Vasárnap - családi magazin, 1993. január-június (26. évfolyam, 1-22. szám)
1993-04-04 / 13. szám
i/asÉrnap w w 9 99 3. IV. 4. Magyar glóbusz TALLÓZÁS a magyarországi sajtóban Talán soha annyit nem foglalkoztak Magyarországon a történelemmel, mint manapság. A jelen jelenségeinek magyarázatát keressük a múltban, még akkor is, ha tudjuk, hogy próbálkozásunkat nem feltétlenül koronázza siker. Hasonlóság, természetesen, rengeteg akadhat a tegnap és a ma között, megtévesztő hasonlóságok is gyakran előfordulhatnak, a baj csupán az, hogy a jövő produkál - szinte kivétel nélkül váratlan megoldásokat Gyógyító recepteket tehát aligha kaphatunk a históriától, tanulság azonban meglehetősen sok akad. Érvényesül a régi igazság: többek leszünk, ha többet tudunk önmagunkról, de nem leszünk és nem is lehetünk mindentudók. KRITIKA Mikor és kik ünnepelték március 15-ét? Gerő András a közelmúltban lezajlott nemzeti ünnep fölöttébb kalandos történetét eleveníti föl a Kritika márciusi számában. Az állam, I. Ferenc József állama sokáig nem akarta az ünnepet vállalni, noha a társadalom egyre erősebben követelte ezt. „A magyar társadalom- hűen 1860-as választásához- ápolja március 15-e emlékét, s erre - mint a gyakori szoborállítások, a kiadványok sokasága jelzi - anyagilag is hajlandó áldozni. Az állam hallgatásba burkolódzik... Egészen 1897-ig tart a sajátos szimbiózis. Ekkor ugyanis Kossuth Ferenc, az 1894-ben emigrációban elhunyt Kossuth Lajos hazatért fia ellenzéki képviselőként javaslatot tesz: legyen március 15-e nemzeti ünnep. A javaslat időszerűségét az adta, hogy közelgett 1898, az ötvenedik évforduló. Bánffy Dezső, a miniszterelnök szintén állást foglalt amellett, hogy 1848 emlékét ünnepnap örökítse meg. Csakhogy ö - a társadalom választását figyelmen kívül hagyva- egy olyan napot ajánlott, amely a törvényesség és alkotmányosság értékei iránti kívánalmaknak eleget tett ugyan, de amelyet Magyarországon senki sem tekintett ünnepnek. Előterjesztése szerint április 11-ét, az 1848-as törvények szentesítésének időpontját kell a nemzeti ünnep rangjára emelni. (Véleményét valószínűleg az is befolyásolta, hogy 1848. április 11-én Pozsonyban, a törvények kihirdetésekor főhercegi minőségben jelen volt az a Ferenc József, aki immár királyként Bánffy miniszterelnöki kinevezésekor éppen a Kossuth-kultusz letörésére buzdította a politikust.) Hiába érvelt a parlamenti ellenzék amellett, hogy a nemzet már választott... ez mit- sem változtatott a parlamenti szavazógép működésén. Megszületett az 1898. évi V. törvénycikk, ami április 11-ét nemzeti ünneppé nyilvánította.“ Gerö András kitér a mai helyzetre is. „A szabadon választott többpárti magyar parlament szembesült azzal a kérdéssel, hogy a demokratikus, független magyar köztársaság melyik ünnepét tekintse nemzeti ünnepnek... A választás három időpont körül forgott: március 15., az 1956-os forradalom kitörésének napja, október 23. és az első magyar királyhoz, Szent Istvánhoz kötődő, a magyar állam alapítását, illetve létét jelképező augusztus 20. A képviselők többsége... augusztus 20. mellett voksolt. Ezzel természetesen március 15-e megmaradt az állami ünnepek sorában, csak éppen lefokozódott, hivatalosan elvesztette azt a rangját, amit a nemzeti ünnep minősítése jelent.“ Magyar KmiM Németh László utolsó évei Schmitt Hedvig tanárnő házszom- szódja volt Németh Lászlónak. így szerződtette a család 1971 szeptemberében a nagybeteg író mellé amolyan gondozónak. A Magyar Fórum (március 4-i szám) munkatársa szólaltatta meg a tanárnőt. Az író- így az emlékező - „nehezen olvasott: a sokkolás szinte törölte agyából a betűk ismeretét. Felesége ABC-s könyvből tanította: ebbe kapcsolódtam bele, és nagybetűs mesekönyvekkel folytattuk. Sokat tévesztett: a betűket csak félig látta, a rengeteg orosz fordítás hatásaként a b-t v-nek, az m-et s-nek olvasta. De a szöveg értelme alapján mindjárt kijavította. Ha egy magyar szó angolul vagy franciául is ejthető volt, úgy olvasta, ám itt is rendre helyesbített. A napilapok egyes cikkei mellett a neki dedikált könyvekből olvastam, s felesége javaslatára saját műveit is. Az utóbbiakat kissé mosolyogva fogadta. De gyakran kérdezte: »Ezt én írtam?«- és ezen együtt nevettünk... Dedikált, levelekre válaszolt és egészen apró eszmefuttatásokat is papírra vetett. Mindig volt valami meghatóan szép ezekben az írásokban. Valami a régi fényből. Amikor egyszer dicsérni próbáltam, meghőkkenten nézett rám, s annyit mondott: »Ez semmi! Csak a feleségem és a doktor kedvéért írom.« Úgy látszott, teljesen tisztában volt állapotával. Olykor hirtelen elkomorulva dőlt hátra, s arcán annak az érzésnek a fájdalmát tapasztaltam, amivel helyzetét átlátta." KORTARS Márton Áron arca Márton Áron gyulafehérvári római katolikus püspök az erdélyi magyarság egyik legkiemelkedőbb személyisége volt, aki nemzetének nyílt megvallásáért, kompromisszumok nélküli magatartásáért sokévi börtönt szenvedett Romániában. Illyés Gyula egyik 1980-ból származó naplójegyzete (a Kortárs márciusi számában olvasható) arról számol be, hogy az idős, akkor 84 esztendős püspök elküldte fényképét az írónak: „Márton Áron fényképe hosszabban szemügyre véve. Minta-főpapi arc az aggastyánkorból. Békét és erőt sugárzik; ahogy kell is oda, ahol a hit (és hitetés) fegyelemmel (és fegyelmezéssel) társul. De nem hiányzik róla az öntudat (ez esetben) »kópésága«, ami viszont még rátartisággal is szerencsésen társulhat. A galambősz fürtök a homlokon előregörbítve. Az állat támasztó finom ujjakon a makulátlan-tisztára ápolt körmök manikűrös gonddal tetszetősre - szép oválisra - hosszabbítva. De a teljesítmény lényege: a tekintet nem engedi el a néző tekintetét. K. eljátszotta: a meghajlás - a szolgai bók - milyen változataival jártak a nem ortodox (nem román nyelvű) püspökök az államfő elé a díszfogadáson... Egy volt közülük méltó földi missziójához. A katolikusok főpásztora...“ Az államfő - talán érdemes emlékeztetni - Nicolae Ceau§escu volt. Csernobil magyar áldozatai? Cserny József ipari formatervezőt szólaltatták meg a 168 óra műsorában. Csemy beteg: elvesztheti szeme világát. Tarnói Gizella ezt a kérdést tette föl neki: „Ezt a szemdaganatot, úgy tudom, egyértelműen Csernobilhoz köti?“ A válasz: „Gyakorlott utazó voltam, s tudtam, ahogy repült a gép Moszkva felé, a pilóták mindig bemondják: most vagyunk Kijev fölött. Akkor történt a csernobili dolog, a kijevi tavak mögött láttuk is, hogy hol van Csernobil, de akkor már nem közölték, hogy merre járunk. Amikor megérkeztünk Moszkvába, álltunk a kifutópályán, de nem szánhattunk ki, hanem csuklyás, szkafanderes figurák mosták a gépet. Azóta sok ismerősöm, akivel együtt utaztam abban az időben, már el is távozott az élők sorából.“ A riporternő kérdése: „Amikor Árkus meghalt, azt mondta nekem valaki: ő élt a legtovább abból a háromtagú csapatból, amely egy turnén járt kint. Hajas Ilona után Déri János, majd Árkus József távozott az élők sorából. És ők is Csernobilhoz kötötték a betegségüket. A válasz: „Igen, de ez végül is balesetnek tekintendő...“ reform Béres-cseppekkel a csernobili fertőzés ellen? A Reform most éppen főszerkesztőváltás korszakát éli (Tőke Péter, az eddigi főszerkesztő helyébe T. András Emil, az Esti Hírlap eddigi sportrovatvezetője, korábban a Magyar Ifjúság főszerkesztő-helyettese került). A Reform munkatársa kérdezte ifjabb Béres Imrét: „Az orvosok nálunk sokáig tiltották, hogy más gyógyszer mellett a beteg Béres- cseppeket is szedjen, az ukrajnai klinikákon ez viszont nem okozott gondot...“ Ifjabb Béres Imre: „Szerencsés volt a bevezetése, hiszen rögtön az orvosokkal kezdtünk dolgozni, amikor 91-ben néhány száz üveggel kivittünk Ukrajnába, a csernobili sérültek kezelésére. Azóta három kijevi, valamint a szlavuticsi és a csernigavi klinikának háromszáz- ezer üveget adtunk térítésmentesen, s a tapasztalatok fölöttébb kedvezőek. Az orvosok sehol sem hirdetik, hogy a leukémiára vagy a daganatos betegségekre jó, hanem a hagyományos kezelések mellett alkalmazzák, s bebizonyították, hogy például az emlőtumornál a daganat eltávolítása után a betegség újrafel- lépését akadályozza.“ Hócipő Pénze egyharmadát visszanyeri! A népszerű, kéthetenként megjelenő szatirikus lapban olvastam a következő információt. „A szelvények árából - húsz forint! - négy forintot ismer el az állam költségként. A fennmaradó 16 forint, tehát a teljes bevétel 80 %-a a nyeremény- alap. Ebből 53 % kerül kifizetésre nyereményként, 6 % kerül át a kormány által létrehozott Szerencsejáték Alapba - sport, szociális, kulturális, egyéb célokra -, 1 % pedig külön sorsolás nélkül jutalomalapot képez, ez volt a régi tárgynyeremény ősz- szege, ma egyszerűen hozzá van csapva a nyereményösszegekhez. 40 %-ot tesz ki az adó, s minden egyebek. A Sportfogadás közli a felosztásra kerülő pénzalap összegét, amely a 20 % jövedelemadó levonása után tehát az eredetileg befolyt pénz 34%-a“. Ahogy mondani nem szokás: ennek fele sem tréfa. E. Fehér Pál összeállítása JÖVŐBE TEKINTŐ MÚLTKUTATÁS Bibó István tanulmánya (Tóth Károly előszavával) a Stfedni Evropa című prágai folyóiratban A közép-európai nemzetek és nemzeti kisebbségek közti megbékélés, s a demokratikus Európához való csatlakozás mellett következetesen síkra szálló prágai folyóirat, a Stfed- ni Evropa idén Januárban és februárban megjelent három számában ismét több figyelmet érdemlő gondolat és tanulmány látott napvilágot A 25. szám szerkesztőségi bevezetőjében a többi közt ez olvasható: Nem adjuk fel az együttműködést a szlovák demokratákkal, sem a legjobban veszélyeztetett szlovákiai magyar nemzetrésszel. Mi úgy látjuk, Kelet-Európa kis nemzeteinek nyomorúságából a kivezető út - amint ezt nagy előrelátással elemezte Bibó István magyar történész és politológus - a természetes politikai, szellemi és kulturális struktúrák és kötődések felújítása. A folyóirat közzé is teszi Bibó István történelmi tanulmányát, amelyhez Tóth Károly, a Magyar Polgári Párt egyik vezetője írt előszót. A Strední Evropa szerkesztősége a szlovákiai folyamatok nemzetiségi vonatkozásainak szélesebb körben való megismerése céljából fontosnak és időszerűnek tartotta közzétenni az Együttélés Politikai Mozgalom állásfoglalását a Szlovák Köztársaság Alkotmányának a nemzeti és etnikai kisebbségekre vonatkozó cikkelyeivel kapcsolatban. Ugyancsak szükségesnek látta a szlovákmagyar viszonyra ránehezedő fe- szültségi tényezővel, a bős-nagymarosi vízlépcsőrendszerrel kapcsolatos, 1992 szeptemberében hozott magyar kormánynyilatkozat közlését. E két dokumentum együttes közzététele jelzi, hogy a folyóirat szerkesztői is összefüggést látnak a szlovákiai magyarság jogállásának, valamint Pozsony és Budapest viszonyának alakulása közt. A NAGYHATALMAK FÉLREVEZETÉSE Nagy teret szentel a prágai folyóirat az 1919 januárjában, a párizsi békekonferencián Benes által beterjesztett memorandumoknak, amelyekben a csehszlovák állam külügyminisztere emberfeletti erőfeszítéseket tett a közép-európai viszonyokat közelről nem ismerő nagyhatalmak félrevezetésére. A memorandumokról a folyóirat főszerkesztője, Rudolf Kucera, köntörfalazás nélkül kimondja: Benes memorandumai túlzás nélkül minősíthetők féligazságok és hazugságok hordalékának! Rámutat, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia összeomlása után a cseheknek és a szlovákoknak megvolt a joguk saját államuk létrehozására, de ahhoz nem, hogy semmibe vegyék német és magyar polgártársaik jogait. A történész-főszerkesztő a 26. szám bevezető kommentárjában a nemzetállam-eszme megvalósításából eredő veszélyekre hívja fel a figyelmet. Megállapítja: a nemzetállamok veszélyeztetik Európa békéjét. A béke megőrzése érdekében az első lépést közép-európai államoknak kell megtenni, például azzal, hogy felismerik: robbanékony helyzetet idézhetnek elő, ha korlátozzák a nemzeti kisebbségek egyenjogúságát, vagy ha a kisebbségek jogállását nem átfogóan, s nem az európai normáknak és értékeknek megfelelő törvényekkel rendezik. és német történészek nézeteivel ismerkedhetünk meg a folyóiratban, azzal, hogyan vélekednek pl. a Be- nes-féle elnöki dekrétumok nemzetközi jogi értékeléséről. A folyóirat közli Szarka László előadását is, amelyben a magyar történész az első Csehszlovák Köztársaság utolsó éveinek nemzetiségi politikájával, illetve a Benes és Milan Hodza akkori miniszterelnök közti szemléleti ellentétekkel foglalkozik. A KITELEPÍTÉS - EMBERTELENSÉG Figyelmet érdemelnek Stefan Su- taj szlovák történész reflexiói Molnár Imrének a Strední Evropa 1991. évi 19. számában közölt, a szlovákiai Nem adjuk fel az együttműködést a szlovák demokratákkal, sem a legjobban veszélyeztetett magyar nemzetrésszel. magyar kisebbség csehországi kitelepítésével foglalkozó tanulmányára. Elismeri, hogy Molnár tanulmányát a tárgyszerűségre való törekvés jellemzi, s hogy bizonyos vonatkozásban hézagpótló munka. Egyetért azzal, hogy a szlovákiai magyarok tízezreinek erőszakos kitelepítését mai szemmel nézve - az akció embertelen volta miatt - csakis bírálni lehet. Tanulmányát olvasva azonban úgy tűnik, mintha Sutaj egyes vonatkozásokban enyhíteni kívánná pl. a reszlovakizálás céljait és méreteit. Ám tárgyilagosságra való törekRudolf Kucera tanulmánya Közép-Európáról. vése vitathatatlan, s a témát kutatók számára számos új adatot tartalmaz. A folyóirat 27. számának szerkesztőségi bevezetője már reagál a csehszlovák állam szétválása utáni helyzetre. Szélsőségesnek minősíti a felfogást, hogy Csehországot a válás után már nem érinti a szlovákiai fejlődés. „Az eddigi, ellentmondásos de a demokrácia felé végképp nem irányuló szlovákiai fejlődés, a régi struktúrák egyértelmű újjáéledése, s nem utolsósorban az ex-szovjet utódállamok felé való orientáció - nem ígér semmi jót az európai országok jövő integrációja számára. Ebben az integrációs folyamatban - olvassuk a bevezetőben - az .emancipált' Szlovákia az ék, sőt, a torpedó szerepét töltheti be“. Az egykori cseh politika nacionalista vonásainak elemzése szempontjából ugyancsak érdekesek a Közép-európai Kulturális és Politikai Intézet, valamint a Szudétané- met Akadémia által 1992 szeptemberében „Dr. Eduard Benes politikája és Közép-Európa” címmel rendezett prágai konferencián elhangzott előadások. Cseh, lengyel, magyar Ebben a számban, jóllehet a né- met-cseh viszony előzményeire vonatkozó tanulmányok vannak túlsúlyban, a cseh és szlovák olvasó megismerheti Romsics Ignác magyar történész véleményét arról, milyen szerepe volt Benesnek az első világháború után a csehszlovák-magyar határvonal meghúzásában. Somogyi Mátyás
