Vasárnap - családi magazin, 1993. január-június (26. évfolyam, 1-22. szám)
1993-03-21 / 11. szám
A cím hírértékét és a tény fontosságát elsősorban a hazai magyar politikusok, valamint más közéleti személyisé- gek méltányolják. Nagyon sokan, az úgynevezett kisemberek közül viszont szinte mind- annyian nyilván a fejüket csóválják: ejnye, hát már az is pozitívum, ha a szlovákiai magyar politikusok szót váltanak egymással? Netán szót értenek? Igen, válaszolhatjuk. Szomorúan és némi bizakodással. Rossz szájízünk az elmúlt esztendő történéseiből ered. Mindannyian emlékszünk még arra, hogy a szlovákiai magyar lakosság döntő többségének óhaja, sőt követelése ellenére sem jött létre az egységes magyar választási koalíció. A pártközi tárgyalások során hazai magyar politikai életünkben ideig-óráig elnémult ugyan a csatazaj, ám amikor kudarcba fulladtak a megbeszélések, elemi erővel folytatódott a politikai sárdobálás és iszapbirkózás. Legtöbbünk sajnálatára. Mindannyiunk kárára. A sok negatívum közül csak egyet említek: a maradékszavazatok elosztásakor magyar voksok révén is bejuthatott újabb Meciar-párti képviselő a parlamentbe... Közvéleményünk döbbenten, de nem teljesen tétlenül szemlélte az eseményeket. A legkülönbözőbb fórumokon, többek között lapunk hasábjain is, egyre erőteljesebben követelték, hogy vessenek véget az acsar- kodásnak, erőnket, politikai súlyunkat gyengítő széthúzásnak. A legtöbben nem a hazai magyar egypártrendszert, nem az egy vezér, egyetlen üdvözítő eszme hamis és a múltban már annyi tragédiát okozó rendező elvet hiányolták. Csaknem mindannyian a szlovákiai magyarság alapvető érdekeit szem előtt tartó, azokat felelősségteljesen fölvállaló politizálást kérték számon pártjaink és politikai mozgalmaink tisztségviselőitől. Mert úgy demokratikus, ha a szlovákiai magyarság érdekeit, többféle politikai értékrendjét több párt, több mozgalom képviseli - a szabad választásokon szerzett voksok arányában. Az is természetes, ha ezek a politikai erők a demokratikus játék- szabályoknak megfelelően bizonyos mértékig rivalizálnak egymással. Igen, bizonyos mértékig, mert a szlovákiai magyarság sorskérdéseiben együttműködésre, közmegegyezésre van szükség. Közvéleményünk óhaján, szintén kitapintható politikai nyomásán kívül további két fontos ok sürgette a szlovákiai magyar pártok érdemi párbeszédét. A tavalyi választásokon olyan politikai erő kapta a legtöbb szavazatot Szlovákiában, amelynek választási programjában keveredtek a látszólag demokratikus elvek és szólamok a nemzetállami koncepcióval. Azóta mindannyian tapasztaljuk, milyen a valós politikai, gazdasági helyzet az önállóvá lett Szlovákiában. Reális veszély a látszólag másféle, ám eszközeiben, céljaiban a korábbinál semmivel sem különb államhatalmi diktatúra elburjánzása, amely a nemzeti kisebbséget többszörösen is sújtja. Ilyen körülmények között még inkább fontos, hogy politikusaink és pártjaink alapvető kérdésekben végre egyeztessék álláspontjukat és lépéseiket. Erre ösztökélik őket a nyugateurópai testületek képviselői is, akik a jugoszláviai válságot és a boszniai tragédiát követően jóval nagyobb érdeklődést tanúsítanak a közép-európai országokban élő nemzeti kisebbségek helyzete, gondjai iránt. Egyre inkább felismerik, hogy az egyéni és kollektív kisebbségi jogok szavatolása nélkül nincs és nem lesz megbékélés Kö- zép-Európában. Ezért várják, sőt elvárják a tudományos igényű helyzetelemzést, a megoldást célzó dokumentumokat a szlovákiai magyarság képviselőitől. Azt többször is nyomatékosan leszögezték, hogy komoly tárgyalási alapul csupán a valamennyi számottevő politikai erő által jóváhagyott, tehát közmegegyezésen alapuló dokumentumok szolgálhatnak. Dióhéjban tehát ennyi az előzmény. Valószínűleg ugyanezeket a szempontokat gondolta végig három hazai magyar politikai erő három lévai illetőségű képviselője: Csáky Pál (Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom), Dolník Erzsébet (Együttélés) és Zoller Mihály (Magyar Polgári Párt), akik tavaly gondoltak merészet és nagyot. Az év vége felé Lévára hívták barátaikat, ismerőseiket, mintegy száz szlovákiai magyar értelmiségit. Baráti eszmecserére, értelmes vitára, felelősségteljes együttgondolkodásra. A kétnapos tanácskozás mindenképpen eredményes volt, hiszen ezután született meg a magyar pártok és politikai mozgalmak Politikai Egyeztető Tanácsa, amely két szakbizottságot hozott létre. Az egyik feladata a kisebbségi ön- kormányzattal kapcsolatos tervezetek egyeztetése. A másik szakbizottság a jelenlegi szlovákiai társadalmi helyzetről és a szlovákiai magyarság jogállásáról készít tudományos elemzést. A második szlovákiai magyar értelmiségi találkozót február végén tartották Léván. Ekkor elsősorban a kulturális, az oktatásügyi, továbbá a területi és a személyi autonómia kérdéskörét vitatták meg a jelenlevők. Csáky Pál kétszer szinte ugyanazokkal a szavakkal kezdte megnyitóját:- Minden jelenlévő hagyja kint a pártmezét, vélt és valós sérelmét. Itt és most létkérdéseinkről, a szlovákiai magyarság jelene és jövője érdekében kell gondolkodnunk és cselekednünk. Az általános vitát és a szekciók tanácskozását, a termékeny, az indulatokból mentes párbeszéd jellemezte. Többen hangsúlyozták, hogy az elmúlt évek acsarkodása sok időt és energiát rabolt el, hiszen a szlovákiai magyarság jogállását elemző dokumentum, valamint a végleges autonómia-tervezet már elkészülhetett volna. E llentétek, egymást szinte kizáró koncepciók ezúttal is felszínre kerültek. Duray Miklós előadásában azt hangsúlyozta, hogy az eddigi nemzeti kisebbségi koncepciókra épülő jogvédelem nem járt sikerrel, ezért teljesen más úton kell elindulni: a társnemzeti koncepció érvényesülésétől vár átütő sikert. Csáky Pál a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom dokumentumát elemezve kisebbségi önigazgatásról beszélt, Ollós László a kisebbségi önkormányzat lehetőségeit elemezte, s kitért a társnemzet- koncepció néhány tisztázatlan összefüggésére. Ezek a viták természetesek, lónyegretörőek, az álláspontok tisztázását és közelítését szolgálják. Ezt a jogos reményt támasztja alá a zárónyilatkozat, amelyben a II. lévai találkozó résztvevői leszögezik, egyetértettek abban, hogy:- támogatják a társadalom demokratizálását, a nyitott, szabad társadalom építését a Szlovák Köztársaságban. Ebben látják a szlovákiai magyarság helyzetének megnyugtató rendezését is;- az oktatásügyi és kulturális önkormányzat megteremtése a Szlovákiában élő magyarság számára létfontosságú;- a hatalom decentralizálása, az önkormányzatok jogköreinek bővítése, a regionalizmus fejlesztése, a regionális gazdaság- fejlesztési tervek kidolgozása és megvalósítása, az ország minden állampolgára számára hasznos lehet;- az identitás védelme, a szabad nyelvhasználat, az anyanyelvű oktatás, a szülőföldhöz való jog, valamint a kulturális örökség felkarolása olyan alapelvek, amelyek alkotmányos garanciákat követelnek;- az oktatásügyi minisztérium kétnyelvű (ún. alternatív) iskolák megalapítására irányuló törekvését elfogadhatatlannak tartják. Oktatásügyünk jövőjét az eddigi anyanyelvi oktatás minőségének javításában látják és javasolják, hogy a szülők gyermekeiket anyanyelvű iskolába járassák; (...)- javasolják a Politikai Egyeztető Tanács által létrehozott munkacsoportnak, hogy a sajtóban eddig megjelentetett autonómia-tervezetek alapján március végéig dolgozza ki az egységes elveken alapuló alkot- mánytörvény-tervezetet. A két értelmiségi találkozó mérlege pozitívnak tűnik. Jogos a remény, hogy Léván új hagyomány, a mi tájainkon még eléggé ritka vitakultúra honosodik meg. Olyan, amely nem rombol, hanem más véleményre is figyelve, a politikai ellenfelet is megbecsülve épít. Kisebbségi jövőt is. Szilvássy József RVV utóbbi hetekben Szlovákiában a nemzeti EAE9 büszkeségtől hónapokon át mesterségesen hevített légkört mintha hűvösebb hullám mérsékelné. A főváros vidámabb napokat átélt főtéren ismét csoportok gyülekeztek. De hol volt már a szilveszter éjszakájának örömmámora, amikor Pozsony lakói még gondtalan vidámsággal, az önállósághoz fűzött nagy- nagy reményekkel temették a közös államot? Igaz, a legutóbbi találkozó szereplőinek már nem jutott fejenként öt korona vígságra az államkasszából, ahogy a függetlenség reflektorfényében tetszelgő kormány - nagylelkűségét fitogtatva - akkor ezt az összeget- minden ünneplő és nem ünneplő állampolgár számlájára kiutalta. A tüntetők vigadó kedve jócskán alábbhagyott. Kassai, komáromi, privigyei, mártoni stb. egészségügyiek transzparensei felkiáltójelként emelkedtek a fejek fölé, jelezvén, hogy a jelenlevők az egész ország aggodalmát tolmácsolják ezen a hűvös márciusi délutánon. Míg a szónokok sötét színekkel ecsetelték a szlovákiai egészségügy helyzetét, az emberek csoportokba verődve vitatták a hazai fejleményeket. Mert ugye nem csupán az egészségügyiek aggódnak... Ki is hinne már azokban a ködös ígéretekben, hogy Szlovákia a cseh béklyótól megszabadulva, a különválása után akár a második Svájc lehet?! Mert a kérdés magától adódik: vajon Svájcban is gyógyszerhiány lenne? A nyugdíj ott se elegendő az idős emberek napi szükségleteinek fedezésére? S talán a nemzetközi pénzintézetek a svájci franknak is harminc százalékos leértékelését javasolják? , Az ígéretek bárgyúságán előbb csak mosolyogtunk. Am e mosoly a leghiszékenyebbek arcán is egyre keserűbb fintorrá torzul. A választásokon győztes mozgalom politikusainak fejét övező dicsfény napról napra halványabb. A kormányfő és egyben pártvezér továbbra is igyekszik (talán önmagával is) elhitetni, hogy az ország vezetésére kizárólag az ő mozgalma és politikusai hivatottak. Ám a szakszervezeteknek, vállalkozóknak és már több parlamenti képviselőnek is más a véleménye: a nagy tettekre és a válság áthidalására elhivatottságot érző egyes kormánytagok mielőbbi leváltását szorgalmazzák. A főtéren politizáló utca embere pedig nyersen felteszi a kérdést: végeredményben ki is juttatta válságba ezt az országot? De elhangzanak más kérdések is. Például az, hogy marad-e még ideje a kormánynak megkísérelnie könnyelmű ígéreteinek beváltását és tévedéseinek helyrehozását. Valami megváltozott. A kormányban, a pártokban, az utca hangulatában egyaránt. Már aligha hisz valaki külföldre sodródott milliomos szlovák hazafiak önzetlen támogatásában, a mindenre gyógyír nyugati tőke közeli beáramlásában, a szlovák föld méhében rejlő felbecsülhetetlen tömegű kőolaj- és földgázkészletekről felkapott híresztelések igazában és további ámításokban. Sőt, már a tehetősebb cseh testvér is idegenként, határsorompón keresztül szemléli gazdasági vergődésünket. Bízhatunk-e még egyáltalán valakiben? Természetesen. Önmagunkban! A kormány iránti bizalom megingott. Egyesek már májusra, a higgadtabbak őszre jósolják bukását. Mi tagadás, a kormányon belül is éleződnek az ellentétek. A kormányfő és pártvezér azonban tovább dacol. Bár erősnek mutatja magát, nemzeti hősként éltetett nimbusza, személyének korábbi varázsa így is egyre halványul. Valóban kormányválság fenyeget, ahogy az utca jósolja? Vagy a kormány a választók kétharmadát képviselő, a hatalomból kizárt ellenzéki pártok segítsége nélkül saját erejéből is képes kirántani Szlovákiát a kátyúból? vallom őszintén, nem is a kormány bukásától félek. A történelem tanulsága szerint a csődbe jutott politikusok épp tehetetlenségükben fitogtatják leginkább erejüket. S ahol a demokrácia módszereivel nem képesek megőrizni uralmukat, ott utolsó kísérletként gyakran következnek a hatalmi eszközök... Alakuljon a kormány sorsa bárhogy is, a számlát csak nekünk nyújtják be. Szülőfalumban szokták mondani, hogy mindennek megvan a böjtje. Az ötkoronás vigadalomnak és a hiszékenységnek is. S ilyenkor nem az egyházi böjtre gondolnak. Esetünkben a kettő egybeesése csupán a puszta véletlen múve- Zsilka László 1993. III. 21. A lévai értelmiségi találkozó résztvevői Prikler László felvétele