Új Szó, 1993. július (46. évfolyam, 151-176. szám)

1993-07-21 / 167. szám, szerda

PUBLICISZTIKA ,ÚJ szól 1993. JULIUS 21. ÖLLŐS LÁSZLÓ Korszakhatárra került a szlovákiai magyarság. Szlovákiát, egy kivétel­lel, mindegyik tagállam határozott támogatásával, előzetes feltételek nélkül felvették az Európa Tanácsba, s minden ellenirányú erőfeszítés da­cára sem tolták ki felvételét az ET tagállamai. Az egyetlen kételkedő, Magyarország végül is nem vállalta az elszigetelődést, és ellenszvavazat helyett tartózkodott a szavazástól. Az Európa Tanács mostani döntése egy 1991 őszén keletkezett irányvo­nal végét és egy új, minden bizony­nyal hosszabb korszak kezdetét je­lenti a szlovákiai magyarok számára. Ezért szükséges a helyzet kialakulá­sának, valamint a jövőbeni megoldá­soknak az átgondolása indulatosko­dás, szépítgetés és illúziók nélkül. S ami nem kevésbé fontos, annak szándéka nélkül, hogy emiatt bárki megbántódjék, vagy megtámadtatva érezze magát. 1991 őszén a Csemadok nagyter­mében fejtette ki először csehszlová­kiai magyar politikus, hogy a magyar kisebbségnek támogatnia kellene Szlovákia önállósodását, mivel ezt követően az új ország elszigetelhető, és rákényszeríthetó bármiféle nem­zetiségi engedményre. Ugyanakkor megjelent az a kezdeményezés is, hogy a magyarok tegyenek egyolda­lú autonomista lépéseket. A folya­mat első szakasza a bírálatok ellené­re sikeresen haladt. Egészen ponto­san írta le a helyzetet Havel elnök egymondatos és félreérthetetlen népszavazási javaslatának megbuk­tatásakor Mihályi Molnár László, az Együttélés alelnöke és prágai parla­menti klubjának akkori elnöke az Új Szónak adott nyilatkozatában: „A parlamenti választások előtt tar­tott referendum azonban, vélemé­nyem szerint a politikai versengés eszközévé válna, egyes pártok a népszavazási kampányt költséges választási kampánnyá változtatták volna." Ez valóban így volt, Szlová­kia polgári demokratikus erőit szol­gálta volna a népszavazás, a válasz­tásokon világgá téve az elszakadást ellenző közvélemény elótt, hogy ki kicsoda. így azonban egy csapással került ki a döntés a nép kezéből, vesztették el utolsó politikai aduju­kat a polgári demokraták, valamint homályban maradhatott, hogy ki mindenki kívánja szétszakítani az országot. Az 1992-es választások után kö­vetkezett volna a második szakasz. Ámde már a bősi erőmű ügyében kiderült, hogy az európai testületek másképpen viselkednek. A bősi ku­darcot követte Szlovákia felvétele az Európai Biztonsági és Együttmű­ködési Értekezlet keretében Stock­holmban, 1992 végén. Minden ma­gyarországi és szlovákiai magyar diplomáciai igyekezet ellenére nem­csak minden feltétel nélkül vették fel az új országot, hanem egyenesen az elnökségben kapott helyet. E stratégiáról a Magyar Polgári Párt politikusai azon a véleményen voltak, hogy Szlovákia orientálód­hat Oroszország, Románia, illetve ügyes lépésekkel Szerbia felé is, ami veszélyeztetné a visegrádi szerződés aláíróinak együttműködését, nehéz geopolitikai helyzetbe hozná Ma­gyarországot és az összes magyar kisebbséget, megerősítené a magyar­országi nacionalista erőket, mind­egyik érintett államban gyengítené a demokratákat, valamint destabili­zálná a Kárpát-medencét. Nyugat­európai tárgyalásaikon meggyőződ­tek róla, hogy ezt a veszélyt a nyu­gati hatalmak is látják, ezért Szlová­kia integrálását, s így felvételét szer­vezeteikbe stratégiai céljuknak te­kintik. Ezt az álláspontjukat hangsú­lyozták a bősi vita idején és az EBEÉ stockholmi ülése előtt is. A szlovákiai magyar pártok poli­tikai egyeztető tanácsának (PET) megalakulása ez év elején megte­remtette a józan hangvételű párbe­széd kereteit, a korábbi indulatosko­dás helyett. Szlovákia Európa taná­csi felvétele elótt két elképzelést kellett összehangolnia a PET-nek. Az egyik szerint a megfogalmazandó közös memorandumban a négy ma­gyar párt szögezze le, hogy az Euró­pa Tanács ne vegye fel Szlovákiát tagjai közé, ezt csak azután tegye, miután a magyar kisebbség minden fontos követelését teljesítette. E cél­ból a memorandumban minél több kisebbségi sérelmet kell felsorolni, s nem kell törődni semmi mással. A másik felfogás szerint az ET straté­giai céljai irreálissá teszik a felvétel megakadályozását, illetve jelentős kitolását, így politikai elszigetelődés helyett olyan ajánlások elfogadtatá­sára kell törekedni az ET-ben, ame­lyek a nyugatiak számára pontosan értelmezhetők, a jogállamiság meg­erősítését szolgálják, valamint a fel­vételi folyamatban nem gyengítik, hanem erősítik a szlovákiai magya­rok pozícióit. Konkrétan az 1201-es ET-határozat érvényesítésére kelle­ne irányulnia a magyar erőfeszíté­seknek. A megszületett közös dokumen­tumok végül is kompromisszumosak lettek, ámde tavasszal a diplomáciai erőfeszítések ismét visszatértek a korábbi állásponthoz, és arra irá­nyulnak, hogy a vezető nyugati ha­talmak ítéljék el Szlovákia nemzeti­ségi politikáját, felvételét az ET-be pedig halasszák el, és szabják feltéte­lül a magyar kisebbség követelései­nek teljesítését. Ezzel a törekvéssel szemben azonban nagyon sikeres diplomáciai ellentámadást intézett a szlovák kormány. Ez két bizonyít­ható állításra épült. Az egyik az volt, hogy Magyarország immár nem a közép-európai stabilitás oszlopa, igazolni tudta ezt a magyar-ukrán alapszerződés parlamenti vitájával, és több magyarországi politikus saj­tóbeli kijelentésével. A másik, hogy az elsőhöz kötődően a szlovákiai magyarok sem a stabilitás bástyái. Dokumentálhatta ezt a magyaror­szági vezetés által leginkább támo­1 gatott szlovákiai magyar politikai mozgalomnak a sajtóban is megje­lentetett, az autonómia egyoldalú kinyilvánítását célul kitűző határo­zatával, valamint e mozgalom elnö­kének a magyar-ukrán szerződésről a magyarországi sajtóban közzétett és a szélsőjobboldaléhoz hasonlító véleményével. Több, amúgy is jól informált nyugati politikus ebből nem azt a következtetést vonta le, hogy a szlovák kormánynak igaza van, hanem, hogy a helyzet Jugosz­lávia-szerű, azaz mindkét fél ha­zudik. Az eredmény ismert. A nyugati kormányok nem voltak hajlandóak a felvétel elhalasztására, és a várt nagy igazságtétel helyett az erőket kiegyensúlyozó, stabilizáló döntést hoztak. A felvételt ellenzők pedig szembekerülve a nyugati hatalmak törekvéseivel és több magyarországi erővel, végül változtattak álláspont­jukon, majd megpróbáltak jó képet vágni a dologhoz. Az így kialakult helyzetből pedig le kell vonni a leg­fontosabb kül- és belpolitikai követ­keztetéseket: 1. Illúzió azt gondolni, hogy a nyugati nagyhatalmak hírszerző­szolgálataikon keresztül nem tudnak a magyarországi szélsőjobb csoport­jainak befolyásáról a szlovákiai ma­gyarok politikai életében. Ettől mi­hamarabb meg kell szabadulni, mint­hogy a félévenkénti ellenőrzés nem egy, hanem kétirányú lesz és sokféle információhoz jut majd. 2. Az ET döntése után fel kell adni azt az álláspontot, hogy a szlo­vák demokraták megerősödése és a velük való együttműködés nélkül, pusztán külső nyomással rövid idő alatt döntő jelentőségű nemzetiségi jogok megadását lehet kikényszerí­teni. Ehhez a vonalvezetéshez nem volt és ma sincs meg az erő. Magyar­ország nem az, a nyugati hatalmak pedig fokozatos, az ország demokra­tizálásán át vezető, a stabilitást meg­őrző fejlődést kívánnak. 3. Az 1992-es választások óta fo­lyamatosan nő a közélettől és a poli­tikától elforduló szlovákiai magya­rok száma. Egyre kevesebben támo­gatják társadalmi szervezeteinket, és nemcsak képletesen szólva olvassák egyre többen a Nový čas című bul­várlapot az így veszélybe kerülő magyar sajtó helyett. Érzéseik sze­rint ugyanis növekvő napigondjaikon mit sem segít a nemzetiségi hangos­kodás. Az ország gazdaságának vál­sága pedig csak mélyülni fog, és bizonyára hosszú ideig tart, súlyosan érintve a csehországi piacait elvesz­tett dél-szlovákiai mezőgazdaságot, de sok más területeket is. E folyamat legalább részleges ellensúlyozására a jelenlegi hatalmi viszonyok között is végrehajtható, szakszerűen kidol­gozott regionális gazdasági és szociá­lis programokra van szükség, vala­mint kisebbségi intézményrendsze­rünk és közgondolkodásunk moder­nizálására. Ujabb programszerű, de megvalósíthatatlan jelszógyűjtemé­nyek csak a tehetetlenséget jeleznék, tovább növelve az érdektelenséget. 4. Mindehhez a magyar pártok szoros és hosszú távú együttműkö­dése szükséges, ezért nem gyengíte­ni kell a politikai egyeztető tanácsot, hanem ki kell terjeszteni hatásköreit. Végezetül a jelenlegi szlovák kor­mány taktikája jól látható: részleges engedményekkel kíván jó benyo­mást kelteni Nyugat felé, ám a ma­gyarok társadalmi szerkezetét jelen­tősen befolyásoló kérdésekben má­sok a szándékai. Ezt pedig csak a Nyugattal, valamint a szlovák de­Vnokratákkal együttműködni tudó, tiszta politikai kapcsolatokat ápoló, a politikát társadalomszerkezeti szempontokkal összekapcsolni és modernizálni képes, összehangolt magyar vezető réteg ellensúlyoz­hatja. És még így is várható, hogy ezek után bármiféle megegyezésnek bár­miféle szlovák kormány megkéri az árát, ez pedig a határok stabilitása lesz. ORDÓDY KATALIN <DÓÚl?L - Mindjárt megérkezünk - fordult hátra Deák. A helyiség, ahová beléptek, elbűvölte őket. Tompított fény, a boxokban, az asztalok körül halk zsongás, a pincérek csöndben suhantak, a zongoránál széna­kazal-frizurájú fiatal nő énekelt angolul valami behízelgő dallamot. Az egész azt a benyomást keltette, mintha nem is bárba, hanem egy jó barát elegáns ottho­nába toppantak volna be, ahol csupa ismerős, meghívott gyűlt össze. Jött a pincér, udvariasan asztalhoz vezette őket, amelyről levette a Foglalt­táblát. Borka tehát biztosra jött. Dóra élvezte a környezet intimitását. A nők eleganciáját figyelte a drága, vagy legalábbis annak tűnő ékszereket. Nem, ez nem szokványos nyári mulató, amely­ből rengeteget találni mindenfelé. Mé­regdrága hely lehet, hiszen a lángos- és rétessütök is csillagászati árakkal dolgoz­nak. Borkának úgy látszik, dögivei van pénze. Arra is felfigyelt, hogy három asztaltól is üdvözölték őt. Nem lehet idegen ezen a helyen. Felmérte, hogy megjelenésével beleillik-e ebbe a társa­ságba, s úgy vélte, minden rendben van. Toncsika is jól festett. Megnyugodva átadta magát a zenének. Az asztalukon, maga sem tudja, mi­kor, ott termett a konyak, a fekete, a sósmandula. Ez a Borka mindent meg­tesz, hogy szép estét szerezzen nekik. A tegnap éjszakai próbálkozása ugyan felbőszítette, de elvégre nem tudhatta, hogy ki ő és miféle. A visszautasítást rögtön akceptálta. Annak ellenére ma­radt benne valami visszás érzés. Nem is tudja, miért. Talán szerelmet színlelő szöveggel, vagy legalább a hirtelen tá­madt vágy őszinte forróságával kellett volna közelednie. Nagyon prózai volt az egész. Pusztán egy alkalom szülte hely­zetnek a kihasználása. Ez hagyta benne a tüskét. Ezzel nem is kellene törődnie, hiszen személy szerint nem is őt inzultál­ta vele. Négytagú zenekar játszott, régi nagy filmslágereket, Toncsika csaknem vala­mennyit ismerte, és halkan dudorászott. Borka táncba vitte Toncsit, ott kavarog­tak a parketten. Edus ugyan a diszkók táncstílusához szokott, mégis illendőnek tartotta felkér­ni Dórát. Később a szőke, boglyas éne­kesnő megint elbúgott néhány számot. „Szeretlek én, jöjj vissza hozzám..." — és Dóra szíve összeszorult. Valami fájni kezdett, valami megnevezhetetlen. Mint a semmiből feltámadó szél, úgy támadt fel benne a fájdalmas vágyódás, amelynek nem volt konkrét tárgya. Borka természetesen őt is felkérte, összesimulva suhantak a parketten. Né­ha megcsapta orrát a férfi arcvizének kellemes illata. Jó volt a vállára dőlni, jó volt vitetni magát az érzéki dallamra. Jó volt érezni, mit is? Talán, hogy nő, és férfi van az oldalán. Mintha átaludtam volna az éveket, gondolta. Mintha Csip­kerózsika-álomból ébrednék. Érezte, hogy Borka a fél arcát belete­meti a hajába. Érezte a férfi forró lehele­tét a nyakszirtjén. Nem törődöm, csak a pillanattal... És a pillanat gyönyörű. Borka fölfogta a belőle sugárzó vágyat, mert erősebben szorította magához. - Ennek a táncnak nagyon sokáig kell tartani... Ezzel nem lehet betelni. Sze­retném, ha eltűnne, elsüllyedne körülöt­tünk minden, csak mi maradnánk itt a parketten, meg ez a bolondító melódia. Nem felelt. Minek most a szó? A zenészek, persze, nem játszották a számot hosszabb ideig, mint máskor, vissza kellett menni az asztalhoz. Toncsi és Edus éppen nagyot nevettek valamin. Végigsimított a homlokán, igyekezett az ijesztően váratlan mámorból kijóza­nodni. Egy tálon apró rákocskákkal megra­kott pirítóst hoztak meg pezsgőt. Talán a pezsgő hatására, egyszerre elérzéke­nyedett. Anyuka alszik, Ádám is a kis ágyában, ő meg itt, a zene, a konyak és... Igen, és Borka ölelésének a szédü­letében. Drágáim, gondolta, mialatt a pi­rítóst ropogtatta, s látszólag élénken fi­gyelt Toncsi szavaira, éppen egy politi­kai viccet mesélt annak a kapcsán, hogy egy ismert képviselőt fedezett föl a mu­latóban. Drágáim, ugye kívánjátok ne­kem ezt a szép estét... Ugye kívánjátok nekem az örömöt?! Az örömöt, a bol­dogság előszobáját. Még táncoltak néhányszor, de a nagy érzelmi hullám már távolodóban volt, nyugodtan élvezte az estét. Közelebb került Borkához, ez kétségtelen. És hol­nap, holnapután... De jó, hogy még sok nap van hátra. Jaj, de kellett neki ez a másság! Eddig az élet vizes poharából ivott, a konyakos poharába most kóstolt bele. Tetszett neki a gondolat, s nem sejtette, hogy rövidesen valakivel majd újra beszélni fog erről. Jóval éjfél után hagyták el a bárt. A visszaúton az élet már nem volt élénk, a legkitartóbb butikok, utcai bódék is álomba merültek, csak néhány szórako­zóhely mutatta még az élet nyomait. Gergő bácsi volt az éjszakás, széles mosollyal fogadta a láthatóan jókedvű társaságot. - A szép este után, szép éjszakát kívá­nok mindenkinek - mondta tele jóaka­rattal, s megvárta, míg ki-ki eltűnik a szobájában. Dóra szíve erősebben dobogott, míg egymás mellett rótták a lépcsőfokokat. Elkészült rá, hogy amint a lépcsők elvál­nak, Borka majd nem a saját szobájának irányába fog tartani. A kritikus ponton megállt, s mintegy megelőzni akarva Borka szándékát, a kezét nyújtotta. - Szép este volt, Borka, remekül érez­tem magam. Köszönöm. - Felágaskodott hozzá és megcsókolta. Bátortalan csók volt, köszönetet fejezett ki, nem szenve­délyt. A reagálás meglepte: - Borzasztóan sajnálom, nem lehet, Dórácska. Holnap nagyon nehéz napom van. Tulajdonképpen ez a kiruccanás sem nevezhető okosnak, de az éjszaka hátralevő részén igazán aludnom kell. Vagy... Ha beéred egy egészen rövid kis gyakorlattal... - s kérdőn nézett rá. Dóra megdöbbent, s maga sem tudta, hogy jöttek ki száján a szavak. - Menj, Borka, menj, pihend csak ki magad! (Folytatjuk) ET-FELVETELI

Next

/
Oldalképek
Tartalom