Vasárnap - családi magazin, 1993. január-június (26. évfolyam, 1-22. szám)
1993-01-24 / 3. szám
ŐBUJ&SBflB * Ne m az egész testével, csak a két karjával és az ujjaival táncolt. Szokatlan koreográfiát tolmácsolt a Magyar Televízió Top- show című szórakoztató műsorában Michael Kropf. Lépések és fordulatok nélkül, egy helyben állva, a kezével és a gesztusaival mondta el, hogy egyszer minden véget ér, az álmok, a nyarak, az éjszakák ugyanúgy elszállnak, mint az ifjúság. Tiszta, plasztikus, érzelemdús mozdulataihoz a legbensőbb énjét adta. Mindent érzékeltetni tudott, amiről a zene szólt és mindent elhitetett, ami a dalszövegben volt. Kínzó vágyakat és erős reményeket jelenített meg a pillanat tört része alatt, meg nem történt csodákra utalt és elmúlásra, végső búcsúra, de ha akarjuk, még tűzhet ránk a fény, biztatott egyetlen szó nélkül. Michael Kropf osztrák táncos. Tizenöt éves volt, amikor a bécsi balettintézetből a budapestibe iratkozott, s két évvel később, miután végzett, Münchenben kezdte el pályafutását. 1985 őszén már Markó Iván együttesében, a Győri Balettben táncol, egyetlen évig. Bécs, Salzburg, Klagenfurt, München, majd a kanadai Calgary következik, aztán ismét Budapest, Szakály György szerepét kapja meg a Madách színházbeli Macskákban. Két hónapig készül a szerepre, de két órával az első előadás előtt le kell mondania róla. Megsérül a színpadon, siker helyett gyógykezelések sorozata vár rá. László Péter háromperces koreográfiájával, a Máté Péter- dalra komponált, drámai töltésű „kétkezessel“ lépett most újra előtérbe, s ha eddig még nem derült volna ki, mára bizonyossá vált: Bécs veszített, Budapest nyert vele. • Kevésnek találta, amit otthon tanult, azért lett tizenöt évesen pesti balettnövendék?- Bécsben csak az opera és az operett jó, a balett nem igazán, ezt már gyerekfejjel is tudtam. Tizenkét évesen Franciaországba kerültem, egy cannes-i táncstúdióba, de már azelőtt is gyakran megfordultam Pesten. Tízéves lehettem vagy tizenegy, nem ez a fontos. A találkozás. Seregi László koreográfus kint volt Bécsben, meglátott az Operában, és meghívott egy süteményre a büfébe. Ő segített aztán abban, hogy Pestre járhassak; előbb csak előadásokat nézni, később tanulni. Kezdetben egy-egy hétre jöttem csupán, majd két kemény évre. Magyarul ugyanis egyetlen szót sem tudtam, szakmailag pedig, a többiekhez képest, nagyon gyenge voltam. A pesti iskola valóban színvonalas, be is pótoltam a lemaradásomat. Tizenhét évesen elmentem próbát táncolni a müncheni Operába és felvettek. John Cranko Rómeó és Júliájában, Béjart Bolerójá- ban, s Peter Marcus Max és Móricában kaptam feladatot. A legjobban az utóbbit szerettem, talán mert abban volt a legnagyobb sikerem. A karakterszerep mindig izgalmas lehetőség, abban mást tudok nyújtani, mint a többiek. Forogni, ugrani meg lehet tanulni, az testi adottság kérdése, az alakítás viszont, hogy mit csinálok és hogyan, egyéni dolog. • München után Győr következett. Vágyott vissza Magyarországra?- Vágytam, de az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy Münchenben engem kirúgtak. Igazgatóváltás volt a színházban, s aki jött, az megnézés nélkül elküldött huszonhat embert. Azt mondta, neki kevesebb is elég... mehettem, amerre láttam. A legszimpatikusabbnak Markó Ivánékat találtam. • Kontrasztok, Memento, Jön a cirkusz! Gyorsan otthonra találhatott Győrben, hiszen több darabban szerepelt.- Én ma is becsülöm az ottani táncosokat, de Iván mellett nem éreztem jól magam. Naponta több mint tíz órát próbálni, szerintem, értelmetlen dolog, fizikailag pedig egyenesen kimerítő. Mire színpadra lép az ember, elfogy minden ereje. A Jön a cirkusz! próbáin már tudtam, hogy nem sokáig maradok. Egyetlenegy jelenettel bajlódtunk: másodpercek alatt kellett elhagynunk a színpadot. Én voltam az első, akinek ki kellett szaladnia, de mert a díszlet sem állt még pontosan a helyén, nekirohantam egy vaskocsinak és megsérült a sípcsontom. Iszonyúan fájt, az orvos azt mondta: csonthártyagyulladás, két hónap pihenő. Lépni sem tudtam, de csak egy hetet kértem Ivántól és azt is úgy, hügy ülök a próbán és figyelem a többieket, aztán beállók. Iván hallani sem akart erről, engem nem érdekel, mi történt, felelte, holnap a színpadon akarlak látni. Ez volt az első pillanat, amikor azt mondtam: nagyon sajnálom, ez nem az én emberem. Ha nem érdekli őt, hogy össze kell varrni a lábam és két hónapig rá sem állhatok, akkor... na de négy napot hagytam csak ki, nem is egy hetet. „Azt hittem, égés lesz... ‘ (Oláh Csaba felvétele) Michael Kropf útjai • Újabb rossz pontokat mivel szerzett?- Más nem volt, csak ez. Iván úgy nézett rám, mintha megsértettem volna. A lavina elindult, de azt mondtam: a nyári turnét még végigcsinálom. Szegedre mentünk a Szarvassá vált fiúkkal, majd Bayreuthba a Tannháuserral és utána szóltam csak neki, hogy szerződést bontok. Két percig nézett rám, aztán azt felelte, hogy jó. Azóta nem találkoztunk. • Mennyit tudott meg Markó Iván az akkori Michael Kropfról? Azok a darabok, amelyekben szerepet kapott, mekkora lehetőséget adtak tehetsége felmutatására?- Szerintem Iván sem tudta, milyen táncos vagyok, legfeljebb azt vehette észre, hogy a forgás az erősségem. Mást nem nagyon. Ha én rosszul érzem magam valahol, ott produkálni sem tudok, más kérdés, hogy Győrben erre nem is volt igazán lehetőségem. San Remóban és Calgary ban igen, Kanadában, Stravinsky Tavaszünnepében nagy tapsot kaptam. • Győrből egyenesen Kanadába ment?- Nem. Pest, Párizs és München volt még előtte. Pesten külföldi filmekben szerepeltem, koreografáltam és fotómodell voltam, Párizsban manöken, Münchenbe pedig ugyanaz az igazgató hívott vissza, aki kirúgott. • Bántotta ót a lelkiismerete?- Sokkal prózaibb oka volt rá. Műsorra tűzte a Max és Móricot, s mindenkitől azt hallotta: engem hívjon vissza a szabólegény szerepére. • Calgaryben eszébe sem jutott, hogy hosszabb időre maradjon?-Messze van az, és különben is... Pest sokkal kedvesebb a szívemnek. Kisebb-nagyobb megszakításokkal már a nyolcadik évemet töltöm itt, és a szüléimhez is közelebb vagyok. • Most, hogy egyetlen hiba nélkül és választékosán beszéli a magyar nyelvet, gondolom, még inkább otthon érzi magát Pesten.-Szeretem ezt a várost nagyon. Szeretem, mert engem is szeretnek itt. Csak az első hónapok voltak nehezek, amíg semmit sem értettem. Hiába akartam beszélni, nem ment. Az ipszilonnal volt a legtöbb bajom. Azt a szót, amelyben észrevettem, sem elolvasni, sem kiejteni nem voltam képes. Szörnyű dolog, amikor az ember nagyon akar valamit, és nem sikerül neki. • Mint a Madáchban, a Macskákban.- Ha próba közben ér a baleset, akkor azt mondom, értem., de nem! Előadás előtt két órával rosszul léptem a színpadon, egyszer csak reccs, elszakadt az Achilles-inam. És kész, elúszott a nagy lehetőség. Bécsben, iskolás koromban kétszer kellett műteni a térdemet, de egyik sérülés miatt sem voltam annyira oda, mint ettől. Még az is megfordult a fejemben, hogy végleg abbahagyom. Mivel vigasztalhattam volna magam? Azzal, hogy a nyolcvanévesek közt én voltam a legjobb 3 gyógytornán? Sem a tánc, sem a koreografálás, sem a tanítás nem érdekelt, akkor legalábbis azt hittem, de nem sokáig tartott az elkeseredésem. László Péter, a Madách Színház balettegyüttesének vezetője körülbelül tíz éve ismer. Klagenfurtban vitte színpadra a Trisztán és Izoldát; abban én is táncoltam. Még gipszben volt a lábam, de már jött, hogy szóljon, balettestre készül az együttese, és kapok egy számot tőle. Na jó, mondtam, sokszor segítettél már rajtam, de cikizni azért nem kell. Én komolyan gondolom, felelte, tényleg komolyan. Amikor elmesélte, mit szeretne, irtóra megijedtem. Akkor is féltem, amikor a bemutató volt. Az egész előadás arról szól, hogy ki tud jobban és többet forogni, erre jövök én, aki meg sem tud mozdulni. Azt hittem, égés lesz, még el sem kezdtem a számot, de már szerettem volna láthatatlanná válni. Nem is tudtam, mi történt a nézőtéren, akkora csönd volt. Az elismerés, hogy én kaptam a legnagyobb tapsot, engem lepett meg a legjobban. • A sírás a szám végén, amikor a dal már egyértelműen az elmúlásról szól, kinek az ötlete volt?-Az enyém. És nem kellett megszenvednem érte, jött magától. Elmutogatni sokan tudnák ezt a számot, de nem az a nagy feladat benne. Itt az a fontos, ami belülről jön a mozdulatokkal, hogy irányítani kell a lelke- met. És ellenőrzni, féken tartani az érzelmeimet, az a nehezebb. • Háromperces koreográfiával ritkán arat ekkora sikert a táncos, ehhez valóban kell valami plusz, talán éppen az egyéniség varázsa.- Amíg dolgoztam, folyt rólam a víz és hónapokon keresztül egyvalamit próbáltam, nem volt részem ennyi elismerésben. Ezt én magam sem értem. Nem adja magát játszi könnyedséggel ez a szám sem, hiszen annyira beleélem magam, hogy még utána is remegek, de azt kell hogy mondjam: csináltam én már ennél sokkal nehezebbet és megeröltetőbbet is. • Tehát folytatja, vagy inkább most kezdte el újra?- Orvosilag egészséges a lábam, csak éppen táncolni nem úgy tudok vele, ahogy szeretnék. A Macskákba már nem állok be, az biztos. Olyan felkérésre fogok majd igent mondani, amelyben százszázalékos teljesítményt nyújthatok. A kilencvenöt százalékos munka nem elégít ki. Most a Providencia Spartacus sportegyesületnél tanítok ritmikus sportgimnasztikát és amire nagyon büszke vagyok: országos bajnokságokat nyernek a növendékeim. Ha csak óraadó tanáruk lennék, az is örömmel töltene el, mert nagyon tehetségesek, de a táncon kívül más is van... a lelkűket, az egyéniségüket, az ízlésvilágukat formálhatom. Aztán a nemrég alakult Budapest Balettnél is számolnak velem, olyasmi, hogy visszamenjek Bécsbe, meg se fordul a fejemben. Én már Pesten vagyok otthon. Szabó G. László Geena Davis bájos vonásait elnézve nemigen gondolná az ember, milyen konok és kemény egyéniséget takar a babaarc. Az 1957-ben született színésznő hamar eldöntötte, mit akar. Miközben színjátszást tanult a Boston Universityn, fotó- modellként kereste meg a kenyerét, így dupla eséllyel indulhatott a siker felé. A szerencse hamar rámosolygott, egy sikeres próba- felvétel, s máris Dustin Hoffman női énjének öltözőtársát alakította az Aranyoskám című komédiában. Már ott feltűnt, hogy nyúlánk alakja egy-két fejjel a csak játéktudásban óriási Dustin fölé magasodik. A Fletch című filmben már a Chevy Chase játszotta újságíró főnökét alakítja, majd három film következik Nagyon baba! a „Léggyel“, azaz Jeff Gold- blummal: a Transsylvania 6-5000. majd David Cronenberg horrorremeke, A légy, s egy kis szünet után A földi lányok kaphatók. Nem csoda, ha közben Jeff úgy megbabonázta, hogy habozás nélkül egybekeltek. Ha egyszer úgyis mindig együtt vannak... Időközben egy váratlan, de jól megérdemelt kitüntetés, Az alkalmi turista című filmben alakított, érzékeny kutyaidomámö figurájáért megkapja a legjobb női epizódszínésznő Oscar-díját. Ezután nyomban újabb nagy szerep, az azóta Batmanjeiröl híres Tim Burton Kísértethistória című filmjében, Alec Baldwin párjaként egy vidám szellemet játszhatott. Futólag megemlítve az 1990-es Viszem a bankot című opust Bill Murray-veI, máris a jelenben vagyunk és a legnagyobb szerepnél: Thelma, a keményfejű leányzó Ridley Scott Thelma és Louise című filmjében. A Louise-t alakító Susan Sarandonnal együtt meg is kapták az Oscar- nominációt, de míg a film szerelmeseinek szavazatait kétfelé osztotta a kettős jelölés, azalatt a háttérben „a bárányok nevettek“, s Jodie Foster sétálhatott ki a díjátadásról zsebében az új Oscarral. Geena most bizonyíthatja, milyen konok teremtés: legújabb filmjében, Penny Marshall (Ébredések) édesbús komédiájában, a Micsoda csapatban baseball-üdvöskeként mutathatja meg, hogy ugyanolyan kemény fából faragták, mint az ütőjét. Amerikában a közönség már szavazott: a film óriási kasz- szasiker lett, s nem vitás, hogy Geena Davis a jövő évi Oscar- osztásnál is eséllyel pályázik. (Lg) 19931.24.
