Új Szó, 1993. július (46. évfolyam, 151-176. szám)

1993-07-01 / 151. szám, csütörtök

1993. JULIUS 1. . ÚJ SZÓM HAZAI KÖRKÉP VISSZHANG VERÉS VOLT, DE... Lapunk június 18-ai számában olvasónk tollából Félek a kaszárnyába visszatérni címmel írást közöltünk. A cikket alá nem író, ám nevét és címét a szerkesztőségben hagyó kiskatona azt panaszolja írásában, hogy mind Pöstyénben, mind Komáromban töltött szolgálata alatt, merthogy én egy „piszok.... magyar vagyok", idősebb katonatársai több alkalommal alaposan helybenhagyták. Legutoljára úgy megverték, hogy kórházba került, s azóta fél a kaszárnyába visszamenni. Az írásra felfigyeltek a pozsonyszőlősi ezredben is (parancsnokságuk alá tartozik a komáromi zászlóalj), és Stanislav Čáp őrnagy személyes találkozás során fejtette ki parancsnokságuk álláspontját az ügyben. Alapjában véve két kifogása volt az írással kapcsolatban: nem nemzetiségi okok váltották ki a verést, valamint az ezred tisztjei nem viszonyultak közömbösen az ügyhöz. Jozef Oskoryp alezredes, ezredparancsnok és Stanislav Čáp őrnagy elismerte a tényt, hogy a magát megnevezni nem akaró katonát (a parancsnokságnak nem volt nehéz személyét felderíteni, hiszen Pöstyénből Komáromba csak egy katonát helyeztek át) a komáromi kaszárnyában idősebb katonatársai valóban bántalmazták. Kiderítették a két tettest is M. T. és L. H. személyében, akik közül egyik magyar nemzetiségű. Az egész konfliktus annak kapcsán kerekedett, hogy O. R. (az említett cikk írója) nem volt hajlandó zakóját kölcsönözni. Az esetet kivizsgálták a katonai rendőrség munkatársai, akik, kizárva minden nemzetiségi indítékot, az ügyet a katonai ügyészséghez továbbították. Stanislav Čáp állítása szerint indokolatlan az ezred tisztjeit közömbösséggel vádolni. Hogy O. R.-t Komáromba helyezték át, már eleve bizonyítja: felfigyeltek az esetre, igyekeztek orvosolni. Elmondta, ezredükben június és július folyamán négy alkalommal kérték, a katonai rendőrség vizsgálatát az idősebb katonák fiatalabbakkal szembeni visszaélésével kapcsolatban. Elismerte, hogy az öregkatona uralom az újoncokkal szemben az alakulatok többségében létezik, és komoly problémát jelent. Pedig az alakulatoknál történnek megelőzést célzó intézkedések, létezik jogi tanácsadás is. Az őrnagy elismerte, hogy az újoncok többsége aláveti magát az „öregkatonák" kénye-kedvének, ha összeszorított foggal is, de átvészeli az alárendelt, megalázó helyzetet azért, hogy aztán a bevonulókkal szemben ugyanezt a viszonyt érvényesítse. így nagyon nehéz felgöngyölíteni azokat a visszaéléseket, amelyek büntetéssel járnának. Hozzátette, a társadalmi légkör romlása, a bűnözés növekedése, az erőszak terjedése a hadseregben uralkodó viszonyokra is negatívan hat. (mázsár) Az esetnek alaposabban is utánajártunk, tapasztalatainkról riportban számolunk be. APROPÓ Egy ébredő, határokon átterjedő régió központjának önképét igyekezett felvillantani az a Kassáról készült félórás dokumentumfilm, mely kedden este szerepelt a Magyar Televízió 2-es csatornájának műsorán. A Rádió és Televízió-újságban Márai Sándor Kassai polgárok-ját címszóként használva szerepelt a beharangozás. Igen, mert az összeállítás múlt és jelen határán arra a kassai polgári hagyományra figyelmeztet, mely Márai regényeiben úgy teljesedett ki, mint a szellem győzelme az ösztönök felett. Persze, Szarka László történész, műsorvezető riporterként nem egy regényvilág utóéletének a nyomába eredt. Nem egy írói szellemi örökség szemüvegén keresztül keresett mai magatartásmodelleket. A megszólalók szinte kérdezés nélkül, önmaguktól, talán túlságosan is élve a magukba feledkezés lehetőségével, arról a „kassai lélekről" vallottak, melynek kulcsszava a nyelvi-kulturális sokszínűséget átható - tolerancia. S ennek múltba nyúló, az elmúlt évtizedekben szétzilált hagyományait visszapörölve úgy tűnt, hogy a kassai tradíciók valahogy kétségbevonhatatlan egyértelműséggel jelentek meg értékként a nyilatkozók elkötelezettségében. Igaz, a kassai múzeumigazgató-történész utalt arra, hogy a nemzetek és KÖLCSÖNÖS TISZTELETTEL KÖZÖSSÉGI MEGÚJULÁS vallások fölötti kassai szemléletben a nem oda valók gyakran a regionális elmaradottság jeleit vélik felfedezni. Rokonszenves, ahogy a szakember a kassai polgár közvetlenségével jelenti ki, hogy szerinte a szóban forgó magatartás némileg összefügg az európai gondolkodás most felértékelődő tendenciáival. De azért mégiscsak álljunk meg egy pillanatra! Kassával kapcsolatban mindenkor a jóízű adoma hatáskeltésével emlegetik - ami alighanem valóság -, hogy népszámlálások idején több ezren nemzetiség nélküli kassaiaknak valljak magukat. S ebben ugyancsak kísért a kötődések nélküli magatartás, az intellektualitást nélkülöző kozmopolitizmus, ami már nem túlságosan rokonszenves kassai vonás. Kérdés, vajon elintézhető-e az említett — nyilván nem meghatározó - jelenség az élcelődéssel. Mert erős a gyanú, hogy vannak bizonyos történelmi gyökerei, amelyek egyébként nem túl örvendetes viselkedési módokra is élesebb fényt vethetnek. Ugyanis a tolerancia és az alkalmazkodókészség között meglehetősen képlékeny a határ. Könnyen ekeskedhet a túloldalról elcsent tollakkal az olyan emberis, aki nemzetiségi tartását ahhoz igazítja, hogy kivel beszél. Itt talán érdemes utalni egy, Kassa 19. századi népességének alakulásával foglalkozó történeti-statisztikai tanulmányra, mely a Slovenska archivistika című szakfolyóirat 1991-es évfolyamában két részletben látott napvilágot. Nem az kelti fel az érdeklődést, hogy az ott szereplő adatok talán valamiféle közvetlen magyarázatokkal szolgálhatnak. Az adatokba nem vihetők bele utólagos feltételezések. A töprengésre azonban ugyancsak okot adnak. A felhasznait forrásokból ugyanis kiderül, hogy a magyarság 1910-es statisztika szerinti 75 százalékos kassai aranya fokozatosan alakult ki. Egyébként 1880-tól kezdve, amikor a magyarok és a szlovákok számbelisége még egyforma volt a városban, az anyanyelvet kellett feltüntetni az összeírásokban. A magyar lakosságon belül mindvégig ervenyesúlt a többnyelvűség, a kassai magyar anyanyelvű lakosok 32 százaléka tudott 1990ben szlovákul és ugyanilyen arányban németül is beszelt. A több nyelv ismeretének puszta bevallása már önmagában is arról vallott, hogy e nyelvek hasznalata mindennapi gyakorlat volt a középrétegekhez tartozok körében is. Nyilván megfért a magyar politikai államnemzet koncepciójavai, amely nem zárta ki a más nyelvű közösségekhez fűződő viszony vállalását. S ez alkalmat adott a hivatalos fellépés és a magánélet ambivalens kétarcúságára, de többet is jelenthetett ennél. Azt a nyitottságot, egymás iránti figyelmet és megértést, melyről oly hatásos beleérzéssel szólt a műsorban az egyik több nemzedékre visszamenően kassai hölgy. A kassai hagyományok tehát korántsem kristálytiszták - ilyenek is, olyanok is. A beszélgetésekhez fűzött kísérőszöveg a kétkedésnek is engedve tűnődött el azon, hogy vajon gyakorlattá valik-e a „kassai lélek": az indulatokat is fegyelmező kölcsönös tisztelet, a nyelvi sokszínűségben kínálkozó közösségi megújulás lehetősége. KISS JÓZSEF MENNYIT ÉR MA A GABONA ÉS AZ ADOTT SZÓ? Egy képzeletbeli piacgazdaság irányába tartó zuhanórepülés közben jól megtanulták a hazai mezőgazdasági termelők, hogy immár ne higgyenek a szép szavaknak. A gazdasági válság légvonatjára felültetett ágazat két éve hiába próbált némi szelet fogni a vitorlákba, a lyukas jogrendszer szőtte anyagon úgy folyt keresztül a zuhanás mérséklésére szánt támogatási és szabályozórendszer, mint az öreg halász hálóján a tengervíz. Az idén úgy tűnt, hogy végre történik valami, ami megmozdítja az állóvizet. Az időjárási és egyéb tényezők okozta várható terméscsökkenéssel járó kínálati visszaesés arra késztette az ágazat vezetését, hogy az ország kenyerét biztosítandó a gabonatermelők számára némileg elfogadható árszinten garantálja az idén nagynehezen megtermett gabona felvásárlását. Az Állami Piacszabályozási Alap Tanácsa által nemrégiben jóváhagyott alapelvek szerint az élelmiszer-ipari búza tonnáját 3500 koronáért, a takarmánybúzát 3000 koronáért, a takarmányárpát 2900 koronáért vásárolják fel az állami alapokba. A tervek szerint mintegy 780 ezer tonna gabona kerül így a raktárakba. Ismereteink szerint a piacszabályozási alap tanácsának legutóbbi ülésén ezt a közös javaslatot a résztvevők elfogadták, vagy legalábbis nem voltak ellene érdemi kifogások. Annál nagyobb meglepetésként hatott a hír, miszerint a Pénzügyminisztérium megtorpedózza a javaslatot, mivel a gabonafelvásárlási árakat túlzottnak tartja. Ezirányú érdeklődésünkre a minisztérium árosztályán csupán annyit árultak el, hogy a gabonaárakat még nem hirdették ki, döntés a pénzügyi vezetés mai ülésén születik. A piacszabályozási alap titkárságáról azt a tájékoztatást kaptuk, hogy számukra a tanács ülésén elfogadott javaslat a mérvadó, tehát az ott jóváhagyott árak érvényesek. Várjuk meg hát a pénzügyminisztérium mai döntését, miközben elmeditálgathatunk azon, mit ér ma az adott szó, mire játsszák a piacszabályozási szembekötősdit, s mi történik akkor, ha a termelők netán mégiscsak bekeményednek, s egyáltalán nem adják el a gabonát, hanem megvárják, míg a hiány nyomán végre ők diktálhatják majd az árakat. Bár ne legyenek illúzióink. Lehet, hogy a határ túloldalán már ott várakoznak a gabonával megrakott kamionok ... -tszlHÁNYAN NÉZIK, HALLGATJÁK MEČIART? • - rendszeresen nézi 15 - időnként nézi ® - nem nézi Május végén arról készített reprezentatív felmérést a Közvélemény-kutató Intézet, hogy a lakosság körében milyen érdeklődés nyilvánul meg Vladimír Mečiar miniszterelnök rendszeres rádió-, illetve tévészereplése iránt. A „Mit szól hozzá, miniszterelnök úr?" címmel bevezetett rádióműsort a lakosság 8 százaléka hallgatja rendszeresen, 38 százaléka pedig időnként. A vasárnap esti miniszterelnöki tévétízpercek esetében e két szám 12, illetve 52 százalék. A 40 évesnél idősebbek körében az átlagosnál népszerűbbek a kormányelnöki megnyilvánulások. Kevésbé érdeklődnek irántuk a 24 évesnél fiatalabbak, a magyar nemzetiségűek és a munkanélküliek. AHOGY ÉN LÁTOM POLITIKAI FOLKLOR - CILINDERKALAPPAL Nem könnyű feladat most szlovák diplomatának lenni Strasbourgban. Részint a pogygyász, részint a tudathasadás miatt. Hatalmas bőröndre volt szüksége például Dušan Slobodníknak is, aki itt, Pozsonyban még talpig népviseletben indult ki a repülőtérre, és csak közvetlenül landolás előtt öltötte magára a diplomaták számára kötelező setét öltönyt. Ki a bőröndből a zsakett, be a bőröndbe a halinanadrág. A bacsókalap és a bornyúszájú vászoning helyett talán még cilindert, selyeminget és pillenyakkendőt is öltött magára, de még így sem lehetett benne teljesen biztos Moravčík külügyminiszter, hogy az izzadságszag-mentesítés különbnél különb szagosvizek segítségével mennyire eredményesen ment végbe a kulturális miniszter esetében. És ebből a gyors átöltözésből következik a tudathasadás veszélye. Tegnap még maszszív nemzeti propaganda Pozsonyban, és körülbelül egy órányi repülőút után echt európai nyilatkozatok Strasbourgban. És az sem utolsórendű ok a skizofréniára, hogy heteken keresztül maga Dušan Slobodník is elhitte, hogy Dél-Szlovákiában maradék nélkül megoldották a magyarok problémáit, és most tessék, olyan dolgokat kell a sajtónak nyilatkozni, hogy: Szlovákia vállalja az ET 1201-es dokumentumából szármázó ajánlások teljesítését. Tehát azokat a teendőket, amelyeket a szlovákiai politikai folklór mesemondói szerint már évekkel ezelőtt, mi több, még a pártállam évtizedeiben végrehajtott az állam az összes szlovákiai magyar teljes megelégedésére. Sokkal egyszerűbb lenne a helyzet, ha csak Dušan Slobodníkot fenyegetné a tudathasadás veszélye. Viszont nehezen helyrehozható károsodás következhet be ezer és ezer szlovák lelkiállapotában is. Ők tömören így értelmezik a helyzetet: a magyarok megint azzal próbálkoztak, hogy megalázzanak bennünket. Márpedig a politikai folklór magukat megalázottnak érző hívei nagyon veszedelmes dolgokra kaphatóak. Mérget veszek rá, hogy most, miután Szlovákiát felvették az Európa Tanácsba, Magyarországon is, Szlovákiában is, és a dél-szlovákiai magyarok körében úgyszintén más-más formulát alkalmaznak a politikusok a fél kontinenst foglalkoztató hercehurca végeredményének megmagyarázására. Budapesten majd diplomáciai bravúrként prezentálják a végeredményt, Pozsonyban a magyarok elszigetelésének és megijesztésének minősítik, illetve a pozitív Szlovákia-kép kézzelfogható hatásának, szlovákiai magyar vonalon pedig a politikai bölcsesség netovábbjának. A mérvadó európai újságok talán egy sort sem írnak arról, hogy mit mond Szlovákia ET-taggá válásához a dél-szlovákiai közmagyar. Valahogy így értékeli majd az eseményt: Jó, hogy felvették Szlovákiát az Európa Tanácsba. A politikai folklórtól mentes józan parasztész azt sugallja, hogy a demokratikus nyugat-európai országok közössége remélhetőleg rá tudja majd venni a mindenkori szlovák politikai reprezentációt a pozsonyi parlament ígéreteinek megtartására. Persze, sok minden múlik azon, hogy a fokost, a bacsókalapot és a bornyúszájú vászoninget Strasbourgban „felejti"-e néhány szlovák politikus. Ha hazahozzák, lehet, hogy kevésbé intenzíven, de folytatódhat az, ami az Európa Tanácsba utazásuk előtt abba sem maradt. Kétségtelen, tudathasadásos állapotba kerültek. Az újságok nagyobbik része, a politikusok zöme, a nemzeti büszkeség megsértése, a „nemzet megalázása" miatt ál-macskajajos állapotba került lakosság jelentős hányada árulást szimatol. Nehezen terem ott babér a demokrácia számára, ahol azt kívülről erőszakolják rá egy országra. De nézzük csak, Németországban (ahol mások tukmálták rá 1945 után a nemzetre a demokráciát) szépen terebélyesedik a babérfa. Meglátjuk, megismétlődik-e ez nálunk is. Rövidesen kiderül, mit szólnak az ET-nek tett ígéretekhez a szlovák törvényhozók. Meglátjuk, hogy a legközelebbi félévben politikai folklórra veszik-e a figurát, vagy az európai módit részesítik előnyben... TÓTH MIHÁLY