Vasárnap - családi magazin, 1993. január-június (26. évfolyam, 1-22. szám)
1993-03-14 / 10. szám
Lapok Petőfi Sándor naplójából A 27Í s# Mo Pest, március 17. 1848. ... Amint nézték a jövendőmondók a gyermek Jézust a jászolban, oly lelkesedéssel és áhítattal néztem én ezen uj meteort, ezen délifényt, mely születésekor is nagyobbszerű volt minden éjszaki fénynél, s melyről meg volt írva lelkemben, hogy be fogja utazni a világot. És úgy lön. Olaszországban tölté gyermekségét, vándorolt fölfelé, egyszerre Párizsban termett, mint férfi, s onnan kikergette Lajos Fülöpöt, miként Krisztus az adóvevőket Jeruzsálem templomából. Oh mikor én meghallottam, hogy Lajos Fülöpöt elűzték s Franciaország respublika!... Egy Pesttől távoleső megyében utaztam, s ott egy fogadóban lepte... rohanta meg e hir szívemet, fejemet, lelkemet, idegeimet.- Vive la république! - kiálték föl, aztán némán, merően álltam, de égve, mint egy lángoszlop. Amint eszméletemet visszanyertem, egy aggodalom kezdett bántani - a jelszó ki van kiáltva, gondolám, ki tudja, mi nem történt vagy történik, mig én hazaérek! nélkülem kezdődjék a forradalom? hah! Nyakra-főre siettem a fővárosba... reszketve, lélekzet nélkül értem haza... Általános volt a lelkesedés, de még semmi nem történt ... Nagyot lélekzettem, mint a búvár, midőn a víz alól fölmerül. A forradalom lángja becsapott Németországba, egyre továbbharapózott; végre Bécset is fölgyujtotta, Bécset!... és mi folyvást lelkesedtünk ugyan, de nem mozdultunk. Az országgyűlés igen szépeket beszélt, de a beszéd bármilyen szép, csak beszéd és nem tett. Pesten március 14-én az ellenzéki kör gyűlést tartott, mely ősi szokás szerint eredménytelenül oszlott szét. E gyűlésben inditványozta- tott, hogy a tizenkét pont peticióképen fölnyujtassék a királynak, mégpedig rögtön, de az akkor virágzott táblabirói szellem Pontiustól Pilátushoz akarta vinni a dolgot, úgyhogy valamikor a huszadik században lett volna vége. Egyébiránt jó, hogy igy történt... micsoda nyomorúság, kérni akarni, midőn az idő arra int, hogy követelni kell, nem papirossal lépni a trón elé, hanem karddal!... a fejedelmek úgysem adnak soha semmit, azoktól, amit akarunk, el kell venni. Én nem voltam jelen az ellenzéki kör gyűlésén. Akkor este Jókai mondta el eredményét vagyis eredménytelenségét nagy keserűséggel és teljes levertséggel. Hallatára magam is elkeseredtem, de el nem csüggedtem. Az éj nagy részét ébren töltöttem feleségemmel együtt, bátor, lelkesítő, imádott kis feleségemmel, ki mindig buzdi- tólag áll gondolataim, terveim előtt, mint a hadsereg előtt a magasra emelt zászló. Azon tanácskoztunk, mit kell tenni? mert az határozottan állt előttünk, hogy tenni kell és mindjárt holnap... hátha holnapután már késő lesz! Logikaüag a forradalom legelső lépése és egyszersmind fő kötelessége szabaddá tenni a sajtót... azt fogjuk tenni! - a többit istenre bízom és azokra, kik rendelve vannak, hogy a kezdeteket folytassák; én csak arra vagyok hivatva, hogy az első lökést tegyem. Holnap ki kell vívnunk a sajtószabadságot! és ha lelövöldöznek? isten neki; ki várhat ennél szebb halált? E gondolattal aludtam el. né így szólt I néhez: -Milyen h sem! Csak r ja?!... — Hja, tréfa! - feleli cegné. Noha akkor: a Moi repaire neve a XII. százai az ismeretlel ban virágzott-Édes isti hordja százh Montmorenc szóljak én, al ötven, s mé; vagyok?! Montmore fekete arcbő fénylett, min kai cipőién} hercegnét el] rűnek lehete morency I Beaurepaire s a Beaurepai zadok folya kényszerülte] nyokkal kotr utóvégre mái koknak adtai rencyak ^ helyzetnek c radhattak an egymás köz bőrük azonb módon, lasse színűvé sötél re hercegné, lánynak szül legtökéletese volt, az a szé Vadölő álmo — Hiába — hercegné —, i hogy ilyen h gednünk! Az fordul, s oda kis köhögés kényeskedni! nagy hajlam; riára. — Persze, a betegség.-Való, é( életemben se Egyetlenegys betegségen p resztül kellel egészségeseb laha. — Mennyir kém sokat Legelső ifjt —hatvan éve tíz évben ^ vészt, későbl sződtem sok; ezekről a jele metlen bajo mennyit szel betegségtől é tói! Ma is ol gyök, hogy a — Ilyen ra nem kellene ság ingerelni ES NAGY SZIPPANTÁSOKKÁ VÁLTOZIK AZ ÉLET - a mondat nem Boldizsár közérzetéből áradt, aki inkább fáradtan mint derűsen haladt az aszfaltozott úton, hanem valamire vagy valakire emlékeztetőén, valahogy így: Ki állíthatta ezt? Egyúttal úgy is: nicsak, orgonahangon zendül egy igazság, bár teljesen valószerűtlen, hogy itt a közelben orgonáim lehet. A mondat azonban váratlanul állapotjellegűvé változott, s Boldizsár lába alól kiszaladt a sima útburkolat, kavicsos erdei ösvényen lépegetett, oldalán fityegő cserkésztörét keresgélte fütyörész- ve, azzal a szeleburdi, egyben csodálkozó mozdulattal, még minden lehetséges. A felvillanó neonok a fákon át szűrődő sejtelmes napfényt utánozták, cipőjéről kavicsok pattantak, gombát, virágot rejtő bokrok irányába. Az ember megy, mendegél nyugodtan, magabiztosan, hiszen még minden lehetséges. Már csöppet sem volt fáradt, mélyet szippantott, hogy az élettel azonosuljon. Jól látta, megkétszereződött alakban, megfigyelőre és megfigyeltre szakadva, ahogy a hegyoldalon kapaszkodik, de az se lepte meg, hogy ezzel az igyekezettel nem a közelről integető csúcsra ért, hanem az Állami Bank épülete előtt találta magát. A tér körülötte kihalt volt, a kavicsok, a virágok, a gombák eltűntek, csak a bank és az aszfalt, alulról, oldalról, minden irányból, ez nézett vele farkasszemet. Ha megfordulna akkor is? Igen, akkor is. Úgy látszott, kelepcébe került, a bank vasrácsokkal burkolt kirakata most még közelebb került hozzá. Egy sor vas, egy sor üveg. Vagy egy sor monokli. Minden monokli külön kacsint: FŰRE LÉPNI TILOS! Miért tilos a fűre lépni? Boldizsár ezzel a rendelkezéssel nem tudott egyetérteni, de tiltakozni se tiltakozott ellene, úgy gondolta, ez is valami fölösleges utasítás, amely az élet eseménytelen unalmához tartozik. Azért van, hogy semmi különös ne történjen, és már-már tudatosította, hogy most se történik semmi. Amikor a hang a kirakat mögül megszólalt, mégse rezzent össze.- Boldizsár! - remegtette meg a rácsokat az egész teret betöltő szózat.- Igen — sietett Boldizsár mohón Összeállította: Mislay Edit a válasszal, nehogy elmulassza, hogy jelenlevóségéról hírt adjon, s arról, ő tulajdonképpen régen várja, hogy megszólítsák.- Boldizsár! — zendült újra, — te azért születtél, hogy tömjént és mirhát vigyél annak, akiben az Ige testté lön. Testté lón, testté lön, - gurult végig az aszfalton fürge labdaként a visszhang. Boldizsár rakoncátlanul elörenyűjtotta lábát, hogy megpöccintse, de rájött, ez illetlenségnek minősülne. Lehetetlen, hogy ő ebbe a labdába rúgjon, ő, akinek templomban kucorgó gyerekkora jelenleg is térdében bizsereg. Hiába csenget a villamos, ez az úrfelmutatás csengője, a még minden lehetséges csengője, s azé a mondaté is: Nagy szippantásokká változik az élet. A hangot kereste, várta, hogy az is igévé, testté váljon. A távolban kóbor kutya vonított, Boldizsár figyelmét ez nem vonatkoztatta el, szeme az üveghez tapadt, az üveg mögött fehérbe öltözött angyal állt, széttárt szárnya homályba takarta a bank előcsarnokát.- Ne a szárnyaim hosszúságán tűnődjél - kiáltotta ingerülten az angyal.- Nem, nem - mentegetödzött Boldizsár — hiszen úgyis tudom, öt sing, meg öt sing, ejnye, mennyi is az?- Mindegy - legyintett az angyal - az életedről akarok beszélgetni veled.- Az életemről — ismételte engedelmesen Boldizsár.- Rosszul éltél, sok mindent elhibáztál, pedig azon az erdei ösvényen még melletted álltam. Emlékszel?- Hát hogyne, hiszen az még csak az imént, alig hogy... ideértem volna, majdnem egyszerre...- Mit dadogsz? Van annak már vagy harminc éve.- Harminc éve? - kerekre tágult szemmel meredt az angyalra.- Igen, pontosan harminc éve. Az angyal hangja szomorú volt.-Te mindent tudsz —^ suttogta Boldizsár - nem szükséges mentőkö- rülményeken tömi a fejem, te azt is tudod...- Tudom - vágott szavába az an- gyal. Boldizsár azonban nem hagyta magába fojtani a szót, vallani, gyónni vágyott.- Én láttam a kutyák szemében a rémületet és megzavarodott gazdáik tekintetét, amely szöges örvényként nyakukra csavarodott.- Jó, jó, észrevetted, mert kíváncsi természetű vagy.- Ragadtam volna ki a pórázt annak az idegen gazdának a kezéből? És még ha így cselekedtem volna, hová viszem a kutyát? Ismered a lakásomat, tudod, milyen szűkén lakom, hogyan fér el ott egy másik szeretetre vágyó élet? — Félénk természetű voltál mindig. Úgy gondoltad, elég, ha másokon magadban szánakozol, azt pedig, aki közeledben élt, saját sorsoddal akartad betakarni.- Fázott és nem akadt a házban egyéb takaró. — A végén mégis faképnél hagyott. Hogy miért, kár szót vesztegetni rá. Nem akarom, hogy múltadról nyavalyogj. Azt akarom, halld meg a kinyilatkoztatást. Mindenkinek joga van hozzá, hogy egyszer legalább figyelő szívvel hallja. Persze könnyen előfordulhat, hogy mielőtt belekezdenék, megjelenik a Gonosz, s nem engedi, hogy megváltsam az életedet. Megvédsz-e akkor tőle? Boldizsár bizakodva kihúzta magát. De még arra se volt ideje, hogy szétfolyjon benne a megelégedés, sötét árnyék jelent meg az üveg túloldalán. Hatalmas, karmokban végződő kezével az angyal felé közeledett. Boldizsár az ajtóhoz ugrott. Az ajtó zárva volt. Akkor vette észre a követ, amelyet az útbontási munkálatok után valaki ott felejtett. Megcélozta a rácsok mögül elővillanó üveget. Abban a pillanatban megszólalt a riasztóberendezés. Nem ijedt meg, ő az úrfelmutatás csengőit hallotta. Az angyal és az árnyék azonban eltűnt. A térre emberek gyűltek, körülfogták Boldizsárt. Szirénázó rendőrautók érkeztek a bank elé. Valaki meglökte, az aszfaltra bukott, elvesztette eszméletét. Sokkal később egy aranykeretes szemüvegű idősebb úr előtt ült. Nyugodt volt, szívét eltöltötte az áhitat. Úgy érezte, mindent elmondott már, és a csend alázatos pontként hajlik evangéliuma mögé. — Mi mindent elhiszünk önnek - jelentette ki az aranykeretes szemüvegű rendőrfogalmazó, de ezt csak azért mondta, hogy ne öltsön rá nyelvet azonnal a hitetlenség szégyene. Cselényi László' A pitypang mítosza És körös-körül a hatalmas hegyek olyan könnyedén dobálták a hangod, mint a pitypangmagot. Amely aztán a fűre telepszik, és gyökeret ereszt. (Milan Rúfus) hiány a zene csápjai után é csáp után hiány s a zöld hiány költészete rászedett forrás fuldokol fuldokol és fuldokol és fuldo kutat árnyékot ad a zene malmai sután állnak mozdulatlan után szélpalota alapzata egér-isten e ház ura körös-körül a hatalmas hegyek hangod pitypangmagot dobálták olyan könnyedén amely aztán körös-körül a hangod mint szélpalota telepszik gyökeret ereszt ahogy anyjából a gidát csöngettyűzneji malom-hiány a csupa-durvaság-idő alapzatában a gida pitypangmagot csörgősisak csöngettyűznek virágai ahogy anyjából a gidát olyan gyöngéden kell a föld vemhéből szedni roppanás csikordulás fonák-zene szélpalota körös-körül hiány a zene csápjai fuldokol és fuldokol és fuldo kutat árnyékot ad a zene malmai sután rászedett forrás rést kutat Ötvenötödik születésnapján köszöntjük a költőt. Janiga József: Tanya Monosztóy Dezső
