Új Szó, 1993. július (46. évfolyam, 151-176. szám)

1993-07-15 / 162. szám, csütörtök

5 MOZAIK wm^mmmm ÚJ szól 1993. JÚLIUS 15. KIKÖLTÖZNEK-E A POZSONYPÜSPÖKI MUNKÁSSZÁLLÓ LAKÓI? JOGILAG TISZTA ÜGY A pozsonypüspöki Csillag utca 38 szám alatti munkásszálló lakói 1993. június 16-án értesítést kaptak a munkásszállót üzemeltető Inco részvénytársaságtól, hogy június 30-áig ki kell költözniük az épületből. Az ok: az épületet rekonstruálni fogják. A bérlők először azt hitték, valami félreértésről lesz szó, ám csakhamar bebizonyosodott, hogy a tulajdonos nagyon is komolyan gondolja a felszóllítást és a határidőt is. Ezek után a 35 fiatal, kisgyermekes család érthetően pánikba esett. Hogyisne. Hiszen mindannyian szükségből laknak ezen a munkásszállón, s nem is kevés lakbérért. A szimplagarzonért (ami egy pici szobából, egy főzőfülkéből és fürdőszobából áll) 2091 koronát, a duplagarzonért (ami két szobát jelent) 2878 koronát fizetnek. A legtöbb családban a lakbérre megy el a havi jövedelem nagy része, de örülnek, hogy legalább van fedél a fejük fölött. A kiköltözésre szóló felhívás egyszerűen sokkolta őket, ismerve ugyanis a Pozsonyban uralkodó lakásviszonyokat, eleve reménytelennek látták, hogy a rendelkezésükre álló két hét alatt egy másik szállást találjanak. - Félévig vártunk arra, hogy ide költözhessünk - mondja a két és féléves kisfiával gyermekgondozási szabadságon lévő Alžbeta Baluchová. - Decemberben költöztünk ide, igaz, a bérleti szerződést csak június 30-ig írtuk alá, de azt azzal magyaráztak, hogy mindig így szokták, majd a félév elteltével meghosszabbítják. A tervezett rekonstrukcióról egy szót sem szóltak. Most aztán igazán nem tudom, hová menjünk. - Ez már az ötödik hely, ahol lakunk - kapcsolódik be a beszélgetésbe Renáta Závadská, a másfél éves Ludko édesanyja. - Örültünk, hogy megkaptuk ezt a duplagarzont, mert azok után, ahogy eddig laktunk, ez luxusnak számított. A gyereknek is van helye játszani, együtt lehetünk mindannyian, a szomszédokkal is jól kijövünk. Még a közel 3000 koronás lakbért sem bántuk, pedig a férjem fizetése csaknem rámegy. El sem tudom képzelni, hová költözhetnénk. Pozsonyban albérletet találni egy kisgyermekes családnak szinte lehetetlen. Érdeklődtünk, egy duplagarzonért 4000 koronát kérnek, de egy évre előre ki kellene fizetni. Egy másik helyen 350 márkáért lett volna kiadó lakás. Ezeket az árakat mi nem tudjuk megfizetni. - Azzal hitegetnek, hogy csak három hónapról lenne szó, amíg a javítást elvégzik, aztán visszaköltözhetünk. De én ebben nem hiszek - ingatja fejét hitetlenkedve Iveta Vojtková, aki körül az egy szobás lakásban két apró gyerek is téblábol. Pesszimizmusának az oka, hogy nem megerősített hírek szerint a részvénytársaság az átalakítás után el akarja adni az épületet. A lakók felkeresték a részvénytársaság illetékesét, dr. Ivan Kapinajt, abban a reményben, hogy talán sikerül megegyezniük, s mégsem kell kiköltözniük az épületből. Nem akarnak hinni a fülüknek, amikor az illető úr azzal utasította el kérésüket, hogy amennyiben a megszabott határidőig nem költöznek ki az épületből, rendőrökkel fogja őket kirakatni. - A lakóknak azért kell kiköltözniük, mert az épületet fel kell újítani — ismerteti a részvénytársaság álláspontját Kapinaj úr. - Katasztrofális állapotban van. A munkabiztonsági hivatal félmillió korona büntetést helyezett kilátásba, amennyiben október végéig nem távolítják el a hiányosságokat. Az pedig azt hiszem teljesen világos, hogy a munkások úgy nem dolgozhatnak az épületen, ha a lakók benne maradnak. Higgye el, az ő érdekükben is szeretnénk az épületet rendbe tenni, kifesteni, felújítani. Ráadásul a kazán is rossz bármikor felrobbanhat. S akkor ki lesz a felelős? - De ha így áll a helyzet, miért nem értesítették őket időben, miért csak két hetet adtak a kiköltözésre? - kérdeztük. - Tudták jól, hogy a szerződésük június 30-cal lejár. Miért kellett volna külön értesítenünk őket? - kérdez vissza Kapinaj úr. - Részünkről jogilag minden teljesen rendben van, még átmeneti szállást sem vagyunk kötelesek biztosítani számukra, hiszen nem itt van az állandó lakhelyük ... Kapinaj úr nem érti, miért csapnak ekkora hűhót a kiköltözés miatt. Hiszen csak három hónapról van szó, azt meg igazán kibírhatják. Költözzenek addig a szüleikhez, vagy a rokonaikhoz, tanácsolja. Kérdésünkre, hogy mi a garancia arra, hogy ősszel a lakók visszaköltözhetnek a Csillag utcai épületbe, csodálkozva feleli: - Milyen garanciát kellene adnunk? Beadják a kérvényüket, elbíráljuk az igénylés jogosságát és megkötjük az új bérleti szerződéseket. Kapinaj úr tagadja, hogy az épületet el akarnák adni, bár azt elismeri, kaptak ilyen ajánlatot. A lakók azonban nem igen bizakodóak. Ezért is fordultak segítségért a köztársasági elnökhöz. Az elnöki iroda képviseletében Šúcha úr vette kézbe az ügyet. Végül sikerült elérnie, hogy a felmondási határidőt egy hónappal meghosszabbították. A Csillag utcai épület lakói, a 35 kisgyerekes család július végéig haladékot kapott. Hogy találnak-e a rendelkezésükre álló egy hónap alatt maguknak szállást, az az ő gondjuk. Mint ahogy az is az lesz, ha a nyár és a javítási munkák végeztével mégsem költözhetnek vissza a kiürített lakásokba. Abban teljesen igaza van Kapinaj úrnak, hogy jogilag részükről minden rendben van. De emberileg? S. FORGON SZILVIA MINDENNAPI BRUTALITÁSAINK Egy tízéves fiú késő este, borvásárlás ürügyén, bekopogott egy idős asszonyhoz, aztán fizetés helyett leszúrta. Egy süketnéma férfi meggyilkolta ismerősét, majd levágta a halott nemi szervét. Az ok: dühös volt rá, mert áldozata egyszer állítólag megverette a barátaival. Hihetetlen brutalitásról tett tanúbizonyságot egy további fiatalember is, aki barátját - korábban együtt poharazgattak - szabályosan felnégyelte. A tragédiákat valamennyi esetben borgőzös vita előzte meg. Korábban a kisebb nézeteltéréseket egy-két pofonnal intézték el. Ma már sokan a legapróbb sérelemért is késsel vesznek elégtételt. A brutalitást nagyban befolyásolják a televízióban bemutatott, erőszakot propagáló filmek is. így aztán nem csodálkozhatunk azon, ha a rendőri jelentésekben szinte naponta találkozunk a fent említettekhez hasonló véres történetekkel. A brutalitás a családokon belül is dívik. Egy poprádi férfi fejszével agyonverte feleségét, majd az ágyban alvó kisfiára támadt. Az idősebb gyermek az erkélyen igyekezett menedéket találni. Hiába kiáltozott segítségért, senki sem avatkozott közbe, így a felbőszült apa őt is halálra sújtotta. Garamszentkereszten egy házaspár feldarabolta hat- és hétéves gyermekét. A „szülők" a pszichiátriára kerültek. Vágújhelyen egy stoppos férfi, miután sikertelenül próbálta megállítani az arra haladó gépkocsit, dühében az autó után lőtt és halálosan megsebesítette a vezetőjét. A gyilkos és áldozata nem ismerte egymást, korábban sohasem találkoztak. Vajon lehet-e az agresszivitást előre jelezni? A szakirodalom nem említ ilyen eseteket. Valószínűleg legtöbbször a vak véletlen hozza ezeket a fejleményeket. Erről tanúskodik egy tanítónő megrázó élménye is. - A gyerekekkel kirándulni voltam. Hirtelen durva nevetés hangzott fel. Az erdei úton feltűnt egy macska. A fiúk elkapták és szabályszerűen focizni kezdtek vele. A szegény pára nem sokáig bírta a rúgásokat, hamarosan kimúlt. Ekkor a gyerekek, mintha mi sem történt volna, folytatták a sétát. Az egész jelenet olyan gyorsan és váratlanul játszódott le, hogy képtelen voltam közbeavatkozni. Csodálkozhatunk-e ezek után, ha olyasmit hallunk, hogy egy 15 éves tanonc súlyzókkal agyonverte ismerősét, majd egy árokba dobta. Az agresszivitást és brutalitást, mint már említettem, legtöbbször az alkohol okozza, ám vannak esetek, hogy a mások tulajdona utáni vágy váltja ki. Más esetben a leleplezéstől való félelem vezeti a gyilkosok kezét. Sok megerőszakolt lánynak azért kellett meghalnia, mert a tettes félt, hogy ha életben hagyja őket, rács mögé kerülhet. A kábítószerek hatása alatt elkövetett kegyetlenségek is egyre gyakoribbak. Jogos tehát a kérdés, hol, miben keressük mindennapi brutalitásaink igazi okát? Csak az erőszakot propagáló filmek a ludasak? Netán veleszületett adottságokról kell beszélnünk? A pszichoanalitikusok szerint az agresszivitást az ösztönök váltják ki, hasonlóan, mint az éhségés szomjúságérzetet, álmosságot vagy a nemi vágyat. Az agresszivitás olykor szadizmussá fokozódhat. A gyorsan terjedő kegyetlenségeknek új törvények bevezetésével kellene gátat vetni. Az elmondottak után nem csodálkozhatunk azon, hogy egyre többen hangoztatják a régi elvet: szemet szemért, fogat fogért. Tegyük még hozzá: életet életért. MILAN PIOVARCI ORDÓDY KATALIN - Még nem ittuk volna meg a pertut? Akkor éppen ideje. Egy üveg pezsgőt és négy poharat - csettintett ujjával a felszolgálónak. Méhesné el volt ragadtatva, de azért magában azt gondolta, hogy csettintgetni kocsmába illő dolog, nem ildomos. - Hölgyeim - emelte poharát az asztaltársak felé Deák -, ha már a sors kegyéből egy asztalhoz kerültünk, tartsunk össze, legyünk barátok. Engedje meg, asszonyom, hogy a keresztnevén szólíthassam. Toncsika, Dóri, neked pedig, Edus, szervusz! Nevettek, a poharak csengtek, megpecsételve az újonnan kialakult bizalmas kapcsolatot. - Engem pedig nem Gábornak, vagy pláne Gabinak hívnak ismerőseim körében, hanem Borkának. - Borka! - sikkantott Méhesné. - Milyen érdekes! - Igen, Gáborkának kezdtek becézni, de iskolás korómban a srácoknak hosszú volt ez a név, lerövidítették Borkára, s ez máig is rajtam maradt. - Én pedig egyszerűen mindenkinek Dóra vagyok, nem Dóri, ha már a neveknél tartunk. Deák ránézett, tudomásul véve a helyreigazítást. - A legfontosabbakat már tudjuk egymásról — tréfálkozott -, később majd megtudjuk a kevésbé fontosokat is. De erre igyunk! Újra összecsengtek a pezsgőspoharak, emelve a hangulat közvetlenségét. - Legszívesebben meghívnám a mi kis négyesünket valami zenés helyre, egy jó borozóba, de a mai estém sajnos foglalt. Utánanézek a hajómnak is, nem ólálkodik-e a közelében rossz szándékkal valaki. - Fölállt, búcsút intett, és ruganyos léptekkel kiment az étteremből. Hirtelen csönd lett, s mindhárman úgy érezték, mintha jókedvük léggömbjéből kiengedték volna a levegőt. - Akkor, ahogy mondtam, én megyek a diszkóba - emelkedett fel a székéről Edus, és a terasz asztalai között kanyarogva eltűnt az éjszakában. Méhesné Dórára nézett. Na most mi lesz velünk, mit csinálunk a megkezdett estével, mondta a tekintete. Aztán megcsillant a szeme. - Remélem, Borka nem olyan ember, akinek nem lehet a szavára adni, hanem igazi gentleman, s akkor nemcsak egy, de több kellemes estére is kilátásunk van. Itt igazán nem lehet este nyolckilenckor ágyba bújni. Pláne egyedül. No ezt csak viccnek szántam. Van valami jó ötlete, Dóra? - Nem, mert én nem ismerem, miféle esti időtöltésekre nyílik itt alkalom. Maga, Toncsika, többször járt itt, jobban kiismeri magát. - De én mindig az urammal voltam - mondta duzzogva, ajkát biggyesztve Méhesné -, ő gondoskodott arról, hogy ne unatkozzunk. - Hát, járhatnánk egyet a part menti sétányokon vagy a víz mellett... — próbálkozott Dóra. - Igen, jobb dolgunk aligha akad - adta meg magát a realitásnak Méhesné. Másnap és harmadnap sem került sor Deák beígért meghívására, de már öszszetegeződtek, s a reggelik, vacsorák vidám hangulatban teltek el, annak ellenére, hogy Borka egyáltalán nem jelent meg az asztalnál. Edus is hamar eltűnt, titokzatos arccal csak annyit mondott: komoly dolga akadt. - Ha komoly, az csak nőügy lehet - szellemeskedett az anyja. - Annyi gömbölyű popójú csitri szaladgál mindenfelé, nem csoda, ha Edus bezsong tőlük, de hát érettségizett fiatalember, mégpedig nagyon szép eredménnyel érettségizett, legyen az élet kellemesebb területén is sikere. Nem igaz? Mi meg, hogy már magunkra is gondoljunk, megnézhetnénk, bejutunk-e arra a kis helyi strandszépe-választásra, amit a Sellő Szállóban rendeznek. - Igen - helyeselt Dóra -, kell az estéinkkel valamit kezdeni. Otthon eszembe se jut ilyesmi, vacsora után egy kis tévézés, esetleg egy kis olvasás, mielőtt elaludnék. De itt még nincs befejezve a nap a vacsora után. Itt hiányzik még az a pont, amit a nap i betűjére felrakhatnánk. A Sellő már nagyjából megtelt, de a tömeg még mozgásban volt, úgy látszott, sikerül elcsípniük egy jobb helyet. Méhesné nagy lendülettel megindult a harmadik sor felé, ahol felfedezett néhány üres széket. Közben valaki megelőzte, de három hely ínég mindig maradt. Dóra a nyomában ment, de nem tudta olyan ügyesen átfúrni magát a tömegen. Látta, hogy Toncsi célba ért, ledobta magát az egyik székre, a másikra pedig a táskáját helyezve, hogy ez is foglalt. Idegesen pilantott hátra, hogy jön-e már Dóra, de az álldogáló, jövőmenő közönség eltakarta szeme elől. - Inkább hittem volna, hogy a versenyzők közt látom viszont, mint a nézőtéren. Kezét csókolom! Dóra meglepődött: - 0, maga?... - Jó estét. - Hát jól indul az este, nem panaszkodhatom, mivelhogy rátaláltam magára. - Nagyon hízelgő - mondta Dóra észrevehető hűvösséggel. Inkább a tartózkodó modorú férfiakat kedvelte. (Folytatjuk)