Vasárnap - családi magazin, 1993. január-június (26. évfolyam, 1-22. szám)

1993-02-14 / 6. szám

äeujBSB/i, A Duna menti Karva egyik érdekessége: több mint négy évtized után újra van földbirtokosa. Bottkáék visszakapták a földjüket, a kastélynak nevezett családi házukat is, de olyan állapotban, hogy rossz ránézni. A birtoknak régen Mária major volt a neve, de most csak Bottka- pusztának hívják, ezzel az elnevezéssel kerül a térképre is. Amikor erről Párkányban tudomást szereztem, másnap kora reggel a Komárom felé induló buszra szálltam. A Karva mögötti Bottka-pusztáig kérek jegyet. A sofőr érti a szót, mert figyelmeztet is: Az országúttól csak néhány száz lépésnyire van a major. Aszfaltos út vezet oda. Az egykori Bottka- földön az elmúlt esztendőkben az állami gazdaság emeletes bérházakat épített dolgozóinak. A közelükben sárgállik ütötten-kopottan a „kas­tély“. Valóban elszomorító látvány. Akik benne laktak, az ablakokon dobálták ki a szemetet A pusztulásra ítélt épületbe most be sem költözhetnek. I. 14. A major gazdasági telepét kerítés övezi. A vaskapu nyitva. Kis épület­ben az irodahelység. Mögötte egy régi, hosszú istálló. Szomszédságá­ban a tágas „gépraktár“, s jobbra két új tehénistálló. Az udvaron takar­mány-, gabonaszállító kocsik, teher­autó. Itt ketten beszélgetnek. A nyurga, magas fiatalember mutat­ja a korosabb, testes férfinak, hogy hová menjen a traktorral. Ha utasí­tást ad ki, csak ó lehet a Bottka úr.- Csak az ifjabbik vagyok - mutat­kozik be. - Apu az istállóban van, megyek, szólok neki... Néhány perc múlva kezet fogha­tok Bottka Pállal. Nyílt, kék szemű, zömök ember, alacsonyabb a fiánál. Elmosolyodva adja tudtomra: - Az apám is Pál volt, a fiam is Pál... Az irodájába vezet. A falon függő, cseh­szlovák zászlóval ékesített Havel- képre pillantok.- Föderal ista vagyok! Engem sen­ki sem kényszerithet arra, hogy azt a képet eltávolítsam onnét! így mutatkozott be a „vadonatúj“ földbirtokos, ellenvetést nem tűrő hangon.- Még sok minden érhet bennün­ket a politikában, de bárhogyan is alakuljanak az erőviszonyok, azt, amit negyvennyolcban a Bottkákkal tettek, már nem ismételhetik meg! Érdekes tünet: negyvennyolcban az ötven hektáron felüli gazdákat likvi­dálták, köztük apámékat is, jelenleg viszont azt tapasztaljuk, hogy az ötven hektáron aluli gazdák már nem igen felelnek meg a kor­mányzatnak. Nemrég szivárgott ki, hogy csak az ötven hektáron felüli gazdaságokat kívánják támogatni, a kisebb gazdák állami segélyezését leblokkolták, mintha megijedtek vol­na attól, hogy megállíthatatlanul fel­lendül a magánszektor. Emiatt nem lenne szabad bosszankodnom, mert háromszázötven hektáron gazdálko- nom. Maholnap ötvenöt éves leszek. Sok hasznom nem lesz ebből, csak a gürcölés, mérgelödés marad szá­momra, hogy utánam maradjon va­lami, biztonságban legyen a demok­rácia. Ezzel mi tartozunk azoknak, akik utánunk jönnek... Csak erről beszél, ez foglalkoztat­ja. Hogy segíthessen, felelős tisztsé­get vállalt a Földtulajdonosok és Ag­rárvállalkozók Szlovákiai Társulásá­ban. Az országos vezetőség tagja­ként ő is ott volt Zólyomban a mező­gazdászok decemberi értekezletén, amelyen jómaga is felszólalt, éles hangon tiltakozott a tervezett diszkri­minálás miatt.- S még rosszabb lesz azoknak, akik most szánják rá magukat az újrakezdésre - mondja. - Ha nem kapnak támogatást, elijesztik az em­bert a magángazdálkodástól. A kis­gazdák vannak a legjobban ráutalva a legnagyobb segítségre. Az előző kormány két évig támogatta őket. A paraszt a porból kelt fel, udvara nincs, hogy bevezesse a tehenet, kölcsönt vett fel, megterhelte a há­zát. És most fél úton leblokkolják őket? Ha így marad, több tízezer családra tragédia vár. A zólyomi konferenciánkon megvitattuk ezt a kérdést, s kértük a kormányt, vál­toztasson ezen a helyzeten. A mi társulásunk nem akar politizálni, de ha tagjaink egy részét diszkriminál­ják, a kormány maga kényszerit bennünket a politizálásra. Egyes illetékesek arra hivatkoz­nak, hogy csak a nagy kiterjedésű gazdaságok életképesek, Ameriká­ban is csak nagy farmok vannak. Bottka Pál szerint ez nem igaz. Ok­tóberben egy 12-tagú küldöttséggel ő is az USA-ban járt. S mit tapasztal­tak ott? A farmerek átlagban hetven hektáron gazdálkodnak. Önkénte­sen ugyan szövetkeznek egymás­sal, közös feldolgozó üzemeket léte­sítenek, de a földet nem adják ösz- sze, maguk művelik meg!- Ilyen modern szövetkezeteket mi is alapítunk, közös malmunk, tej­üzemünk is lehet, de a támogatás megvonásával a kisgazdákat ne kényszerítsék újra a megbukott föld­műves-szövetkezetek újjáélesztésé­re. Ha nincs állami támogatás, én is belebuktam volna a vállalkozá­somba... Végre eljutottunk oda, hogy Bott­ka Pál saját magáról, a családjáról is beszélhessen. 1938-ban született. Két lánytéstvére van.- Itt éltünk - mutat a nagy családi házuk felé. - Azelőtt kisebb volt, évek során át meg-megtoldották újabb helyiségekkel. Apám a testvé­rével, a nagybácsimmal gazdálko­dott százötven hektáron. Tíz, tizen­egy éves voltam, amikor elindult a szocializmus. Kulákok voltunk, ki­kergettek innét bennünket. Előbb apámat zárták lakat alá, egyik bör­tönből a másikba vitték, bírósági ítélet nélkül. Komáromba költözköd­tünk ... Az apja gazda létére szerette a gépeket, gépészként alkalmazták a hajógyárban és más üzemekben. A felesége után nyolcvanhatban ő is meghalt. Keserű volt az életük, nem élték meg a föld visszaszerzésének korszakát.- Az elvtársak énrám is úgy tekin­tettek, mint kulákcsemetére- folytatja emlékezését Bottka Pál.- Amint felcseperedtem, csak a ha­jógyárba mehettem volna. Vonzott a mezőgazdaság, tanulni akartam. Nálunk nem lehetett. Kényszerből északra mentem, hogy az Oravsky Podzámok-i Mezőgazdasági Szak­AKI ÖTVENÖT ÉVESEN ÚJRAKEZDI A GAZDÁLKODÁST Bottka Pál: Arra törekszem, hogy visszaszerezhessük a paraszt­munka becsületét, visszaállíthas­suk a földművelés tekintélyét. középiskolában tanulhassak. Itt nem voltak kíváncsiak arra, hogy ki és mi vagyok... Az iskola után egy ideig a nyitrai mezőgazdasági kísérleti intézetben dolgozott, majd a virti és a dunamo- csi szövetkezetben agronómusként, zootechnikusként foglalkoztatták. Közben megnősült. Izsán telket vá­sároltak, s a hétvégeken családi há­zat építettek.- Nem voltam soha a „dicső párt“ tagja. Ezt megsínylette a lányom és a fiam. Főiskolára, egyetemre csak úgy mehettek volna, ha belépek a pártba. Tizenhárom évig főagronó- mus voltam Dunamocson, csak a munkát néztem. Nyolcvannyolc­ban betelt a pohár, otthagytam a szövetkezetét, s idejöttem Karvá­ra. Az állami gazdaság méhészként alkalmazott.- Ez megérzés volt? Közel akart lenni az egykori birtokukhoz?- Ez akkor még nem volt meg­érzés. Méhész is vagyok, ez nálunk családi hagyomány. A megérzés, hogy valami történni fog, 1989. no­vember tizenhetedikén fogant meg bennem. Amikor este hallottam a rá­dióban, hogy mi történt a főváros­ban, másnap hajnalban autóba ül­tem, s irány Prága! Negyven évig lestük ezt a napot! Úgy éreztem, nekem ott kell lenni, ahol a sorsunk fog eldőlni, s ez csak a nagyváros­ban történhet meg, nem a falun! Három hétig maradtam Prágában. Forradalmárokkal ismerkedtem meg, barátkoztam össze. Szervez­tük a tüntetéseket. Én hívtam fel a zsolnai és a kassai iskolásokat: vonuljanak ki az utcára! Sajátságos módon hasznos akartam lenni a de­mokrácia születésénél. Erre a há­rom hétre úgy fogok emlékezni, mint életem legszebb napjaira.- Megalakítottuk a földtulajdono­sok társulását. Én kijártam a tulajdo­nunk visszaszerzését, 1991. október elsejével vissza is kaptuk a földünket. Engem nem állíthattak félre, jól is­mertem a törvényeket, de száz és száz földtulajdonost becsaptak, ki- játszották őket. Ezért van szükség a mi társulásunkra, hogy érvényesít­sük jogainkat, hogy hosszú négy évtized után újra talpra állhasson a gazda... Bottka Pál elismeri, hogy nehéz az újrakezdés, de bizonyítaniuk kell, hogy a földszerető ember tud jól gaz­dálkodni a maga földjén. A házukat is visszakapták, de olyan állapotban, hogy legalább félmillióra lenne szük­ségük a rendbehozatalára. Most nincs rá pénzük, mindent elnyel a gazdaság. Az induláskor nyolcszázezres kölcsönt is felvett. Megjegyzem: „csak" százötven hektárjuk volt, s háromszázötvenen gazdálkodik? Az állami gazdaságtól még bérbe vett kétszáz hektárt. S ha már a földükön van három tehénis­tálló, azt is kibérelte. Az állami gaz­daság a földükön telepített hatvan hektáros gyümölcsöst is. A fákért is bért fizet. Csaknem egymillió az évi bérlet díja. Az is érdekel, hogy a föl­dön kívül még mit kaptak vissza?- Amikor innét kizavartak minket, volt több épületünk. Azokat lerom­bolták. Vagyonrészesedésként kap­tunk gépeket, két traktort, teherau­tót, és száz tehenet, melyek darabját tizenkétezer korona értékben vettem át. Nagy részük tőgybeteg volt, a vá­góhídra kerültek csaknem fél áron. Ezzel nagy kár ért engem. Hogy ne legyen üres az istálló, hetven darab vemhes üszőt vettem. Ha már itt a föld, van istálló is, komoly tehénte­nyészetet akarok kialakítani. Tíz év­re szól a távlati programom. Bővíteni fogom az állatállományt. Valahogy átvészeltük az első évet. Állami tá­mogatást kaptam a gépek és az állatok vásárlására, a vetőmagra, a vegyszerre. Ha ez nincs, bukás várt volna rám.- Hogy győzik a rengeteg munkát?- A huszonöt éves fiam is velem dolgozik, traktoros is. Pozsonyban végezte el az elektrotechnikai szak­iskolát. Most már gazdaember lesz belőle. Tizenkét embert átvettem az állami gazdaságtól. Van köztük trak­toros, fejő, éjjeli őr is. A traktorosok­nak most is van munkájuk, javítják a gépeket. A törvény szerint munka­szerződést kötöttem velük. Az első év próbaidő volt, órabérben alkal­maztam őket. De most, a második évben már rátérünk a minőségi díja­zásra, hogy tudatosítsák, nem az állami gazdaságnál dolgoznak.- S mennyit keresnek magánál? Bottka Pál belelapoz a mindentu­dó kis könyvecskéjébe.- Téli hónap, december - mutatja a kimutatást. - A fejők bruttó öt-hat ezret kerestek, a traktorosok négy- négyezernégyszázat. Amikor több lesz a munka, valamivel nagyobb lesz a fizettségük. Most már megnö­vekszik a könyvelésünk is, ezt a lá­nyom fogja intézni... A két új nagy tehénistálló még félig üres. S mi van a régi, kopott nagy istállóban?- Jelenleg csak három ló. Sportlo­vak. Egy rendes parasztgazdaság nem lehet meg ló nélkül. Benzint fognak nekem megtakarítani...- Izsáról utazik ide minden nap?- Az egy kicsit messze lenne. Most összevissza lakunk. Rám és a fiamra itt a gazdaságban van szük­ség. Egykori házunkat még nem használhatjuk, ezért egy másik kar- vai majorban béreltünk egy kis la­kást, hogy a közelben lehessünk.- Egy „földesúrnak“ nem így kel­lene laknia...- Nem földesúr akarok én lenni! - válaszolja komolyan a tréfás han­gú megjegyzésemre. - Elvből csiná­lom, hogy visszaszerezhessük a pa­rasztmunka becsületét, visszaállít­hassuk a földművelés tekintélyét, a magam példájával is bátoríthas­sam a gazdákat: a kommunista szö­vetkezetek nélkül is tudunk létezni! Csak a diszkriminálással ne kössék gúzsba a kezünket. Csak minél több gazda lépjen be a földtulajdonosok társulásába. Újra oda tért vissza, ahol elkezd­tük a beszélgetésünket, a demokrá­ciához, a földtulajdonosok védelmé­hez. Ez az éltető eleme, ebben látja élete értelmét. Ilyen ember Bottka Pál, aki újra a Bottka-puszta ura lett. Petrőci Bálint xxx Utóirat: Egy héttel a beszélgetésünk után döntött a kormány a mezőgazdasági termelés várható támogatásáról. Felhívtuk Bottka Pált: Javult a helyzet? „Egy kicsit hallgattak ránk, a társulásunkra - váloszolta. - Törölték a tervezett ötvenhektáros határt. Megkülönböztetés nélkül kívánják támogatni mindazokat a magángazdálkodó­kat, akik eredményesen tudnak gazdálkodni. . .“ Erről, a támogatás formájáról, s több más földművelőket érdeklő problémáról egyik legközelebbi számunkban beszélgetést közlünk Pasmik Milan mérnökkel, a Földtulajdonosok és Agrárvállalkozók Szlovákiai Társulásának elnökével. A bérbe vett új tehénistállók. A földtulajdonos komoly tehéntenyészetet akar létesíteni Sidó Szilveszter felvételei

Next

/
Oldalképek
Tartalom