Új Szó, 1993. október (46. évfolyam, 229-253. szám)

1993-10-07 / 234. szám, csütörtök

1993. OKTÓBER 7. . ÚJSZÓM MOZAIK ATADTAK A PETÍCIÓT A Csallóközi Városok és Falvak Társulásának polgármesterei még augusztus végén Dunaszerdahelyen állást foglaltak a tervezett területi felosztással, a kétnyelvű helységnévtáblákkal, valamint az anyanyelvi oktatással kapcsolatban. A régió polgármestereinek túlnyomó többsége időközben csatlakozott az állásfoglaláshoz, s a komáromi tiltakozó gyűlés határozata értelmében tegnap az írásos anyagot petíció formájában átadták a nemzeti tanács elnökének, illetve eljuttatták a kormányfőhöz. A petíciót átadó Fehér Miklós képviselőt az érvényes törvények szerint 30 napon belül tájékoztatni kell a felvetett problémák megoldásának módjáról, illetve az esetleges elutasítás okairól. -rZELENAY BEPERELI DURAYT (Munkatársunktól) A Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (DSZM) hétfőn találkozik a Demokratikus Baloldal Pártjával, s ezen a találkozón elsősorban - a DBP-nek az előre hozott választásokkal kapcsolatos elképzeléseiről szeretnének többet megtudni, mondta el tegnap Roman Zelenay, a DSZM alelnöke, aki szerint egyébként ha az előre hozott választásokat még az idén vagy jövőre tartanák meg, feltehetőleg a DSZM győz. Az alelnök a továbbiakban beszámolt arról, hogy a sajtóról szóló törvény tervezetét már a kormány legiszlatív tanácsa elé terjesztették, s a tervezet kidolgozása során figyelembe vették az újságírók szervezeteinek álláspontját is. Az újságírók kérdéseire válaszolva a mozgalom alelnöke kijelentette: nem tud Jozef Moravčík külügyminiszter lemondási szándékáról. Megtudtuk viszont, hogy szándékában áll beperelni Duray Miklóst, aki egy rádióinterjúban „véres szájú demagógnak" nevezte őt. Roman Zelenay úgy véli, talán ez a válasz arra, hogy ő még a Nemzetek Kamarájának elnökeként elvette Duray Miklós képviselői fizetését, mivel négy hónapig nem vett részt a parlament munkájában, s ehelyett a világot járta, sajtóértekezleteket tartott, amelyeken Szlovákiát rossz fényben tüntette fel. (m-n.) MEGÚJULÁS ELŐTT AZ ISKOLATANÁCSOK (Folytatás az 1. oldalról) nyes, ennek alapján kell megújulniuk az iskolatanácsoknak. Azonban kérdéses, vajon az új államigazgatási integrációval kapcsolatos törvényben ez hogyan jelenik meg. Mint elmondta, megtartották a járásban az átszervezéssel kapcsolatos tanácskozást. - Jó volna, ha megfelelő súllyal szerepelhetne ez a szerv az iskola felépítésében, mert az alulról jövő kezdeményezés, akár az igazgatóválasztás esetében is, mindig a legdemokratikusabb. Ezért a pedagógusoknak, de mindazoknak, akiknek szívügyük az oktatásügy, ragaszkodniuk kell ahhoz, hogy a tanács működjön, kezdeményezőbb legyen és a pedagógusok sokkal nagyobb mértékben éljenek azzal a lehetőséggel, amelyet az iskolatanács jogköre nyújt. (bit) A MÁRAI SÁNDOR ALAPÍTVÁNY TERVEIRŐL KONFLIKTUSMEGOLDÓ TRÉNINGKÖZPONTOK Soros György magyar származású amerikai milliomos és filantrópus szeptemberi pozsonyi látogatásával kapcsolatban került szóba a Márai Sándor Alapítvány, melyet 1990-ben a Magyar Polgári Párt, azaz az akkori Független Magyar Kezdeményezés alapított, s melynek finanszírozását később túlnyomó részben Soros György vállalta. Hunčík Pétertől, az alapítvány igazgatójától kérdeztük, hogyan kerültek kapcsolatba Sorossal, s milyen tevékenységet folytat az alapítvány. - Az első két évben valóban nagyon szoros volt a kapcsolat az alapítvány és az MPP, vagyis az akkori FMK között. Ennek egyetlen oka az volt, hogy az alapítványnak nem voltak pénzügyi lehetőségei. 1992 őszén Soros György több párbeszéd eredményeként vállalta, hogy ad egy pénzösszeget, amelyből az alapítvány gazdálkodhat, irodát tarthat fenn és kapcsolatokat építhet ki. Ennek fejében az adományozó elvárta, hogy a kisebbségi közegben működő alapítvány liberális legyen és a szlovák-magyar közeledést is segítse. Soros támogatása révén tudtunk irodahelyiséget bérelni és az idén már minőségileg jobb körülmények között dolgozhattunk. Ez az általunk szervezett akciókon is látható. Például tavasszal szerveztünk egy országos szintű újságíró-konferenciát, kilencven résztvevővel és huszonhat előadó érkezett a világ különböző részeiről. Május 22én került sor a Márai Sándor Alapítvány közgyűlésére. Ez egy liberális találkozó volt, amelyen amerikai, brit, szerb, német, valamint szlovák és cseh előadók szólaltak fel. - A jövőt tekintve mik a terveik, milyen konkrét tevékenységet fejt ki az alapítvány? — Terveink között szerepel egy nagyon nagy feladat: a nemzeti és etnikai konfliktusok megoldását célzó tréningközpontok kialakítása. A tervezet lényege, hogy az etnikai konfliktusok nem oldhatók meg, ha nem ismerjük azok létrejöttének mechanizmusát, keletkezésük okait. Az egész programot három évre tervezzük. Az első évben szociológiai és pszichológiai kutatást végeznénk szlovák és magyar kutatók bevonásával, melynek során 1500-2000 embert kérdeznénk meg. Az első év végén megjelentetnénk egy kiadványt, amely alapanyagul szolgálna a tréningközpontokban dolgozók számára. Ok a második és harmadik évben elsősorban a vegyes lakosságú területek önkormányzati képviselőit, vagy más önkénteseket oktatnának arra, hogyan oldhatók meg az etnikai konfliktusok. - Ki finanszírozza ennek a tervnek a végrehajtását? A dolognak olyan jó visszhangja van, hogy már három amerikai alapítvány, a German Marshall Alapítvány, a US Peace Inštitút és a National Endowment for Democracy is jelezte, hogy részt venne a megvalósításában. A Soros Alapítvány egyedül nem kívánja támogatni a tervet, de ha abba az említett alapítványok is bekapcsolódnak, akkor ő is szívesen csatlakozna. Együttműködnénk a budapesti Magyarságkutató Intézettel és a Kassai Etnográfiai Intézettel. A három év alatt több mint 500 helyi önkormányzat szintjén dolgozó egyént, papot, írót, újságírót, tanítót és másokat képeznénk ki arra, hogy bizonyos feszült helyzetekben hogyan kell központi segítség nélkül, ott helyben megoldani a problémákat. A környező országokból már olyan visszajelzéseket is kaptunk, hogy ha sikerül megvalósítani tervünket, akkor a románok, szerbek, ukránok is átvennék azt, mint szabadalmat. Mi pedig úgy tervezzük, ha sikerül a program, akkor az elkövetkezőkben a cigányprobléma megoldására dolgoznánk ki hasonlót. Gaál László MÁSOK ÍRTÁK AZ IGAZI CSEHEK ,Az igazi csehek ide" — mondta hivatalosan Marie, a tisztviselőnő abban az irodában, ahol az állampolgárságot lehet kérvényezni. Vártuk, hova kerül az álcseh. „A nem igaziak amoda" - mondta váratlanul. Közép-Európának szörnyű történelme van, ámde kedves történetei. Sommer, például, az Osztrák-Magyar Monarchiában született: Halicsban. Talán lengyel, rutén és zsidó volt egyszerre. Marie kinyitja a száját, de semmi hivatalosat nem mond. Aztán jött a micsoda? Emitt lengyel köztársaság, amott Horthy kormányzó? Josef Losoncra menekül, de talán nem is menekül, csak költözik, ott magyar a nyelv, és Sommer, ez a kárpátaljai lengyel, ördög tudja, miért, főképpen ezen a nyelven beszél, magyar föld, csehszlovák köztársaság, hazám. Sommer a csehszlovák hadseregben szolgált. Marie felfigyel. „Van róla papírja?" Papír, csodálkozunk, hiszen nad Tatrou sa blýska, hatmillió Sommer égett el Auschwitzban, maga Sommer Budapestre menekült, csodával határos, túlélte. Miféle papírok, Marie? A háború után elvett egy magyar leányt, akinek .cseh neve volt. Losoncról elzavarták Magyarországra, ezt a halicsi legényt meg ezt az egykor cseh leányzót, egyszeriben idegenek voltak. „Nem zavarták el • kiáltott föl váratlanul Marie - kitelepítették. Valamikor a magyarok is elnemzetietlenítették a szlovákokat. Nem bírom a nacionalizmust." De, Marie, mi sem, mi ezt nem minősítjük, mi csak elmeséljük . . . Leányuk született. Milyen országban? Budapesten. Városokat mondjunk, azok a helyükön maradnak, az országok költözködnek és furcsa népi demokratikus neveket vesznek föl. Sommer Palesztinába menekül, de Jáchymovig jut. A rendszernek, amelyik a határon elfogta, az az arrogáns érzése volt, hogy a menekülőkkel ő rendelkezik, hát lecsukta őket. Mikor évek múlva kiengedte őket, az egész családnak személyi igazolványt adott. Miért? Ki a csuda firtatná ezt ma már, vagy talán a történelem ezen a tájon nem önkényesen robog végig, meghaladva bármelyik rendszer Marie-tisztviselőinek képzelőerejét? „Nincs szükségem képzelőerőre - közli Marie —, nekem ott a törvény az állampolgárságról." Mi, a történetben szereplő férfi leánya, hallgatunk, tudjuk jól, olyan törvényt senki nem alkotott még, hogy beleférjen a minket körülfogó történelem. „Ön nem állampolgár, kérvényezze meg, de sokáig fog tartani" - tanácsolja Marie. Sommer, folytatjuk, később Amerikába szökött. Mi, a lánya, itt maradtunk. Itt lakunk emberemlékezet óta, férjhez mentünk, gyerekeket szültünk, személyit kaptunk, de az útlevelet elvették. Anyakönyvi kivonat van, a papáé Halicsból, Budapestről pedig levél. „Az nem elég" - gondolja Marie, mi pedig tudjuk, a törvény térdre kényszerült. Ekkor újabb ügyfél érkezik, valami cigánylány és Marie nyomban integet, „oda ne, oda az igazi csehek tartoznak". Hogyhogy ez a Marie igazi cseh, amikor az a becsületes neve, hogy Hauptvogel? Aha. Az okmányokat szétfútta az idő Auschwitzban, Jáchymovban, ami maradt, ott lehet valahol az amerikai rónákon. Egy fénykép, és mi, a rokonok, nem is tudjuk, kiket ábrázol tulajdonképpen. A rokon én vagyok, a lánya. A többieket szétfútta a szél. Tehát most fogalmazzunk: aki éveken keresztül itt ült a fenekén, okmányt okmány mellé gyűjtögetett és a rendszerek egyike sem vette őket észre, az cseh állampolgár. Akit ide-oda vetett a sors, akit elégettek, akit kitelepítettek, lecsuktak, aki netán szerencsésen elmenekült, írja csak meg a kérvényt a rengeteg hivatalnak. Mi majd itt a székeken ülve megvizsgáljuk. Marie becsukja a törvényt, amely a történelmet hiá- • nyosan fogalmazta meg. Az emigránsainkról már lemondtunk, most egy finomabb háló van a kezünkben: az állampolgárság mélységeiből rendetlen okmányok és nyaktörő közép-európai sorsok halacskai kerülnek napvilágra. Az ész szerint itt kezdetektől fogva polgárok vannak, a törvény szerint a csehség eszméjének fuvallata árad: aki nem ül meg a fenekén, az nem igazi cseh. A kormányfő szerint lehetséges a vagyonjegyes könyvecskék bejegyzésének határidejét meghoszszabbítani, amennyiben nem sikerül minden polgárnak megszereznie az állampolgárságról szóló bizonylatot. Már most tudjuk, hogy a polgároknak ez nem fog sikerülni. A hivataloknak sikerülnie kell. S vajon a hivatal képes rá, hogy a nyaktörő sorsú polgárok közül senkit se rövidítsenek meg a maga privatizációhoz való jogában? Vagy a történelem majd újra csak a maga útját járja és ugyanazokat fogja megint felőrölni? Karel Steigerwald Lidové noviny, 1993. október 5. AHOGY ÉN LÁTOM KOPIK A KORMÁNY Válság idején még a nagy hagyományú államokban is elfárad három-négy év alatt a kormány. Az önálló szlovák államnak nincs hagyománya, és úgy tűnik, hogy kormánya nem egészen egy év alatt alaposan elfáradt. Válság idején még a nagy hagyományú államokban is azt a módszert alkalmazzák, hogy a kormányfő minden erejével a pártján (koalícióján) belüli nézeteltérések áthidalására, minden személyes ellenszenvének feloldására törekedve, a környezetében található legjobb koponyák bevonását tűzi ki célul. Köztudott tény, hogy a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom kezdettől fogva idült szakemberhiányban szenved, mint ahogy a parlamentbe bejutott többi párt zömének teljesítményét is ez a körülmény limitálja. Ennek ellenére Mečiar miniszterelnöknek sikerült jó fél év alatt teljesen elmarni maga mellől azt a Rudolf Filkust, aki közgazdászként még eredményesen „labdába tudott volna rúgni". Sőt, még Ľudovít Černák egykori gazdasági miniszter számára is olyan viszonyokat alakított ki, hogy lehetetlenné vált a rejtett koalícióban maradás. A miniszterelnök lefejezte a gazdaságirányítási tárcát, amely manapság kétségkívül a legfontosabb. Negyed-ötödrangú szakembereket helyezett a tárca élére. Már hetek óta még a verebek is azt csiripelik Pozsonyban, hogy a kormány második legfontosabb posztján, a külügyminisztérium élén is személycsere lesz. A miniszterelnök nem tudja megbocsátani Jozef Moravčíknak, hogy szeptemberben, azt követően, hogy leváltották a bécsi nagyköveti posztról, majd a kormánypártból is kirúgták Rudolf Filkust, a külügyminiszter azt merészelte mondani: A DSZM-ből azért nem kellett volna a professzort kizárni. Egyébként parírozott Moravčík, hiszen összevágta a bokáját, és rábólintott Filkus nagyköveti tisztségből való eltávolítására. Akik közelről ismerik a miniszterelnököt, és olyan helyzetben vannak, hogy véleményt merészelhetnek mondani, egybehangzóan állítják, hogy Mečiar egyik alaptulajdonsága, hogy egyetlen, a személyét ért sérelmet (vagy „sérelmet") sem tud elfelejteni. Így most találgathatják az újságírók és a kormány környékén (főképp a külügyminisztériumban) dolgozók, hogy a legközelebbi hetekben Mečiar távolítja-e el a külügyminisztert, vagy Moravčík mond le, hogy elkerülje a leváltást, hogy az a látszat alakuljon ki: elég bátor volt ahhoz, hogy átmenjen egy másik pártba. Vajon hova vezet ez a politizálási gyakorlat, amelyet minden más, normális országban csak politizálgatásnak neveznének? Amilyen kevés a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalomban a rátermett szakember, a miniszterségre alkalmas politikus, olyan sok a megalapozatlanul nagy ambíciójú alvezér. Akit soha sem fenyeget a kirúgás, a leváltás veszélye, mert tisztában van vele, hogy karrierje a Mečiarhoz való hűségen áll vagy bukik. Meg lehet kockáztatni annak kimondását, hogy a parlament megbízatási időszakának hátralevő részében éppen emiatt gyorsul majd fel a kormánypárt eróziója. Aki tartja magátjk'alamire, az diszszidál, és maradnak a minderre kapható megalapozatlan ambíciójú pártemberek. Ha jól belegondolunk, nincs is rajta csodálkoznivaló, hogy Mečiar annyira ódzkodik a más párttal (pártokkal) való koalíciótól. Mihelyt egy szélesebb koalíció jönne létre, és az ebben részt vevő pártok esetleg nem a szolgalelkűség alapján választanák ki miniszterjelöltjeiket, nyomban kiderülne, hogy hány pénzt ér a DSZM-garnitúra. Ez olyan feszültségeket teremtene, amelyek még inkább megingatnák Mečiarék hitelét. A kormánytagok minősége szempontjából szinte már annál is rosszabb a helyzet, mint a pártállam „felvilágosultabb" időszakában volt. Csak az ötvenes évek „legmélyén" - és persze az 1968-as kataklizmát követően - volt olyan módi, hogy a kormánytagok legfelső pártvezető iránti személyes elkötelezettsége a karrier szükséges feltétele volt. Oda jutottunk, hogy négy évvel a fordulat után ismét a teljes szervilizmus a minősítés fő szempontja. így azután könnyen előfordulhat, hogy fél év múlva, egy év elteltével (ha az akcióképtelen ellenzék továbbra is cselekvésképtelen marad), még olyanabb emberek ülnek miniszteri bársonyszékben, mint Keltošová vagy Soboňa. Az ilyen parlament ilyen kormányt érdemel. TÓTH MIHÁLY