Új Szó, 1993. szeptember (46. évfolyam, 203-228. szám)

1993-09-23 / 222. szám, csütörtök

PUBLICISZTIKA lÚJSZÓI 1993. SZEPTEMBER 29. A 750 ÉVES BERZÉTÉN II FELTÁMADÁST RAVATALOZÓ ÉPÍTÉSÉVEL KEZDTÉK AHOL A MATICA-ELNÖK MEČIAR, AZ ÓVÓNŐ PEDIG KELTOŠOVÁ VOLT Azok a falusi közösségek, melyeket ki tudja, miféle (vagy nagyon is sejthető) megfontolásokból a közeli városokhoz csatoltak, a többiekhez képest gyorsabban bomlottak, sorvadtak. Tizennégy esztendőn keresztül Berzéte is ilyen kényszerházasságban élt a pár kilométerre fekvő Rozsnyóval, de ebben nem volt köszönet. Egy kényszerházasság és következményei Labancz István, a falu polgármestere - saját bevallása szerint - legfontosabb feladatának tartja, hogy a berzéteieknek visszaadja hitüket, büszkeségüket. Hogy a polgárok újra érdeklődni kezdjenek a közügyek iránt, hogy ne legyenek beletörődőek és közömbösek saját sorsuk iránt. Erre jó alkalom volt a mostani jubileum is: Berzéte nemrég ünnepelte a községről szóló első írásos említés 750. évfordulóját. Ez alkalomból Labancz úr - aki egyébként három évtizeden keresztül a rozsnyói Bányászati Múzeum igazgatója volt - egy kismonográfiát írt a község történetéről, melyben fényesebb fejezetek is vannak, mint a huszadik század megpróbáltatásainak leírása. E kis könyv írásakor az a szándék vezette, hogy az ifjabb berzétei nemzedédeknek is megmutassa: van mire büszkének lenniük, nem kell szégyenkezniük azért, mert ebben a faluban születtek és nevelkedtek. A polgármester azok közé tartozott, akik soha nem nyugodtak bele a falu Rozsnyóhoz csatolásába. Labancz István így meséli el a kényszerházasság és a válás történetét. - A községet teljesen jogellenesen, a polgárok véleményének figyelmen kívül hagyásával csatolták Rozsnyóhoz. Igaz, fűt-fát ígértek, sok embert meg is tévesztettek, ennek ellenére a falu vezetése nemet mondott a „házasságra". Persze, nem tudtuk elérni, hogy ez az integráció ne történjék meg. Aztán azt gondoltuk, hátha valami mégis megvalósul a sok-sok ígéretből, és ez segít majd a falunak. Sajnos, már az első években csalódnunk kellett. - Mikor került sor erre az integrációra? - 1976-ban. - És mit ígértek a falunak? - Éppen csak azt nem, hogy a csillagokat is lehozzák nekünk. Még villamost is ígértek, ezenkívül halottasházat, vízvezetéket, kanalizációt, gázművesítést. Az embereket azonban becsapták. Végül a falusiak már a gyűlésekre se jártak el. Igaz, nemigen lett volna értelme elmenniük, mert már a rozsnyói vezetés sem méltatott bennünket arra, hogy eljöjjön ezekre a gyűlésekre. Csak hivatalnokokat küldött maga helyett. A nép egyre elégedetlenebb lett, szidtak mindenkit, minket is, a falu képviselőit, de nem tehettünk semmit. Amikor 1987-ben nyugdíjba kerültem, járási szinten, pártszinten, közigazgatási szinten egyaránt bejelentettem, hogy mindent megteszünk Berzéte önállóvá válásáért. Erősen támogatott ebben a törekvésben Bukó Imre is, aki a Rozsnyóhoz való csatolásig a nemzeti bizottság Labancz István, a falu polgármestere elnöke volt Bcrzétén. Harcunk azonban akkor meglehetősen kilátástalan volt. Csak nyolcvankilenc novembere oldotta meg a kérdést, 1990. július l-jétől önállóak lettünk. A tizennégy éves kényszerházasságnak szerintem nem is az a legnagyobb negatívuma, hogy nem építettek nálunk semmit, hogy nem fejlesztették a falut, hanem az, hogy becsapták a népet és az emberek önmagukba fordultak. Minden iránt apatikusok, és még a mai napig sem sikerült ezen változtatni. - Hogyan folyt az osztozkodás? - Szerintünk nagyon igazságtalan volt. Július elsejével a városi költségvetés egy részét át kellett volna utalni Berzétének. De a város vezetésének részéről e tekintetben semmi jó szándékot nem tapasztaltunk. Nem tudták elviselni, hogy elvesztették ezeket a csatolt településeket. Rajtunk felbátorodva ugyanis a többi falu is önállóvá vált. Az osztozkodáskor kénytelenek voltunk elfogadni azt, amit adtak, de nem adták azt, ami járt volna nekünk. - Úgy tudom, Rozsnyóval területi vitájuk is van, amiből bírósági ügy lett. - Amikor 1955-ben felépült a Rozsnyó-Torna vasútvonal, kitűzték a rozsnyói vasútállomás helyét: berzétei területre. Még arról is viták voltak, hogy az állomás neve Rozsnyó vagy Berzéte legyen-e. A berzéteiek végül beleegyeztek, hogy legyen Rozsnyó, hiszen mégiscsak az a város, ellenben a terület maradjon Berzétéé. A rozsnyóiak azonban ezt is maguknak követelték, és végül meg is kapták. Egy járási határozat értelmében Berzéte kataszteréből elvettek 130 hektárt és Rozsnyóhoz csatolták. S ezt a telekkönyvbe is bevezették. Ezen a területen viszont számos üzem, vállalat épült fel, most, miután Berzéte önállósult, ezektől mi, berzéteiek kértük a törvény szerinti illetéket. Követelték viszont ezt a rozsnyóiak is, mondván, hogy a terület egyértelműen Rozsnyóé, s ha nem lett volna a város, akkor ezek az üzemek soha nem épültek volna fel (például a húsüzem, a tranzit gázvezeték központja, az Agrostroj, a benzinkút, az autószerviz stb.). Ez ügyben jártam már a belügyminisztériumban, sőt a lakossági petícióval az alkotmánybíróságon is. Mindenütt kinyilvánították, hogy Rozsnyó jogtalanul birtokolja ezeket a területeket. Mégis az övék mind a mai napig. Bízunk abban, hogy igazunkat végül mégis érvényesíteni tudjuk. Berzéte valaha aranybánya volt A Labancz István által írt berzétei monográfiából kiderül, hogy Berzéte és Rozsnyó környékén a VII. és VIII. században aranyat, ezüstöt és - főleg - vasércet bányásztak. A honfoglaló magyarok a XI—XII. században települtek le e vidéken, amikor az egész Sajó völgyét még sűrű erdők borították. Római történészek már a XI. században említik Berzéte telephelyét, mint a honfoglaló magyarok legészakibb végvárát. Itt húzódott a gyepű, Szent István államának védvonala. IV. Béla 1243-ban kelt adománylevele szerint (ennek ünnepelték most a 750 éves jubileumát) Berzétét mint királyi birtokot az Ákos nemzetség kapta meg. Birtoklásáért, az aranybányákért azonban állandó harc folyt a főurak között. Egy 1352-ben kelt oklevélből tudni lehet, hogy a Kishegy aljában épült berzétei vártól a pelsőci Nagyhegy lábáig hosszú határsánc volt kiépítve. Ez volt a berzétei őrhely, amelyik az országos gyepű és országkapu szerepét is betöltötte. Erre vezetett az a híres kereskedelmi út is, melyen az Alföldről és az Adriáról érkező kereskedők portékáikat a Szepességen keresztül Lengyelországba és a balti államokba szállították. Ezeket a kereskedőket, szállítmányaikat egy időben gyakran megdézsmálták az úgynevezett vörös barátok, a közeli Gombaszög pálos kolostorának török időkben elszegényedett szerzetesei, akik Berzéte várába költöztek, és rablással biztosították életszükségleteiket. Berzéte a XIV. században a vidék legjelentősebb települései közé tartozott. Lakossága ekkor elsősorban már nem bányászatból, hanem iparból, kereskedésből és juhtenyésztésből élt. Nagyobb részük nemes és szabad polgár, szabad költözködési joggal, mentesítve a dézsma fizetése alól, és lakóházaik is adómentesek voltak. Berzéte nemesi jellege egészen a legújabb korig megmaradt: még Gömörben is ritkaságszámba megy, hogy öt nagyúri kastély épült fel a faluban. Ezekbe a kastélyokba már 1886-ban bevezették a villanyáramot, s a tehetősebb falusi családok nemsokára szintén villannyal világítottak. A község hírnevét a malmok és az urasági szeszgyárak is növelték. Berzéte még az első Csehszlovák Köztársaság idején is szépen fejlődött, a második világháborút követő évek azonban jelentős visszaesést jelentettek. Az új hatalom képviselői minden eszközzel igyekeztek kiirtani a magyar lakosság nemzeti öntudatát. Több berzéteit kitelepítettek, az urasági birtokokat, kastélyokat pedig rejdovái szlovák kolonistákkal foglaltatták el. Olyan sokan jöttek, hogy valamennyien el sem fértek a kastélyokban, de mivel nem találták meg a számításukat, végül csalódottan tértek vissza Rejdovába. Csak két család telepedett meg véglegesen Berzétén. A negyvenes évek második felében azonban a falu iráA múlt hét végén felavatott emlékmű nyitását is ők vették kezükbe. Rövidesen sikerült tönkretenniük például az Okolicsányi-kastély (ma a járási levéltár épülete) gyönyörű angolparkját. Tönkrement a Rákossy-kastély és parkja is (ma az iskola áll itt), de ez már nem az ő számlájukra írható. Kuriózumként érdemes egy érdekes névegyezést is megemlíteni: megalakult ekkor a Matica slovenská helyi szervezete, melynek elnöke Augustín Mečiar lett. Megnyílt az első óvoda is - szlovák nyelvű volt, a község első óvónőjét Mária Keltošovának hívták! Ma már csak szlovák iskola Berzétén már 1695-ben megnyílt az iskola, mely (miután a XVI. században a falu áttért a református hitre) református lett. 1798-ban a katolikus templom építésével együtt a katolikus iskola építését is megkezdték. Egészen a második világháború végéig békésen élt egymás mellett a református és katolikus iskola, melyekben, természetesen, magyar nyelven oktattak. A háború után itt is csak szlovák nyelven folyhatott a tanítás. 1950-ben nyílt meg a magyar iskola, melynek 1954ben Labancz Istvánná lett az igazgatója. Irányítása alatt egyre gyarapodott a tanulók száma, nemegyszer megtörtént, hogy a szülők a tanév közben is átíratták ide gyermeküket a szlovák iskolából. Emiatt az igazgatónőt és férjét, a mostani polgármestert, aki akkoriban Rozsnyón tanított, a titkosrendőrség koholt vádak alapján letartóztatta, s bár nem tudtak rájuk bizonyítani semmit, mégis eltiltották őket a tanítástól. Ezt követően a magyar iskolában egymást váltották az igazgatók, egészen addig, míg a szlovák iskola akkori igazgatójának, néhány helyi vezetőnek és járási főnöknek aktív közreműködésével meg nem szűnt. Azóta sem nyílt újra, bár Labancz István idén megpróbálkozott a megnyitásával. Mivel azonban csak hat gyereket írattak volna be, nem sikerült ezt megvalósítani. Labancz úr viszont megfogadta, újra megpróbálja. Elsősorban a szülőket kell meggyőzni az anyanyelven való művelődés fontosságáról. Az 1969/70-es tanévben megalakult a nyolcosztályos körzeti alapiskola, természetesen szlovák tannyelvű lett. Pedig az öt település, ahonnan gyermekeket vár - Szalóc, Vígtelke, Szilice, Kőrös és Berzéte - gyakorlatilag színmagyarok. Illetve némelyikben ma már jelentős számú cigányság él, s ebben a berzétei iskolában ma már a tanulóknak több mint a fele cigány. -Sajnos, elég sok a gondunk-bajunk a roma lakossággal. Teljesen tehetetlenek vagyunk a napirenden levő kisebb-nagyobb lopásokkal - panaszolja a polgármester. Az alig több mint 1200 lakosú Berzétén mintegy 500 roma él. Már a múlt században is 100 körül volt a számuk, arányuk azóta jelentősen megnövekedett. Javarészt munkanélküliek, alig akad közöttük néhány, akinek van állása, állandó munkája. A bűnözés ellen a falu vezetése nem tehet semmit. Berzéte fejlesztéséért viszont végre tehet és tesz is. Sikerült némileg feltölteni a községi kasszát, s így már nagyobb építkezésekre is gondolhatnak. Tavaly adták át az új ravatalozót, szabályozták az egyik patakot, rendbetették a községi utakat. Nemsokára vízvezeték építésébe fognak, melyre nagyrészt már szintén megvan a pénz. Szóval, a falu feltámadni látszik, s remélhetőleg senki sem sorvasztja újra el ezt a nagy múltú települést! KLINKO RÓBERT (A szerző felvételei) LAKÚ - HÁZ - ÜGY F. T.: 1979-ben kaptam háromszobás vállalati lakást, és tíz év ledolgozására köteleztem magam. 1990-ben megszüntettem a munkaviszonyomat - egy magánvállalkozásnál kezdtem dolgozni. A bíróság még ugyanabban az évben döntést hozott, amellyel a volt munkáltatóm kérésére megszüntette lakáshasználati jogomat. Igaz, azzal a kikötéssel, hogy csak akkor vagyok köteles a lakásból elköltözködni, ha pótlakást kapok. így aztán még ma is ebben a vállalati lakásban lakunk. Arra szeretnék választ kapni, hogy az új lakástörvény értelmében most eladhatják-e a fejem fölül a lakást? Megjegyzem, a lakbért rendszeresen fizettem, semmiféle hátralékom sincs. A vállalati lakások, mint a lakások különleges kategóriája, külön jogi szabályozással gyakorlatilag már nem léteznek (megmaradtak viszont a szolgálati lakások, ám ez az ön esetével nyilván nem függ össze). A Polgári Törvénykönyv 1991. évi módosítása a vállalati lakások „személyi használatát" bérletté változtatta (lásd a 871. § első bekezdését), azaz 1992. január elsejétől megszűnt az a jogi lehetőség, hogy a bíróság a vállalat indítványára megszüntesse a lakáshasználati jogot, ha a dolgozó munkaviszonya a vállalatnál megszűnt. A Ptk. átmeneti rendelkezései sem tartalmaztak azonban szabályozást a tekintetben, mi legyen, ha a bíróság már kimondta a lakáshasználati jog megszűnését. A lakástulajdonról szóló új törvény 26. paragrafusa ezt a hiányt pótolja a következő rendelkezéssel: Ha a lakás bérlőjének bérleti jogát bírósági határozat megszüntette a munkaviszony befejezésének indokából, a jelen törvény hatályba lépésének napjával a bérlő eredeti bérleti joga megújul, ha a lakást megszakítás nélkül használta a jelen törvény hatályba lépésének napjáig. Az említett rendelkezés gyakorlatilag érvénytelenítette a bíróság ítéletét, ön ismét a lakás bérlőjévé vált, s így jelenleg csak ön az, aki a lakást megveheti. dr. P. D.