Vasárnap - családi magazin, 1993. január-június (26. évfolyam, 1-22. szám)
1993-03-07 / 9. szám
A galántai állami magyar gimnázium az igényesség irányában lépett előre. Az idei tanévben megnyitott első osztállyal megteremtették a klasszikus nyolcéves gimnázium létrehozásának feltételeit is. A tanügyi hivatalok által szorosra fogott gazdasági függőség azonban bizonyos mértékben megköti a kezüket. Hogy e külső körülmények mégse befolyásolhassák döntően az iskola belső munkáját, módot kerestek helyi kezdeményezések megvalósítására. ,,Az iskola távolabbi céljait figyelembe véve a tehetséges tanulók, az öntevékeny szakmai csoportok és a hatékony nevelési, oktatási módszerek támogatására a szülők szövetségének közreműködésével alapítványt hoztunk létre“ - mondotta Pék László igazgató. Az alapítvány kuratóriumának elnöke, Papp Endre ehhez a következő magyarázatot fűzte: „A társadalmi rendszerváltással sajnos együtt jött a gazdasági válság is. E változásokkal teli időszakban az iskolák, a tudásszerzés feltételeinek szerepe még inkább felértékelődik. Vigyáznunk kell tehát iskolánkra, hogy továbbra is az emberiség szellemi értékeinek őrzői s átadói lehessünk. Mi, szülők és iskolabarátok úgy érezzük, hogy a galántai gimnázium az elmúlt évtizedekben is tette a dolgát. Fal- vainkban növekedett a szakmailag képzett, tenni akaró közép- és főiskolai végzettségű fiatalok száma. Szeretnénk, ha gyermekeink tudása, a velük való törődés a jövőben még fokozódna. Ennek létrehozására múlt év februárjában a szülői tanács úgy döntött, hogy létrehozza a Pro litteris - a tudományért elnevezésű alapítványt. Ezzel az iskolát, elsősorban a tehetséges, rászoruló gyermekeket, a kisközösségeket. Már az első hónapokban több mint nyolcvanhétezer korona gyűlt ösz- sze az alapítvány bankszámláján. A környező falvakból igen sok diák tanul a gimnáziumban, már emiatt is kérték a községek támogatását. Alsószeli, Vezekény, Vág- hosszúfalu, Vága, Vízkelet, Nádszeg, Királyfa, Pered, Zsigárd, Deáki önkormányzata háromezertől tízezer koronáig terjedő összeggel járult hozzá a gimnázium célkitűzéseinek eléréséhez. És várják a régi diákok, az iskolát segíteni szándékozó magánvállalkozók, intézmények támogatását is. Az alapítvány hathatósan előmozdíthatja, hogy a galántai magyar állami gimnázium a jövőben még sokrétűbb, a környezetükben az eddiginél átfogóbb szerepet tölthessen be. P. B.- Modellek kepzesevel. Általában Daria es Alex válogatja ki a lányokat, szigorú kritériumok alapján. A kiválasztott lányok nálunk két hónapos tanfolyamon vesznek részt, mely 1200 koronába kerül. Megtanulnak járni, viselkedni, ruhákat bemutatni, pózolni. Persze nem minden tanfolyamot végző lányból lesz modell. De néha elég egy-két hónap, s a jelentéktelen kislányból, akit az utcán észre sem vettél volna, igazi nő, magabiztos, sugárzó egyéniség lesz. Persze ehhez keményen kell dolgozniuk. Minden szombaton és vasárnap két-két órát gyakorolnak, a fényképészünk, Alex Brendan felvételeket készít róluk, e képekből állítjuk össze az albumaikat, melyek alapján a lányok bemutatkoznak a külföldi modellügynökségeknél. A legjobbak külföldre szerződnek, amíg ez nem sikerül, addig a mi ügynökségünknél dolgoznak. Az együttműködés formáit szerződés szabályozza. Sin ka Duéan civilben... _ p^jt tartalmaz egy Ilyen szerződés. ? Hogyan lesz forgalmistából fotómodell? Modellnek lenni az emberek többsége számára annyit jelent, mint kevés munkával sok pénzt keresni, hírnevet szerezni, állandó fényben, csillogásban, jólétben élni. Elég, ha valakinek szép vonásai, jó alakja, formás lába van - és persze szerencséje. Kutya szerencséje, hogy egy fotós vagy egy modellügynökség képviselője felfigyeljen rá. Aztán már megy minden,mint a karikacsapás... Szlovákiában is egyre több fiatal lány ábrándozik arról, hogy világhírű képeslapok címlapjain fog szerepelni, s egyre több lehetőséget is kapnak, hogy álmaikat valóra váltsák. Egymást érik a szépségkirálynő-választások, modellversenyek, sorra alakulnak a különböző ügynökségek. Pozsonyban például már nyolc modellügynökség működik, ezek egyike az International Model Agency Brendan and Co. Az ügynökség egyik felfedezettje a 23 éves, gímesi születésű Sinka Dusán. Egy éve modellkedik, egyelőre ugyan csak másodállásban, mivelhogy fő foglalkozása vasutas. A gímesi vasútállomáson forgalmista, szabadnapjain pedig az ügynökségnek dolgozik - egyrészt mint modell, másrészt mint menedzser.- Hogyan lett belőled modell?- Egészen véletlenül. Pont egy éve történt. Akkor még a pozsonyi főpályaudvaron dolgoztam és az egyik éjszakai szolgálatom előtt barátommal véletlenül betértünk a Bajkál nevű étterembe, ahol Mirka Babcanová, az 1991-es Miss Szlovákia éppen akkor rendezett modellválogatást. Én is jelentkeztem a hecc kedvéért és felfigyeltek rám. Mirkán és az ügynökségén keresztül kerültem kapcsolatba fotósokkal, reklámszakemberekkel. így ismerkedtem meg Dariával és Alex Brendannal, az IMA alapítóival és vezetőivel.- Mivel foglalkozik ez az ügynökség?- Az ügynökség többek között kötelezi magát, hogy a szerződés ideje alatt (ami három év, de kölcsönös megegyezéssel évente meghosszabbítható) törődik a modell karrierjével, garantálja a biztonságát és munkát szerez számára. Ennek fejében az ügynökséget illeti meg a modell honoráriumának 20 százaléka.- Hány modell dolgozik pillanatnyilag az IMA ügynökségnél?- A topmodellek között van nyolc lány és hat férfi, de összesen 40 fiatalt foglalkoztat az IMA. A legfiatalabb lány 13 éves, a legidősebb 17, a fiúk között én vagyok a rangidős a 23 évemmel.- Milyen esélyeik vannak ezen a pályán a fiataloknak?- A lehetőségek szinte korlátlanok. Szlovákia s a szlovák lányok iránt egyre nagyobb az érdeklődés külföldön. Ügynökségünknek jó kapcsolatai vannak néhány világhírű társasággal (mint a párizsi Ford Models, a milánói Ricardo Gay vagy a londoni Storn). Modelljeink közül néhányan már elindultak a pályán, mint például Jana Sisoláková, a tavalyi év csehszlovákiai szu- permodellje vagy Patrícia Kostálová, aki a Ford Modelsszel kötött nagyszerű szerződést.- Mennyire éri meg ez anyagilag ezeknek a lányoknak?- Ószintén? Nálunk egyelőre még nincs megfizetve a modellek munkája. Egy címlapért például a Móda divatlap 250 koronát fizet, egy divatbemutatóért, ami sokszor egésznapos munkát igényel, a modell nem kap többet 300 koronánál. Külföldön viszont lehet keresni. Ezért előnyös minél nagyobb és híresebb ügynökséghez kerülni.- Ennek a szakmának viszont van egy hátránya: csak addig lehet folytatni, amíg az illető szép, fiatal, amíg tud valami újat nyújtani...- Igen, de azért így is évekről van szó. S az évek azután sem vesznek kárba, ha a modell már nem szerepel aktívan. A tapasztalatok, az ismeretségek, a kapcsolatok megmaradnak, s azok tovább kamatoztathatók.- Látszatra mindez nagyon szép, de valóban olyan könnyű egy modell élete, ahogy ezt mi, kívülállók elképzeljük?- Az emberek valóban azt hiszik, hogy egy kis séta, egy kis mosoly az egész, s már dől is a pénz. Pedig ez nagyon kemény, idegőrlő munka. Sokat kell tanulni, míg az ember elsajátítja a modellszakma minden csínját-bínját, s még többet, hogy el is érjen valamit ezen a pályán. Kemény farkastörvények uralkodnak a piacon, s csak az érvényesül, aki alkalmazkodik a szabályokhoz, s keményen tud harcolni. ...és fotómodellként Méry Gábor felvétele (1) és archív (2)- Te most modell és menedzser is vagy egyszerre. Melyik munka tetszik jobban?- A modell munkája nekem nagyon tetszik, talán mert egyébként is van bennem jó adag exhibicionizmus. De az ügynökség menedzselése is van olyan izgalmas, mint a fotózás.- Meddig akarsz ezen a pályán maradni?- Ameddig csak lehetséges. Szeretnék kijutni külföldre mint modell, de legalább annyira szeretnék menedzserként is dolgozni akár itt Szlovákiában, akár külföldön. Talán egyszer, ha sok pénzem lesz, saját ügynökséget is alapítok. Szlovákiában még óriási kihasználatlan lehetőségek vannak - érdemes belevágni, azt hiszem.- S mi lesz a vasutas sapkával? Szögre kerül?- Előbb-utóbb, azt hiszem; talán már nem is olyan sokára. Minden attól függ, milyen ajánlatokat kapok a közeljövőben. S. Forgon Szilvia « „MIRE KELL MÁR NEKEM A PÉNZ? (A szerző felvétele) Szencen, a Tajovsky utca egyik tömbházának 4. emeletén, egyszerű-öregesen berendezett egyszobás lakásban él a 80 éves Poór Irén néni. Immár tizennyolcadik éve egyedül; hatvankét éves volt, amikor a férje húsz év betegeskedés után meghalt. Hat gyermekük közül mindössze három élte meg a felnőttkort: kettőt még pár hónapos csecsemőként elvittek a gyerekbetegségek, egy 11 éves kislányuk pedig a tóba fulladt: beszakadt alatta a vékony jég... Irén néninek tehát, ahogy mondani szokás, kijutott az élet keserűségéből. Mégsem roppant össze, s most nyolc évtized súlyával a vállán sem panaszkodik. Pedig, őszintén szólva, egy kissé ilyesmire számítottam, amikor elhatároztam, hogy felkeresem őt. Élete tragédiáiról akkor még természetesen mit sem tudtam, mindössze annyiról volt tudomásom, hogy Irén néni azok közé tartozik, akik nagyon-nagyon kevés pénzből kénytelenek élni. Ezerkilencszáz- nyolcvan korona nyugdíjat kap, plusz még 200 korona járulékot. Városon lakik, lakbért fizet - mire futja még? Vagy futja-e egyáltalán arra, amire még feltételenül szükséges? Nos, hogy ilyen szempontból példaértékűnek tekinthetők-e Irén néni szavai vagy sem, azt nehéz lenne eldönteni. Tény viszont, hogy - mint már említettem - nem panaszkodott. „Beosztom, mert be kell. És be ,.Beosztom, mert be lehet... “ lehet, mert mire kell már nekem a pénz? Az első ugye a lakbér, mert abban nekem soha egy fillér hátralékom nem volt. A koszt? Húst én már nem fogyasztok, mert nincs fogam, a szalámiféléket sem szerettem soha... Ma is egy kis vágottborsó- levest főztem, kiflibukta volt a második fogás kakaóval, jut még belőle holnapra is... Ezekből a mindenféle drága műitalokból pedig az életemben talán két kortyot, ha ittam! Tiszta csapvíz, esetleg egy kis sziruppal“ - 'nt a beépített konyhaasztalon álló tálca felé. „Úgy minden másnap vásárolok tejet, kenyeret, meg még a legszükségesebbet, ami kell. Mondom, ki lehet jönni... És van egy áldott jó menyem, itt laknak ők is Szencen; szinte minden nap benéz hozzám munka után vagy este. Elviszi az ágyneműt meg a nagyobb mosnivalót, és úgy hozza vissza, élesre vasalva, mint a kártyalapokat. Az apróbb holmikat én magam mosom, kézzel, mert gépem nincs. A menyem a lakás rendbentartásá- ban is rengeteget segít, évente kétszer, húsvét és karácsony előtt le- . j szedi és kimossa a függönyöket, megtisztítja az ablakokat Tulajdonképpen csak ekkor figyelek fel rá, hogy a konyhában, ahol beszélgetünk, példás rend és tisztaság uralkodik, de ahogy a nyitott ajtón át meggyőződhetek róla, a szerény bútorzatú szobácskábán is. „Csak tessék, nyugodtan nézzen körül“ - biztat az idős asszony. „Ilyen egyszerűen éldegélek... Ezt a pici tévét a lányom hozta, mert az enyém - ugyanilyen - már két hónapja javítóban van. Van még egy zsebrádióm - húzza elő az asztali naptár mögül -, csak ebben gyakran kell elemet cserélni. Valamikor rengeteget olvastam, ma már csak hetente egyszer, esetleg kétszer veszek újságot. Hát erre megy el az a pár korona, de van úgy, hogy még marad is. Sőt néha, mondjuk karácsonykor, az unokáknak is futja belőle valami apróságra. Főleg ugye a legkisebbeknek, mert a nagyok már felnőtt emberek. Meg persze félre van téve az is, ami akkor kell, ha majd meghalok... Mit mondhatnék még? Legfeljebb annyit, hogy nem a drágaság vagy a nélkülözés az, ami engem a legjobban kínoz, ami néha szinte fájni tud. Hanem az, amiben - a menyem, a gyerek, az unokák látogatásait leszámítva - a leggyakrabban van részem a nap huszonnégy órájában. Az, amikor csak ülök és nézem ott szemben a falat, hosszú perceken keresztül. A magány...“ Vas Gyula •> 1993. III. 7
