Vasárnap - családi magazin, 1993. január-június (26. évfolyam, 1-22. szám)
1993-03-07 / 9. szám
äBUJEsen D m ÖR EGEDŐ FALVAK - GONDOKKAL KÜZDŐ KISISKOLÁK „Bezzeg a mi időnkben“ még az első tanító néni (sajnos, igen-igen ritkán), bácsi volt a legfontosabb. Mi még játszani jártunk az óvodába, s csupán azért tanultunk meg iskolába lépés előtt olvasni, mert volt idősebb testvérünk. Aki úgy viselte nemzetiségét, mint jó és rossz tulajdonságait, természetesnek vette, hogy anyanyelvi iskolába íratja gyerekét. Úgy vélem, ritkán csalódtak, hiszen ott szinte családias a légkör, majdnem mindenki csaknem mindenkit ismer - különösen falun. A másként gondolkodók, akik talán féltek a többségi nemzettől, jobb jövőt reméltek gyermeküknek az idegen nyelvű, idegen közegű iskolában. Nemzeti indulatok hullámzása ide vagy oda, a választás adott. A szülő lelkiismerete szerint dönthet, mondjuk a „minden nemzet az anyanyelvén lett naggyá, idegenen soha“ szellemében. Dél-Szlovákia magyar tanítási nyelvű kisiskoláinak igazgatóit kérdeztük arról, hány első osztályos kezdi szeptemberben az új tanévet náluk, milyen körülmények között. 3 93. III. 7. Most még próbálgatja - szeptembertől már tanulja ... Képes Judit felvétele Magdene Rozália, Gesztete:- Harmincketten iratkoztak be, az idén is két osztályt nyitunk. Az A osztályban a Tolnay- módszerrel oktatunk, pedagógusaink átképzésen vettek részt, nincs szükség külső segítségre. A B osztály hagyományos, ide a tanulásban kevésbé tehetséges gyerekek járnak. Az elsősök létszáma nem változott lényegesen; azért vannak kevesebben, mint néhány évvel korábban, mert a szomszéd faluban, Gömör- détérben 1991-ben megnyitották az önálló alsó tagozatos iskolát. Bár intézményünk a kisiskolák közé tartozik, mindenünk megvan, ami a korszerű oktatáshoz szükséges; nyelvi laboratórium, videó, színes televízió. Mivel csökkentették az autóbuszjáratokat, a gyerekek egy része itt tölti a délutánt is, sportköröket indítottunk, új, füleki kolléganőnk drámapedagógiával foglalkozik. Pus Anna, Pográny: -Hat gyereket Írattak be hozzánk, ez megfelel a sokévi átlagnak. Az egész iskolában száznyolc tanulónk van. Az ezerkétszáz lelket számláló faluban nincs sok gyerek. Sok a vegyes házasság, s az abból született fiúkat, lányokat többnyire szlovák iskolába adják. Sajnos, mivel ilyen kevés a gyerek (ráadásul két faluból, a geszteiek is hozzánk járnak), csak a hagyományos módon taníthatunk - egy lepusztult, most is javítás alatt álló épületben. Szerencsére akadnak szponzoraink is, az idén számítógépeket kaptunk tőlük, szeptemberben nem kötelező tárgyként bevezetjük a számítástechnikát. FurikCsabáné, Kisgéres: Az idén több lesz az első osztályos, mint tavaly volt, de ez csak a populációtól függ, például három év múlva csak hatan jönnek iskolába. Valamivel jobb, emberibb körülményeket tudtunk teremteni a tavalyi tanévnyitóra. Új tantermet építettünk, villanykályhákat szereltettünk be, a szülők segítségével két hét alatt felszedtük a padlót, újat raktunk le, lefestettük a tetőt. Ennyi munka, befektetés után már nem mertem kérvényezni a sportpálya rendbehozatalát, pedig nagyon nagy szükség volna rá. Tulajdonképpen nem sok okom van panaszra, a falu anyagi támogatást nyújtott, a községi hivatal egy magnetofont ajándékozott, a Rákóczi Sövetségtől könyveket, folyó-- iratokat kaptunk. Hogy iskolánk az előírt tananyagon kívül többet is nyújtson, tánccsoportot alakítottunk. Mohnyánszky Miklós, Buzita:- Húsz elsős lesz a magyar iskolában, a szlovák tagozatra három gyereket adtak a szülők. Fogynak a fiatalok, öregszik a falu. A fiatalok elköltöztek, mert tíz-tizenöt évig nem kaptak építési engedélyt, telket. Ennek ellenére nem tartozunk a legrosszabb iskolák közé, sikeresen szerepelünk a sportversenyeken, a vers- és prózamondó verseny országos döntőjébe is bejut minden évben két-három tanulónk. Gondjaink csak az anyagiakkal vannak, kevesebb a segédeszközünk, mint a nagyobb iskoláknak, ennek ellenére növendékeink megállják helyüket a felvételiken, a mostani nyolcadikosok közül harminchét tanulóból huszonöt készül középiskolába, szakiskolába. Tóth Zoltán, Dacsókeszi:- Kétosztályos iskolánkban tizenhét kisdiák tanul, ebből tizenegy elsős. Jövőre hatan kezdik a betűvetést. Egyetlen osztálytermünk van, de meggyőződésem, hogy az összevont első - második osztályban, ilyen kis létszám mellett sokkal többet, alaposabban tudunk foglalkozni a gyerekekkel, mint ahol harmincan- harmincöten vannak. Minden gyereket ismerek, tudom, kitől mit várhatok. Egyetlen dologtól tartok: nem tudom, mi lesz, ha az iskolákat a községi hivatalok irányítják majd. Ilyen kis falunak nagyon kevés pénze van, nem győzné az iskola fenntartását. Bognár Jenő, Köbölkút:- Gyönge populációs év az idei, csak huszonkét gyereket írattak be. A szomszédos falvakból is három gyerek jön csupán. Pedig a felső tagozaton - a hatodik osztályt kivéve - mindegyik évfolyamban párhuzamos osztályaink vannak. Igaz, nem nagy létszámúak, de így köny- nyebb az oktatás. Diákjaink többnyire fölkerülnek a kiválasztott iskolába, de most, hogy néhány inasiskola megszűnik, gond a továbbtanulásuk. Most már örök problémának tűnik fel a pénzhiány. A költségvetés provizórikus, arra sem elég, hogy a számlákat kifizessük. -skutóbbi napok folyamán élénk visszhangot váltott ki a szlovákiai magyar közvéleményben az oktatási minisztériumnak az a megújult kezdeményezése, mely szerint a nemzetiségi alapiskolákban be kellene vezetni a kétnyelvű oktatási rendszert, az ún. alternatív iskolatípust. Az indoklás szerint a nemzetiségi tanulók így könnyebben és gyorsabban elsajátíthatják a szlovák nyelvet, s jobban érvényesülhetnek a szlovák tanítási nyelvű szakközépiskolákban és a hazai egyetemeken, valamint a társadalmi-gazdasági életben is az ország egész területén. Jól tudjuk azonban, milyen végső cél rejlik e megtévesztő és félrevezető, tudománytalan érvelés mögött. Arról nem is beszélve, hogy a fenti indoklásból erősen kiérződik az átélt tekintélyuralmi rendszer szelleme, amely közéletünk számos területén azzal próbálja magát fenntartani, hogy a korábbi „osztályszemlélet“ helyébe a „nemzetszemlélet“ mítoszát helyezi. A szóban forgó javaslattal elég részletesen foglalkoztak már különböző elemző cikkek, hozzászólások, nyilatkozatok, valamint a témával kapcsolatos rádióbeszélgetések. A Jan Amos Komensky örökérvényű didaktikai-pedagógiai elveire utaló hivatkozások a magyar szülők többsége előtt eléggé ismertek. Annál sajnálatosabb, hogy a napjainkban zajló változások során ezeket az elveket az oktatásügyi bürokrácia teljesen mellőzi, figyelmen kívül hagyja. A „regionális bezárkózásról“ Az oktatási miniszter érvei között az is szerepel, hogy a nemzetiségi fiatalok „ne legyenek bezárva saját régiójukba“. A reális helyzetből kiindulva azonban önkéntelenül felvetődik a kérdés: vajon melyik más régióban és miért szaporítsák a magyar szülők gyermekei a munkanélküliek, a kilátástalan helyzetbe kerülő szakképzett fiatalok számát? Lám, ebben az érvelésben is megnyilvánul a minisztériumi szemlélet elavult, a gyakorlati élettől messze elmaradó jellege. Ez egyébként mindig is jellemzője volt a közoktatási bürokráciának, miért is várnánk el tőle éppen most egy modern komák megfelelő átszellemülést? Miért nem látja a miniszter, hogy a munkaalkalmak problémáját a kialakulóban levő gazdasági és társadalmi viszonyok között elsősorban decentralizált módon, helyi és regionális keretek között, vagyis a szülőhely vonzási körzetében kell megoldani? Ez persze nem zárja ki azt, hogy az arra tehetséget érzők, vagy egy bizonyos pálya, szakterület iránt érdeklődők ne próbáljanak szerencsét más régiókban, vagy akár más országokban is. Az oktatási minisztériumnak inkább azzal kellene foglalkoznia, hogy miként alakítja át az egész szakoktatási rendszert, amely még a direktív tervgazdaság viszonyai között alakult ki, s máig is a tarthatatlanná vált termelési-gazdasági szerkezethez kötődik. Elsősorban azokon a fiatalokon kellene segíteni, akik a megváltozott körülmények miatt képtelenek elhelyezkedni korábban választott szakmájukban. Idejében mérsékelni kellene azokat a társadalmi feszültségeket, amelyek a szakmunkásképzőket és a szakközépiskolákat végző fiatalok elhelyezkedési problémáiból következnek. Mire irányulnak az oktatási reformok? Az iskolai oktatás világszerte igazodik a változó gazdasági és társadalmi viszonyokhoz. Ez permanens alkalmazkodás, amely időről időre oktatási reformokban nyilvánul meg. Ilyen értelemben egy-egy oktatási reform a követelményekhez viszonyítva késhet is, de progresszív, előretekintő is lehet. Országa válogatja. Az oktatási reformokat kiváltó ok napjainkban főleg abban rejlik, hogy miközben a lakosság aktív életkora meghosszabbodik, ugyanakkor a termelési berendezések, a gyártási eljárások és a használati tárgyak „életkora" rohamosan lerövidül. Ez azt jelenti, hogy a fiatalabb korban szerzett szakismeretek gyorsan elavulnak, újakra van szükség, ezért a cselekvő, tenniakaró emberek egész életük folyamán tanulnak, többször is szakmát, beosztást cserélnek. Ebből kiindulva a fiatalkorúak oktatási rendszerében a hangsúly az adaptabilitás, az alkalmazkodóképesség kifejlesztésére helyeződik át. Biológiai értelemben véve tehát nem az agy adott kapacitását kell megtölteni bizonyos tárgyi ismeretekkel, hanem az agy kapacitását kell növelni célszerű és hasznos gyakorlással, hogy minél rugalmasabban működjön és minél több új ismeret befogadására és alkalmazására legyen képes az emberi életkor bármely időszakában. A modem oktatási rendszerben tehát egymást kiegészítve elkülönül az agytekervé- nyek fejlesztésére irányuló gyermek- és serdülőkori oktatás az ismeretek kiegészítésére és cseréjére irányuló felnőttkori szakoktatástól. Azt hiszem, nem szükséges külön is hangsúlyozni, hogy az ún. alternatív iskolatípus rémképe mennyire ellentmond ennek a modern oktatási rendszernek. Az anyanyelvi oktatás szerepe és jelentősége ugyanis hatványozottan megnövekszik az adaptabilitás fejlesztésében, s a gondolkozásra késztető természettudományi tantárgyak idegen nyelven történő tanulása teljes destrukcióhoz vezethet a tanulók szellemi fejlődésében. Reméljük azonban, hogy a józan ész előbb-utóbb a hazai oktatásügy irányításában is felülkerekedik, s az intézkedések az egész lakosság valós érdekeit fogják szolgálni. Gyors intézkedésekre lenne szükség például a felnőttoktatás intézményesítése terén. A kényszerítő körülmények hatására létesülő átképzési szaktanfolyamok többsége ugyanis nyereségorientált vállalkozásként működik, vagyis az érdeklődők komoly összegű tandíjak fizetésére vannak kötelezve. A gimnáziumok rehabilitációjáról A fentiekből egy további következtetés is levonható nemzetiségi iskoláink számára. Ismeretes, hogy az utóbbi évtizedek folyamán a magyar tanítási nyelvű középfokú oktatásban különböző okok miatt a gimnáziumok kerültek előtérbe. Ezt a szakiskolákkal szembeni arányeltolódást korábban negatívan értékeltük, ami azonban a modern oktatási rendszer követelményei szempontjából lépéselőnyt nyújtó pozitív adottságnak tekinthető. A gimnáziumok, vagyis az értelmi képességet fejlesztő középfokú iskolák növekvő társadalmi szerepét már az elmúlt rendszer oktatási szakemberei is felismerték, ami a szakiskolák erőltetett fejlesztése után a hagyományos gimnáziumok megtűrt rehabilitálásához vezetett. A jelenlegi időszakban, a megváltozott feltételek között, s a külföldi tapasztalatokat is hasznosítva be kellene fejezni ezt a rehabilitációs folyamatot. Arra kellene törekedni, hogy ez a középfokú oktatási intézmény a nevében is megnyilvánuló alapvető rendeltetésén kívül közvetlenül hasznosítható ismereteket is nyújtson, például a világnyelvek gyakorlati célú, főleg közgazdasági témakörű oktatásában, a marketing területén, a számítógépek kezelésében, a gépkocsivezetésben, továbbá a regionális lehetőségekhez kapcsolódó szakoktatásban. Dél-Szlovákia feltételei között például jövője lehet egy élelmiszeripar-technológiai alapozó képzésnek. Természetesen főleg azt a rést kellene betölteni, amelyre a mezőgazdasági és egyéb középfokú szakoktatás egyelőre nem terjed ki a távlati szükségleteknek megfelelő mértékben. A gimnáziumi oktatás minőségi fejlesztésével egyúttal azt is lehetővé kell tenni, hogy az erre épülő felsőfokú oktatásnak alkotó jellege is legyen. „Elküldték a gyereket szlovák szóra“ Végül pedig ejtsünk néhány szót a szlovák nyelv elsajátításáról. A magyar szülőket joggal sértheti az a feltételezés, hogy nem törődnek gyermekeik jövőjével, nem ösztönzik őket eléggé a szlovák nyelv elsajátítására, ezért az iskolai szervek hatékonyabb közreműködésére vem szükség. A többségi nemzet képviselői részéről ez bizony eléggé inkorrekt, etikátlan hozzáállás. A magyar nemzeti kisebbség kezdettől fogva, vagyis az első Csehszlovák Köztársaság megalakulása óta reálisan viszonyult új helyzetéhez, s aki csak tehette, már a húszas években is szlovák családokhoz küldte a gyereket a nyári szünidőre „szlovák szóra“. Ez a kapcsolat gyakran kölcsönös is volt a szlovák és a magyar családok között, főleg Közép- Szlovákia déli járásaiban. A két etnikum kölcsönös viszonyát akkor még nem hatotta át az a nacionalizmus, melynek táptalaját főleg a második világháború kirobbanásának és kimenetelének a körülményeiben lehet keresni. Az utóbbi ötven év alatt azonban sok minden lezajlott, amire jó lenne, de nagyon nehéz fátylat borítani. Ám a szlovákiai magyarság most is tudatában van a szlovák nyelvismeret fontosságának. Nemcsak azért, mert Szlovákiában él, hanem azért is, mert a szlovák nyelv ismerete elősegíti számára a többi szláv nemzethez fűződő kapcsolatok felvételét és ápolását. Az sem mellékes dolog, hogy a szlovák nyelv valóban a legszebb szláv nyelvnek tekinthető, amit számos történelmi személyiségünk is elismert az irodalommal foglalkozók köréből. Igaz ugyan, hogy a mostanában hangoskodó újsütetű nemzetébresztők elég sokat ártanak a szlovák nyelv szépségének, de ez már a szlovákság belügye. A szlovák nyelv aktív elsajátításának számos iskolai és iskolán kívüli eszköze, módja létezik. Ezeket kellene célszerűbben kihasználni és kibővíteni. A jövőben lehetőség mutatkozhat a „szlovák szóra“ való küldés hagyományának felújítására is. A jó levegőjű (ahol még van ilyen), romantikus környezetű szlovák hegyvidéki tájékon például komolyan foglalkoznak a családi környezetben szervezett agroturizmus gondolatával. Ezek a vállalkozó szellemű családok bizonyára szívesen vennék majd a vendéglátóipari pályára készülő magyar fiatalok besegítését is a nyári szezonban. Valószínűleg a nagyváros zajától menekülő magyar turisták is igénybe veszik majd ezeket a családi szolgáltatásokat, s jól jöhet egy-két ügyes kezű fiatal, akik ráadásul tolmácsként is érvényesülhetnek. További lehetőségek rejlenek a szlovák és a magyar cserkészcsapatok közti együttműködésben is a nyári táborozások idején. Mód és lehetőség tehát van bőven, ezeket azonban spontán módon, helyi kezdeményezések útján kell kihasználni, minél kevesebb adminisztratív utasítással és beavatkozással. Makrai Miklós IDŐSZERŰ MEGJEGYZÉSEK AZ „ALTERNATÍV ISKOLÁK“ ÜGYÉHEZ
