Új Szó, 1993. június (46. évfolyam, 125-150. szám)

1993-06-08 / 131. szám, kedd

KULTURA 1993. JUNIUS 8. JANA KLUSÁKOVÁ — FEDOR GAL EGY LELEGZETRE Némiképp jellemző a szlovákiai viszonyokra, hogy fedor Gál 1992-ben csehül megjelent interjúkötete (melyben a szociológus, a szlovákiai - akkor még csehszlovákiai - rendszerváltás egyik kulcsfigurája, a Nyilvánosság az Erőszak Ellen vezetője nyilatkozik Jana Klusáková újságírónak) nem szlovák, hanem magyar fordításban jelent meg a közelmúltban. Pedig ha valakinek, elsősorban a szlovák olvasónak-közvéleménynek lenne égetően szüksége erre az önvizsgálatot sugalló könyvecskére, amely, az ellopott forradalomról szól. Igaz, az is jellemző itthoni állapotainkra, hogy Fedor Gál tavaly óta Prágában él, s egyelőre nem is kívánkozik vissza Szlovákiába. „Ha ez az állam kettészakad, a hozzám hasonlók közül sokan úgy érzik majd, hogy elveszítették hazájukat", vallja Gál, aki ugyan nem árul el eget rengető titkokat a szlovákiai rendszer-visszaváltás geneziséről, annyi azonban kiderül a kérdésekre adott válaszaiból, s ebből a szomorú könyvből, hogy az 1992-es választásokkal Szlovákiában nem a NyEE (illetve utódpártja, a PDÚ) szenvedett vereséget, hanem az alakulgató demokrácia. Hogyan történhetett ez, keresi az olvasó a választ, hogyan lehettek ilyen hiszékenyek ezek az emberek, hogy besúgókat, régi jó elvtársakat engedtek soraik közé, hogyan hagyhatták, hogy a kommunistanacionalista egységfront maga alá gyűrje őket, s velük együtt a hiszékeny társadalmat? Talán az volt a hiba, hogy -nem igazán akarták a Hatalmat. Pontosabban: nem a Hatalmat akarták, s ez megbosszulta magát. Mit is mond Fedor Gál, a szociológus? „Ha Mečiar több mint egy évig marad hatalmon, nem érdemeljük meg a demokráciát." Nos, az egy év letelni látszik... Az Egy lélegzetre valóban egyszuszra olvasható el, s a politika „boszorkánykonyhájába" enged bepillantást, olyan történésekről lebbenti fel a fátylat, amelyek más arculatot mutattak a külszínen, és másként történtek a valóságban. A Nap Kiadó által megjelentetett kötet, amelyet Tóth Mihály fordított magyarra, valószínűleg sok olvasót clszomorít, de el is gondolkodtat: valóban ennyire éretlen és hiszékeny lehet ez az ország, valóban ennyire beléivódott-e a tömegbe a kommunizmus eszméje? S vajon mennyi türelemre lesz még szükség, hogy elkezdődjék a valódi rendszerváltás? S kik fogják újrakezdeni? (kövesdi) Egyáltalán hogyan jött létre a HZDS? Úgy történt, hogy egy éjjel ülést tartott a VPN Tanácsa. Ezen a viharos tanácskozáson javaslatot terjesztettem elő, hogy a szlovák parlamentben a VPN képviselői klubja kezdeményezze Mečiar, Húska és Kňažko leváltását a szlovák kormányból. Jószerével még be sem fejeztem az előterjesztést, a plénum egy része felállt, és elhagyta a helyiséget. Körülbelül egy óra múlva egyikük visszatért, és közölte: éppen megalakult a HZDS. Másnap közzétették első nyilatkozatukat. Azok írták alá, akik korábban kénytelenek voltak feladni hatalmi funkciójukat. Továbbá azok, akiknek lusztrációs problémáik voltak. De olyanok is, akik bűnügyekbe keveredtek. Csupa olyan ember, aki nem a VPN-nel kérült konfliktusba, hanem önmagával. Vagy a törvénnyel! Azonban nem szeretném ezt kiterjeszteni a HZDS helyi aktivistáira is, mert lehetséges, hogy ők egészen más emberek. Mindenekelőtt azonban azt szeretném mondani, hogy az olyan emberek, mint amilyen például Kamii Procházka, Mária Filková, Jano Budaj, Juraj Mihálik és még sokan mások a szó szoros értelmében gyűlölettel viseltetnek irántam és a többiek iránt, akik ott maradtunk a VPN-ben. Azt terjesztik rólunk, hogy kabinetpolitikát folytatunk, hogy elárultuk az eredeti VPN-t, hogy hiányzik belőlünk a nemzeti érzés, hogy becsvágyók vagyunk, hogy likvidátorai vagyunk a szlovák nemzet legjobb fiainak stb. Amikor eltűnődtem róla, hogy miből táplálkozik bennük ez a tömény gyűlölet, csak egyetlen magyarázatot találtam: nem képesek tudomásul venni a tényt, hogy életük egy bizonyos szakaszában kudarcot vallottak. Azt sem tartják véteknek, hogy együttműködési szerződést írtak alá a titkosrendőrséggel. Az ő normáik szerint mi vagyunk vétkesek. Ha nem tévedek, a lélekbúvárok így jellemzik az ilyen magatartást: a kudarc racionalizálása. Persze, lehet, hogy más a helyzet. Lehet, hogy naiv vagyok, tájékozatlan, és tévedek. Ennek ellenére nem akarom elhinni, hogy csak ostobaságból és rosszindulatból terjesztenek rólam álhíreket. Például azt, hogy luxusvillám van Pozsonyban, Prágában pedig egy másik luxusvillát építtetek. Hogy verem a feleségemet. Hogy iszom, mint a kefekötő. Hogy az egykori Pionírházból számítógépet loptam, és egyet a VPN-ből is eltulajdonítottam. Hogy az amnesztia után megvesztegetési pénzeket fogadtam el bebörtönzöttektől. Hogy a KGB ügynöke voltam, és más idegen hatalmaknak is dolgoztam. Valóban a széles szlovákiai nyilvánosság lett volna az, amelytől hónapokon keresztül tömegével kaptam a fenyegető és gyalázkodó leveleket? Kérdem én: valóban anynyi ember vágyik megtudni az én nem nyilvános telefonszámomat, csak azért, hogy közöljék velem: büdös zsidó vagyok, és hogy rövidesen ellátják a bajomat? És Milan Kňažko? Régóta ismerj? Tiszteltem őt, amíg színész volt. 1989 novemberében pedig csodáltam, mert kiváló műsorvezetője volt a pozsonyi demonstrációknak. Teljes erőbedobással dolgozott, és jó barátnak mutatkozott. Manapság már megvetően emlegeti a VPN Koordinációs Központját, és gúnyolódva emlegeti a mozgalmat, amelynek talpraállításánál ő is ott volt. Lehet, hogy lelke legmélyén mindig is meggyőződéses nacionalista volt, lehet, az idézte elő benne a törést, hogy leváltották a szlovák külkapcsolatok miniszterének posztjáról. Amikor a köztársasági elnök tanácsadója lett, nagyon fontosnak tartottuk, hogy a Várban ne érezze magát feleslegesnek. Ugyanis tudtuk, hogy túlteng benne az önérzet, így ahol csak tudtunk, segítségére voltunk. Amikor állami küldöttségünk Izraelbe látogatott, szorgalmaztuk, hogy Milan Kňažko beszédet mondhasson az izraeli parlamentben. A küldöttség repülőgépének indulása előtt néhány órával felhívott bennünket, és közölte: a Tel Aviv-i parlamenti felszólalása a hivatalos program része lett, és már szüksége lenne a beszéd szövegére. Pozsonyban egyetlen olyan embert ismertünk, aki olyan rövid idő alatt képes volt egy brilliáns, az izraeli parlamenthez intézendő ünnepi szónoklat megírására. Ez az ember Juraj Špitzer volt, a Kultúrny život egykori főszerkesztője, a toll igazi mestere, akiről tudtuk, hogy valamikor egy, zsidókból és keresztényekből álló partizáncsapat parancsnoka volt. Špitzer nekiült, és két óra alatt megírt egy remek beszédet. Kňažko színészi tehetségével élve és megfelelő meggyőző erővel fel is olvasta az izraeli parlamentben. Jobban megtapsolták, mint Václav Havelt. Nagy pillanat volt ez Milan Kňažko életében. Néhány hónap múlva találkoztam Egon Lánskýval, aki akkoriban a Szabad Európa tudósítója volt, és a hivatalos küldöttség tagjaként szintén ott volt Tel Avivban. Lánsky elmondta, hogy Kňažko a remekbe szabott beszéd után nyilatkozott a sajtónak, és Lánsky legnagyobb meglepetésére, kimondottan nacionalista szellemben. ÚJ KÖNYV BUDAPESTRŐL - RÓLUNK FÓNOD ZOLTÁN CSEHSZLOVÁKIAI MAGYAR IRODALOMTÖRTÉNETE Fónod Zoltán A csehszlovákiai magyar irodalom 1918-1945 Akadémiai Kiadó, Budapest Nem fordul elő gyakran, hogy szlovákiai magyar szerző jelenjen meg a budapesti Akadémia Kiadónál. Ezúttal arról számolhatunk be, hogy a közelmúltban látott napvilágot Fónod Zoltán irodalomtörténész, publicista, egyetemi docens összefoglaló munkája a csehszlovákiai magyar irodalomról, mégpedig az 1918-tól 1945-ig tartó szakaszáról. Elkészült tehát hazai magyar irodalmi törekvéseink és eredményeink mintegy hatvan évének áttekintése, hiszen a Fónod Zoltán könyvében taglalt időszakot Görömbei András magyarországi irodalomtörténész egyik korábbi müve viszi tovább, a háború befejeztétől egészen 1980-ig. Az Üzenet, mint egyik magyarországi méltatója mondja, hiteles képet nyújt ,,a Csehszlovák Köztársaság gazdasági és társadalmi viszonyairól, az ezek között élő kisebbségi mozgalmakról, a magyar kulturális élet jelenségeiről". Fónod irodalomtörténetének értékelője azt is kiemeli, hogy a szerző sikeresen igyekezett magát távol tartani a téma feldolgozásánál nem ritkán ólálkodó lokálpatrióta értelmezés csábításától. Fónod tisztában van az értékekkel, „de bevallja a sikertelen kísérleteket is, néven nevezve a dilettánsokat". Most irodalmárainkon a sor, hogy értékeljék az értékelést; remélhetőleg bízni lehet abban, véleményt nyilvánítanak arról, hogyan látják ök az összegző munka eredményeit arról a közegről, amelyben ők maguk, íróink és kritikusaink felnőttek, (bit) Az elmúlt héten Torontó közelebb került Kassához. Ez mindenekelőtt Kosaras Vilmos igyekezetének köszönhető, aki lehetetlent nem ismerve, elhozta társulatát, a Torontói Magyar Színházat a Hernád-parti városba. A kiváló amerikai iró, Arthur Miller Pillantás a hídról című drámáját mutatták be, mely az emigránsok helyzetével oly módon foglalkozik, hogy a tragikumba forduló színpadi történések közepette alapvető emberi morális kérdésekkel szembesülünk. Kosaras Vilmossal, a szinház művészeti vezetőjével közvetlenül a kassai vendégszereplésük előtt beszélgettünk. • A határokon túli magyar színházak kisvárdai fesztiváljára érkeztek. Ebből az alkalomból szervezték meg a több mint háromévtizedes múltra visszatekintő Torontói Magyar Színház első európai turnéját. Mit jelent ez az önök számára? - Hogy itt lehetünk, ez nagy csoda! Legszebb álmainkban sem mertünk volna arra gondolni, hogy egyszer erre sor kerül. Jó itthon lenni! Zalaegerszegen már két bemutatót tartottunk, Budapesten egyet, és most rendkívüli öröm számunkra, hogy itt lehetünk Kassán. Innen Kisvárdára megyünk még, aztán Nagyváradra, Szatmárnémetibe és Kolozsvárra. Kis túlzással azt is mondhatom: mi már egyesítettük Európát, most már a politikusokon lenne a sor. MAGYAR SZÍNHÁZ TORONTÓBAN NÉGYSZEMKÖZT A TÁRSULAT MŰVÉSZETI VEZETŐJÉVEL • Milyen feltételek között dolgozik Kanadában egy magyar színház? - Színházunk szerkezeti felépítéséből eredően mi sokkal nehezebb körülmények között működünk, mint az itteni színházak. Nálunk minden színésznek polgári foglalkozása van, a színjátszást „másodállásban" végzik, és ebből olykor előre nem látható kellemetlen helyzetek adódnak. Igy volt ez a mostani esetben is. Az egyik kulcsfontosságú szerepet márciusban visszaadta egyik színészem, mert, mint kertészmérnök, két olyan kert tervezésére kapott megrendelést, melyek neki 60-60 ezer dolláros üzletet jelentenek. Helyette a szerep eljátszására végül is a zalaegerszegi színházból hívtam meg vendégszereplésre egy színészt. Két héttel a premier előtt aztán egy másik főszereplőm is kénytelen volt visszalépni. Divattervező, és három olyan nagy bemutatója lesz Las Vegasban, illetve Atlantic Cityben, amit nem mulaszthat el. • ön - mint a színház rendezője is egy személyben - nem kap ilyenkor infarktust? - Eddig még nem kaptam A helyzetet mindig meg lehet oldani. Ebben az esetben is szerencsém volt, mert a szóban forgó szerepre megnyertem a New Yorkban élő Dukász Annát, aki közel negyvenévnyi aktív színházi élet után jött ki Erdélyből az Egyesült Államokba. • Hadd szóljunk önről is legalább néhány szót. A színiakadémia elvégzése után a győri Kisfaludy Színháznál kezdte pályáját, majd 1965-től Budapesten a Kamara Varietében folytatta, később pedig a Magyar Televízió rendezőasszisztense lett, ahonnan egy osztályvezető önkényeskedései miatt távoznia kellett. Viszont nemcsak a tévétől ment el, az országot is elhagyta. Akkor, 1973ban bízott azért abban, hogy valaha még a világot jelentő deszkákra lép? - Akkor még az is kérdéses volt: lesz-e lehetőségem egyáltalán megszólalni magyarul A legnagyobb traumát ez okozta! Arra még gondolni sem mertem volna, hogy szinpadközelbe kerülök. Szerencsére, a gondviselés nem hagyott el Megtaláltam Kertész Sándor magyar színházát, melynek tagja lettem, és 1987 óta vezetője. • Hány darab bemutatására képesek egy évadban? Egyáltalán beszélhetünk-e az önök esetében évadról? - Hogyne. A gyakorlat az, hogy általában két darabot mutatunk be tavasszal, ugyanennyit ősszel. Annak idején, amikor Kertész Sándor megalakította a színházat, a helyzete egy kicsit könnyebb volt, mert ötvenhat után Torontóba vagy harmincezer magyar emigráns érkezett, közöttük nagyon híres színművészek is. Közülük, sajnos, többen már meghaltak és bizony voltak olyan időszakok is, amikor gond volt az utánpótlás biztosítása. A társulatunknak most már három olyan fiatal tagja is van, akik Kanadában születtek, elvégezték a színiakadémiát, és nemcsak angol nyelvű színházakban játszanak, hanem nálunk is, mert szépen beszélnek magyarul • Hol, milyen körülmények között készülnek az előadásokra? - A szlovákiai kultúrházrendszerhez hasonló Torontóban is van, community center néven. Ebben a próbatermet teljesen ingyen kapjuk. A város rendelkezésünkre bocsátott továbbá egy díszletmühelyt, ebben az épületben van a raktárunk is. • És hol tartják az előadásokat? - Színháztermünk nincs, az előadásokra termet bérelünk. Választék bőven van. A bemutatásra kerülő darabtól is függ, hogy milyen termet választunk. Mikor a Csárdáskirálynő volt műsoron, 1200-1400 férőhelyes termet választottunk, mikor a Hyppolit, a lakáj, akkor kisebbet. • Kapnak valamilyen állami támogatást? - A helyzet az, hogy létezett eddig a Nemzetiségi Színházak Szövetsége, melynek az élén két cseh származású egyén állt, akik egyszer csak eltűntek - állítólag itt vannak Prágában, - és velük együtt eltűnt a szövetség pénze is. Ebből természetesen nagy botrány lett, olyanynyira, hogy a minisztérium a Nemzetiségi Színházak Szövetségét fel is számolta. Korábban ezen a szövetségen keresztül olykor mi is kaptunk némi támogatást. A lényeg persze az, hogy eddig is a saját erőnkre támaszkodtunk, és a jövőben is önellátóknak kell lennünk • Befejezésképpen már csak egy kérdés: milyen színházi álmai vannak? - Én még nagyon sokáig szeretnék színházat csinálni, de a legfontosabb az, hogy legyen kinek Torontóban egyelőre jó közönségünk van, és megható, hogy itthon is milyen szeretettel fogadnak bennünket. Remélem, hogy vendégszereplökként a jövőben a kassai Thália Szinház művészei közül is együtt tudok majd dolgozni néhányukkal Torontóban SZASZÁK GYÖRGY RÉSZLET