Új Szó, 1993. július (46. évfolyam, 151-176. szám)

1993-07-07 / 155. szám, szerda

1993. JÚLIUS 7. , ÚJ szól HAZAI KÖRKÉP HOFBAUER ÚR ÜGYBUZGALMA Két hete' annak, hogy Roman Hofbauer közlekedési miniszter határozottan kijelentette: ő so­hasem adott utasítást a kétnyel­vű táblák eltávolítására, ő csak azt szorgalmazta, hogy a falvak megjelölése összhangban legyen a törvénnyel. Mit is tett a ma­gyarok iránti rokonszenvéről is­mert miniszterünk? A tárca hivatalos tájékoztatá­saként saját aláírásával egy anyagot adott át> tegnap a szlo­vák parlament képviselőinek. Már a címe is sokatmondó: A közlekedési, távközlési és közmunkaügyi minisztérium né­hány problémája Szlovákia nemzetiségileg vegyes területein. A szöveg rövid. Lényege: az említett területeken olyan gon­dok merülnek fel, amelyek ve­szélyeztetik a közlekedés és szállítás folyamatosságát és biz­tonságát. Melyek ezek a problé­mák? Először is az, hogy a köz­ségek, városok elejét és végét a Szlovákiában érvényes törvé­nyekkel, az Európa Közösség standardjával ellentétes módon jelölik meg. A másik jelenség pedig szerinte a közlekedési dol­gozók — főleg a vasutasok - éle­tét és egészségét is veszélyezteti. Nevezetesen az, hogy írásban és szóban nem bírják a szlovák ilyelvet. Hofbauer űr az anyaghoz „bi­zonyítékot" is csatolt: két színes felvételt, amelyen a Királyhel­mec határában elhelyezett tábla látható, a város címerébe kom­ponált magyar nyelvű felirattal. Csupán egymondatos meg­állapítás áll a szöveg végén: a tárcának mihamarább meg kell oldania a megnevezett problé­mákat. Ám hogy miként, arra nem tér ki. Nem nehéz elképzel­ni, hogy Hofbauer űr szíve sze­rint milyen megoldást javasolna. És hogy léteznek ET-ajánlások? Úgy látszik, ezeket is mindenki saját szája íze szerint értelmezi. —r­A SZOCDEMEK PARLAMENTI BIZOTTSÁGOT SZERETNÉNEK FÉNYT DERÍTENI DUBČEK BALESETÉNEK KÖRÜLMÉNYEIRE A Szlovákiai Szociáldemokrata Párt (SZSZDP) elnöksége parla­menti bizottság létrehozását kezdeményezi, hogy az vizsgálja ki Alexander Dubček tragikus kimenetelű gépkocsibalesetének körülményeit. Jaroslav Volf, a párt első alel­nöke a sajtónak adott nyilatko­zatában felsorolt néhány, a mai napig tisztázatlan paradoxont. Az alelnök furcsállja, hogy nem hallgatták ki Dubčeket, amikor a baleset utáni első hetekben még képes lett volna beszélni. Miért nem hallgatták ki azokat a barátait, akik a kórházban sze­mélyesen vagy telefonon beszél­fek vele? Miért nem kerültek a nyomozó kezébe a Dubček aktatáskájában lévő iratok? A bíróságon miért nem mutattak be a baleset színhelyén készült fényképeket? Az SZSZDP el­nöksége azért szorgalmazza par­lamenti bizottság létrehozását. Az SZSZDP már a České Budé­jovice-i területi bíróság ítélete ellen is fellebbezett, de azt a bí­róság elutasította, mivel a párt­nak ilyen jogosultsága nem volt. Jaroslav Volf elmondta, a bizott­ság létrehozása nem az egyetlen mód a baleset körülményeinek tisztázására, hanem törvénysér­tés vádjával a Cseh Köztársaság legfőbb ügyészségéhez is fordul­hatnak, és élnek is ezzel a lehe­tőséggel. MINTHA GOMBASZOG... Méry Gábor felvételei A utóbbi időben tájainkon egyre gyakrabban üti fel fejét a mintha. A mai szlovák vezetők, akik a választások előtt Szlovákia önállósága mellett kardoskodtak, a máglyákkal és egyéb tüzes dolgokkal ünnepel­tetett szuverenitás megvalósulá­sa után azt igyekeznek elhitetni az ország lakosságával, hogy még mindig közös államban él­nénk. Hogy nincs szükség igazi határokra, hogy működik a vám­unió, hogy folytatódik a va­gyonjegyes privatizáció stb. Mintha mi sem történt volna. És Szlovákia lakossága ezt szívesen elhiszi, mert úgy szeretne élni, mintha még mindig a föderáció­ban, pontosabban inkább mintha kapitalizmusban élne. Dolgozni viszont úgy, mintha minden ma­radt volna a szocializmus meg­szokott kerékvágásában. Ehhez a sok-sok „minthához" a szlová­kiai magyarság szervezete is hozzátette a magáét. A Csema­dok és vezetése még ma is úgy próbál viselkedni és úgy próbál­ja feltüntetni magát, mintha még mindig Csemadok lenne. Holott közben már a nevét is megvál­toztatta. Ámítás vagy önámítás? A vál­toztatásra való hajlandóságnak vagy a kiútkeresés tehetségének hiánya? Struccpolitika vagy részleteiben is alaposan átgon­dolt tömegmanipuláció? Tény: az emberi életnek szüksége van a mindennapi kenyér biztonsá­gára, az állandóság nyugalmára, arra a tudatra, hogy a kedd után mindig szerda jön és nem hétfő. S az is tény, hogy a szocializmus ezt a biztonságot és állandóságot megadta. Ehhez mindössze „csak" egy apró megalkuvásra volt szükség: le kellett mondani a gondolat szabadságáról, a szel­lem táplálásáról és kultiválásá­ról. És az emberek többsége ezt közvetlen kényszer hatása nél­kül is megtette. Közben pedig valósnak hitte vagy képmutató­an elfogadta azokat a „szelepe­ket", melyeken a megbéklyózott szellem fölös energiáit próbálták lecsapolni. Ezek közé a „nagy cirkuszok" közé tartozott Gom­baszög is. Ahol az akkor még csehszlovákiai magyar monu­mentálisan élt „kulturális éle­tet", és ha szerencséje volt, még közösségének lélekszámát is szaporíthatta. Ez a lehetőség azonban nemcsak nekünk ada­tott meg. Megkapta az ukrán, a lengyel, a cseh, a szlovák, de még a román is. És szemet húny­tunk afölött - vagy jobb esetben tehetetlenül szemléltük -, mi­ként rúgják szét szellemi őrtüze­inket, málasztják templomain­kat, rombolják iskoláinkat. Mi­ként maradnak falvaink, közös­ségeink útmutató szó, lelki tá­masz nélkül. Szemet húnytunk, mert így volt kényelmesebb. Most kell rádöbbennünk, milyen nagymérvű lelki leépülés lett mindennek a következménye, melyet csak fokozott „civlizáci­ónk " néhány „vívmánya": az elektronikus tömegkommuniká­ciótól a futószalagig. A közhiedelemmel ellentét­ben, melyet masszív propaganda is táplált és táplál, a szocializ­must - vagyis az orosz impériu­mot - nem ellenzéke és forradal­mai döntötték meg, hanem ma­gától omlott össze. Elérkezett egy olyan stádium, amikor egy­szerűen, saját fejlődési törvény­szerűségeiből adódóan oszlás­nak kellett induljon. Amikor fenntartóinak, kiagyalóinak és haszonélvezőinek a túlélés mó­dozatain kellett gondolkodniuk. Ez azonban már egy másik téma. Mindenesetre enyhült a hatalmi nyomás és megkaptuk a lehető­séget, hogy lelkünk kibontakoz­tatásának útjára lépjünk. De a lehetőséggel nem igazán él­tünk. Kényelemszeretetből, féle­lemből vagy valódi tehetetlen­ség okán? Mentségünkre hozhat­juk fel, hogy a gazdasági romlás és a nagyhatalmi újraelosztás számos feszültséget és háború­kat is hozott. Félve nézünk a jö­vőbe, a bizonytalanba, inkább úgy teszünk, mintha a biztonsá­gos múlt állandósága továbbra is velünk élne. Mintha Gombaszög még mindig Gombaszög volna. Mintha a Csemadok még mindig Csemadok volna. Pedig ha nem költözik belénk a „Kelj fel és járj" hite és akarata, lelki leépü­lésünk folyamatát nem tudjuk visszafordítani. Sőt, mindennapi kenyerünket is elveszthetjük. Ha továbbra is hatalmak és hiva­talok ajtajain kilincselünk mun­ka és kenyér után, ha Csema­doktól, párttól vagy Vezértől várjuk az útmutatást és a megol­dást, ha nem építjük fel saját szellemi bástyáinkat, akkor to­vábbra is csak arctalan és mani­pulálható tömeg leszünk. Csor­da, melyet legeltetni és lelegel­tetni hajthatnak, böfögésre és öklelésre biztathatnak. Milyen szép dolog Gomba­szögön összeütni a bokánkat, kurjantani egy cifrát! Úgymond megtartani a magyarságunkat. Krétával vonalat húzni a falra, jelezvén, kultúrszomjunkat újabb adag művelődéssel oltot­tuk. Mint ahogy vonalat húzunk egy-egy kényelmes esti tévézés után is, amikor párnára rakott lábbal szívjuk magunkba a tö­mény manipulációt, és a „műve­lődéslével" teli kriglikből szem­közt öntjük lelkünk igazi való­ját. Közben pedig legyintünk a üres templomokra, iskola nél­küli falvainkra. Mintha Gombaszög mindent megoldana... KLINKO RÓBERT BECSAPTÁK KASANICKÝT? APROPÓ Nemrég tudósítottunk arról, hogy Jozef Vojtech Kasanický szlovák származású amerikai milliomos, aki annak idején az SZK köztársasági elnöki posztjá­ra is pályázott, sajtóértekezleten közölte: be fogja perelni a szlo­vák kormányt, amiért 50 millió dollárral károsította meg őt, az amerikai beruházót. Kasanický be is váltotta fenyegetését: július 15-én tíz oldalas vádiratot nyúj­tott át az SZK legfőbb ügyészé­nek. A vádiratnak 93 oldalas melléklete is van (az egész vád­irat a per folyamán 300 oldalra bővül majd), amelyben a felpe­res kéri Vladimír Mečiar, Anna Nagyová, Ivan Lexa, Michal Ko­váč, Ivan Čarnogurský, Hvez­doň Kočtúch és más személyek, valamint a dubnicai és a vág­besztercei nehézgépgyár, a po­zsonyi és a nagyszombati autó­gyár, az érsekújvári Elektrosvit és a slušovicei Dak Mova törvé­nyellenes cselekedeteinek a ki­vizsgálását és a nevezettek meg­büntetését. A vád: a hatalommal való visszaélés és csalás, amivel Szlovákia gazdaságát károsítot­ták, és a szerződések be nem tartásával az amerikai vállalko­zónak 50 millió dolláros kárt okoztak. Kasanický kijelentette: „Az üggyel már három amerikai és két itteni ügyvéd foglalkozik. Én ugyanis nem innét, hanem az Amerikai Egyesült Államokból, nemzetközi bíróságokon fogok keresetet benyújtani. Mert hatal­mas csalást követtek el egy ame­rikai vállalkozó, minden idők legnagyobb szlovákiai beruhá­zója ellen. És ez az ember én vagyok." A múltkori sajtóértekezleten J. V. Kasanický bevallotta, szívesebben üdülne menyasszonyával a Fülöp-szigeteken, minthogy itt pereskedjen a szlovák kormánnyal. Az ifjú hölgyet látva ez a (egyetlen) kijelentése teljesen hihető. Kopik és változik az évszázados magyar asszonynévhaszná­lat, aggodalmaskodik Ordódy Katalin, merthogy a magyar asszonynevek végéről mind többen lespórolják a „né" végző­dést, pontosabban a házasságra utaló toldást. Nos, kétségtele­nül hagyományaink közé tartozik, hogy az asszony felveszi a férje családnevét. De nem ez az egyetlen és kizárólagos hagyományunk. Szilágyi Erzsébet vagy Zrínyi Ilona nevét nemigen láttam Hunyadi Jánosné vagy I. Rákóczi Ferencné alakban. S ezek nem egyedi példák. A „Magyar jogi népszoká­sok" című könyvből azt is megtudhatjuk, hogy „a nép körében sok helyen az asszonyt leánynevén szólították, főleg ha a férj alacsonyabb sorból került ki vagy más községből -né VAGY -ová származott", sőt „okiratokon és végrendeletekben is sokszor látjuk, hogy a feleség leánynéven szerepel". Kálmán Béla a „Nevek világa" című könyvében megálla­pítja, hogy a XVI. században a következő típusú asszonyne­vek alakultak ki: 1. Török Pálné Anna asszony 2. Török Pálné 3. Törökné Pándi Anna 4. Pándi Anna 5. Török Pálné Pándi Anna. A mai magyarországi jogi szabályozás ezekből a hagyomá­nyokból kiindulva szintén öt megoldást tesz lehetővé azzal, hogy az elsőként említett, túlságosan is régies megoldás helyett a „Török Anna" név használatát engedélyezi, vagyis azt, hogy a férj családi nevéhez a feleség a saját utónevét hozzákapcsolja. Persze, az egész névhasználati vita valahol nagyon gyakor­latiatlan, hiszen a jelenleg még hatályban levő 1950 évi 55. számú törvény a vezetéknév és az utónév használatáról mindenkit arra kötelez, hogy az anyakönyvben szereplő nevét használja. És hiába készül új törvény a vezetéknevek és utónevek használatáról, nem valószínű, hogy ezeknek a gaz­dag hagyományoknak alkalmazását engedélyezné. Sőt még az sem, hogy a szlovákiai magyar asszonynévhasználat megsza­badulhatna az örökös „ová"-zástól. Sajnos. FEKETE MARIAN

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom