Új Szó, 1993. október (46. évfolyam, 229-253. szám)

1993-10-12 / 238. szám, kedd

1993. OKTÓBER 12. HAZAI KÖRKÉP JOBB MA EGY ÉSSZERŰ EGYEZSÉG, MINT HOLNAP EGY PER (Folytatás az 1. oldalról) lan jelzés érkezik arról, hogy egyes, immár átalakult szövetkezetben a tagok zöme egész egyszerűen a partvonalon kívülre került, s csak szemlélheti a vezetés „játékát". Nincs beleszólása a számottevő dolgokba, jobbik esetben is csak szavazógépként statisztálhat a bizonytalan(?) kimenetelű játékban. - Sajnos, a transzformációs gyűlések folyamán az érintettek nem figyeltek a lényegre. Ebben közrejátszott az a mesterségesen kialakított közhangulat is, amely két táborra osztotta az érdekelteket. Az egyik oldalon áltak a földtulajdonosok, akik állítólag szét akarták verni a szövetkezeteket, a másikon a szövetkezeti tagság, akiknek a szövetkezet megtartása volt a létérdekük. A két tábor közötti pozícióharcban elsikkadtak a lényeges kérdések. Szerintem ugyanis egy alakuló gazdasági társulásban nem az a fontos, hogy ki ne legyen benne, hanem az, hogy a megalakuló gazdasági egységen belül milyenek lesznek -a belső erőviszonyok, milyen ellenőrzési mechanizmusok érvényesülnek, meddig terjedhet a vezetőség döntési jogköre a tagság megkérdezése nélkül stb. Mert elsősorban ez teszi működőképessé a szövetkezetet. Ahol ezt felismerték, ma már előbbre tartanak, s a kétségtelenül nehéz gazdasági helyzetben is tudnak létezni. Sőt ott, ahol sikerült különválasztani az elnöki tisztséget a végrehajtó, menedzseri funkciótól, ott áttekint-, hetőbbekké váltak a feladatkörök, egyértelműbb a felelősség is. • Mit tehet, mit tegyen az egyszerű szövetkezeti tag abban az esetben, ha látja, érzi, feje felett történnek a dolgok, hogy hol rejtve, hol nyíltan folyik a gazdaságok egyéni értelemben vett belső privatizálása, s nincs lehetősége beleszólnia a dolgok alakításába? — A politikai és gazdasági történések azt mutatják, hogy központi rendcsinálásra ezekben a kérdésekben már nem számíthat senki. A törvény és az alapszabály megtartását helyi szinten kell megoldani, mégpedig úgy, hogy az érintettek mernek élni a tulajdonviszonyukból és a tagsági viszonyukból eredő jogaikkal, s megkövetelik az előírásokhoz való igazodást. És ne féljenek akár a jogi utat is igénybe venni követeléseik teljesítésére. T. SZILVÁSSY LÁSZLÓ KÖZLEMÉNY Az Anyanyelvünk a közéletben címmel meghirdetett nyelvhelyességi tanfolyam első óráját ma délután 16 órakor tartják meg Pozsonyban a Csemadok Országos Választmányának titkárságán (Május 1. tér 10-12, 1. emelet). A tanfolyam védnöke a Csemadok anyanyelvi társasága. • Fájó szívvel értesítjük a rokonokat, barátokat, tanítványokat és mindazokat, akik ismerték és szerették, hogy életének 89. évében elhunyt KRISTA György. Temetése 1993. október 13-án, szerdán, 14 órakor lesz Pozsonyban a csalogányvölgyi temetőben. A gyászoló család V-3723 APROPÓ KI BESZÉL ITT...? Ha vasárnap este ismét a televízió képernyőjéhez ülnek, és nem én beszélek önöknek, az nem azért történik, mert nem gondolok önökre. Ha viszont azt akarják, hogy vasárnap esténként a képernyőről ismét én szóljak önökhöz, csak írjanak, kérjék a televíziótól a kormányfő vasárnap esti tízperces műsorának felújítását. Ilyen megható kijelentéssel zárult le immár másodszor a szlovákiai elektronikai sajtó történelmének, illetve a szlovákiai közvélemény manipulálásának egyik nagy fejezete. Kevesen emlékeznek már arra, hogy a vasárnap esti „kormányfői tízpercek" 1990-ben Milan Čič, akkori szlovák kormányfő számadásaival kezdődtek. Sőt, nagyon szigorúan tényszerű számadásaival. A kormányfői „tízpercek" még az első Mečiar-korszak elején is viszonylag tényszerűek maradtak, habár már megjelentek az első jelei mindannak, ami Mečiart jellemzi mindmáig. Miről is van szó? Még most, az állítólag utoljára megtartott vasárnap esti tévémeséjét is arra használta fel, hogy az ellenségeivel leszámoljon: Milan Markovičcsal azért, mert nem fizetett neki szerzői jogdíjat, habár kormányfői kijelentéseit a műsorában felhasználta; Ján Čarnogurskýval pedig azért, mert egykoron bemutatta azt az olvasógépel, amelyet alkalmazva Mečiar megközelíthette Kádár János pártállami korszakának nimbuszát (emlékezzünk csak vissza, hány szlovák polgártársunkat irritálta akkoriban, hogy Kádár „papír nélkül" beszél, s mindenki más papírral a kezében is csak hülyeségeket tud mondani). Vladimír Mečiar persze tudott, és tud „papír nélkül" nyilatkozni. Ez viszont paradox módon nem az erőssége, hanem a gyengesége. Kormányfőnk ugyanis nem a kérdésekre válaszol, hanem a kérdésekre reagál, és fejti ki - előítéleteit. Kérdezték őt az egyházakról, a sajtóról, a cseh-szlovák viszonyról, a munkaerőhelyzetről, az életszínvonalról - és neki mindenről a magyarok, esetleg a csehek, vagy a belső ellenzék jutott az eszébe. Legutóbb Mečiar az egykori amerikai elnökkel, Theodore Roosevelttel hasonlította össze önmagát. Ugyanakkor azzal dicsekedett, hogy külföldi partnerei nagyrabecsülik, hogy ő a lakosságnak „szemtől szembe" számot ad tevékenységéről. A „szemtől szembe"-féle, párbeszédre épülő műsort viszont (emlékezzünk csak vissza!) alig másfél évvel ezelőtt nem volt hajlandó vállalni, hiába kínálta fel neki az azóta már menesztett Ján Füle. Nem állítjuk, de gondolhatjuk miért. Kérdésekre kellett volna válaszolnia. A múlt héten elbocsátott Ľubomír Lintner is ezen bukott meg. Szeptember elején kérdezni merte a kormányfőt, aki ezért fél órán belül kivágta őt az irodájából. Valahol itt, ezekben a kidobásokban, a sajtóval szembeni megnyilvánulásokban kell keresni a vasárnap esti kormányfői tévémesék megszűnésének indokait. Külföldön is tudnak erről, mind gyakrabban emlegetik a szlovákiai sajtószabadság elnyomását. A kormányfő szerint (úgy tűnik), ennek leglátványosabb tüneteit fel kell számolni. Egyúttal viszont fel lehet szólítani a híveket arra, kérelmezzék — a tévémesék felújítását. A külföld előtt bizonyítani lehet: a kormány mindent megtett a sajtószabadságért - a lakosság mégis igényli a kormányfői esti mesét, mert az ugye, nekik szól, s nem azoknak a külföldi megfigyelőknek és hazai újságíróknak, akik általában már péntek este bizonyosak abban, hogy vasárnap este kivel, kikkel kapcsolatos ellenségképről mesél Vladimír Mečiar. FEKETE MARIAN TANULSÁGOS HUZAVONA DŰLŐRE JUTOTTAK A BOLDOGFAI SZILVÁSOK DŰLŐ ÜGYÉBEN A Boldogfai Községi Hivatal tanácstermében azon a szeptember végi szerdai délutánon nemegyszer hangzavarrá fokozódott a vita, magasba csaptak az indulatok, ki-ki a maga igazát védte. Földügyek voltak napirenden. A főasztalnál a Galántai Járási Földügyi Hivatal két tisztségviselője és a helyi mezőgazdasági szövetkezet agronómusa foglalt helyet, velük szemben pedig Boldogfa azon lakói ültek, akik nevesített földjüket, vagy annak egy részét követelik vissza a szövetkezettől a faluhoz közvetlenül csatlakozó dűlőn, a Szilvásokon. A boldogfaiak nagyfokú bizalmatlansággal, kétségekkel jöttek a találkozóra. Elszántan, józan érvekkel a tarsolyukban szerették volna dűlőre vinni az ügyet. Nem véletlenül, hiszen a Szilvások visszaadását az egykori tulajdonosok csoportja már közel két évvel ezelőtt kezdeményezte, de a szövetkezet nem akarom módon, rugalmatlanul viszonyult az ügyhöz. Hiába volt már korábban három megbeszélés a kérdésről, a szövetkezet részéről időhúzó elutasítás volt a válasz. Szabó Kálmántól, a jogos tulajdonosok egyikétől a Szilvások történetéről értesülök: — Jó két évtizeddel ezelőtt a dűlő még virágzó gyümölcsös, a falu színfoltja volt. 1975-ben. a boldogfai, nagygurabi és rétéi egységes földművesszövetkezet összevonása után a lakosság megkérdezése nélkül lélektelenül kiirtották a szépen termő cseresznye- és diófákat. A falut ez a pusztítás az apak, nagyapák kétkezi munkájának durva eltiprása miatt is különösen érzékenyen érintette. így az egykori földtulajdonhoz való ragaszkodáson tűi a nosztalgia, az érzelmek is szerepet kaptak a Szilvásokért folytatott harcban. A valaha háztájiként használatos dűlő egy részére azóta házsor épült, s minden esély megvan arra, hogy idővel további része is háztelkekként szolgáljon, átellenben is lakóházak sora nőjön ki. A dűlő attraktivitását fokozza, hogy a szenei Napfényes Tavak légvonalban mindössze félkilométernyi távolságban vannak, így távlatilag idegenforgalmi vállalkozásra is kiválóan alkalmas a terület. Bizonyára ezek az okok is hozzájárultak a szövetkezet joggal gyanússá vált habozásához a dűlő visszaadásával kapcsolatban. Az említett legutóbbi összejövetelen megtört a jég. A vártnál szelídebb hangú véleménycsere után a Szilvások ügyében megegyezés született: a szövetkezet földügyeket intéző agronómusa a földügyi hivatal jelenlevő képviselői előtt ígéretet tett, hogy október végéig a benyújtott és tulajdonlapokkal igazolt kérvények alapján kiméri egykori tulajdonosainak a dűlőt. Ha állja szavát a szövetkezet, megnyuEugenio megköszöni a fődíjat EUGENIO GYŐZÖTT FÉLIDŐBEN A BIB Eugenio nem más, mint egy igencsak tarka ruhába bújtatott bohóc, aki a legcsudálatosabban kitekerőzik és pózol, és egyáltalán, roppantul mulatságos. Eugeniót Lorenzo Mattotti olasz gyermekkönyv-illusztrátor találta megformázni, s a Párizsban megjelent képeskönyv rajzait most a 14. pozsonyi BIB-en fődíjjal tüntette ki a nemzetközi zsűri. A gyermekkönyv-illusztrációk kétévente megrendezett pozsonyi fesztiválja nagyjából a félidejéhez érkezett, de az érdeklődés változatlanul nagy iránta: naponta jóval meghaladják a főleg gyermeklátogatók az ezres létszámot. Jutottak még aranyalma díjak Belgiumba, Kínába, Ausztriába, Kanadába, a BIBplakettel kitüntetettek között pedig van szlovák, olasz, spanyol, francia és német illusztrátor. Az UN1CEF által tavaly legjobb gyermekkönyv-illusztrátornak kikiáltott litván-lengyel Statys Eidrigevičius filozofikus és a cseh Kvéta Pacovská játékos-színes fantáziavilágával nagyobb blokkban ismerkedhetnek meg a látogatók a pozsonyi Kultúra Házában, egészen október végéig. Mint a szervezőktől megtudtuk, idén Magyarország - számukra érthetetlen és tisztázatlan okból - távol maradt, noha néhány évvel ezelőtt Réber László fődíjas résztvevő volt. Prikler László felvételén az egyik aranyalma-díjas spanyol rajzoló és csodálója látható. (bit) godhatnak a boldogfaiak. Húsz év után a Szilvások újra a falué lehet. A pozitív végkifejlet ellenére jogos a kérdés: miért csak két év után, s ilyen kálváriajáráson keresztül jutottak földjeikhez a tulajdonosok? A szövetkezet vezetősége illetékes megválaszolni ezeket a kérdéseket. Az eszmecsere után Hervay Lászlótól, a Szilvásokért folytatott harc egyik kezdmeményezőjétől kérdezem, mit szól az ügy vártnál jobb alakulásához, s mit kezd majd a dűlőben kimért földjével. - Talán még most sem biztos, hogy minden az ígéretek szerint alakul. Régen fáradozunk a dűlő visszaszerzésén. Szépek voltak valaha a Szilvások, mégis megkérdezés nélkül elpusztították. A parcellákat könnyen elvették, visszaadásuk viszont évek óta húzódik. Én fákat szeretnék oda telepíteni, azt akarom, olyan legyen, mint annak idején gyermekkoromban volt. Szilvásokon ki-ki a maga elképzelését valósítja majd meg. A dűlőn lévő parcellák kihasználására sok-sok egyéni terv szövődött. S ez így van rendjén! A dűlővel kapcsolatos huzavona, persze, a falu számára is több tanulsággal jár. Rádöbbentette a lakosokat, hogy érdemes megmérkőzni a bürokrácia próbatételeivel, van értelme az igaz ügy szószólóiként kilincselni a hivatalokban, megéri makacsul követelni azt, ami a törvény szerint jár. A földügy szolgálatában Sándor Terézia és Szabó Jenő mindkettőjüket a kezdeményezés értelmi szerzőjének tartják - a maga nemében helyi földügyi szakértővé, az idevonatkozó törvények kiváló ismerőjévé lépett elő. A dűlő visszakövetelése során - az összejövetel is bizonyította — nem kevés egyéni érdek is összecsapott. Próbatételt jelentett az emberi kapcsolatok kultúrája, az egymás iránti bizalom és emberi tartás szempontjából. A legnagyobb érdeme pedig az volt, hogy egy sokakat érintő cél érdekében kovácsolta egybe a falu lakosságának nagy részét, ami a rohanást és elidegenedést szülő korunkban nagyon is megbecsülendő eredmény. MÁZSÁR LÁSZLÓ