Új Szó, 1993. július (46. évfolyam, 151-176. szám)
1993-07-21 / 167. szám, szerda
3 HÍREK - VÉLEMÉNYEK ÚJSZÓ, 1993. JÚLIUS 21. TÖBBET VÁRTAK A SZLOVÁKIAI NÉMETEK ÁLLÁSFOGLALÁSA (Munkatársunktól) Állampolgári hűségről tesz bizonyságot a Kárpáti Németek Egyesületének a szlovákiai németség helyzetét ismertető dokumentuma, melyet tegnap kaptak kézhez az egyesület pozsonyi és Pozsony környéki szekciója által rendezett sajtóértekezlet résztvevői. A helyzetértékelés ugyanakkor bizonyos csalódottságnak is hangot ad, hogy a németek jogállásában nem az elvárásoknak megfelelően mutatkoznak a jóirányú változások. ÚJABB FÉLREÉRTÉS? HERMAN A SZLOVÁK KORMÁNYFŐ „SZUBJEKTÍV ÉRTÉKELÉSÉRŐL" Ottó Sobek, a pozsonyi szekció elnöke elmondta, hogy szervezetük a szlovák központi testületek és főhivatalok részéről megértést tapasztal, a közigazgatás alsóbb szintjein azonban közömbösséggel, sőt fenntartásokkal is találkozik. Főként a német nyelvű oktatás megalapozásában jelentkeznek nem várt nehézségek, annak ellenére, hogy az egyesület még csak nem is a nemzetiségi oktatásügynek megfelelő modellt szorgalmaz, hanem olyan kétnyelvű oktatást, mely a német nyelv vonzerejénél fogva, nemzetiségi hovatartozástól függetlenül elégítené ki a szülők ilyen irányú érdeklődését. Rudolf Nagy vezetőségi tag elmondta, hogy Pozsonyban az iskolaszékek nem segítenek az oktatási feltételek megteremtésében s a Németországból jövő, főként szakmai segítőkészség is nem ritkán mostoha fogadtatásra talál. A Kárpáti Németek Szövetsége a beneši dekrétumokkal kapcsolatban ellenzi az érzelmileg túlfűtött nyilvános vitát, és a dekrétumok máig ható következményeinek a felszámolására helyezi a hangsúlyt. Parlamenti bizottság felállítását javasolja, a német és a magyar kisebbség képviselőinek bevonásával. Október, november folyamán indítványt kíván terjeszteni a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa elé, hogy mi módon történjék az erkölcsi és a tényleges, az anyagi kárpótlást is magában foglaló jogorvoslás. Dr. Martin Stolár, aki szintén vezetőségi tag, konkrét jogi esetekkel bizonyította, hogy a különböző joghézagokkal élve az elmúlt évtizedek folyamán, még a hetvenes években is sor került a beneši dekrétumokra hivatkozó kisajátítási kísérletekre. Az ÚJ SZÓ kérdésére a szekció tisztségviselői elmondták, hogy bár folyamatban van a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalommal való kapcsolatfelvétel, a magyar kisebbségi pártok részéről nem mutatkozik kellő érdeklődés az együttműködés iránt, s így annak akadozása egyik félnek sem használ, (kiss) A szlovák kormányfőnek az a kijelentése, hogy hamarosan megköthető a szlovák-magyar alapszerződés, félreértésből ered, jelentette ki Herman János magyar külügyi szóvivő. A szóvivő állítása szerint a magyar fél nem döntött még arról sem, hogy egyáltalán megkezdődjenek a tárgyalások erről a dokumentumról. Jozef Moravčík külügyminiszter azonban a magyar partnerével folytatott múlt szombati tárgyaiások után kijelentette, hogy a szakértői tárgyalások ez ügyben tíz napon belül megkezdődnek. Magyarország nem látja értelmét annak, hogy az alapszerződés rögzítse a határok sérthetetlenségének elvét, mivel ezt más nemzetközi dokumentumok szavatolják" - szögezte le Herman A CSEH SAJTÓBÓL A cseh lapok még tegnap is visszatértek Mečiar és Kiaus kormányfők budapesti tárgyalásaihoz, illetve a magyar kormányfő Václav Klaushoz intézett levelének utózöngéihez. A Lidová demokracie kommentárban foglalkozott a cseh-szlovák határmegállapodással és leszögezte: első pillantásra úgy tűnhet, Mečiar cserébe azért, hogy cseh partnerétől támogatást kapott a nemzeti kisebbségek helyzetének értékelését illetően hajlandó volt tárgyalni a hagyományos határról. További tévedés lenne, ha valaki azt gondolná, hogy Václav Klausnak nagyon meg kellett magát erőltetnie egy ilyen nyilatkozat megtételéhez. Csak megismételte véleményét, miszerint nagyobb problémákhoz vezet a kisebbségek eltérőségeinek kiemelése, mint az, ba a polgári egyenlőség elvét tartjuk szem előtt. A lap szerint a Vladimír Mečiar véleményében bekövetkezett gyors fordulat sem került semmibe a szlovák politikusnak, mert így emelt fővel távozhatott a harctérről. A határforgalom könnyítését célzó megállapodás megkötésére vonatkozó ígéret fejében csaknem biztos lehet abban, hogy ezt az intézkedést a cseh költségvetésből finanszírozzák majd. A Práce tegnapi számában arra mutat rá, hogy az új határrezsim kapcsán meglehetősen paradox víGrúziában tartózkodik az ENSZ műszaki szakemberekből álló csoportja, amelynek az a feladata, hogy előkészítse a feltételeket 50 katonai megfigyelő kiküldéséhez a térségbe. A Reuter hírügynökség a washingtoni ENSZ-központ szóvivőjére hivatkozva közölte, hogy a csoportot George Sherry egykori ENSZ-főtitkárhelyettes vezeti. Eduard Sevardnadze grúz elnök tegnap ismertette az abház konfliktus rendezésére vonatkozó béketervét, amely feltételezi a nemzetközi megfigyelők jelenlétét is. Ha ez megtörténne, akkor az ENSZ első ízben küldené ki megfigyelőit békeakció János. Hozzáfűzte, hogy a szerződésnek fel kell ölelnie a kapcsolatok valamennyi területét, beleértve a kisebbségek helyzetét is. Herman János a szlovák kormányfő idézett kijelentéseit az „Antall-Mečiar" találkozó szubjektív szlovák értékelésének minősítette. A szóvivő szerint ezen az álláspontok nem közeledtek, sőt, ellenkezőleg. Vladimír Mečiar kissé energikusabban fogalmazta meg Antall Józseffel kapcsolatos kifogásait. Most már tisztán látjuk a szlovák kormánynak a kisebbségekkel kapcsolatos szándékait. Ez a találkozó sem győzött meg bennünket arról, hogy Mečiar úr kormánya hajlandó lenne elvszerűen megvalósítani az Európa Tanács ajánlásait, fűzte hozzá Herman János. ziok is felmerülnek. Miközben valahol az erdőben a képzeletbeli határvonalon csehek és szlovákok málnát szednek, ez alatt magukat gyújtögetőknek álcázva „valódi" külföldiek is átléphetik a határt, kitérve igy a számukra kijelölt határátkelőhelyeket. A Práce szemleírója leszögezi: a kisebbségi kérdésben tapasztalt közös cseh és szlovák fellépés nem is annyira a közeledés baráti gesztusának minősíthető, hanem ennek okát inkább abban kell keresni, hogy mindkét ország továbbra is a beneši dekrétumok közmondásos köldökzsinórjával van összekötve. A Rudé právo tegnap azt találgatta, hogy a legfelsőbb német vezetők mit ajánlhattak fel Mečiarnak és Kováénak cserébe azért, hogy megértőnek bizonyultak a cseh határelképzelésekkel kapcsolatosan. A lap szerint bizonyára valamilyen csábító politikai vagy gazdasági ígéretek felvillantásáról van szó. Ha belátható időn belül nem születik meg a magyar-szlovák kitoloncolási szerződés, akkor Szlovákia kezében 'marad a menekültügyi Fekete Péter. S ha ezzel egyetért a Mečiar-kormány, akkor ezt nyilván nem ingyen teszi — véli a lap. A Lidové noviny tegnapi számában arról számolt be, hogy a cseh vámigazgatóság jelenlegi vezetője korábban StB-ügynök volt, aki az Ignác fedőnévre hallgatott. keretében a hajdani Szovjetunió egyik utódállamába. Időközben Grúzia második legnagyobb városában, Kutausiban fegyveres összecsapásra került sor orosz és grúz egységek között. Az incidens akkor történt, amikor megkezdték az orosz haditechnika kivonását a városból. Grúz források szerint kétoldalú megállapodás alapján a grúz félnek kellett volna átvennie ezt a haditechnikát. Az orosz katonák azonban a késő esti órákban megkezdték a katonai berendezések kivonását a városból, hogy azt légi úton Grúziába szállítsák. ppol. s. r. o. Radvanská 2, 811 01 Bratislava tel 07/313 674, 312 184, 313 339 fax. 07/311 804 ajánlata teljesen felszerelt: - vendéglői konyhák - gasztronómiai és hűtőberendezések - alumínium ajtók, ablakok és homlokzatok minőség - tervezés - szerelés - szerviz VK-838 NÉHÁNY SORBAN B ár az amerikai meteorológiai intézet jelentése szerint az Egyesült Államok déli részén e héten jó idő várható, nincs ok a túlzott optimizmusra: a Mississippi és Missouri térségében további károkat okoznak az áradások. Eddig 22 300 házat, 41 600 hektárnyi területet árasztott el a víz. A természeti katasztrófa következtében 29 személy vesztette életét, az anyagi károkat 10 milliárd dollárra becsülik. I rak a Biztonsági Tanács 715 számú határozata alapján hajlandó beleegyezni fegyverkezési programjának hosszú távú ellenőrzésébe - jelentette ki hétfőn este Roll' Ekeus, az iraki tömegpusztító fegyverek felszámolásának ellenőrzésével foglalkozó ENSZ-bizottság elnöke. Ötnapos iraki missziója végén sajtóértekezletet tartott, amelyen pozitívan értékelte Bagdad magatartását. Mint mondotta, a vonatkozó BT-határozat gyakorlati érvényesítéséről már augusztus végén vagy szeptember elején New Yorkban megkezdődhetnének a tárgyalások. B rüsszelben tegnap az Európai Közösségek külügyminiszterei megállapodást írtak alá a közösség kevésbé fejlett régióinak szánt pénzalap elosztásáról. A résztvevők 190 milliárd dolláros támogatást irányoztak elő. K oizumi Dzsunicsiva japán postaügyi miniszter tegnap lemondott tisztségéről, mondván: így próbálja rákényszeríteni a miniszterelnököt arra, hogy a kormányzó párt vasárnapi választási kudarca után tegye meg ugyanezt a lépést. Egyébként a lemondott miniszter, s a Liberális Demokrata Párt több más tagja is a kormányfőt, Mijazava Kiicsit teszik felelőssé azért, hogy pártjuk 1955 óta most először vesztette el abszolút parlamenti többségét. I dén már mintegy 40 ezer bevándorló érkezett Izraelbe, s a hatóságok becslése szerint az év végéig számuk megduplázódik. Havonta kb. 5500 külföldi kíván letelepedni Izraelben. Többségük (32 ezren) a szovjet utódállamokból, főként Azerbajdzsánból, Tádzsikisztánból és Grúziából érkezett. P ablo Escobar, a kolumbiai kokainmaffia medellir.i klánja vezetőjének családtagjai Japánba kívánnak utazni - tájékoztattak tegnap a tokiói hatóságok. Egyben jelezték: nem biztos, hogy a kábítószercsempészettel foglalkozó kolumbiaiaknak engedélyezik a belépést japán területre. D aniel Carpio, egy nyolcvan éves argentínai hétfőn megpróbálta átúszni a Gibraltári-szorost, ám kudarcot vallott - jelentették a délspanyolországi Tarifából. Carpio már 15 km-t megtett, s kb 4 km-re volt a marokkói partoktól, amikor görcsbe szorult a lába, s nem tudott tovább úszni. Egyébként Carpio legutóbb 77 éves korában hét óra alatt úszta át a Gibraltári-szorost. MÁSOK ÍRTÁK Július 17-én szombaton emlékeztünk meg Szlovákia szuverenitása kinyilatkoztatásának első évfordulójáról. Arról, hogy ez az aktus a közös államban történt szuverenitás kikiáltása volt, s hogy ez jelentette a föderáció végének kezdetét, sokat írtunk és beszéltünk. Szóljunk azonban arról is, hogyan gazdálkodtunk A föderáció felosztását követően a SZK szuverén, független állammá vált, s önállóságát nem is vonta senki kétségbe. Csakhogy Vladimir Mečiarnak, Dušan Slobodníknak, Matúš Kučerának, Roman Hofbauernek és másoknak más véleménye volt a dologról, s akik szüntelenül az ellenséget keresték a társadalomban, hogy rábizonyíthassák, Szlovákiát nem nézi jó szemmel. S bizony, sikerült is nekik a doNYAKLEVESEK A SZUVERENITÁSNAK a szuverenitásunkkal, hogyan tudtuk a saját hasznunkra fordítani. Már magának a szuverenitásról szóló deklarációnak az elfogadásakor a szlovák parlament bűnt követett el az állampolgárokkal szemben (akiktől eredeztetik a szuverenitást), amikor képviselőiket-a parlamenti honatyákat - a DSZM képviselői a nacionalista SZNP-vel egyetemben arra kényszerítették, hogy név szerint és nyilvánosan szavazzanak. Ezt használta ki aztán Mečiar kormányfő, amikor a KDM képviselőit visszaküldte a múltba, csak azért, mert nem értettek egyet a szuverenitási lépéssel, amely ellentétben volt az akkor érvényes alkotmánnyal. Az első nyaklevest a szlovák szuverenitásnak Mečiar miniszterelnök adta, amikor elfogadta Klaus játékszabályait, és Csehszlovákia szétesésénél nem adott lehetőséget a polgároknak, hogy népszavazáson fejezhessék ki, az állam elrendezés melyik formáját részesítik előnyben. A szlovák kormány sem viselkedett valami nagyon szuverénül a bősi vitában, s amikor csak tehette, a szövetségi kormányra mutogatott. log. Tegyük hozzá azonban, hogy minden esetben olyanokról volt szó, akik nem a szuverenitást vonták kétségbe, hanem a kormányzó garnitúrát. Ezeknek azt bizonygatta a kormányzó társaság, hogy Szlovákiát és a szuverenitást egyenlővé teszik a saját személyükkel, ami további nyaklevest jelentett Szlovákia szuverenitásának. Talán fölösleges minden nyaklevest felsorolni, amelyek közé feltétlenül odatartoznak a Smenát, a nagyszombati egyetemet, a Szlovák Televíziót ért ütések. Nem hagyhatjuk viszont figyelmen kívül a tényt, hogy a lakosság többségének életszínvonala állandóan rosszabbodik, fliába próbálja az állami ideológia elhitetni, hogy ez nem függ össze a föderáció szétesésével. A szlovák kormánynak egyszerűen nem sikerült bebiztosítania, hogy a SZK lakosai ne érezzék meg a saját bőrükön az ország kettéválasztását. Szlovákia nemcsak politikai problémák között vergődik, hanem hatalmas gazdasági visszaesés is fenyegeti, ami már több mint egyszerű nyakleves. Ez már kiütéses veresége a szuverenitásnak. PETER TÓTH Slovenský denník, VII. 20. CLINTON MENESZTETTE AZ FBI IGAZGATOJAT Tegnap Bili Clinton elnök menesztette az amerikai Szövetségi Nyomozóiroda, az FBI eddigi igazgatóját, William Sessions!, akit még Ronald Reagan nevezett ki 1987-ben. Már hónapok óta huzavona volt a tisztség betöltése körül, mivel Clinton korábban bejelentette, hogy szakmai hiányosságokra és a beosztásával való visszaélés miatt leváltja a 63 éves Sessionst. Az igazgató viszont elutasította a vádakat és visszahívását politikai indíttatásúnak minősítette. Az USA-ban egyébként 70 éve nem volt példa arra, hogy leváltották volna az FBI igazgatóját. Az utód, Louis Freeh szövetségi ügyész. SEVARDNADZE BEKETERVE ENSZ-CS0P0RT0K GRÚZIÁBAN