Vasárnap - családi magazin, 1993. január-június (26. évfolyam, 1-22. szám)
1993-03-14 / 10. szám
♦ 11 1993. III. 14. „Útban vagyok önmagamhoz...“ Szorongást, feszültséget, elfojtott kiáltást éreztem minden mozdulatában. Mrs. Manningham félt, remegett, rémképeket látott. Idegállapota, mint a gázlámpa fénye, a legváratlanabb pillanatokban veszített erejéből és mindig csak gyengébb lett. Tudatos a hasonlat: Káldi Nóra Patrick Hamilton Gázláng című bűnügyi történetében formálta meg Mrs. Manninghamet. Pályája egyik legjelentősebb alakítása volt ez; 1983-ban játszotta a szerepet a József Attila Színházban. Ugyanabban az évben, ugyanott Gorkij Az öreg című drámájában Szofja Markovna volt, a III. Richárdban Lady Anna. Meleg, puhán zengő hangja úgy változott minden szerepében, ahogy a belsőjét változtatta. Zöldár, Szevasz, Vera!, Szerelmes biciklisták, Tízezer nap, A nagy kék jelzés - filmek, amelyekhez hosszú évek' óta szoros szálak kötik. Ha pályája első két évtizedéről faggattam volna őt, arról az időszakról, amikor színpadon is, kamera előtt is jobbnál jobb szerepeket játszhatott, bizonyára kerek, befejezett mondatokkal válaszol, de mert jó ideje hallani sem lehet róla, és én épp emiatt kerestem meg őt, beszélgetésünk nemegyszer vakvágányra futott. Káldi Nórát mindez persze egyáltalán nem zavarta, sőt! Kimondottan élvezte a helyzetet. „Kemény a nő, igaz? — nevetett föl újra és újra -, nem maga az első, aki ezt állítja.“ Két lépés előre, egy hátra. Keménynek látom? Akkor az ellenkezőjét mutatja. Nyitott egy nagyot? Akkor most zár. Menekül? Akkor azonnal visszafordul. • Sakkra matt. Ügyesen csinálja. — Tíz évvel ezelőtt jöhetett volna, amikor én voltam a fehér a táblán... most már a fekete vagyok. Bár egyre inkább úgy érzem, az sem rossz, ha másodikként lép az ember. Legalább tudja, mire kell vigyáznia. Ha mindig, minden pillanatban tehetségesek lennénk, de nem vagyunk azok... • Nem érzi formában magát? — Dehogyis nem. • Akkor mi történt? Hová sodródott?-Hová sodródtam volna? Élek. Vagyok. Hogy voltam már jobb helyzetben is? Nem olyan fontos ám a világi hívság! Nem kell mindennap bizonygatni, hogy mennyit érünk, a produktum a fontos, nem én. A produktum, amelynek részese voltam. Azok a percek, amelyekben eszköze lehettem az írónak, gondolatokat továbbíthattam, hogy egy másik ember magára ismerhessen bennük. Ez jó érzéssel tölt el ma is, amikor nem játszom. • De miért nem játszik?- Szeptember óta beteg vagyok. Vagyis csak voltam, már meggyógyultam. • És azelőtt? Öt-hat-hét éve miért él félámyékban? Sarokba szorították? — Én szorítottam sarokba magam, mert olyan a természetem. Ebben a „szétszakadok, annyit dolgozom“ őrületben nem akarok részt venni, a kevesebből pedig alig maradt valami. Sírhatnék, elérzékenyülhetek, azt akarja? Borzasztóan jólesik, hogy érdekel valakit, mi van velem, de mit csináljak, mondja meg, mit csináljak? Menjek, szóljak, hogy figyeljenek rám? Ilyet nem tehetek. • Hát akkor?- Próbálom készenléti állapotban tartani magam, hogy ha felkér valaki, akkor annak maximálisan megfeleljek. • A betegsége...- ... már nem vagyok beteg. • Tapintatlanságnak venné tőlem, ha megkérdezném, mit állapított meg az orvosa? — A diagnózisomra kiváncsi? • Igen. — Hagyjuk ezt a témát. Egészséges vagyok, hisz látja, nem? • Az idegrendszerét mennyire viselte meg ez a hét szűk esztendő?- Semennyire. Idegrendszeri károsodásról nem kell beszélni. • Igazgatója visszavárja a József Attila Színházba? — Nyolcvankettőben a Madáchból szerződtem a József Attilába Iglódi István hívására. Együtt végeztük a főiskolát, ő ismerte a képességeimet. Iglódi aztán elment, én maradtam, s engem arra tanítottak: kenyéradó gazdájáról ne mondjon rosszat az ember. • De ha meggyógyul, mégiscsak bekopogtathatna hozzá.- Udvariasságból? Hogy itt vagyok, megjöttem? Hát nem azért vagyok a színház tagja, hogy tudjon rólam? Jó, most azt hiszi, hogy öntelt vagyok, hogy a büszkeségem nem engedi... • Mondja meg, mit higgyek, azt fogom hinni.- Megálltam vagy megöregedtem, mit tudom én? Megcsontosodtam az idealizmusomban. Képtelen vagyok elibe menni a dolgoknak, ez az igazság. Nem lustaságból, az alaptermészetem ilyen. Említettem: ezzel szorítottam sarokba magam. Tudja, mi az érdekes ebben az egészben? Minél többet tud az ember az életről, annál inkább elbizonytalanodik. Minden kornak megvolt a maga morálja, a változó időben azonban az ember is változik. Húszévesen bizonyára én is máshogy viszonyultam a dolgokhoz. Ami akkoriban jól állt nekem, az a mai egyéniségemnek nem biztos, hogy megfelel. Az ember, ugye, mindenféle önzéssel születik, és azzal az életrevalósággal, amelynek a szeretethez, a toleranciához nem nagyon van köze. Azt meg kell tanulni. A nagy kék jelzés című filmben Latinovits Zoltán volt az egyik partnerem. Mindenki félt tőle, mert nagyon őszinte ember volt, hozzám mindig szeretettel közeledett. Álltunk egyszer a szinkronban a mikrofon előtt, Latinovits földi életének utolsó tavaszán, egyszercsak azt mondja: „Hogy milyen rosszak voltunk mi abban a filmben!“ Ő már akkor megtett egy jókora utat - önmaga felé. Rájött, hogy hol, mikor, miben volt rossz. Én még csak útban vagyok önmagamhoz. A végső cél a harmónia. • Közben újabb és újabb törvényeket szab magának.-Nekem nagyon sok évem telt el azzal, hogy adtam a formákra, hogy minden elvárásnak meg akartam felelni. Engem így neveltek, s ebben nagyon sok jó van, mert önfegyelmet ad az embernek. Ma már a saját törvényeim szerint élek, de annyira, hogy ha például megbánt vagy megaláz valaki, eszembe sincs visszaadni neki. • Sarkon fordul, elrohan?- Mosolygok magamban. Úgy teszek, mintha észre sem vettem volna. • Közben befelé folynak a könnyei?- Vagy dühöngök. De össze nem rogyok. • Mégiscsak kemény fából faragták.-Igen, a rúgásokat is jól viselem. A belső nyugalom, az segít rajtam. Meg a filozófiám. Mindenki gyárt valamiféle filozófiát az életére, az enyém időnként változik, de a tolerancia és a szeretet mindig ott van benne. Bocsánat, rosszul mondtam. Fordítva. A szeretet az első, mert az magába foglalja a toleranciát. Persze, ehhez is külön út vezet. Külön út tűzvonallal, amelyet naivitásból, hülyeségből vagy elvből, életkoromtól függően én sem tudtam elkerülni. • Komoly égési sebei lehetnek...- De élek. • És a foltok? A sebhelyek?- Tartozékok. Színészi kelléktáromat gazdagítják. • A kelléktárhoz szerep is kell.- Lesz. Én nem adtam fel. Szükség van rám, maga is azt állítja. • Ez a kisplasztika itt az asztalon...- A gyerekeim vették. Láttam én is, megálltam előtte a boltban, mert megfogott benne valami. Meg is akartam venni, aztán tovább mentem. Sem a fiam, sem a lányom nem volt velem, és nem is szóltam nekik róla, valahogy mégis megérezték, hogy ez kell nekem. Nézd meg, ez te vagy, te pontosan így ülsz, mondták. • Megdöbbentő hasonlóság.- Észrevette, hogy... furcsa, a gyerekeim is ilyennek látnak, ilyen esendőnek. Pedig én arra tanítottam őket, hogy kemények legyenek. Mert keménynek kell lenni, ne adja fel az ember soha. Szabó G. László Az utolsó ütés már csak kegyelemdöfésnek számított. A bokszaréna közönsége egy emberként ugrott fel a helyéről. A szőke srác szédelegve tekintett végig a zúgó emberek hullámzó tömegén. A mérkőzésvezető magasba emelte a kezét. Azután minden elcsendesedett EGY New York. Anyját többet hallotta, mint látta. A Rádió City Music Hall népszerű műsorvezetője éjjeli rockzenei műsort vezetett. Nappal rendszerint az előző tegnapi ban- záj fáradalmait pihente ki. Apja is elfoglalt ember volt. A filmbiznisz- ben próbált szerencsét. Az ítélet Berlinben című politikai tévédrámának ő volt a producere. Egyedül nővére jelentette számára a családot. De ő is csak napközben, mert esténként egy folk-rock zenekarban zenélt. KETTŐ A Los Angelesbe való költözés nagy változásokat hozott. A Santa Monica-i főiskolára járt, egész jó eredményeket ért el és az iskolai színjátszókor tagja lett. Már ekkor érlelődött benne a vágy, hogy színész lesz. HÁROM „Nem, ha mondom!“ Nem valami nagy kezdés, de ennek a délutáni sulimagazinnak a révén sikerült bejutnia a televíziós körökbe. A „pelenkásoknak“ szóló délutáni program a CBS-en ment le és Hollywoodban vannak perverz producerek, akik nem csak, az esti főműsort nézik. NÉGY A China Beach című háborús tévésorozat komolyabb sikert hozott számára. Először életében szerepet (!) tanult. ÖT Ekkor jött a nagy áttörés. David Lynch, az excentrikus rendező bevette őt csapatába, amely nem titkolt szándékkal arra készült, hogy megalkossa a televíziózás történetének legidegesítőbb és legmorbi- dabb krimisorozatát. A Twin Peakst. Eljátszhatta James Hurley, a motoros srác szerepét, aki a titokzatos módon meggyilkolt Laura Palmer barátja volt. Később Laura barátnőjének, Donnának csapta a szelet. HAT Első filmszerepét Martin Sheen Kadenciájában kapta. Ez volt a nagy lehetőség és az első nagy pofon. A mozi megbukott. HÉT A kitartás meghozta eredményét. Filmfőszerep! Két és fél hónappal a nagy nap előtt megkezdte a felkészülést. Napi programjai igen változatosak voltak: ugrókötél, ámyékboksz, favágás, súlyzózás. NYOLC 1992-ben mindenütt bemutatták bokszfilmjét. Ő lett Tommy Riley a Gladiátorban, a Rocky és a Dühöngő bika legjobb hagyományait folytató moziban. KILENC A karácsony újabb esemény lesz életében. Ekkor tartják a Few Good Man premierjét. A rendező Bob Reiner. Partnerei igazi nagyágyúk! Tom Cruise, Jack Nicholson és Demi Moore. Egy karrier révbe jutott! TÍZ (a mérkőzésvezető magasba emeli a győztes karját) Kiütéssel győzött James Marshall! K. G. A SZELÍD SZŐKE Ilii ^»1« 111 11% w#^ * %'f l'AmM
