Új Szó, 1993. július (46. évfolyam, 151-176. szám)

1993-07-21 / 167. szám, szerda

PUBLICISZTIKA ,ÚJ szól 1993. JULIUS 21. ÖLLŐS LÁSZLÓ Korszakhatárra került a szlovákiai magyarság. Szlovákiát, egy kivétellel, mindegyik tagállam határozott támogatásával, előzetes feltételek nélkül felvették az Európa Tanácsba, s minden ellenirányú erőfeszítés dacára sem tolták ki felvételét az ET tagállamai. Az egyetlen kételkedő, Magyarország végül is nem vállalta az elszigetelődést, és ellenszvavazat helyett tartózkodott a szavazástól. Az Európa Tanács mostani döntése egy 1991 őszén keletkezett irányvonal végét és egy új, minden bizonynyal hosszabb korszak kezdetét jelenti a szlovákiai magyarok számára. Ezért szükséges a helyzet kialakulásának, valamint a jövőbeni megoldásoknak az átgondolása indulatoskodás, szépítgetés és illúziók nélkül. S ami nem kevésbé fontos, annak szándéka nélkül, hogy emiatt bárki megbántódjék, vagy megtámadtatva érezze magát. 1991 őszén a Csemadok nagytermében fejtette ki először csehszlovákiai magyar politikus, hogy a magyar kisebbségnek támogatnia kellene Szlovákia önállósodását, mivel ezt követően az új ország elszigetelhető, és rákényszeríthetó bármiféle nemzetiségi engedményre. Ugyanakkor megjelent az a kezdeményezés is, hogy a magyarok tegyenek egyoldalú autonomista lépéseket. A folyamat első szakasza a bírálatok ellenére sikeresen haladt. Egészen pontosan írta le a helyzetet Havel elnök egymondatos és félreérthetetlen népszavazási javaslatának megbuktatásakor Mihályi Molnár László, az Együttélés alelnöke és prágai parlamenti klubjának akkori elnöke az Új Szónak adott nyilatkozatában: „A parlamenti választások előtt tartott referendum azonban, véleményem szerint a politikai versengés eszközévé válna, egyes pártok a népszavazási kampányt költséges választási kampánnyá változtatták volna." Ez valóban így volt, Szlovákia polgári demokratikus erőit szolgálta volna a népszavazás, a választásokon világgá téve az elszakadást ellenző közvélemény elótt, hogy ki kicsoda. így azonban egy csapással került ki a döntés a nép kezéből, vesztették el utolsó politikai adujukat a polgári demokraták, valamint homályban maradhatott, hogy ki mindenki kívánja szétszakítani az országot. Az 1992-es választások után következett volna a második szakasz. Ámde már a bősi erőmű ügyében kiderült, hogy az európai testületek másképpen viselkednek. A bősi kudarcot követte Szlovákia felvétele az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet keretében Stockholmban, 1992 végén. Minden magyarországi és szlovákiai magyar diplomáciai igyekezet ellenére nemcsak minden feltétel nélkül vették fel az új országot, hanem egyenesen az elnökségben kapott helyet. E stratégiáról a Magyar Polgári Párt politikusai azon a véleményen voltak, hogy Szlovákia orientálódhat Oroszország, Románia, illetve ügyes lépésekkel Szerbia felé is, ami veszélyeztetné a visegrádi szerződés aláíróinak együttműködését, nehéz geopolitikai helyzetbe hozná Magyarországot és az összes magyar kisebbséget, megerősítené a magyarországi nacionalista erőket, mindegyik érintett államban gyengítené a demokratákat, valamint destabilizálná a Kárpát-medencét. Nyugateurópai tárgyalásaikon meggyőződtek róla, hogy ezt a veszélyt a nyugati hatalmak is látják, ezért Szlovákia integrálását, s így felvételét szervezeteikbe stratégiai céljuknak tekintik. Ezt az álláspontjukat hangsúlyozták a bősi vita idején és az EBEÉ stockholmi ülése előtt is. A szlovákiai magyar pártok politikai egyeztető tanácsának (PET) megalakulása ez év elején megteremtette a józan hangvételű párbeszéd kereteit, a korábbi indulatoskodás helyett. Szlovákia Európa tanácsi felvétele elótt két elképzelést kellett összehangolnia a PET-nek. Az egyik szerint a megfogalmazandó közös memorandumban a négy magyar párt szögezze le, hogy az Európa Tanács ne vegye fel Szlovákiát tagjai közé, ezt csak azután tegye, miután a magyar kisebbség minden fontos követelését teljesítette. E célból a memorandumban minél több kisebbségi sérelmet kell felsorolni, s nem kell törődni semmi mással. A másik felfogás szerint az ET stratégiai céljai irreálissá teszik a felvétel megakadályozását, illetve jelentős kitolását, így politikai elszigetelődés helyett olyan ajánlások elfogadtatására kell törekedni az ET-ben, amelyek a nyugatiak számára pontosan értelmezhetők, a jogállamiság megerősítését szolgálják, valamint a felvételi folyamatban nem gyengítik, hanem erősítik a szlovákiai magyarok pozícióit. Konkrétan az 1201-es ET-határozat érvényesítésére kellene irányulnia a magyar erőfeszítéseknek. A megszületett közös dokumentumok végül is kompromisszumosak lettek, ámde tavasszal a diplomáciai erőfeszítések ismét visszatértek a korábbi állásponthoz, és arra irányulnak, hogy a vezető nyugati hatalmak ítéljék el Szlovákia nemzetiségi politikáját, felvételét az ET-be pedig halasszák el, és szabják feltételül a magyar kisebbség követeléseinek teljesítését. Ezzel a törekvéssel szemben azonban nagyon sikeres diplomáciai ellentámadást intézett a szlovák kormány. Ez két bizonyítható állításra épült. Az egyik az volt, hogy Magyarország immár nem a közép-európai stabilitás oszlopa, igazolni tudta ezt a magyar-ukrán alapszerződés parlamenti vitájával, és több magyarországi politikus sajtóbeli kijelentésével. A másik, hogy az elsőhöz kötődően a szlovákiai magyarok sem a stabilitás bástyái. Dokumentálhatta ezt a magyarországi vezetés által leginkább támo1 gatott szlovákiai magyar politikai mozgalomnak a sajtóban is megjelentetett, az autonómia egyoldalú kinyilvánítását célul kitűző határozatával, valamint e mozgalom elnökének a magyar-ukrán szerződésről a magyarországi sajtóban közzétett és a szélsőjobboldaléhoz hasonlító véleményével. Több, amúgy is jól informált nyugati politikus ebből nem azt a következtetést vonta le, hogy a szlovák kormánynak igaza van, hanem, hogy a helyzet Jugoszlávia-szerű, azaz mindkét fél hazudik. Az eredmény ismert. A nyugati kormányok nem voltak hajlandóak a felvétel elhalasztására, és a várt nagy igazságtétel helyett az erőket kiegyensúlyozó, stabilizáló döntést hoztak. A felvételt ellenzők pedig szembekerülve a nyugati hatalmak törekvéseivel és több magyarországi erővel, végül változtattak álláspontjukon, majd megpróbáltak jó képet vágni a dologhoz. Az így kialakult helyzetből pedig le kell vonni a legfontosabb kül- és belpolitikai következtetéseket: 1. Illúzió azt gondolni, hogy a nyugati nagyhatalmak hírszerzőszolgálataikon keresztül nem tudnak a magyarországi szélsőjobb csoportjainak befolyásáról a szlovákiai magyarok politikai életében. Ettől mihamarabb meg kell szabadulni, minthogy a félévenkénti ellenőrzés nem egy, hanem kétirányú lesz és sokféle információhoz jut majd. 2. Az ET döntése után fel kell adni azt az álláspontot, hogy a szlovák demokraták megerősödése és a velük való együttműködés nélkül, pusztán külső nyomással rövid idő alatt döntő jelentőségű nemzetiségi jogok megadását lehet kikényszeríteni. Ehhez a vonalvezetéshez nem volt és ma sincs meg az erő. Magyarország nem az, a nyugati hatalmak pedig fokozatos, az ország demokratizálásán át vezető, a stabilitást megőrző fejlődést kívánnak. 3. Az 1992-es választások óta folyamatosan nő a közélettől és a politikától elforduló szlovákiai magyarok száma. Egyre kevesebben támogatják társadalmi szervezeteinket, és nemcsak képletesen szólva olvassák egyre többen a Nový čas című bulvárlapot az így veszélybe kerülő magyar sajtó helyett. Érzéseik szerint ugyanis növekvő napigondjaikon mit sem segít a nemzetiségi hangoskodás. Az ország gazdaságának válsága pedig csak mélyülni fog, és bizonyára hosszú ideig tart, súlyosan érintve a csehországi piacait elvesztett dél-szlovákiai mezőgazdaságot, de sok más területeket is. E folyamat legalább részleges ellensúlyozására a jelenlegi hatalmi viszonyok között is végrehajtható, szakszerűen kidolgozott regionális gazdasági és szociális programokra van szükség, valamint kisebbségi intézményrendszerünk és közgondolkodásunk modernizálására. Ujabb programszerű, de megvalósíthatatlan jelszógyűjtemények csak a tehetetlenséget jeleznék, tovább növelve az érdektelenséget. 4. Mindehhez a magyar pártok szoros és hosszú távú együttműködése szükséges, ezért nem gyengíteni kell a politikai egyeztető tanácsot, hanem ki kell terjeszteni hatásköreit. Végezetül a jelenlegi szlovák kormány taktikája jól látható: részleges engedményekkel kíván jó benyomást kelteni Nyugat felé, ám a magyarok társadalmi szerkezetét jelentősen befolyásoló kérdésekben mások a szándékai. Ezt pedig csak a Nyugattal, valamint a szlovák deVnokratákkal együttműködni tudó, tiszta politikai kapcsolatokat ápoló, a politikát társadalomszerkezeti szempontokkal összekapcsolni és modernizálni képes, összehangolt magyar vezető réteg ellensúlyozhatja. És még így is várható, hogy ezek után bármiféle megegyezésnek bármiféle szlovák kormány megkéri az árát, ez pedig a határok stabilitása lesz. ORDÓDY KATALIN <DÓÚl?L - Mindjárt megérkezünk - fordult hátra Deák. A helyiség, ahová beléptek, elbűvölte őket. Tompított fény, a boxokban, az asztalok körül halk zsongás, a pincérek csöndben suhantak, a zongoránál szénakazal-frizurájú fiatal nő énekelt angolul valami behízelgő dallamot. Az egész azt a benyomást keltette, mintha nem is bárba, hanem egy jó barát elegáns otthonába toppantak volna be, ahol csupa ismerős, meghívott gyűlt össze. Jött a pincér, udvariasan asztalhoz vezette őket, amelyről levette a Foglalttáblát. Borka tehát biztosra jött. Dóra élvezte a környezet intimitását. A nők eleganciáját figyelte a drága, vagy legalábbis annak tűnő ékszereket. Nem, ez nem szokványos nyári mulató, amelyből rengeteget találni mindenfelé. Méregdrága hely lehet, hiszen a lángos- és rétessütök is csillagászati árakkal dolgoznak. Borkának úgy látszik, dögivei van pénze. Arra is felfigyelt, hogy három asztaltól is üdvözölték őt. Nem lehet idegen ezen a helyen. Felmérte, hogy megjelenésével beleillik-e ebbe a társaságba, s úgy vélte, minden rendben van. Toncsika is jól festett. Megnyugodva átadta magát a zenének. Az asztalukon, maga sem tudja, mikor, ott termett a konyak, a fekete, a sósmandula. Ez a Borka mindent megtesz, hogy szép estét szerezzen nekik. A tegnap éjszakai próbálkozása ugyan felbőszítette, de elvégre nem tudhatta, hogy ki ő és miféle. A visszautasítást rögtön akceptálta. Annak ellenére maradt benne valami visszás érzés. Nem is tudja, miért. Talán szerelmet színlelő szöveggel, vagy legalább a hirtelen támadt vágy őszinte forróságával kellett volna közelednie. Nagyon prózai volt az egész. Pusztán egy alkalom szülte helyzetnek a kihasználása. Ez hagyta benne a tüskét. Ezzel nem is kellene törődnie, hiszen személy szerint nem is őt inzultálta vele. Négytagú zenekar játszott, régi nagy filmslágereket, Toncsika csaknem valamennyit ismerte, és halkan dudorászott. Borka táncba vitte Toncsit, ott kavarogtak a parketten. Edus ugyan a diszkók táncstílusához szokott, mégis illendőnek tartotta felkérni Dórát. Később a szőke, boglyas énekesnő megint elbúgott néhány számot. „Szeretlek én, jöjj vissza hozzám..." — és Dóra szíve összeszorult. Valami fájni kezdett, valami megnevezhetetlen. Mint a semmiből feltámadó szél, úgy támadt fel benne a fájdalmas vágyódás, amelynek nem volt konkrét tárgya. Borka természetesen őt is felkérte, összesimulva suhantak a parketten. Néha megcsapta orrát a férfi arcvizének kellemes illata. Jó volt a vállára dőlni, jó volt vitetni magát az érzéki dallamra. Jó volt érezni, mit is? Talán, hogy nő, és férfi van az oldalán. Mintha átaludtam volna az éveket, gondolta. Mintha Csipkerózsika-álomból ébrednék. Érezte, hogy Borka a fél arcát beletemeti a hajába. Érezte a férfi forró leheletét a nyakszirtjén. Nem törődöm, csak a pillanattal... És a pillanat gyönyörű. Borka fölfogta a belőle sugárzó vágyat, mert erősebben szorította magához. - Ennek a táncnak nagyon sokáig kell tartani... Ezzel nem lehet betelni. Szeretném, ha eltűnne, elsüllyedne körülöttünk minden, csak mi maradnánk itt a parketten, meg ez a bolondító melódia. Nem felelt. Minek most a szó? A zenészek, persze, nem játszották a számot hosszabb ideig, mint máskor, vissza kellett menni az asztalhoz. Toncsi és Edus éppen nagyot nevettek valamin. Végigsimított a homlokán, igyekezett az ijesztően váratlan mámorból kijózanodni. Egy tálon apró rákocskákkal megrakott pirítóst hoztak meg pezsgőt. Talán a pezsgő hatására, egyszerre elérzékenyedett. Anyuka alszik, Ádám is a kis ágyában, ő meg itt, a zene, a konyak és... Igen, és Borka ölelésének a szédületében. Drágáim, gondolta, mialatt a pirítóst ropogtatta, s látszólag élénken figyelt Toncsi szavaira, éppen egy politikai viccet mesélt annak a kapcsán, hogy egy ismert képviselőt fedezett föl a mulatóban. Drágáim, ugye kívánjátok nekem ezt a szép estét... Ugye kívánjátok nekem az örömöt?! Az örömöt, a boldogság előszobáját. Még táncoltak néhányszor, de a nagy érzelmi hullám már távolodóban volt, nyugodtan élvezte az estét. Közelebb került Borkához, ez kétségtelen. És holnap, holnapután... De jó, hogy még sok nap van hátra. Jaj, de kellett neki ez a másság! Eddig az élet vizes poharából ivott, a konyakos poharába most kóstolt bele. Tetszett neki a gondolat, s nem sejtette, hogy rövidesen valakivel majd újra beszélni fog erről. Jóval éjfél után hagyták el a bárt. A visszaúton az élet már nem volt élénk, a legkitartóbb butikok, utcai bódék is álomba merültek, csak néhány szórakozóhely mutatta még az élet nyomait. Gergő bácsi volt az éjszakás, széles mosollyal fogadta a láthatóan jókedvű társaságot. - A szép este után, szép éjszakát kívánok mindenkinek - mondta tele jóakarattal, s megvárta, míg ki-ki eltűnik a szobájában. Dóra szíve erősebben dobogott, míg egymás mellett rótták a lépcsőfokokat. Elkészült rá, hogy amint a lépcsők elválnak, Borka majd nem a saját szobájának irányába fog tartani. A kritikus ponton megállt, s mintegy megelőzni akarva Borka szándékát, a kezét nyújtotta. - Szép este volt, Borka, remekül éreztem magam. Köszönöm. - Felágaskodott hozzá és megcsókolta. Bátortalan csók volt, köszönetet fejezett ki, nem szenvedélyt. A reagálás meglepte: - Borzasztóan sajnálom, nem lehet, Dórácska. Holnap nagyon nehéz napom van. Tulajdonképpen ez a kiruccanás sem nevezhető okosnak, de az éjszaka hátralevő részén igazán aludnom kell. Vagy... Ha beéred egy egészen rövid kis gyakorlattal... - s kérdőn nézett rá. Dóra megdöbbent, s maga sem tudta, hogy jöttek ki száján a szavak. - Menj, Borka, menj, pihend csak ki magad! (Folytatjuk) ET-FELVETELI