Új Szó, 1993. október (46. évfolyam, 229-253. szám)

1993-10-07 / 234. szám, csütörtök

PUBLICISZTIKA «ÚJ SZÓM 1993. OKTÓBER 7. AZ IDÓ SPIRÁLJÁN RINGATÓZVA A KÉPZELT RIPORT A KOMÁROMI JÓKAI SZÍNHÁZBAN Akkor ott voltunk. Mélyen a közepében, a békák brekegését alulról hallgatva. Most itt vagyunk, a közepén a mélyének. A békákkal kapcsolatban annyi változás történt, hogy nem kötelező sem hallgatni, sem velük brekegni. "Hogy mégis vannak . olyanok, akiknek ez a szabadság ugyanolyan cselekvéskényszert juttat eszükbe, mint amilyen a kötelező lépéstartás, közös brekegés és más efféle kollektivista őrületek? A békák nehezen felejtenek. Persze, voltak saját dalaink is, a hatalom által nem szeretettek: Illés, Omega, Metró, majd LGT. Akkor már túl voltunk hatvannyolcon, túl az első idomulásokon, milliárdosok lettek a Beatles-fiúk és buzeráns Mick Jagger, a kábítószerezésbe belehalt Jimmy Hendrix, a Szabad Európáról hallgattuk Woodstock dalait, s megismertük Gombaszögön egy-egy koncerten az önjelölt nyakkendős kultúrtársak csököttségét. De már járt errefelé az LGT, s a fiúkkal énekeltük a Ringasd el magad-ot. Ringattuk volna álmatlan álmainkat, kialvatlanságunkat, buta Amerika-ellenességünket, miközben itt voltak az orosz gyarmatok szovjeteknek álcázott katonái. Ostobán egy álom beteljesülésének hittük, amikor 1973-ban a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című Déry Tifoor-kisregényből Pós Sándor ötlete alapján megszületet Presser Gábor és Adamis Anna nemzedéki vallomásnak számító zenéjével, illetve szövegével a „Popfesztivál". Valami felsejlett bennünk, hogy valakik - aligha az Öregúr, mégkevésbé a Pici vagy az Adamis - elvették a beat-et, a rock-ot. Most már láthattuk: Budapest legpolgáribb színházában pop-pá szelídült egy nemzedék. A dalok még ugyanazok voltak, a hajakban a virágok is, az erőszak és a háború gyűlölete is, és mindennél erősebb a szeretet és az önsajnáló szerelem vágyása. Kit is lehetett akkor szeretni, ha nem egymást a nagyvárosi klubokban, a kisvárosi diszkókban vagy az egérszagú falusi kultúrházak öltözőiben Húsz évvel később, 1993-ban nézem gyermekeinket a színpadon, s nézem aranynyakkendőtűs - öltönyös önmagunkat és aranyfesz-jletes-kisestélyis feleségünket a nézőtéren. A színpadon ugyanaz a hevülés, ugyanaz a láz. Bocsássatok meg nekünk, hogy csak enynyit hagytunk rátok! Az újbóli lázadás ' lehetőségét, amellyel azonban nem tudtok élni, mert nem tanítottunk meg rá benneteket. Amit el akartok mondani és énekelni, az eredetileg a miénk volt. Csakhogy mi akkor kihazudtunk belőle valamit. Isten tudja, hogy éppen őt! Ha mi is tudnánk, bizonyára nem ülnénk be a nézőtérre, hogy megnézzük, mennyire vagytok ti már túl egykori önmagunkon. Ebben a Képzelt riportban számomra már nem a reveláció, a tabudöntögetés, a kimondhatatlan kimondása a fontos. Abban gyönyörködöm, mennyire jó koreográfiát csinált Sebestyén Csaba, s egyszerűségével menynyire lenyűgöző Gombár Judit díszlete, s mennyire alázatos és visszafogott a Balla Igor vezette Pigmeus rockbanda. S mindezt - Ti - illúziókeltően el tudjátok táncolni, énekelni, mert fiatalok vagytok, mert ártatlanok vagytok. Csak a színház műszaki személyzete öreg, s ezért rontja el a színpadkép változását még az elején. Olyanok ők, mint mi a nézőtéren, ahol már nem a dalokat énekeljük veletek együtt, hanem egy-egy dal elhangzása után finom modorral megtapsoljuk produkciótokat. Barátotok - Frenkó Zsolt, a rendező — sem tudhatja, milyen a darabban kimondatlan — mégis minden kottafejében, minden szavában megtalálható - életérzése annak a nemzedéknek, amelyhez tartozunk. Pedig meg kellene tagadnotok bennünket, kikiabálni gyávaságunkat, elszalasztott lehetőségeinket. Kár, hogy nemcsak a nézőtéren, de a színpadon is mi vagyunk bennetek jelen. Igaz, ti sokkal tehetségesebbek vagytok. Csapat is? Néhány magamfajta negyvenessel megtűzdelve? Többnyire. Nem egészen. Ezért sem lehetett ez a komáromi Képzelt riport egy új nemzedéki vallomás. Viszont mégis színházi produkciónak kellene lennie. Táncban, zenében, látványban, színészi játékban profiszagú a dolog. A rendező meg valószínűleg belefeledkezett a közös örömbe, írták, mondták, nyilatkozták: szeret benneteket. Én írom: bárcsak a szakmáját szeretné annyira, akkor nem hagyná sorozatban magára a kidolgozatlan szituációkban pusztán dialógusokat felmondó színészeket. A monológok ezzel szemben hiteles típusok szavaiként hullottak elénk, kiemelni bárkit is, egyéni elfogultságaim bevallása lenne. Ez csapatmunka, amelynek erényeit és gyengéit a produkció magán viseli. Márpedig, aki ilyen kvalitású koreográfust, látványtervezőt, zenészeket választ társul maga mellé, tudnia kellene rendezőként felnőnie hozzájuk. És a színészekhez, akik ennek a színháznak a reménységei. Már ha így dolgoztatják őket..., s most újra hosszú minősíthetetlenül otromba káromkodások következnének. Helyette nyüszítek. Nemcsak nemzedékem befulladt, korccsá lett, álszentté koszlott, nagykepűvé változott álmait keresem káromkodva, hanem a benneteket talán felrázó feddő és dicsérő szavakat. Frenkó Zsolt legnagyobb érdeme, hogy kiválasztotta alkotótársait és kiválasztott benneteket. A színpadon viszont már nem látta meg, mennyire másképpen formálja szerepét az autodidakta Vörös Lajos vagy a képzett Dósa Zsuzsa. Az egyik reprodukálja, a másik teremti a figurát. Innen József kedélybetegsége és Eszter szenvedélyessége, holott mindketten lázadnak: a társadalom ellen. Ez a két főszerep, amelyet a rendezőnek nem lett volna szabad beleolvasztania a többi, típusként megjelenő szerep közé. A Józsefeknek és az Esztereknek van múltja — apáiké is - és jövője - gyerekeiké is - csupán a jelenük bizonytalan, mert az benne van a koncertben, a tömegben, a társakban, a zenében és a dalszövegekben. S mivel a jelenüket profi módon énekeltéték, táncoltátok, játszottátok el, megmaradtak típusoknak a tömegben. Kár értük. • Mint ahogy kár a nézőtéren ülő nemzedékért - anyáitokért, apáitokért -, de ez utóbbi már nem a rendezői munka függvénye, hanem a. történelemé: a hatvannyolcas orosz tankoké Prágában és az amerikai helikoptereké Vietnamban. DUSZA ISTVÁN „A fák is azt hiszik, hogy nem igaz most a tél" (Nagy Teodor felvétele) LAKÓ - HÁZ - ÜGY K. L.: A bíróság nemrég mondta ki a válásunkat. Arra szeretnék választ kapni, melyikünk jogosult a szövetkezeti lakásra, illetve a későbbiekben esetleg a lakás megvételére is? Bírósághoz kell fordulnunk ebben az ügyben is? A levelében felvetett kérdés megválaszolása alapvetően attól függ, hogy mikor, illetve melyikük jutott a szövetkezeti lakáshoz. A Polgári Törvénykönyv 705. §-ának második bekezdése szerint, „ha a szövetkezeti lakás bérletéről szóló szerződés megkötésére az elvált házastársaknak csupán valamelyike szerzett jogot még a házasság megkötése előtt, a közös lakásbérlet a válással megszűnik; a lakást a továbbiakban az a házastárs használhatja, aki még a házasságkötés előtt szerzett lakásbérleti jogot. A szövetkezeti lakás közös bérletének egyéb eseteiben a házastársak valamelyikének az említett jog megszüntetésére irányuló javaslata alapján a bíróság dönt, ha az elvált házastársak nem tudnak megegyezni; a bíróság dönt ilyen esetben arról is, hogy melyikük marad a továbbiakban a szövetkezet tagjaként a szövetkezeti lakás bérlője; ezzel egyidejűleg az elvált házastársak közös* lakásszövetkezeti tagsága is megszűnik." A Polgári Törvénykönyv a továbbiakban azt is megállapítja, hogy a bíróság köteles a döntéshozatal során figyelembe venni a kiskorú gyermekek érdekeit, valamint a bérbeadó (tehát a lakásszövetkezet) álláspontját is. Gyakorlatilag arról van szó, hogy főként azt kell vizsgálni, mikor és ki fizette be a szövetkezeti tagrészt, mikor hozott a lakásszövetkezet vezetősége határozatot a szövetkezeti lakás kiutalásáról, illetve mikor volt ez a szövetkezeti lakás kollaudálva, esetleg a korábbi bérlő által kiürítve. Ha mindez még a házasság megkötése előtt történt, a szövetkezeti lakás közös használatának, illetve az újabb terminológia szerint bérletének joga a válással megszűnt, s a lakás azé marad, akinek a nevére szólt a korábbi lakáskiutalási határozat. Egyéb esetekben megállapodhatnak abban, melyikük marad a lakásban, illetve bármelyikük a bírósághoz fordulhat s a közös bérleti jog megszüntetését indítványozhatja. Ami a szövetkezeti lakás „megvételét" illeti, a lakások és a nem lakáscélú helyiségek tulajdonáról szóló törvény 28. §-a szerint a „szövetkezeti lakás bérlőjének, ha a lakásszövetkezetnek tagja,a jelen törvény szerint van jogi igénye a lakás tulajdonának átruházására, ha a tulajdon átruházását nem kérvényezte külön előírás alapján". Amennyiben tehát korábban, a 42/1992. Tt. számú szövetkezeti transzformációs törvény alapján nem kérelmezték a szövetkezeti lakás tulajdonukba történő átruházását, a fent említett törvény 28. §-a alapján kérvényezhetik ezt, illetve kérvényezheti majd önök közül az, aki a lakásszövetkezet tagja, s egyben a szövetkezeti lakás bérlője marad vagy maradt. dr. P. D. A MOZDONYVEZETŐ INTELME A Mester megszólítással tisztelte a tanárt a régi magyar szóhasználat. S a munkájának alkotó szellemére utaló megnevezés természetszerűen magában foglalja a cselekvési szabadságot és önállóságot. Fonák helyzet! Hisz az iskolai oktatást előírások, tantervek szabályozzák. Persze, nem mindegy, hogy korlátok közé szorítva vagy tágítható kereteket biztosítva. Immár harmadik esztendeje a szlovákiai magyar állami iskolai tanárok is élhetnek azzal a lehetőséggel, hogy a tananyaggal bizonyos fokig saját belátásuk szerint bánjanak. Jó lenne tudni, hogy mit is jelent ez számukra? Az oktatási kezdeményezések, egyéni lelemények közkinccsé tétele ugyanis aligha nélkülözheti az igyekezet közüggyé válását. A kisebbségi közegben kiváltképp! Minthacsak - de nyilván akaratlanul - erre hívta volna fel a figyelmet egy nemrégi rádióbeszélgetés a Kossuth adó hullámhosszán a népszerű „Hitélet és Történelem" című sorozatban a Halotti Beszédről Merva Arnolddal, a szlovákiai Deáki községben élő nyugalmazott mozdonyvezetővel. Nyugdíjasként kedvtelésből szívta magába Merva Arnold a deáki műemléktemplom történetével és az első magyar összefüggő nyelvemlékkel kapcsolatos ismereteket. Tanárokat megszégyenítő szakirodalmi jártassággal ismertette a deáki bencéstemplom megépülésére és felszentelésére vonatkozó okleveles adatokat, s Pannonhalma e leányegyházában használt Pray kódexet, azt a latin nyelvű szertartáskönyvet, amelyben a hártyalapra írt, élő magyar fordítású temetési búcsúbeszédet és könyörgést megtalálták. A beszélgetésből igazi, magával ragadó varázs akkor kezdett áradni, amikor a nyugdíjas mozdonyvezető rátért a nyelvemlék kultúrtörténeti értékeinek taglalására és a költői beszédritmus megelevenítésére. Ajkán felzendült az ómagyar szöveg, és akkor a hallgató úgy érezhette, hogy az Árpád kori temetőpapot hallja, aki az élő gyülekezethez szólva a sír felett a közösségi együvétartozás erejének maradandó üzenetét tolmácsolja. S a huszonhat sorba foglalt keresztény temetéslegenda és a hatsoros könyörgő szózat egy kicsit úgy is hatott, az igéket és mondatokat továbblendítő „és" kötőszavakkal, mint a megállíthatatlan mozdony zakatolása. Nem ok nélkül, puszta illedelmességből kérdezett rá a riporter, hogy Merva Arnold nem folytat-e kutatási eredményeket felmutató búvárkodást is, amit a kérdezett kissé zavarral küszködve, de jóleső érzéssel hárított el. Lehet, hogy nem tudott Szenei Szabó János nyugdíjas banktisztviselőnek a felfedezéséről, aki a középkori szerzetesi évszámbújtatás alapján a Halotti Beszéd keletkezési idejét az eddigi feltevésekkel szemben, az 1192-95-ös évek helyett jóval korábbra, 1153-ra teszi. írástörténeti szövegelemzése a Nyelvtudományi Társaság ülésén hangzott el 1987-ben. A beszélgetés végén Merva Arnold elárulta, hogy érdeklődése nemcsak puszta kedvtelésből fakad. A közösségi megtartást szolgálva igyekszik továbbadni ismereteit a mátyusföldi fiataloknak. Úgy érzi, a szlovákiai magyar iskolák tanmenete nem bánik mostohán az első magyar nyelvemlékkel. Mégis nem mindegy, hogy milyen érzelmi és tudástöbblettel veszik ezt birtokba a tanulók. Merva Arnold példája alighanem pedagógiai ösztönzésként szolgálhat, s nemcsak az első magyar összefüggő nyelvemlékben megtestesülő közösségi kincs becsben tartásához. KISS JÓZSEF