Vasárnap - családi magazin, 1993. január-június (26. évfolyam, 1-22. szám)
1993-02-07 / 5. szám
Megilletné őt a korona: dzsesszben Magyarországon nincs Id jobb lenne nála, de ha Párizsban, Londonban vagy New Yorkban élne, gyanítom, ott sem füstös klubokban, netán éjszakai szórakozóhelyeken, hanem elsőrangú koncertpódiumokon, dzsesszhangversenyeken énekelne. Rácz Katinak azonban nemcsak koronája - lemeze, sőt kazettája sincsen. Lélekből áradó, jellegzetes tónusú, rendkívül színes hangját, remek technikáját, dinamikus előadásmódját és egyéniségének ragyogó varázsát . azok ismerik csupán, akik pesti szórakozóhelyeken, Paudits Béla egykor volt Orfeumában vagy a Randevúban, esetleg a Havanna bárban tapsoltak neki, vagy pár héttel ezelőtt Kepes András Ennyi! című televíziós műsorában látták. Azokon a helyeken, ahol ma lép fel, jómódú vendégek fél füllel hallgatják, odaát, a tengeren túlon éles szemű s zenei finomságokra fogékony menedzserek belőle csinálnának aranybányát. Pontosabban: a hangjából, amelyben lüktet a vér, s lángvörösben izzik a szenvedély. „Sokat gondolkoztam én már ezen: jó lenne-e nekem, ha máshol élnék és nagyon nagy sztár lennék... nem tudom. Lemez-, tévé- és rádiófelvételre biztosan rengeteg lehetőségem lenne, amúgy viszont... nekem tényleg mindegy, hol énekelek, csak énekelhessek, és jó zenekarral. Mint most a Randevúban.“- Ez sikernek számít? Ötven embernek énekelni egy belvárosi bárban... dzsesszénekesnó Magyarországon ennél többet el sem érbet?-Nincs is mindig sikerem a Randevúban, sőt többször nincs, mint ahányszor van. Bárba, mulatóba nem azért járnak az emberek, hogy zenét hallgassanak, hanem hogy táncoljanak, udvaroljanak, szórakozzanak. Nekem viszont csak ott van lehetőségem énekelni, az éjszakában. Ha hetente háromszor hívnának a televízióba vagy a rádióba, akkor oda mennék. De nem hívnak.- Miért nem hívják?-Nem tudom. Vagyis... állítólag túl erős egyéniség vagyok a televíziónak. Ezt egy tévéstől hallottam pár évvel ezelőtt. Hogy nem bír el a képerenyő, annyira sok vagyok.- A Kepes-műsorban nem volt sok?-Ott visszafogtam magam. Ott már nem is Rácz Kati voltam. Az én egyéniségem sokkal több annál.- És ütné a kamerát?- Lehet. Most viszont nem engedtem el magam. Ha gyakrabban hívnának, ebbe is beletanulnék... Magyarországon különben nem is jó, ha valaki erős egyéniség. A szürke kis átlagnak mostanában valahogy jobban örülnek. De nem fogok nyafogni, ma már engem is ismernek, és most talán beindult valami. Elkészült mondani: örökség. Jobbról ilyen, balról olyan.- Milyen?-Apai ágon cigány, anyai ágon zsidó vagyok. Tánczenész a papám, az ő családjában mindenki muzsikus, a mama pedig, mint minden zsidó úrilány, zongorázni tanult. a tévében az első önálló műsorom, kilenc dal harminc percben. Tavasz- szal fogják műsorra tűzni.- Akkor ugye pályán van, ez annak a jele?- Mindennap énekelek, foglalkoztatnak, azzal keresem a kenyerem, amit szeretek. Én a pálya fogalma alatt ezt értem.- Énekelni hány évig tanult?-Hat hónapig, ami nevetségesen kevés. Mások négy-öt-hat esztendőt csak azzal töltenek, hogy képzik a hangjukat, s akkor még el sem kezdték tanulni a dalokat. Én a szüleimtől örököltem a muzikalitásomat. Hattól tizennyolc éves koromig zongorázni tanultam, klasszikusokat játszottam és humán gimnáziumba jártam. Hogy hangom van, akkor derült ki, amikor telefonhoz hívták a tanáromat és egyedül maradtam a teremben. Folytattam a zongorázást és elkezdtem énekelni. Egyszer csak kivágódott az ajtó, megjelent egy magas, fekete, gyönyörű dáma és azt kérdezte: ki énekelt? Én, feleltem ijedten. És téged hogy hívnak, hány éves vagy? Ákos Stefi volt a hölgy, a negyvenes-ötvenes évek Magyarországának legnagyobb diző- ze. Tizenhat vagy?, nézett csodálkozva, akkor még mutálni fog a hangod. Egy év múlva keress majd meg, és ha akarod, én szívesen tanítalak. ne és érzelem legyen benne. Nagyon nagy énekesnek tartom például Freddie Mercuryt, az itthoniak közül Cserháti Zsuzsát. Magyarországon, szerintem, ő a legnagyobb könnyűzenei énekesnő. Abszolút tehetségesnek tartom Malek Andreát is. Tiszta, ragyogó a hangja, az egész Rácz Kati televíziós műsora elé Neked énekelned kell. Negyedikes gimnazistaként kezdtem el tanulni nála, de tizennyolctól huszonegy éves koromig zongoristaként működtem a vendéglátóiparban, s csak azután kezdtem el énekelni. A hangszeres tudás komoly alapokat és lelki finomságot ad az énekesnek. Az improvizáláshoz nemcsak érzék - zenei tudás is kell. Aki nincs tisztában az összhangzattannal, az bele se vágjon.- A dzsesszhez mi kell? Füstös, rekedtes bangszín, széles mellkas...-Adottság. Ezt nem lehet megtanulni. Tizenhat éves koromig eszembe se jutott, hogy én majd egyszer dzsesszt énekelek. Zongoráztam, mert a szüleim zongoraművészi pályára szántak. De hiába gyakoroltam, hiába skáláztam két-három órán át, nem igazán éreztem tehetségesnek magam. Néztem a nagyokat és láttam, hogyan fut a kezük a klaviatúrán ... én azt mind kiénekeltem, csak éppen utánozni nem tudtam őket. A hangommal sokkal ügyesebben dolgoztam, mint az ujjaimmal.- Megszólalt és rögtön tudta, hogy ebből csak dzsessz lebet?-Igen. Ez vagy ott van az ember vérében, vagy nincs. Hogy én hogyan frazírozok és milyen hangsúllyal énekelek, arra csak azt tudom- Gyerek- és bakfiskorára menynyire hatott ki mindez?- Az általános iskolában nehéz volt. Onnan sokszor mentem haza sírva, mert a gyerekek mindent tudtak és örökké csúfoltak. Ráadásul dundi voltam, nagyon dundi kislány, hosszú copfjaimat rángatták. A gimnáziumban más volt a helyzet. Ott mára tanulás is jól ment, mert nagyon szerettek. A szüleim is majomszeretettel csüngek rajtam. Aki testvér nélkül nő fel, annak viszont a szigorból is több jut. Nálunk apukám volt a család vigyázó szeme. Érettségi előtt álló gimnazista voltam, de este fél kilencre otthon kellett lennem. Huszonhat éves koromig egyetlenegy éjszakát sem hagyhattam ki, mindig a saját ágyamban aludtam. Igen, az nagyon fontos, hogy nő fel az ember. Az örömeit, a csalódásait nemcsak az arca - a hangja is kimutatja. Fiatalon, negyvenkilenc évesen halt meg az édesanyám... több mint egy hónapig dolgozni sem tudtam, úgy összeroppantam. De azt hiszem, soha az életben nem fogok már úgy énekelni, mint akkor, azon a napon, amikor a kihagyás után először volt kezemben a mikrofon. A fájdalom, amit a zenében ki tud fejezni az ember... ha már érett a lelke is, sokkal többet képes adni, mint a puszta hangjával.- Ákos Stefi végül is mire tanította meg?-Hogy hol és hogyan kell kitámasztani, kitartani a hangokat, hogyan kell levegővel megtelnie a derekamnak... ezek technikai kérdések. De Garai Attilának is sokat köszönhetek, akit én a legjobb hazai dzsessz-zongoristának tartok.- S ha azt mondom: Ella Fitzgerald. ..- Nekem ő volt a mindenem. Apu nagyon sokat járt külföldre, és mindenhonnan az ő lemezeit hozta. Ezt hallgasd meg, ez a királynő! És tényleg az. Ella Fitzgerald a klasszikus dzsessz királynője. Mai kedvenceim, Aretha Baker, Jennifer Holiday és All Jerau másfajta stílust képviselnek, ők más dzsesszt énekelnek. Nem rockdzsesszt és nem is free jazzt, mást. Az ő dalaikban harmónia van; csupa muzsika, csupa érzelem minden számuk, ezért imádom őket. De más műfajból is mondhatok neveket, mert én mindent szeretek, ami jó, legyen az egy egyszerű kis táncdal... nekem mindegy, csak zelénye, úgy, ahogy van: szikrázó napsugár.- A dzsesszen kívül ön mást ugye, nem is énekel.- Dehogyis nem. Látja, ez nagyon érdekes. Engem a szakma dzsessz- énekesként könyvelt el, közben könnyűzenét is boldogan énekelek. Persze, abban a pillanatban, hogy belekezdek, már dzsesszbe is hajlik a dal. Jaj, van is egy édes sztorim ezzel kapcsolatban. Még az általános iskolában történt, gyereklány voltam. A Zúg a Volgát kellett elénekelnem. Felkért a tanárnőm és látom, mindenki röhög körülöttem. Nem nevet, röhög! Végére érek a dalnak és azt mondja a tanárnő: ha még egyszer ugyanígy elénekled, három kitűnőt kapsz tőlem. Mint kiderült, már akkor dzsesszesen énekeltem.- Lemeze, kazettája miért nincs?-Egyszerű a magyarázatom: engem soha nem hívtak a lemezgyárba, nekem meg nincs annyi pénzem, hogy álljam a magánkiadás költségeit.- Volna persze egy másik lehetőség is: szponzorokat keresni.-Bizonygatni, hogy ha megvesznek, nem fogják megbánni... nem, erre nem vagyok képes.- Az átlagtehetségek ebben is ügyesebbek. Szorításukat, „nyomulásukat“ tapasztalja egyáltalán?-Köszönöm a kérdést. Hadd kezdjem kicsit messzebbről a választ. Én nagyon sokat dolgoztam fillérekért, százötven-kétszáz forintért esténként. Körülbelül öt éve mondhatom el magamról, hogy any- nyi a gázsim, amennyit a tudásom és a korom után talán megérdemlek. Tehát, ha elmegyek énekeim valahová, akkor azt mondom: elnézést, és ennyit és ennyit kérek. Tíz-tizenegy évvel ezelőtt öt-hat helyen is dolgoztam, most boldog vagyok, hogy két- három helyen énekelhetek. Mostanában ugyanis a középszerű énekesek a nyerők... jönnek még külföldről is, és mert az én gázsim ötödével is megelégszenek, őket veszik meg.- A hangjának talán jót is tesz, hogy kevesebbet koptatja.- A hangomnak igen, de a lelkemnek nem.- Ha nem haragszik, én mégsem esem kétségbe, hiszen akármilyen helyzetben van is, dzsesszben Magyarországon évek óta utolérhetetlen. A lemeznek pedig előbb-utóbb el kell készülnie. Szabó G. László cn m 1993. II. 7. Christophe Lambert és a Huszárvágás Christophe Lambert akár családi vállalkozást is nyithatna, hiszen immár másodszor szerepelt feleségével, Diane Lane-nel együtt. A film címe Knight Moves, fordítsuk Huszárvágásnak; Lambert egy sakkzsenit alakít benne (talán Kaszparovból és Kar- povból gyúrták össze). A francia színész - akinek nemrégiben láthattuk a Bizánci tűz és A hegylakó visszatér című filmjeit - angol nyelvterületen is olyan népszerű, hogy egyszerűen a keresztneve után biggyesztettek egy „r“ betűt, ily módon honosítva őt. Végül is, nem járnak messze a valóságtól, minthogy Lambert diplomatacsemeteként, New Yorkban látta meg a napvilágot 1957-ben, s az iskoláit részben Amerikában végző fiú anyanyelvi szinten beszél angolul. A sokak szerint a fiatal Marion Brandó-ra, mások szerint inkább Belmondóra emlékeztető színész egy angol filmben, a Greysíoke-ban Tarzanként vált ismertté, majd A hegylakó jelentette a világsikert. Láthattuk őt a Metróban és a I Love Youban is, karácsonyra ígérik legújabb filmjét, a Fortresst, s máris dolgozik a következőn, a Grey Gunmenen. Forgat ezalatt az „amerikai feleség“, Dia- • ne Lane is, s nem is akármit, Richard Attenborough új filmjében, a Charlie-ban Chaplin egyik szerelmét alakítja. Lane arcát régóta ismerhetjük, hiszen tizenkét éves korában már utolérte a világhír, amikor az Egy kis romantika című filmben Laurence Oliviert is kis híján lejátszotta a vászonról. Ezután Francis Ford Coppola vette védőszárnyai alá: szerepeltette a Kívülállók, majd a Rablóhal című filmekben. Az igazi áttörést, immár felnőttként egy újabb Coppola-film, a Gengszterek klubja jelentette, amelyben az ifjú hölgy már nem restell levetkőzni a kamera előtt. Majd jött a nagy találkozás, az első közös film (Pricelles Beauty), és a nagy szerelem Christophe Lambert-ral. Mi pedig csak reménykedhetünk, hogy a most is csak huszonhat esztendős szépség még nem mutatott meg mindent. (ún) A DZSESSZKIRÁLYNÓI _____________I „ C sak zene és érzelem legyen..." Oláh Csaba felvétele)
