Új Szó, 1993. október (46. évfolyam, 229-253. szám)

1993-10-12 / 238. szám, kedd

5 PUBLICISZTIKA ÚJ SZÓi 1993. OKTÓBER 12. A CEL: MEGFÉLEMLÍTÉS? CSALÁDI PÓTLÉK HELYETT MUNKANÉLKÜLI SEGÉLY A múlt hét csütörtökének reggelén a királyhelmeci Városi Egyetem hallgatói kissé leverten ültek a padokban. Csoda, hogy a 18-19 éves fiatalok a miniszterelnök-helyettes szerdai parlamenti felszólalása nyomán elbizonytalanodtak, s netán kételyek ébredtek bennük? — Hiszem, hogy a hallgatókat si­került megnyugtatnom, most a szülőkön a sor - mondta a vá­rosi hivatalban egybegyűlteknek Gilányi István igazgató. - Ma reggel az egyik szülő jelezte, munkáltatója tudtára adta, hogy a városi egyetemen tanuló gyer­meke után nem kap családi pót­lékot. - Megoldjuk ezt is - közölte nyugodtan Pásztor István pol­gármester, majd nagyon higgad­tan fejtette ki véleményét. - Önköltségen, hiszen közis­mert az oktatási tárca pénztelen­sége, létrehoztuk a City Univer­sityt azzal a szándékkal, hogy tehetséges gyerekeinknek meg­teremtsük az anyanyelvi to­vábbtanulás lehetőségét. Mivel a Bodrogközben 19-20 százalé­kos a munkanélküliség, sokan csak azért nem tanulhatnának, mert szüleik — országon belül vagy a határokon túl — nem bírnák állni az utazással, szállás­sal, étkeztetéssel járó költsége­ket. Soha senki előtt nem titkol­tuk, hogy városi egyetemet sze­retnénk alapítani. Számos szlo­vák szakember támogatását él­veztük - s élvezzük a mai napig -, akik vállalták, előadnak ná­lunk is. A pozsonyi és a buda­pesti egyetemek vezetői szintén megegyeztek az együttműködés feltételeiről, s a hároméves bak­kalaureus stúdium esetleges folytatásáról vagy hazai, vagy külföldi (magyarországi) fel­sőoktatási intézményben. Ez váltotta ki a hisztériát. Mert Szlovákiában égbekiáltó bűn, ha a magyar nemzetiségű szlová­kiai állampolgárt magyarországi egyetem segíti. Meggyőződé­sünk, ha német, amerikai, vagy akár kínai partnerünk volna, „jóakaróink" irigykednének ugyan, de nem támadnának. A kedvezőtlen fogadtatás elle­nére — ugye, milyen finoman fogalmazok? — nincs ok a pánik­ra. Természetesen nem szegtük meg az előírásokat, a törvénye­ket, bármit is hangoztat a kor­mány, a parlament. Felháborító és egyben elgondolkodtató, hogy sem a kormányhivatalból, sem máshonnan nem akadt egy tisztségviselő, aki Királyhelme­cen érdeklődött volna a városi egyetem alapítási okmányai iránt. Sőt, dr. Roman Kováč be­vallotta, hogy csak a sajtóból értesült a City Universityről. A polgármesternél felvetődött a hogyan tovább kérdése. A vá­rosatyák a 26 tanulni vágyó fia­tal sorsáról beszéltek, akik mun­kanélküliek lennének, de arról is szóltak, hogy a hatalom kezde­ményezésük lejáratásával a hall­gatókat és a szülőket akaija megfélemlíteni. Mert ha a szülő kételkedni kezd a továbbtanulás végeredményében, ha nem vál­lalja a taníttatással járó anyagi A tilalom emberekre nem vonatkozik, ma még. .. (Méry Gábor felvétele) DIÓHÉJ SZERESD A SZÖRNYET! A reklám etikájáról, erkölcséről értekezni valahogy úgy festene, mint a sánta embernek példálózni a hazug kutyával. Aligha érde­kelné. Miként a futóversenyen szerezhető erkölcsi győzelem fenn­sége is hidegen hagyná, legfeljebb megkérdezné, mennyit keres az atléta egy szponzorált versenyen, úgy ľ art pour ľ art, csak a kíváncsi­ság kedvéért. Vagy elküldene valahová. Igaz, ami igaz, a hét szűk esztendő álmos, egyhangú szürkesége után lassan teli az ember heringzacskója a reklámmal, amely hol csúsztat, hol nagyít, lódít, vagy legalábbis elhallgat. Érzelmekre utazik, érzékeinket támadja és manipulálja, hol agresszíven, hol elfogadható ízléssel. A biznisz szempontjából ugyan mindegy: orrbavág, vagy elandalít, csak adja el az arut. így kerül egy kalapba (olykor egy hirdetőoszlopra) a cigaret­tareklám a véradással, az egészséges joghurt a stresszel, az ízlés a bunkósággal. Tudomásom szerint tiltani is csak azt a válfaját szokták, amely emberi jogokat támad, vagy felettébb ízléstelen. De mi legyen a politikai reklámmal? Az olyannal például, amilyen a napokban lepte el Pozsony utcáit, s amelynek politikai töltete elkendőzhetetlen, ízléstelensége pedig már-már perverz. Pedig mutatós a kép, amely madártávlatból láttatja a bősi erőművet, mint műszaki csodát, a kísérőképek (kócsag a nádasban, énekesmadár egy gallyon) sem utolsók. Valami földön­túli harmónia sugárzik róluk, az istenien idealizált állapotról, hiszen erről szól a szöveg is: „A gabčíkovói vízi erőmű / A tiéd is / Védjed". Vagy: oltalmazd? Ehhez képest a „Váhostav neváha - stavia!" legalább direkt volt, a maga nyersességével jelezte, hogy a Váhostav nevű vállalat nem ismer lehetetlent. Dózerol, robbant, paníroz, betonfalak tonnáit emeli, épít és nem mérlegel. Az legalább nem hazudott, hisz láthattuk a sokszáz teherkocsinyi kő zúdulását a vén Duna medrébe. Betonfej nem gondolkodik - betonoz. Oké, bólintott az ember, ez egyenes beszéd. De hogy a vízivilágot, az ártéri erdőket tönkre tevő, a holtágakat kiszárító, a termőföldet kiszikkasztó binderi tengert védjük és oltalmazzuk, mert a miénk? A halaké? Azoké a kárókatonáké, amelyeket elűzött, talán örökre? A csalló­közi embereké, akik fejük felett tizenhét méteres tengerrel hajtják fejüket álomra esténként? Vagy nem nekik szól ez a Weiser Riesé-t meghaladó Binder-Riese reklám? Már csak az érdekelne, de az nagyon, ki pénzeli ezt az ízléstelen, hazug propaganda-perverziót? A Binder-lobby? Netán a kormány? S ki ellen kell megvédenünk Binderland-et? Egyáltalán, ki felel a politikai reklámokért, amikor üzlet, politika és ellenségkép egybe­fonódva jelenik meg a lepedőnyi reklámon? Némi kontinuitást azért felfedez az ember, ha nem amnéziás: Husák elvtársék gyermekruha-áremelése pont a gyermeknapra esett. Az akkori és a mai arrogancia közti párhuzam több mint tanul­ságos ... (kövesdi) LAKÓ - HÁZ - ÜGY S. V.: Válófélben vagyunk: Azt szeretném tudni, kié lesz a lakás a válás után. A férjem a munkál­tatójától kapta, és én eddig úgy tudtam, hogy a lakás a feleségé marad, ha a gyermekeket a bíró­ság neki ítéli. A férjem viszont azt állítja, hogy ezt a lakást én nem kaphatom meg, mivel ez katonai lakás. Igaz ez? A levelében közölt adatok alapján nem lehet egyértelműen megállapítani katonai lakásról van-e szó. Pontosabbat a lakás­kiutalási határozatból lehetne megtudni (amelyet viszont nem küldött meg nekünk - legalább fénymásolatban). Némi kapasz­kodót e tekintetben így is nyújt­hatunk: ha a lakáskiutalási hatá­rozatot valamilyen katonai szerv (parancsnokság) írta alá, és a férjét a lakáskiutalás idején a hadsereg foglalkoztatta, bizo­nyosra vehető, hogy katonai la­kásról van szó. A katonai laká­sok, a korábbi Lakásgazdálkodá­si Törvény értelmében szolgálati lakásnak minősültek. A lakás­bérlettel kapcsolatos egyes jogi viszonyok szabályozásáról szóló 189/1992. Tt. számú SZNT-tör­vény is szolgálati lakásoknak mi­nősíti az egykori katonai lakáso­kat, feltéve, hogy az ilyen kato­nai lakást a törvény hatálybalé­pésének napján hivatásos katona bérelte. A levelében sajnos erről a körülményről (azaz, férje fog­lalkozásáról) sem találtunk pon­tosabb adatokat. Csak feltételez­ni tudjuk, hogy a férje hivatásos katonaként bérlője az állítólag katonai lakásnak. A fent említett 189/1992. Tt. számú törvény egyúttal azt is megállapítja, hogy: a szolgálati lakás bérlője csak az lehet, aki olyan munkát végez, amelyhez a szolgálati lakás bérlete kötő­dik. A szolgálati lakás minősítést egy lakás akkor veszti el, ha a szolgálati lakás bérlője abba­hagyta annak a munkának vég­zését, amelyhez a szolgálati la­kás bérlete ködődik, és a bérbe­adó három hónapon belül nem mondta fel a lakásbérletet. Ha kétségek merülnek fel a tekintet­ben, hogy az adott lakást szolgá­lati lakásnak kell-e tekinteni, a lakás jellegéről a község illeté­kes dönteni (lásd az idézett tör­vény 1. §-ának negyedik, ötödik és hatodik bekezdéseit). A legcélszerűbb tehát az, ha a lakás minősítését illetően két­ségei lennének (pl. ha a férje a 189/1992. Tt. számú törvény hatálybalépésének napján, azaz 1992. május 13-án nem volt hi­terheket, nem lesz szükség ügyé­szi vizsgálatra, tiltásra - hallga­tók nélkül a városi egyetemnek nincs létjogosultsága. - Nem keseredünk el - folytatta a polgármester. — Jö­vőre a kárpátaljai, az erdélyi, illetve, a régió szlovák anya­nyelvű fiataljainak is biztosítani akarjuk a továbbtanulás lehető­ségét. Ugyanis mi nem üres szó­lamok hangoztatásával segítjük a térségben élők közeledését, hanem akár azzal, hogy a városi egyetem keretein belül lehetősé­get adunk egymás kultúrájának, nyelvének megismerésére, elsa­játítására. S mi lesz, ha a szülőktől való­ban megvonják a családi pótlé­kot? — vetődött fel a kérdés, s hirteien eszünkbe jutott a (kényszer)megoldás. A hivata­los szervek nem ismerik el a to­vábbtanulásnak ezt a lehetősé­gét? Ki kell mondani, hogy mun­kanélküliek. Szinte biztos, hogy a munkaügyi hivatalok az érett­ségizett fiataloknak képtelenek lesznek munkát biztosítani. Nyilvántartásba kell venni őket, s folyósítani kell nekik a munka­nélküli segélyt. . . - A reggeli postában már nyo­ma van dr. Kováč beszédének. Névtelen levelek érkeztek, ám trágár szövegük miatt közölhe­tetlenek. Érdekes, milyen gyors is tud lenni a posta ... A fővá­rosból a hivatalos iratok többna­pos késéssel érkeznek. Sebaj, nem lényeges. Az számít csupán, hogy gyermekeink - a színvona­las képzés befejeztével - itthon, szülőföldjükön érvényesüljenek. PÉTERFI SZONYA vatásos katona; vagy ha a férje mondjuk katonatisztként kapta a lakást, de nem katonai szer­vektől stb.), hogy a községi hiva­talt kérdezze meg. Tény ugyan­is, hogy amennyiben valóban katonai, azaz szolgálati lakásról van szó, válás után ön ezt a la­kást nem kaphatja meg. Ez még akkor sem történhetne meg, ha kiskorú gyermekeket adnának az ön gondozásába. Ilyen helyzetben a törvény egysze­rűen kizárja azt a lehetőséget, hogy ön lakásbérleti jogot sze­rezzen. Ami az ön, illetve a gyerme­kek jogait illeti, ezekről a Polgá­ri Törvénykönyv 713. §-a ren­delkezik. Az említett rendelke­zés értelmében mindaddig nem kötelesek a lakásból kiköltöz­ködni, amíg megfelelő pótlakást nem kapnak. (dr. P. D.) HOL TART AZ ELHURCOLTAK KÁRPÓTLÁSA? SANO-ÉRTEKEZLET NAGYMIHÁLYBAN A kisráskai Hudák Mária azért jött Nagymihályba, hogy meg­kérdezze, miért késik az édesap­ja elhurcolásáért már 1991-ben kért kártérítés. Mint mondta, fa­lujukból vagy ketten-hárman már kaptak néhány koronát, de neki egyelőre még nem is vála­szoltak a kérvényére. Ugyanezt szerette volna megtudni a szin­tén kisráskai Király Zita, a hegyi Sukala Klára is. A málenkij ro­bot-ot átélt lakárti Štefan Tarha­nický és még néhány további őszhajú sorstársa szintén előad­ták panaszaikat. Türelmetlenek. Egyikük azt nehezményezte, hogy ő kevesebb kártérítési ösz­szeget kapott, mint a vele egyszerre elhurcolt, majd szaba­dult falubelije. Egy további azt kifogásolta, hogy egyszer ilyen, egyszer meg olyan igazolást kér tőle a minisztérium... Egy néni azon siránkozott, hogy az ő félje éppen hazafelé tartott a katona­ságtól, amikor elhurcolták a munkatáborba, s neki most nem jár kártérítés, mert a papí­rok szerint a férje akkor állítólag még katona volt... A SANO ügyintézői minden­kit türelmesen meghallgattak, tanácsokkal láttak el. Végezetül Mária Knižková titkár lapunk­nak összefoglalta az elhurcoltak kárpótlásának helyzetét, me­netét. - Az augusztusi határidőig 11 197 kérvényt jegyeztünk be, illetve továbbítottunk feldolgoz­va az igazságügyi minisztérium­ba. Sajnos, mostanáig csak 2704­et vizsgált felül, és ezek közül 2011-et elutasított, s csak 693 esetben ismerte el a kérvényező jogosságát. Nekünk úgy tűnt, hogy a kérvények felülbírálása igen lassan történik, holott erre a munkára a minisztériumnak külön munkacsoportja van, ezért a minap felkerestük a mi­nisztériumi államtitkárt, s pa­naszt emeltünk nála ebben az ügyben. ígéretet kaptunk, hogy intézkedik, s a folytatás rugal­masabb, gyorsabb lesz. Remél­jük, hogy így lesz, hiszen az idő sürget, a még élő egykori elhur­coltak többsége türelmetlen, meg idős is, nekik a pénzen kívül az a puszta tény is egyfajta gyógyír lenne, ha megélnék az igazságtételt. Ladislav Virág, a SANO alel­nöke beszámolt a jelenlevőknek arról is, hogy a kérvények több­ségét azért utasítja el az igazság­ügyi minisztérium, mert ez a kártérítés csakis az elhurcolt polgári lakosságra vonatkozik, viszont az igénylők között sok az olyan személy, aki katona­ként került fogságba. - Az ügyintézők a kérvények adatait egyeztetik a központi katonai levéltárak adataival, s ha beiga­zolódik, hogy az illető egyén abban az időben még a hadsereg kötelékébe tartozott, a kérvényt elutasítják. A szombati tanácskozás részt­vevői úgy döntöttek, hogy no­vemberben SANO-konferenciát rendeznek Pozsonyban. Egyút­tal kérik a parlamenti képviselő­ket, valamint az igazságügyi mi­nisztériumot, hogy gyorsítsák meg az elhurcoltak jogos kártérí­tését, s mielőbb novellizálják a 719/1993-as törvényt. GAZDAG JÓZSEF vEsrn • Lapostetok szigetelését valialjuk. 120 korona/m 2. Tel : 0812/24 .58. V-3656

Next

/
Oldalképek
Tartalom