanisták géppisztollyal? — jegyezte meg Béládi tanár úr, aki a népi irodalmat tanította, KD pedig Pap Károlyról írt hozzá szakdolgozatot. A népiek nem voltak itt, a vidéki fiúk nem voltak itt, talán néhány bányász. Az egyik bányász a forradalom alatt felkelőcsoportot szervezett és harcolt, a másik bányász, a pajtása, aki egy szemináriumba járt vele, a politikai rendőrség tisztje lett. Többen a marxizmus-leninizmus tanszék munkásszármazású tanársegédei. És persze volt néhány zsidó fiú, költők, esszéisták, lelkesülő szkeptikusok. Szóval a radikálisabb hajlamúak.

Az évfolyam nagyobb része úgy gondolta, hogy itt az események már olyanok, hogy a legokosabb kimaradni belőlük, ahogy az utcán sem szükséges beleavatkozni mások verekedésébe. Tény, hogy KD beleavatkozott. Nagy kör állt körül a Váci utcában vasárnap kora délután egy verekedő csoportot, ketten vertek egy harmadikat: leütötték, felállt, leütötték, felállt. KD odament, a barátja ím- mel-ámmal követte. Most esetleg verekedni kell? Lehet, éppenséggel azt is lehet, de minek? Mért nem fért a bőrébe ez a KD, miért akar igazságot tenni? De íme, nem szükséges verekedni, mert KD azt mondja: „Ne bántsátok ezt az embert. Nem szé- gyéllitek magatokat? Ketten vertek egyet?“ Valami olyasmit mond, amit kisfiúkorában hallott az ember. És ahelyett, hogy jól behúztak volna egyet KD pofájába, valami olyan mozdulattal, hogy tulajdonképpen miért is ne?, abbahagyták a verekedést, begyűrték az ingüket a nadrágjukba, megfésülködtek, és a Váci utca népe további látványosság után nézhetett.

A szovjet beavatkozás a helyi ügyekbe unfair, tehát KD is beavatkozik a helyi ügyekbe ugyancsak fegyveresen. Eddig ez rendben van. Ezután következik a tulajdonképpeni kérdés: kit kell lelőni?

H

yütt ültek diákok, volt aki már ölt, de a többség még nem. Reggelre kialakult a tanácskozás arról a kérdésről, hogy ők most így összegyűlt egyetemi hallgatók, összeverődvén különböző egyetemekről, mert jöttek a barátok és a barátnők is, ők most így fegyveresen ki ellen harcoljanak? Védjük meg az egyetemet? Ostromolják csak meg, lőjék szét, lőjünk vissza az utolsó töltényig, utolsó csepp vérünkig, hátráljunk szobáról szobára, hagyjuk, hogy az épületet a tankágyúk és a Gellért-hegy tetején felállított aknavetők szétlőjék, és a falomladékok között pusztuljunk mindannyian. Hogy az utókor ellenforradalmároknak vagy hősi halottnak nyilvánít, ez már az utókor dolga.

Volt egy ilyen javaslat is. Egy

makacs fiú mondta ezt, sze- gényparasztcsaládból származott, az arca is csupa makacs dudor. Vessük meg itt a lábunkat, és legyünk az ellenállás szigete. Más hasonló szigetekkel fenn tudjuk tartani az ellenállás tüzét, amíg a világbotránkozás tárgyalásra nem fogja késztetni az oroszokat, hogy a magyarok semleges szuverenitását fokozatosan ismerjék el.

Kellett kitalálni egy „amíg“- ot. Mert csakugyan, meddig kell ellenállni? Az utolsó töltényig? Az utolsó csepp vérünkig? A bölcsészek úgy gondolták, hogy a szovjet sorkatonák nem bűnösek. Az elmúlt napokban jó beszélgetéseik voltak szovjet kaMeg kell csinálni az ország láthatatlan önkormányzatát.

Fiatalos idea volt, és nem volt egészen világos, hogyan kapcsolódna össze az önkormányzat szelleme a terror szellemével. Volt, aki helyeselte, amit KD mondott, az érettebbek csóválták a fejüket, a legidősebb pedig azt tanácsolta KD-nak, vegyen magához egy pisztolyt, menjen ki az utcára, nézzen körül, lássa meg, hogy mi van a városban, és ha úgy találja, hogy valami kar- hatalmist le kéne lőnie, lője le ügyesen, egyszóval kísérletezzen, megy-e neki a terror, és tétjén vissza még sötétedés előtt, hogy a többieknek beszámolhasson a tapasztalatairól.

Koarád György*

langyos kenyeret vihet haza, az kisebb hadisikertől mámoros. KD találkozott az ezüstfejű leszbikus Johannával, egykori franciatanárnőjével, hova megy? Van egy béna tanítványa, akinek nagyon fontosak a franciaórák, a Verlaine-versek. „Les sanglots longues des violons de l’autonne blessent mon coeur d’une lon- geur monotone.“ Volt egy kis bocsánatkérő dac is Verlaine fölemlítésében, mert KD arra erőszakolta Johannát, hogy Mi- cheaux-verseket olvassanak és Kassákot fordítsanak franciára. „De hiszen lőnek!“ mondta KD. Az ember végezze a dolgát, valamikor csak meg kell halni, mondta Johanna. Találkozott Fabiola szomszéddal, akinek tele volt a hátizsákja: „Hol járt, Fabiola szomszéd?“ A Jereván lokálban járt, és betett néhány

(Novellarészlet)

fonákkal. KD is együtt evett velük egy tábori konyhánál, ahová ők, nemzetőrök is odatelepedhettek, ha oldalt leteszik a fegyvereiket. Ettek, beszélgettek, az orosz fiúk ugyanazt mondták, mint a magyar rendőrök, hogy ők ebből szeretnének kimaradni, hazakívánkoznak a mamához, vagy már a feleségükhöz, de sajnos nem lehet. A parancs az parancs, testvér, megszakad a szívem, testvér, de bele kényszerülök durrantani egyet, testvér, a lakóházadba. A nemzetőrök megköszönték a húsos káposztalevest, fölvették a fegyverüket, és mentek a dolgukra. Ki-ki magára maradt a hajnali ködben a kétségeivel. Most is erősen ködös volt az idő, de hirtelen felszakadozott, és éles napfény esett az ablakokra. KD is előhozakodott a maga javaslatával. Nem sok esélyt lát arra, hogy néhány napnál tovább tartani tudják magukat, a Corvin-köz még tartja magát, az újpesti laktanya még tartja magát, még vannak fészkek, de ennek napok alatt vége lesz.

Fel kell készülni a hálózatszerű földalatti mozgalomra, amelynek egyelőre az a dolga, hogy lehetetlenné tegye egy kol- laboráns kormányzat fölállítását. A közvetítőket kell eltüntetni.

KD belelendült stratégiai elgondolásának igazolásába. A szovjet katonák teszik a dolgukat, ezzel szemben az együttműködő magyarok árulók. Terrort kell alkalmazni velük szemben. Vaktában le kell lőni a karhatalom embereit. Merényleteket kell szervezni a Kádár-kormány ellen, hogy elrémüljenek a bizonytalankodók, s ne legyen kedvük beállni. El kell szigetelni a megszállókat, hideg gyűrűt kell vonni köréjük, látható legyen, hogy egyedül vannak. És meg kell szervezni a földalatti kormányzatot, amelyet az emberek elfogadnak és követnek, amely ott folytatja, ahol november harmadikén abbamaradt, hogy az élet mehessen a maga rendjén, hogy legyen mit enni.

Kilép az egyetem Pesti Barnabás utcai kapuján egy sötétkék kabátos, hosszú hajú alak, és sétára indul a városban. Vigyázz magadra, mondja a géppiszto- lyos kapuőr és kiengedi az utcára: „Most nem lőnek, arra menj“. Pisztoly, rugóskés, alma, töltőtoll, notesz, a zsebére csap, ami kell, megvan. Most tapadj a falhoz, nyomulj bele a Piros Elefánt vendéglő koszossárga vakolatába. Fizetés és ösztöndíjosztás után professzor és diák, mindenki az Elefántba ment, re- keszes porcelántálakon sokféle húsból dőzsölhettek. KD nemrég a vágóhídon járt, azóta nem eszik húst, és kezdi érezni a többiek, a húsevők szagát.

E

gy tankgéppuska-sorozat elől behúzzák a vendéglőbe. „Látom, hogy pisztoly van a zsebében, mondja a pincér, úgy fogja. Lazítson.“ „Vilma vagyok,“ mondja a szakácsnő, „Megismer, ugye?“ és egy szelet sültet tesz egy szelet kenyérre. „Mi járatban?“ kérdezi Dezső, a pincér. „Jövök az egyetemről, megyek haza, úton hazafelé körülnézek a városban.“ „Már nem kell lőni - mondja Dezső. — Többen vannak.“ Ok csak bejöttek vigyázni a Piros Elefántra, közben egy kicsit tízóraiztak. „Mi vagyunk többen,“ mondja KD. „Innen, kérem, ne tessék lövöldözni“, mondja Dezső. „Eszem ágában sincs lövöldözni,“ mondja a diák. „Fiam, egy édesanyát nem lehet becsapni,“ mondja Vilma. Még tegye el a zsebébe ezt a vajas kenyeret, és ha valamiért a zsebébe nyúl, hát ezért nyúljon.“ Ahogy behúzták, úgy nyomták ki.

Emberek mászkálnak a tankok körül, a tankosok cigarettáznak. A pékműhelyek-dolgoznak, a boltban ígérik, hogy lesz kenyér. Hosszú sor ácsorog a bolt előtt, néha egy géppuskasorozat, mindenki a falhoz lapul, de szerencsére nem ebben, hanem a szomszéd utcában lőttek. Teherautón megjön a. kenyér, a sofőr elismerő pillantásokat kap; aki egy egész vekni még

palack jó italt a hátizsákjába. A Rákóczi úton már megy a fosztogatás, az oroszok kinyitották az üzletet, s az aljanép megy utánuk. Ahol rabolni lehet, mindig akad rabló. Ez világos, ami különösebb, hogy a forradalom alatt az aljanép sem rabolt, továbbá, hogy Fabiola úr tisztes alkalmazott egy kereskedelmi vállalatnál, s íme, nem röstelli a Jereván nevű bárból a rumot és a konyakot felpakolni, talán éppen hazafias érzületére hallgatva, így büntetve meg tagköztársaságának fővárosán át a Szovjetuniót. Ebből a konyakból minden kortyocska egy kis büntetés lesz.

Ezt a képet KD látta már egyszer, tizenkét éves korában, negyvenötben, a Pozsonyi úton,

ahol egy drogériát az ukrán katonák feltörnek, gyakorlott mozdulattal mennek a literes kölnivizes üvegekhez, amelyből az illatszerész kimérve kisebb adagokat árusít, és beteszik azonnal a hátizsákjukba. Ők pontosan tudták, hogy mi kell nekik, leginkább a Chat Noir kellett nekik, ivásra az volt a legmegfelelőbb, egymás vállára támasztva a karjukat méregzöld illatokat böfögtek. A helyi lakosság meg csak vitte, amit talált.

A város azon a kora novemberi őszön, 1956-ban a páncélosok körül megelevenedni látszott. Állt az általános sztrájk, de a gyerekeknek kellett a kenyér meg a tej. Megvolt az egész napos szabadidő, otthon maradt a sok ember, lementek az utcára, őgyelegtek. Köztük a karhatalmi személyek kékesszürke vattakabátban. Ugyanazok a sarkok és ugyanazok az arcok. Ezekben az utcákban senki sem lőtt. A tankokat ki kellett kerülni, a katonákkal nem nagyon beszéltek, az emberek már nem hitték, hogy rá lehet beszélni ezeket az újonnan érkező csapatokat a távozásra. Útakadálynak tekintették a páncélosokat. Volt még valami harc a Józsefvárosban, Újpesten, de a magyar kormány nem szervezett semmit, lelépett.

És most itt vagyunk mi, a döntés súlyával, mert nincsen magasabb instancia, amely megmondaná, hogy mit tegyünk.

Sztrájkoljon-e tovább az ország? Meddig? Lőni valakire, gerillaként hátulról, orvlövészként odúból, padlásablakból? Vak eltökéltséggel lőni? De kire? A szovjetek sokan vannak, a kollaboránsok kevesen.

Lódenkabátok, viharkabátok, vannak nemesebb régi darabok is, KD egy különösen hosszú és meglehetősen szúrós, nem any- nyira melegnek, mint inkább súlyosnak mondható kabátot visel, amelybe kupeczseb van varrva, abban egy pisztoly. Azzal most valakit, még nem tudja kit, le kell puffantania. Ha kivitelezni tudja a politikai javaslatát, akkor igazolta is. A kupeczseb arra való, hogy abban füzet és könyv is elférjen. Novemberi szendvics, két verseskötet között egy revolver. Előtte tépett zászló alatt megy egy szürke kabátos, szürke sapkás ember, lőnek rá, nem találják el. Por, sár, szemét,

üvegcserép, ; felborult jármi var, rendetlen;

Már műiden ni. Fiatal bará a lapot, hatva indulnak. Kelh toly, nem ke igazgatóra, eh felakasztani, n

Beáll egy te ködik, a felesé; „Csillagom, a van még dőlj aztán megyek vissza kell j kell? Ki mond - kérdezi K krumplit főzöl haza ebédre.1 mondja KD é a telefonfüll üvege egy hir körül szertesi kel jelzi, hog volt abbahagy

A kérdés íg lelőni? Ki az, tetni, ki az el! karosszékébei zött, ha az védelmet igén la egy pisztol is forradalma igazolványt H toly mellé a k va Gömöri k át. „Srácok! tolyt?“ KD a ta nem irtózó zsebébe bele( tolyt. KD mii tetett Gulicsl lent belső zse füzet elfér. KD mindig el kaja dúsa, ugyanez ein lönben vigyo

Hajlott tel vigye feladat azt a tényt, a szóval, kon kit eltesz la pisztollyal, i szerűen fede ban nagy hal Gyengéd szá ninghoz, apj ott volt abba asztalfiókbar Terézia hálc angyalaitól fc ti a tekintete a középső fic érdeklődik, iránt, amelyl tartja.

Egy férfi rabló jön, 1 egyik kézé másik kéz« megindul a sőbb KD sze neteket olv ban, hogy í szánt polgár ték a feleséf vízzel jött 1 Ami jelzi K tait a pisztol

m;

tot, fenntart get is, hogy leszúrni. Lel láljon valaki embere, áru damutatóan karhatalmisí tosabbal.

Körbej árj; gyilkossá kt egész neme ha nem talál ne lőnie, aki toly és a kés a játék az ej

* Hatvanadik szöntjük az ü