Vasárnap - családi magazin, 1993. január-június (26. évfolyam, 1-22. szám)
1993-01-10 / 1. szám
Csehszlovákia háború előtti nemzetiségi viszonyainak rendezetlensége Rudolf Kuéera a Strední Evropa c. folyóiratot már évekkel 1989 előtt alapította, s hasábjain bátor nyíltsággal foglalkozott a Husák- rendszerben tabutémának számító kérdésekkel, például a nemzeti kisebbségek problémakörével, vagy a szudétanémetek kiűzésével. Habsburg Ottó, a Páneurópai Unió elnöke írta róla tavaly, hogy az ellenzéki tudósok közé tartozik, akiket a normalizácios rezsim bebörtönzött, fizikai munkára kényszeritett, s akik a jövő Európájáért szenvedtek. A második világháborút követő több mint négy évtizeden át a hatalom szolgálatába szegődött cseh és szlovák történészek görcsösen bizonygatták a szu- détanémetek és a magyarok erőszakos kitelepítésének, deportálásának indokoltságát. Ez idő alatt ellenvélemény nem kaphatott hivatalos fórumot. Az utóbbi időben már történtek próbálkozások e kérdés tárgyilagos tisztázására. Ezek közé sorolható Svátoslav Mathé Rozsdafolt a lelkiismereten című kétrészes írása a Národná obroda című szlovák napilapban. Bár a szerző csaknem kizárólag a szudétané- metek kitelepítésével foglalkozik, a magyar nemzetiség háború utáni helyzetéről érdemben nem szól, írásának olvasása számtalan párhuzam megvonására késztet. A német és a magyar kisebbség kollektív bűnéül azt rótták fel, hogy elősegítették a Csehszlovák Köztársaság felbomlását a második világhárobú küszöbén. Mit ír erről az idézett cikk szerzője? Az első világháború utáni párizsi békekonferencia szabad utat adott a „csehszlovák nemzetnek“, hogy létrehozza nemzeti államát. A csehszlovák nemzet azonban mesterséges politikai és nem történelmi fogalom. A nemzeti állam kialakítása enyhén szólva is illuzórikus törekvés volt. Ugyanis az új köztársaságban a 6 millió cseh és 2,2 millió szlovák mellett 3,5 millió szudéta- és kárpátukrajnai né met, 1,5 millió magyar, ruszin, lengyel, zsidó és más nemzetiség élt.“ Ezen felül a domináló cseh nemzet politikai képviselete nem volt felkészülve a nemzetiségileg megoszló belső erők integrálására, amint ezt a későbbi belpolitikai fejlődés is bizonyította. A polgári elvekkel szemben a nacionalizmus diadalmaskodott. Prága a „csehszlovák nemzet“ fogalmát hangsúlyozva növelte a központ szerepét és összpontosította hatalmát. A,,BÖfoimÁJAGACJ A csehek és a németek együttélése több mint hétszáz éven át tartott. Igaz, nem mindig volt eszményi. Nagyobb ellentétek főképp a 19. századi cseh nemzeti önállósodási törekvések időszakában kezdődtek, amelyeket a bécsi udvar és a szomszédos Németország germanizációs politikája váltotta ki. Németország elvesztette az első világháborút. Ezzel a szudétanémetek nehéz helyzetbe kerültek. Ettől kezdve a csehek diktálták a feltételeket, akiknek külföldi kormányuk és a győztes hatalmak által is elismert százezres hadseregük volt. Semmiféle önrendelkezési jogot nem ismertek el és elvetették az önálló szudétanémet állam (Deutschböhmen) létrehozásának gondolatát. A szülőföldjükön élő szudótanémeteket csak telepeseknek és bevándoroltaknak nevezték. Nem volt kihez fordulniuk segítségért, hisz az osztrákok, a németek elvesztették a háborút, a győztesek pedig Csehszlovákia oldalán álltak. így a „büszkeség és a dac" politikáját választották. Az 1920. évi első csehszlovákiai parlamenti választásokon szép számú német képviselő jutott a prágai parlamentbe. Ott dr. Rudolf Lodgman, a német parlamenti szövetség elnöke az Történelem első alkalommal sietett kijelenteni, hogy a Csehszlovákia területén élő németeknek soha nem volt szándékuk államszövetségre lépni a csehekkel. Szó szerint kijelentette: „A cseheket soha nem ismerjük el urainkként és soha nem alázzuk meg magunkat rabszolgákként ebben az államban... soha nem szűnünk meg küzdeni nemzetünk önrendelkezési jogaiért..." Ez rossz előjel volt az újonnan alakult köztársaságban. : ELÉGEDETLEN SZLOVÁKOK ;■ temmméűEK Hogy teljes legyen a kép: az uralkodó ún. csehszlovák nemzet keleti szlovák ága is szembeszállt a prágai centralizmussal. Mindjárt a kezdet kezdetén. Andrej Hlinka körülményes utazás után eljutott Párizsba, ahol a békeszerződésbe szerette volna beiktatni Szlovákia autonómiáját az új köztársaság keretében, ám kísérlete sikertelen maradt. A Szlovák Néppárt képviselői már az Alkotmány jóváhagyása után 1920 februárjában nyilatkozatot tettek közzé, amelyben kijelentették, hogy nem mondanak le egy törvényhozó szervvel rendelkező Szlovákia önigazgatási igényéről. A szlovák politikai képviselet se volt egységes. A Prágába került képviselők és hivatalnokok egy része a szlovák nemzet jövőjét a nagyobb nemzet védőszárnyai alatt képzelte el. Mások viszont az autonómiához ragaszkodtak. Kisebbségi jogaikat a magyarok és a lengyelek is követelték. Ismét Svátoslav Mathét idézem: „Az uralkodó politikai vezetés ezt jobbára szeparatista és irredenta törekvésekként értékelte. E követelések elvi megoldása helyett a részleges engedmények és a másodrendű miniszteri posztokért való alkudozások útját választotta." MÜNCHEN IMS MEGVILÁGÍTÁSBAN A két világháború közötti Csehszlovák Köztársaság fennállásának egész idején a szudétanémetek az önrendelkezési jogért, a szlovákok autonómiájukért, a magyarok nemztiségi kisebbségi jogaikért küzdöttek. A nemzetek és nemzetiségek viszonyát nem sikerült rendezni. A csehszlovák nemzeti állam illúziója ezzel végérvényesen szertefoszlott. Maradt a centra- lisztikus unitárius államhatalom, amely az ellentéteket még jobban kiélezte. Svátoslav Mathé írásában Prokop Drtina cseh politikust idézve leszögezi, hogy Benes köztársasági elnök azért nem szegülhetett szembe erélyesen Hitler követeléseivel, mert a nyugati közvélemény nem értett egyet az akkori csehszlovák kormány nemzetiségi politikájával! „A nemzetközi helyzet határozottan kedvezőbb lett volna a köztársaság számára, ha Hitlerrel megoldott nemzetiségi politikájával szegülhetett volna szembe. E megoldásra elvégre húsz év állt a rendelkezé sére. Sokan állítják, hogy ez ke ; vés, ám a történelem nem vár. “ Vajon nem történelmi tanulság-e ez az önállósuló szlovák és cseh állam mai politikusai számára is? A Csehszlovák Köztársaság felbomlásáért kizárólag a német és a magyar kisebbséget felelőssé tenni és kollektív bűnnel vádolni, történelmi abszurditás. így a szlovákokat hatványozottan kellene elítélnünk a köztársaság felbomlásáért. Egyáltalán nem megalapozatlan önállósulási törekvéseikért is... A második világháború után a győztes Csehszlovákia kormánya a müncheni tragédiáért kereste a bűnöst. Persze, nem saját hibáit rótta fel önmagának, a bűnbakot kizárólag a háború előtti német és magyar kisebbség törekvéseiben vélte felfedezni. „Benes belpolitikai bűnbakként szinte kizáróig a szudé tanémeteket jelölte meg. Tehát a legkényelmesebb megoldást a kollektív bűn zsákutcába vezető elvében találta meg" - írja a szerző. Ugyanez történik Szlovákiában a magyar kisebbség esetében, holott a köztársaság felbomlására a szlovák autonóm törekvések nagyobb befolyással voltak. A szudétanémetek kitelepítésének gondolata már az emigrációban megszületett. Benes a hazai ellenállás ösztönzésére is, egyre inkább ezt szorgalmazta. Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia nemigen hajlottak az efféle „megoldásra“, ám végül mégis beleegyeztek. Benes tervei annál nagyobb megértésre találtak Sztálinnál (aki ezt a „megoldást“ hazai viszonylatban már korábban is könyörtelenül alkalmazta). Zsilka László Közép-Európa tragédiájának okozói a nemzetállamok? Prágai beszélgetés Rudolf Kucera politológussal, a Strední Evropa főszerkesztőjével a kisebbségek helyzetéről Ahhoz, hogy kérdéseimmel felkeressem dr. Rudolf Kucera egyetemi tanárt, a Károly Egyetem Társadalomtudományi Kara politológiai tanszékének vezetőjét, történelmi tanulmányai, nevezetesen a Fejezetek Közép-Európa történetéből című könyve adta az ösztönzést.- Tanár úr, egyik tanulmányának a címe: Közép-Európa tragédiájának okozói a nemzetállamok. Úgy tűnik, térségünkben ezt a felismerést nem mindenütt veszik tudomásul, s a nemzetállam eszméje még mindig vonzó.- A közép-európai térségben a nemzetállamok létrejötte hátráltatja az európai integrációt. Már maga az elv is, amelynek alapján létrejönnek, tehát a szuverenitás elvének az alkalmazása is a múltba mutat. Ennek szellemében keletkeztek a 16. és 17. században a nyugat-európai nemzetállamok. Térségünkben ezek az új államok olyan elv alapján lépnek az önállóság útjára, amely kinyilatkoztatja, hogy korlátlanul rendelkeznek mindazzal, ami a nemzetállam területén létezik. Tehát a területén élő nemzetekkel és nemzetiségekkel is. Eddig egyetlen nemzetállam sem volt képes elfogadhatóan rendezni a területükön éló nemzeti csoportok jogállását. Ezek az államok képtelenek tiszteletben tartani a ma Nyugat-Európában, az Európai Közösség országaiban általános érvényű elveket és normákat. Tehát az új nemzetállamok indulása nem megnyugtató. De ezek az államok gazdaságilag rá vannak utalva az Európai Közösségre. Meglátjuk majd, képes lesz-e hatni rájuk az emberjogi és kisebbségjogi normák alkalmazásában.- Tanúi vagyunk a cseh-szlovák közös állam széthullásának. 1945 után a hivatalos történetírás az első köztársaság ,,szétveréséért “ elsősorban a német és a magyar kisebbséget okolta. Most a szétválást az ún. államalkotó nemzetek egyike, a szlovákság szorgalmazta. ön miben látja a szétválás okait?- A közös állam megszűnése az államban uralkodó cseh és szlovák nemzet közti régóta lappangó ellentétből ered. Ez az ellentét már a közös állam kezdeteinél jelen volt, s végigvonult egész történetén. A tényleges széthulláshoz vezető kiéleződést az idézte elő, hogy a legutóbbi választásokon kifejező eltérés mutatkozott a Cseh Köztársaság, és Szlovákia választóinak döntése között. Megítélésem szerint Szlovákiában olyan rendszer került hatalomra, amely nyíltan törekszik egyes 1989. november 17-e utáni vívmányok visszafordítására, pl. az ún. lusztrációs törvény hatályon kívül helyezésére. Ez azonban nem jelentheti, hogy a CSK demokratái figyelmen kívül hagyhatják a demokrácia sorsát Szlovákiában. Szlovákiában számottevő a demokrácia híveinek ereje, nem is beszélve az ott élő nemzeti kisebbségekről, akik számára ugyancsak a demokrácia az egyedüli járható út. A két utódállamot bizonyára szoros gazdasági, szociális és politikai kapcsolatok fűzik majd egymáshoz. Ezeket a kapcsolatokat nem lehet elválasztani az emberi jogok, valamint a kisebbségi jogok betartásának erkölcsi követelményétől!- ön egy másik tanulmányában kifejti, hogy egy államban a demokrácia fő ismérve az, miként bánnak a kisebbségekkel. A megszűnő Csehszlovákia ön szerint megfelelt ennek a követelménynek?- Válaszom egyértelmű: a csehszlovák államnak létrejötte első percétől kezdve rossz viszonya volt a kisebbségekkel. Képtelen volt őket az új államba integrálni, képtelen volt egy elfogadható nemzetiségi státus kidolgozására, amely minden szempontból garantálta volna a kisebbségek nyugodt gazdasági és kulturális fejlődését. Csehszlovákia nemzetállamként jött létre, ezt az államot mesterségesen alkotott „csehszlovák" nemzet uralta, amely nem tudott belenyugodni a nagy számú más nemzetrészek - elsősorban a németek és a magyarok - jelenlétébe. Sajnos, erre akkor sem volt képes, amikor a nemzeti kisebbségek készséget mutattak az új állam iránti pozitív viszony kialakítására. Ez a közeledési kísérlet az uralkodó elit magatartása miatt megfeneklett. A továbbiak során az ellenzékbe szoruló kisebbségek robbanékony tényezővé váltak...-A Strední Evropa a csehszlovákiai magyar kisebbség múltjával és küzdelmeivel foglalkozó tanulmányoknak is fórumot ad. Itt jelentek meg először csehül, illetve szlovákul Duray Miklós, Po- pély Gyula és Molnár Imre tanulmányai. Az ország kettéválása után is figyelemmel kívánják kísérni folyóiratukban a kisebbségi kérdést?- Felfogásunk szerint a demokrácia egyik alapvető ismérve, milyen a többség viszonya a kisebbséghez. Ezért a kisebbségi probléma az eddiginél is nagyobb teret kap a Strední Evropa oldalain. A kisebbségek ma Közép- Európában robbanékony politikai tényezőkké váltak, és szerintem ezt a kérdést egyes országokban a hatalom új birtokosai a térség destabilizálására szeretnék felhasználni. Bizonyos helyzetekben a kisebbségek túszokká válhatnak ezen erők kezében. A számos nyugateurópai országba is eljutó folyóiratunkban továbbra is fel akarjuk hívni a figyelmet a kisebbségi kérdés fontosságára. A kisebbségi kérdés ma nem kizárólag belügy, hanem összeurópai kérdés. Ha nem figyelnek rá, veszélyes lehet az egész kontinens számára. Nézetem szerint ma kevés, ha az Európai Közösség megelégszik e térség országainak címzett, a kisebbségi kérdésre vonatkozó általános deklarációkkal.- A hírhedt beneéi dekrétumok alapján történt a németek és a magyarok vagyonának elkobzása, majd a kitelepítés. .. Vladimír Meciar szlovák kormányfő az utóbbi időben többször is jelezte, kész az otthonukból elűzött kárpáti németek kártalanítására. Ilyen gesztusra a hasonló sorsú magyarok irányában még nem került sor...- Mind a szlovák kormány, mind a kormányfő szembetűnő különbséget tesz a szlovákiai németek és a szlovákiai magyarok közt. Olyannyira, hogy ez a kiváltság maguknak a kárpáti németeknek is kínos. Ez a kis számú nemzeti kisebbség ma nem rukkolhat ki olyan kéréssel, amelyet a kormány nem teljesítene. így feltételezhető, hogy sor kerül a kárpáti németek kárpótlására. Tudvalevő, hogy a mintegy negyedmillió kárpáti németből viszonylag kevesen maradtak Szlovákiában, tehát kárpótlásuk nem jelentene akkora terhet, mint például a szudétanémeteké. Ám látnunk kell, hogy Meciar úrnak politikai tárgyalásai során fantasztikus elképzelései vannak ígéretei busás megjutalmazásá- ról. De végül is, mindig tapasztalhatja, a politikai realitás más. Németország sem tehet egyoldalú lépéseket Szlovákia irányában, az EK véleményére is tekintettel kell lennie. Szinte elképzelhetetlen, hogy Meciar urat honorálnák a német kisebbség előnyben részesítéséért, miközben a nagy lélekszámú magyar kisebbséget egész Európa szeme láttára diszkriminálná... Somogyi Mátyás Beneá 1945-ben visszatér az emigrációból
