Vasárnap - családi magazin, 1993. január-június (26. évfolyam, 1-22. szám)
1993-02-07 / 5. szám
A felső-magyarországi királyi posták működését a XVII. század folyamán több ízben megzavarták a belháborúk, felkelések. A Habsburgok alkotmányellenes uralkodása, az állandó beolvasztási kísérletek, a magyar hatóságok mellőzése kiváltotta a nemesi rend, a vármegyék ellenállását. Az idegen zsoldosok garázdálkodása, az ellenreformáció által kiélezett felekezeti elnyomás, párosulva a gazdasági okok miatti elégedetlenséggel megérlelték Bocskai István (1604), Bethlen Gábor győzedelmes hadjáratait (1620-as évek), majd az 1670-80-as években a bujdosó kurucok gerilla harcait. Bár e mozgalmak a postának is kárt okoztak, az azt követő békekötések elősegítették a postaszolgálat ügyét. Bocskai István félelmetes hajdúi a német származású postai vezetőket kémeknek, ellenségnek tekintették és egyszerűen elkergették. így járt többek között Hüber András«a«kassai postamester is, akinek az özvegye, Csató Zsófi 1644-ben tett végrendeletében szegénységét így mentegette: „...a házát elvették a többi németek házával együtt, s el kellett bujdosnia a városból kárvallásai miatt, bár házát visszakapta, de annyira elszegényedett, annyira való költsége sem maradt, amiből tisztességesen eltemette volna szegény ura testét. “ Bocskai hajdúitól nemcsak a Rudolf királyt szolgáló posták, hanem magának a fejedelemnek a postái sem voltak biztonságban. Az 1606. évi országgyűlés, melyet Bocskai fejedelem Kassán tartott, a katonaság számára alkotott hadi szabályzatban a postai szolgálat zavartalanságára vonatkozólag is tett rendelkezést. A Kihágások büntetése fejezet alatt írja: „Bárki futárokat, vagy veredáriusokat (postaállomás vezetőit), akik vagy őfelsége, vagy a királyság, vagy a haza közös ügyében küldtek, feltartóztat, vagy visszatart, kegyelem reménye nélkül halállal bűnhődik, mivelhogy a haza ügyében küldötteket mindenkinek inkább segíteni, mint akadályozni kell. “ Az 1606-ban megkötött bécsi béke után a posták újjászervezése nehezen indult meg. Erre utal Mátyás főherceg 1608. augusztus 24-én Kassán, a kamara útján tett intézkedése: „Leveleket, mikor küldeni akarnak őfelségének, Zendrőbe küldjék, onnét Filekre viszik. Filekről a többi végházba (várba), míg a postákat helyére rakatja őfelsége. “ KASSÁRÓL POZSONYBA - HAT NAP ALATT Végül 1610-ben helyreállt a postavonal. A Tisza-vidéki postákat Siroka, Bánfa, Somos, Eperjes, Kassa, Szína, Vil- mány, Tállya, Bodrogkeresztúr, Tokaj, Nyírbátor, Kálló, Vadna, Majtény és Szatmár helységekben az 1567-ben Lőcsén létrehozott és időközben Kassára áthelyezett Szepesi Kamara alá rendelték fizetés tekintetében. A megzavart postaügyeket 1610 után rendezték. A kárvallottak 50-50 tallért kaptak lóvásárlásra, Hüber András fia, Ambrus visz- szakapta apja postáját Kassán és még hozzá Szína, Vilmány és Tállya postáját is. Bethlen Gábor, a nagytekintélyű erdélyi fejedelem 1619-es hadjárata ismét érintette a posták működését. Ezúttal kevesebb kár érte a postákat, inkább az idegenek ijedtsége volt nagyobb. A fejedelem széles körű levelezést folytatott, úgy bel- mint külfölddel. Leveleit maga írta és gondot fordított a gyors továbbításra. Amikor Kassáról Pozsonyba hat nap alatt érkezett meg a levele, azt üzente a kassai generálisának, Rákóczi Györgynek: A kassai kamara tanácsosai riasszák meg a postásokat. Az erdélyi fejedelem tekintélye eredményezte, hogy a soproni országgyűlésen 1622. IV. 3-án Ferdinánd királlyal törvénybe iktattatta: a postát magyar irányítás alá helyezi, tisztségeit magyar nemesekkel, törvényes úton fogja betöltetni és az ügykezelés rendje a magyar lesz. E törvény végrehajtásaként kerültek magyar postamesterek, Sós Gábor Kassára, Cseresnyey Fülöp családja Tokajba, Kincses András Cseklészre, Oroszlány György Bajmócra, Bokus Dániel Lucsivnára, Fejérváry István Gal- góczra, Horváth Péter Eperjesre, Bog- danóczy János Tapolcsányba és még többen. Ezek legnagyobb része nemes és földbirtokos volt, s ez is mutatja, milyen változáson ment át a posta kezelése. Az eredetileg idegen intézmény nemcsak jogilag, de a valóságban is magyar nemzeti intézménnyé alakult át. KIRÁL Y1 ÉS FEJEDELMI POSTA Bethlen Gábor fejedelem az 1622-ben kötött nikolsburgi békében az északkeleti hét vármegyét (Abauj, Borsod, Zemplén, Szabolcs, Szatmár, Ugocsa és Bereg) uralma alá vonta azon feltétel mellett, hogy a vármegyék közigazgatásilag a királyság törvényei alatt maradtak, amibe a postahálózat működését is beleértették. így fordult elő, hogy a királyi és a fejedelmi posta egyidőben működött. A soproni országgyűlés 1622: 26 tcz. elrendelte az országos magyar posta- mesterség felállítását és ennek alapján kapta kinevezését Bornemissza István főpolgármester, az országgyűlés által kinevezett első postai vezető. A XVII. század utolsó évtizedeiben a zsoldosok garázdálkodása tovább tartott. A Habsburg elnyomás a szerencsétlenül végződő Wesselényi-féle mozgalom megtorlásaként tovább fokozódott. A keletkezett zűrzavar nem kedvezett a postahálózat működésének. A rend helyreállítására a Szepesi Kamara 1670-ben a megyékhez küldött magyar nyelvű megkeresésében felhívta a vármegyéket, hogy a futárokat lássák el útlevéllel, a postákat kíméljék, mert igen sok a panasz a postát igénybe vevőkre. A posták működését az 1670-1680- as években a végvárakból kielégítés nélkül elbocsátott katonák, bujdosó kurucok, vagy ahogy magukat nevezték: '„Isten dicsőségére és hazánk lelki-testi szabadságáén bujdosó és fegyvert viselő Magyarország“ gerillaharcosai akadályozták. Vezérük, Thököly Imre 1677 őszén a Lengyelországból kapott kétezer fős erősítéssel, a francia csapatokkal megindította a támadást az elnyomás ellen. A KÜLDEMÉNYEK FELBONTÁSA TILOS! Thököly felismerve a postahálózat fontosságát 1682. szeptember 12-én Kassán postapátenst adott ki, melyben szabályozta a posta működését, annak igénybevételét. Egyes pontjai: A postát igénybe venni csak utazási engedéllyel lehet, megtiltja a postalovak erőszakos elvitelét, magáncélra való használatát. A hatóságok, a katonaság köteles a postások segítségére lenni, őket oltalmazni. Mindenki köteles a postadíjat megfizetni. A szállított csomagok súlyát 50 fontban állapították meg. A postások a közterhektől mentesülnek. Megtiltja a posta működésének zavarását, küldemények felbontását, megsértését. Thököly Imre, a kuruc király, 1682. július 29-én Szilvásújfaluban rendtartást adott ki, melyben kimondta: „Az elfogott ellenséghez tartozó postát vezessék elébe, akárki fogta is el. Az elfogott leveleket felbontás nélkül kezéhez küldjék, el ne szaggassák“. A posták irányítását Dobay Gábor eperjesi postamesterre bízta évi 336 magyar forint fizetéssel. Thököly „kuruc“ királysága addig tartott, míg a török hatalma 1683-ban Bécs falai alatt meg nem tört. Postája beolvadt a régi királyi postaszervezetbe. Kamody Miklós Levél a 17. századból 1 A törölt farkú csodatehén Az édesapám 80 éves korában mesélte el e megtörtént esetet, akinek apja, az én nagyapám, a huszonnégy éves, hetyke bajszú kórházi ápoló még az Osztrák-Magyar Monarchiában marhakereskedőnek csapott fel. Akkoriban ezt a foglalkozást csak rátermett zsidó kereskedők űzték. Ipolyságon a leghíresebb és leggazdagabb mar- hakupec Berger Arnold volt. A Ferenc Jóska hajviseletű és bajszú, ötven év körüli tekintélyes úr sasszeméről volt híres. Ha csak egy szemölcsöt észlelt az állaton, máris tréflinek (tisztátalannak) minősítette. Ő csak kóser (tiszta, hibátlan) állatot vásárolt. Nagyapám egy szép tavaszi napon arról értesült, hogy a szomszédos Szemeréden az éjjel baleset történt. Péter János gazda csodatejelő tehenének a bika leszakította a farkát. Nagyapám azon nyomban bricskájába ült és hajtott a tett színhelyére. Péter gazda könnybe lábadt szemmel panaszolta, hogy mily kár érte. A csodatehéntől negyven liter kitűnő tejet fejtek naponta, de- hát ennek vége. Pedig a múlt héten itt bozsenkolt a tehénért Berger Arnold. Ötszáz ezüst tallért kínált érte, de nem volt szíve megválni tőle. Nagyapám most megvette kétszázötven tallérért. A tehenet az este leple alatt bricská- jához kötötte, és lassan hazabandukolt vele Ipolyságra. Az istállóban a jászolhoz kötötte. Kacarászva előhalászott egy vékony spárgát, a letört farkat gondosan felfabrikálta a fark- csontra, majd alaposan bekente ürülékkel. A jól végzett munka tudatában elegánsan felöltözött és vidáman indult a Centrál Kávéházba, ahol szokása szerint Berger Arnold römizett. Szerényen odaállt ki- bicelni Berger szemben ülő. partnere mögé. ’ Bergernek remek lapjárása volt. Nagyapám a hüvelykujját mellényzsebébe dugva kérkedve dicsekedett.- Arnold bácsi, jó napom volt. Képzelje, ötszáz ezüst tallérért sikerült megvásárolnom a járás csodatejelő tehenét. Bergert elkapta a pulykaméreg. Kártyáit dühösen az asztalra csapta. Nem törődve partnerei méltatlankodásával, felkiáltott:-Józsikám, hiszem, ha látom. A múlt héten Péter gazda még az Istennek sem akarta eladni. Nagyapám kacajra fakadt.-Arnold bácsi, egy jó ku- pecnek tudnia kell... Berger nyájasan karon ragadta nagyapámat, kérte őt, mutassa meg a csodatehenet. Ó boldogan vezette az istállójába. Berger lámpás mellett tapogatva vizitálta a tehén tő- gyét. Kunyerálni kezdett. Ötszázról fölvitte az árát hatszázra, majd tenyérbe csaptak. Berger rögtön ki is fizette az árát. Azon nyomban hazavezette. Felébresztette alvó szolgáját és ráparancsolt Benczé- re, hogy kösse a tehenet a jászolhoz a többi közé. Hajnalban meg első dolga legyen megetetni, alaposan lecsutakolni és megfejni. Bencze virradatkor csutakolni kezdte a tehenet. A farok egyszerre csak levált és a markában maradt. A megrémült Bencze kétségbeesetten rohant a farokkal gazdájához. Berger hálósipkájában tekintett ki, hogy mi ez a nagy riadalom. Bencze sírva jajve- székelt:- Édes gazdám, letörött a csodatejelő tehén farka... Berger köntöst kapott és lámpással rohant utána. Gyertyafénynél szemlélte a farkcsontot. A lelógó spárga árulkodott a csalafintaságról. Abban a pillanatban tisztában volt vele, hogy ezt a huszárcsínyt az újdonsült Vida kupec tette vele. Benczét rögtön megeskette örök titoktartásra, majd nagy üggyel-bajjal együtt visz- szafabrikálták a farkat. Rögvest küldte is őt a vágóhídra, ahol a részeg böllérek észre sem vették a galibát. Berger pedig Ipolyságon kidoboltatta, hogy „friss borjúhús kimérettetik“. El is adta mind egy szemig, még keresett is rajta. Az ipolysági polgárok meg törhették a fejüket, miért oly rágós a borjúhús. Berger még ezen az estén találkozott apámmal a kávéházban.-Józsi fiam, felavatlak hét- próbás goj marhakupecnak! Nagyapám kacagva, pislogva köszönte meg az elismerést. Közben Berger torkát kö- szörülgetve szivarra gyújtott.-Engem, a nagy tekintélyű kupecot nevetségessé tettél. Ha híre menne, vetélytársaim halálra röhögnék magukat. Józsikám, az Istenre kérlek, a világon senkinek el ne áruld, hogy így megtréfáltál. Berger nyolcvankilenc éves korában hunyt el, egész addig hű barátok voltak. Nagyapám csak tíz évre rá mesélte el fiának e megtörtént esetet. Én is csak ötvenéves koromban tudtam meg apámtól a „nagy titkot“. Ezúttal kérek bocsánatot a fentiektől, hogy kifecsegtem. Kutak Anna 14 1993. II. 7. ilasárnap
