Új Szó, 1993. október (46. évfolyam, 229-253. szám)
1993-10-09 / 236. szám, szombat
NAPTÁR Szombat, 1993. október 9. Az év 283. napja Névnapjukon szeretettel köszöntjük Dénes - Dionýz nevű kedves olvasóinkat A NAP kel 05.49 - nyugszik 17.15 órakor A HOLD kel 23.19 - nyugszik 13.44 órakor A DUNA vízállása: Pozsony: 280, árad; Medve: 160, árad; Komárom: 150, apad; Párkány: 130, apad. • Postai világnap • 1618-ban született Carlo de DOTTOR1 olasz író, költő (t 1686) • 1893-ban született Mário Raúl Morais de ANDRADE brazil költő .(11945) • 1893-ban halt meg Dionýz ŠTÚR szlovák geológus (szül. 1827) • 1943-ban halt meg Pieter ZEEMAN Nobel-díjas holland fizikus (szül. 1865). MILYEK IDÖ VÁflHATD? Erősen felhős lesz az ég, nyugat felöl esőzések várhatók. Reggel az ország keleti részének alacsonyan fekvő területein kód képződhet. Estére délnyugaton felszakadozik a felhőzet. A hőmérséklet 16 és 20 fok között alakul. Enyhe északnyugati, keleten déli irányú szél. Előrejelzés vasárnapra és hétfőre: Holnap többnyire enyhén felhős lesz az ég, a reggeli és délelőtti órákban ködképződés. Hétfőn változó időjárásra, helyenként, főleg a hegyvidékeken esőre számithatunk. Az éjszakai hőmérséklet 6 és 10, a hegyvidéki völgyekben 1 és 5, nappali 16 és 20 fok között, az északi területeken 14 fok körül alakul. Használt katalizátoros autók Svájcból! Előnyös árak, nagy választék. Kiutazás + szolgáltatások csak 1990 koronáért. Telefon: 0819/639 29 Jöjjön velünk - meglátja, megéri! VK-13 84/1 Felhívás A Szlovák Rádió magyar adása azonnali belépéssel gyártásvezetőt keres. Feltétel: középiskolai végzettség, a szlovák- és magyar nyelv tökéletes tudása, szervezőkészség és gépírás. Jelentkezni október 12-éig írásban a következő címen lehet: Szlovák Rádió magyar adása Mýtna 1 812 90 Bratislava Érdeklődni telefonon: 945 205 Szerkesztőségünk üzenetrögzítője szombatonként egész nap, a hét többi napján (vasárnap is) este 19 órától másnap délelőtt 11 óráig a 210/44-26-os pozsonyi telefonszámon veszi hívásaikat. ORVOSMETEOROLÓGIA MI? HOL? MIKOR? MOZIK MŰSORA POZSONY • HVIEZDA: Gunmen (am.) 15.30, 18, 20.30 • MIER: Ragadozók éjszakái (fr.) 15, 17.30, 20 • SLOVAN: Két bajtárs (olasz) 11, 13, 15, 17, 19, 21 • TATRA: Bérgyilkos (am.) 14.30, 17, 19.30, 22 • Charlie centrum: Bérgyilkos (am.) 17, 19.30, 22; Szex és a Zen (hongkongi) 18, 20.15, 22.15; Solaris (szovjet) 20; A múlt nyár édes játékai (szlovák) 18.15, 20.15 • ISTROPOLIS: Made in America (am.) 15.30, 18, 20.30 KASSA • DRUŽBA: Bérgyilkos (am.) 16, 18.15, 20.30 •SLOVAN: Nagy durranás II. (am.) 15.45, 18, 20.15 • ÚSMEV: Ragadozók éjszakái (fr.) 16, 18.15, 20.30 • TATRA: Az 57-es utas (am.) 16, 18, 20 SZÍNHÁZAK MŰSORA • SZLOVÁK NEMZETI SZÍNHÁZ: Az emberek és az idő - Balett-est (19) • HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: Két úr szolgája (19) • KIS SZÍNPAD: Hátsó bejárat (19) • ÚJ SZÍNPAD: Cigánybáró (15) • ISTROPOLIS: Pop-music gála (19) • JÓKAI SZÍNHÁZ: Popfesztivál (Komárom - 19) • THÁLIA SZÍNHÁZ: nem játszik V RÁDIÓMŰSOR POZSONY (magyar adás az 1017 kllzen) 9.00 Szombat délelőtt. 12.00 Hírek. 12.10 Slágermúzeum. 13.00 Új-Hullámhossz. 14.00 Népdalok. 14.25 Iskolások műsora. 14.55 Helyesen szlovákul. 15.00 A rádió hangarchívumából. 15.50 Látóhatár. 16.00 Köszöntő. 17.00 Napi krónika. 17.30-18.00 Világosság. Egyházi magazin. TV-MŰSOR SZLOVÁK TELEVÍZIÓ SZTV 1 9.00 Időszerű események. 9.30 Scooby Doo (22.). 9.55 A Flinstone család (22.). 10.20 Gyermekek vetélkedője a Niké díjaiért. 11.00 Sesame Street. 12.00 Spotlight English (5-6). 12.30 Tévékaleidoszkóp. 12.50 Autósok-motorosok magazinja. 13.20 Nálunk, otthon. Családi magazin. 13.50 Teletext-hírek. 14.45 Hírek. 14.50 Árvái népdalok. Folklórműsor. 15.20 Kali-yug. Német történelmi kalandfilm, ll/l. A bosszú istennője. 16.50 Törtenetek a vadonból. Amerikai ismeretterjesztő sorozat. 17.20 Misszió. Zenés műsor. 18.00 Ház a prérin. Amerikai tévéfilmsorozat. 24/19. 18.50 A Mates nyerőszámainak sorsolása. 19.00 Esti mese. 19.10 Tv-bérlet a Beauty Szépségszalonba. 19.30 Időszerű események. 19.55 Sport-hírek. 20.05 Bill Cosby showműsora. 20.30 Kandi kamera. 21.05 Billy. Francia bűnügyi film. 22.35 Gólok-pontokmásodpercek. 22.50 Horror-trilógia. Amerikai horrorfilm. 23.55 Rózsaszín sorozat. 0.20 Erotikus videoklip. 0.25 Teletext-hírek. SZTV 2 15.40 Események, kommentárok. 16.05 MTV Rockblöck. 17.00 Slovart art. Film, A - magas légnyomás B - kiegyenlített légnyomás C - alacsony légnyomás D - uralkodó légköri áramlás színház, zene, irodalom. 18.15 Lumen 2000. Keresztény magazin. 18.45 Nemzetiségi magazin. Ruszinok és ukránok Kelet-Szlovákiában. 19.20 Esti mese. 19.30 Időszerű események. 19.55 Sport. 20.10 H. Becque: Hollók. A színmű tévéváltozata. 21.35 A Távol-Kelet ünnepei. Ausztrál dokumentumfilm. A Hadzsasztán színei. 22.25 MTV-slágerlista. 23.20 Események. 23.45 Teletext-hírek. MAGYAR TELEVÍZIÓ TV 1 7.00 Nap-kelte. 8.25-12.00 Kapcsolj be! 12.05 Szezám utca. 13.10 Kalandorok kíméljenek! Kánya Kata társkereső műsora. 13.30 Panoráma. 14.30 Újdonságok. Könnyűzenei magazin. 15.00 Leg... leg... leg... Rózsa György műsora. 15.35 Filmmúzeum. ,,Isteni sztárok". Monte Cristo fia. Amerikai film - 1940, ff. 17.15 Mesélő cégtáblák. 17.40 Hőmérő. Politikai show-műsor. 18.40 Szerencsekerék. 19.12 Esti mese. 19.30 Híradó. 20.05 Telesport. 20.30 A nagy borzongás. Amerikai film. 22.20 Nulladik típusú találkozások. Sci-fi magazin. 23.00 A fehér kínai. Francia film. 0.25 Híradó. TV 2 7.00 Napra-forgó. 8.00 Cigánymagazin. 8.25 Hrvatska kronika. 8.50 Unser Bildschirm. 9.15 Ecranul nostru. 9.40 Slovenskí Utrinki. 10.05 Naša obrazovka. 10.30 Hát annak születtem... Dokumentumfilm. 11.00 Vác FC-Samsung - Videoton Waltham. Bajnoki labdarúgó-mérkőzés. 13.00 Família Kft. 13.30 Országjáró sulibuli. 14.15 Azok a csodálatos állatok. 14.35 Stan és Pan. 14.45 Az egyetlen Föld. Japán ismeretterjesztő sorozat, 12/ 10. 15.35 Nagylátószög. 16.25 Gaia. Ökológiai filmújság. 16.55 Autós magazin. 17.25 Gyerekeknek. 17.56 Knight Rider. 18.55 Kék hírek. 19.15 Váratlan utazás. Kanadai filmsorozat, 13/6. 20.05 „Mindent a hazáért!" 3/2. 21.20 Osztrák-magyar operagála. Közvetítés a Magyar Állami Operaházból. A szünetben kb. 22.40 Esti egyenleg. DUNA TELEVÍZIÓ 16.00 Hírek. 16.10 Kánon. 16.40 Kobold kópék. 17.05 Tizenhat város tizenhat lánya. Magyar tévéfilm. 18.20 Mesesarok. 18.45 Dunahirado. 19.00 Polip, VI/2. 20.40 Dunasport. 20.55 Bartha Dénes Haydn-sorozata. 21.50 Hírek. OSZTRÁK TELEVÍZIÓ ORE 1 9.05 Cosby-show. 9.30 St. Benedikt lakói. 10.15 Euroturizmus. 10.30 Irene Forsyte. Amerikai melodrama. 12.20 A tenor. Vidám jelenet. 12.30 Halló Ausztria, halló Bécs! 13.10 Mi: aktívak. 15.30 Te meg én. 19.30 Híradó. 20.15 Népzenei kívánságműsor. 21.30 Arany lányok. 21.55 Johnny, a jóképű. Amerikai krimi. 23.30 Tipps és a szervezet. Amerikai krimi. 1.15 Egy Harry nevű nő. Német vígjáték. Ism. ORF 2 8.00 Panorámaképek. 13.45 Sakk a világbajnoknak. 15.00 Dvorák: VIII. szimfónia. 17.00 A kedves család. 17.45 Gazdit keresünk. 19.00 Ausztria ma. 19.30 Híradó. 20.15 Rossz lelkiismeret. Amerikai játékfilm. 22.40 A Monarchiától az első köztársaságig. Dokumentumsorozat (2.). 0.40 Ex libris. CSEH TELEVÍZIÓ CST 1 8.10 Walt Disney bemutatja... 9.00 Gyermekek vetélkedője. 10.20 Teleshopping. 10.25 Mezőgazdasági magazin. 11.00 Beverly Hills, 90210 (10.). 12.40 Filmszem. 13.00 Az ember és a számítógép (6). 14.40 Támad a cápa. Ausztrál dokumentumfilm. 15.25 Cseh népdalok. 16.05 A Simpsonok. 16.30 A győztes. Üj-zélandi film. 18.10 A múlt tanúi. 18.25 Billy. Családsorozat (4.). 19.10 Esti mese. 19.30 Események. 20.05 Szórakoztató műsor. 21.25 Coppola Drakulája. Dokumentumfilm. 22.00 Mi történt Alice nénivel? Amerikai filmdráma. 23.50 Éjszakai Playboy. 0.45 Vetélkedő. 1.25 Mozart-ciklus. 2.00 Teleshopping. SAT 1 8.20 Szuperboy. 9.25 Drops. 9.50 Szerencsekerék. 11.00 A fáradt Theodor. Német tévéjáték. 12.55 Egy férfi és egy nő. Francia film. 15.50 Krimivetélkedő. 18.00 Labdarúgás. 19.30 Szerencsekerék. 20.15 A kis világ. Színmű. 22.05 Kari Dall és vendégei. 23.00 Hölgyek klubja. Amerikai erotikus film. 0.30 Nagy muri a bőrnadrágban. Német erotikus film. RTL 9.20 Népszerű rajzfilmek. 12.15 Harry és Hendersonék. 12.45 Telt ház. 13.15 BelAir hercege. 13.45 Major Dad. 14.45 Knight Rider. 15.45 Az A-csapat. 16.45 Jump Street 21. 19.15 Beverly Hills, 90210. 20.15 Peter Steiner Pajtaszinháza. 22.00 A mentőakció. Amerikai akciófilm. 23.50 Koraérett cicababák. Német szexfilm. 1.20 M - a férfiak magazinja. 1.50 Rózsaszín sorozat. SUPER CHANNEL 9.00 Szuper bevásárlás. 11.00 Halló Ausztria, halló Bécs! 12.00 Klipek. 13.00 Jazzmagazin. 14.00 Sportmagazin. 17.00 Gillette World Sports Special. 17.30 Eco Record. 18.00 Videódivat. 19.00 Mozimaliné. 19.55 Piaf - a korai évek. Amerikai-francia film. 22.00 ITN-hirek. 22.30 Csupa fú!. 23.00 Kultúrklub. TV 5 12.40 Svájci híradó. 15.00 Bemard Rapp irodalmi magazinja. 16.35 Ifjúsági vetélkedő. 17.35 Montreali bohóságok. 19.00 Olimpiai magazin. 19.30 Belga híradó. 20.00 Tengeri magazin. 21.30 Támadás és számolás. 22.30 Edit Piaf-gálamúsor. 23.30 Francia híradó. 11 . . -^iw^iri^r r _ . ||| MOZIK MŰSORA POZSONY • HVIEZDA: Gunmen (am.) 15.30, 18, 20.30 • MIER: Ragadozók éjszakái (fr.) 15, 17.30, 20 • SLOVAN: Két bajtárs (olasz) 11, 13, 15, 17, 19, 21 • TATRA: Bérgyilkos (am.) 14.30, 17, 19.30, 22 • Charlie centrum: Bérgyilkos (am.) 17, 19.30, 22; Szex és a Zen (hongkongi) 18, 20.15, 22.15; Az áldozat (svéd-fr.) 20; A múlt nyár édes játékai (szlovák) 18.15, 20.15 • ISTROPOLIS: Made in America (am.) 15.30, 18, 20.30 KASSA • DRUŽBA: Bérgyilkos (am.) 16, 18.15, 20.30 • SLOVAN: Nagy durranás II. (am.) 15.45, 18, 20.15 • ÚSMEV: Ragadozók éjszakái (fr.) 16, 18.15, 20.30 • TATRA: Az 57-es utas (am.) 16, 18, 20. SZÍNHÁZAK MŰSORA • HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: Üvegre festve (19) • KIS SZÍNPAD: Ez az igazi! (19) • ÚJ SZÍNPAD: Hullákkal teli ház (19) • ASTORKA SZÍNHÁZ: Kázmér és Karolina (19.30) • ISTROPOLIS: Bambi - gyermekmusical (14.30) • JÓKAI SZÍNHÁZ: nem játszik • THÁLIA SZÍNHÁZ: nem játszik. RÁDIÓMŰSOR POZSONY (magyar adás az 1017 kHzen) 8.00 Hírek. 8.10 Kamarazene. 8.30 Világosság. 9.00 Kölyökvilág. 9.30 Mese. 9.45 Az EDDA együttes énekel. 10.00 Hírek. 10.05 Pedagógusnapló. 10.35 Aki tudja - írja meg! Komolyzenei vetélkedő. 11.15 Életfa. Nyugdíjasok magazinja. 12.00 Hírek. 12.10 Fiatalok stúdiója. 14.00 Nótacsokor. 14.15 Kapcsoljuk a BBC magyar nyelvű adását. 15.00 Fáklya. 15.40 Hazai tájakon. 16.00 Hírek. 16.05-18.00 Köszöntő. TV-MŰSOR SZLOVÁK TELEVÍZIÓ SZTV 1 8.45 Kuko és a gyerekek. 10.00 Az égből pottyant lány. Tévéfilmsorozat, 13/8. 10.35 A Športka nyerőszámainak sorsolása. 10.45 Ragan nagybácsi. Tévéfilm, 3/1. rész. 11.45 A világ képekben. Külpolitikai magazin. 12.15 Déli hangverseny. 12.45 Lépesek. Televíziós vitaműsor. 13.55 Hírek. 14.00 Filmmúzeum. Szurkolók lesállásban. Szlovák filmvígjáték. 15.20 Kaliyug. Német történelmi kalandfilm. 11/2. Lázadás Indiában. 16.50 Hazai slágerlista. 17.35 Örömhír. Egyházi műsor. 18.05 Scooby Doo (23.). 18.30 A Flinstone család (23.). 19.00 Esti mese. 19.30 Időszerű események. 19.55 Sport. 20.05 Videostop. Szórakoztató televíziós vetélkedő. 20.50 A nagykövet félje. Francia kalandfilmsorozat, 13/9. 21.45 Időszerű események. 22.00 Konfrontációk. Művészeti magazin. 22.15 Gólok-pontok-másodpercek. 22.30 A grófnő temetése. Német tévéfilm, feliratos. 23.50 Teletext-hírek. SZTV 2 15.10 Etológiai enciklopédia. 15.30 Kisfilmek gyerekeknek. 16.00 Valóban így van ez? Játékos vetélkedő gyerekeknek. 16.40 Otthon négy személynek. Tévéfilm gyerekeknek. 17.40 Gyűjtők magazinja. 18.25 Tango. Labdarúgó-magazin. 19.20 Esti mese. 19.30 Időszerű események. 19.55 Sport. 20.05 Imago. 20.50 2 + 1. Televíziós vitaműsor. 21.20 A reménység útján. Dokumentumfilm. 22.00 Koncert Bob Dylan tiszteletére. 2. rész. 23.35 Események. 24.00 Teletext-hírek. MAGYAR TELEVÍZIÓ TV 1 6.45 Falutévé magazin. 7.30 Hagyd aludni a mamát és a papát! 7.55 A Biblia üzenete. 8.05 Hol-mi? 8.30 Halló vasárnap! Szórakoztató magazin. 11.00 Három kívánság. 11.50 Csak ha ugatok. Pillantás az ember legjobb barátjára. 12.05 Tévémagiszter. 13.40 Nóta-tévé. 14.40 FTC - Steaua Bukarest. Jégkorong BEK-mérkőzés. 16.20 Örömhír. 16.45 Walt Disney bemutatja... 18.30 Szerencsekerék. 19.00 A Hét. 20.00 Híradó. 20.20 Telesport. 21.00 Verdi: Aida. Opera. 23.35 Ezredvégi beszélgetések. TV 2 7.40 Frici, a vállalkozó szellem (21.). 8.05 Juli-suli (15.). 8.35 PC abc. 9.05 Alfréd, a kacsa. 9.30 Elektor kalandor. 9.35 A hegy gyomrában, 8/6. 10.00 A szeszélyes természet, 10/6. 10.50 Repülés az életért. Madármegfigyelő világnap. 11.20 Vélemények II. 11.50 Ameddig a harang szól. 12.00 SOrSok. 12.40 Gazdakép. 13.15 Zenélő filmkockák. Zenevonat. Amerikai film - 1953, feliratos. 15.05 Pézsmatulok. Kanadai film. 15.35 Magyarország ma. 16.15 Mesemondók találkozója. 17.05 Kárpótlás és privatizáció. 17.35 Delta. 18.00 Körzeti tévéstúdiók műsora. 18.30 Kedves versem. 18.40 Gyerekeknek. 19.00 Família Kft. 19.35 Viszontlátásra. Angol filmsorozat, 3/1. 21.15 „Mindent a hazáért!" 3/3. 22.15 Fák talpig aranyban... Kompozíció Rónay György műveiből. 22.55 Geopolis. DUNA TELEVÍZIÓ 16.00 Hírek. 16.10 A napsugár gyermekei. Riport-dokumentumfilm. 16.35 A delfin-kapcsolat. Ausztrál ismeretterjesztő film. 17.25 Rose. Angol ifjúsági film, ll/l. 17.50 Magyar évszázadok. 18.30 Mesesarok. 18.45 Dunahíradó. 19.00 Anna Karenina. Angol film. 21.10, Budapest hangversenytermeiből. 21.35 Hírek. OSZTRÁK TELEVÍZIÓ ORF 1 9.05 Vigyázat, kultúra! 9.30 A Noé-hajó. Dokumentumfilm. 10.05 Ez volt az NDK, 7/2. 12.00 Heti körkép. 13.10 Khartoum. Brit kalandfilm. 15.10 Comedy Capers. 15.55 Te meg én. 18.05 X-Large-riport. 18.30 A csúcsok árnyékában. 19.30 Híradó. 20.15 Oroszlánbarlang (23.). 21.15 Look. 21.50 Népzenei fesztivál. 23.05 Tévéfilm. 0.30 Végakkord. ORF 2 8.00 Panorámaképek. 9.30 Varázslatos Jeannie. 10.00 Pan-optikum. 12.15 Klipek. 13.30 Képek Ausztriából. 15.30 Sportdélután. 18.00 Cosby-show. 19.00 Ausztria ma. 19.30 Híradó. 20.15 Saját felelősségére. Vígjáték. 22.00 Híradó. 22.15 Nővér, kérem! Amerikai vígjátéksorozat. 22.40 Irma, te édes. Amerikai vígjáték. 1.00 Johnny, a jóképú. Ism. CSEH TELEVÍZIÓ CST 1 10.00 Objektív. 10.35 A Športka nyerőszámai. 10.45 Egészségügyi magazin. 11.05 Jakub Cirkl fiai és lányai (13.). 12.15 Kalendárium. 12.25 Receptek nemcsak vasárnapra. 13.05 Stúdióbeszélgetés. 14.05 Aranypáfrány. Mesejáték. 15.45 Klipek. 16.25 Komédiás hercegnő. Cseh film. 18.00 Hírek. 18.10 Eletet az éveknek. 19.10 Esti mese. 20.45 Eliott Szalon. Brit filmsorozat 12/4. 21.45 A félelem bére. Francia film. 0.05 Hírek. 0.10 Stúdióbeszélgetés. 1.10 Teleshopping. SAT 1 8.30 Egy férfi és egy nő. Francia film. Ism. 10.25 Az Orion űrhajó fantasztikus kalandjai. Német sci-fi sorozat. 12.40 Keresztül a galaxison és aztán balra. 13.10 Black, a fekete villám. 15.25 Oklahoma olaja. 17.35 Baywatch. 18.30 Ranissimo. Focishow. 19.20 Híradó. 19.30 Szerencsekerék. 20.15 Országúti játékok. Ausztrál pszichothriller. 22.00 Talkshow a toronyban. 23.25 24 óra. 0.05 Pony express. Amerikai western. RTL 8.55 Hanna-Barbera-parti. 10.00 Wonder Woman. 11.00 Vissza a múltba. 12.00 A trópusi hőség. 16.50 Piedone Afrikában. NSZK-olasz vígjáték. 19.10 Csak a szerelem számít. 20.15 Dirty Dancing. Amerikai film. 22.10 A Der Spiegel tvmagazinja. 22.55 Prime Time. 23.15 Éden. Amerikai erotikus sorozat. 23.45 Késő esti Playboy. SUPER CHANNEL 9.00 Egyházi műsor. 12.00 Szuper bevásárlás. 13.00 Varázstévé. 14.00 Videógenerátor. 15.00 Sportmagazin. 18.00 Videódivat. 18.30 Csupa fül. 19.00 Kultúrklub. 20.00 Európai magazinok. 21.00 Üzleti fórum. 21.30 Financial Times. 22.00 ITN-hirek. 22.30 Politikai magazin. TV 5 14.50 Nem kell álmodozni. 16.10 Tiétek a nagyvilág! Varietéműsor. 19.00 30 millió barát. 19.30 Belga híradó. 20.00 Hétről hétre. 21.30 A zöld fiatalember. Tévéfilm. 22.356 Frufru. Magazin. (Műsorváltozás lehetséges!) 3 - főn Az egész ország területén az egészségre kedvezőtlen hatású időjárás várható. Gyakori lesz a fáradékonyság és csökken a koncentrálóképesség. Különösen rossz hatással lesz az időjárás a szív- és érrendszeri betegségekben szenvedőkre. Az idült mozgásszervi betegségekben szenvedők reumatikus fájdalmakra számíthatnak. Gyakoriak lesznek a migrénes és a gerincbántalmak okozta fejfájások. A légzőszervi betegségekben szenvedők asztmás rohamokra számíthatnak. Főszerkesztő: SZILVÁSSY JÓZSEF (telefon: 32 32 20) Főszerkesztő-helyettes: MIKLÓSI PÉTER (telefon: 210/4453) Szerkesztőség: 819 15 Bratislava, Pribinova 25, 8. emelet. Telefon: központ: 210/9, szerkesztőségi titkárság: 32 50 1 8 és 210/4426, 210/4615; vasárnapi kiadás: 210/4454; sportrovat 210/4434 és 36 46 39. Távíró: 92308. Telefax: 364529. A beküldött kéziratokat nem őrizzük meg és nem küldjük vissza. Kiadja a VOX NOVA Részvénytársaság; 819 02 Bratislava, Pribinova 25. Ügyvezető igazgató: SLEZÁKNÉ KOVÁCS EDIT (telefon: 210/4460). Adminisztráció: 210/4425 és 210/4439. Index: 48011 ÚJSZO A mai lapszám kiadásvezetője: MADI GÉZA Ügyelet: GAÁL LÁSZLÓ (belpolitika) MÁZSÁR LÁSZLÓ (gazdaság) KISS JÓZSEF (kultúra) P VONYIK ERZSÉBET (külpolitika) SZABÓ ZOLTÁN (sport) Grafikai elrendezés: TORONYI PÉTER, BÉRES ÉVA Fiókszerkesztőségeink telefonszáma: Rozsnyó: 0942/244 81; Kassa: 095/62286 39 (telefon és fax). Készül a Danubiaprint, á. v. 02-es üzemében, 819 46 Bratislava, Pribinova 21. Hirdetési iroda magánszemélyeknek és közületeknek: 819 15 Bratislava, Pribinova 25, 8. emelet, telefon: 210/4476, 210/4455; irodavezető: 32 51 29, telefax: 210/4431. A kassai hirdetőiroda címe: Kováčska 25, 040 01 Koäice; ügyfélfogadás hétfőn és szerdán 8-tól 16,30-ig. Előfizethető havonta, negyedévenként és egész évre; valamint a Vasárnap önállóan is. Terjeszti a Postai Hírlapszolgálat és a Mediaprint - KAPA. Előfizethető minden postán és kézbesítőnél. Külföldi megrendelések PNS igazgatósága, Pribinova 25, 813 81 Bratislava. Jelzés nélküli híranyag: TA SR sajtóiroda