Új Szó, 1993. június (46. évfolyam, 125-150. szám)

1993-06-05 / 129. szám, szombat

ERDEKESSEG íÚJSZÓM 1993. JUNIUS 5. ELEFÁNTOK ÉS EMBEREK NÉHÁNY TÉNY EGY ELLENTMONDÁSOS VISZONYRÓL Húsz évvel ezelőtt Afrikában még másfél millió elefánt élt. mára alig hatszázezerre becsülik számukat. Hiába minden háborgás, tiltakozás, az elefántok kíméletlen vadászata tovább folyik. A jól megmunkálható csont változatlanul keresett cikk. Hiába rendeznek tehát nemzetközi konferenciákat a nagy termetű állatok megmentése érdekében, hiába csatlakozott immár 118 ország az elefántcsont'kereskedelmet tiltó egyezményhez, a helyzet mindaddig nem változik, amíg vannak, akik gondolkodás nélkül kifizetnek 250 dollárt a csont kilójáért. Bonyolítja a helyzetet, hogy egyes afrikai államok az elefántcsontot is az ország ..természeti kincsei" közé sorolják. Ezt a szabályt erősítő kivéKenyában elkobzott elefántcsont tel a kenyai elnök látványos tette: elégettetett az orvvadászok által zsákmányolt több millió dollár értékű elefántcsontot Afrika több területén ráadásul kártevőnek tekintik az elefántot, mivel egy-egy állat naponta 150 kilogramm lombot, fakérget, füvet fogyaszt. Ez szolgál érvként azokhoz a homályos, könnyűszerrel kijátszható döntésekhez, melyek szerint a nemzeti parkok, a rezervátumok területén is ..szinten kell tartani" az állományt, a felesleget pedig ki lehet lőni. Mekkora az ésszerű állomány, hány állatot kell kilőni? Ezt általában az dönti el, hogy hány fizetőképes külföldi vadász akar elefántot lőni... Szerencsére ezek a gyönyörű tájak, az egzotikus állatok nemcsak a vadászokat vonzzák, hanem a turistákat is. S mivel kiderült, hogy az idegenforgalom általában jövedelmezőbb - főleg hosszú távon mint a vadászat, több ország kezdi komolyabban venni az állatok védelmét, s egyáltalán a környezetvédelmet. Ugandában, Zimbabwéban máris növekedett az elefántállomány. Más országok is hajlanak arra, hogy megfogadják a szakemberek tanácsait: az elefántot akkor lehet megmenteni, ha egyrészt országhatárokon átnyúló általános védelmi intézkedéseket hoznak, másrészt szigorúan ellenőrzött vadászattal, a helybeliek gazdasági érdekeit is figyelembe véve szabályozzák a létszámot. Lassan kezdik elhinni a tudósoknak az afrikaiak azt is, hogy az elefánt - eddigi véleményükkel ellentétben - igenis hasznos állat, a kontinenst egész természeti állapotának fontos alakítója. A hatalmas állatok ritkítják a lombokat, súlyos lépteikkel puhítják a földet, forrásokat tárnak fel, trágyáznak, növelik a talaj termelékenységét, s kedvezőbb életfeltételeket teremtenek számtalan állat számára - a zsiráftól a rovarokig. Vagyis Afrika számára mindenképpen az lenne az előnyös, ha az elefántok száma ismét legalább egymillió lenne. Egészen másképp viszonyulnak az elefántokhoz Indiában. Igaz, dolgoztatják őket, de csak mértékkel, hiszen az elefánt nagy kincs, sok esetben pótolhatatlan segítőtárs. Valaha Radzsasztán tartományban, a mai ember számára elképzelhetetlen pompában és gazdagságban élő maharadzsák hadseregükben, vadászataikon, díszes felvonulásaikon alkalmazták e jóindulatú, okos, bátor állatóriásokat. Még emlékeznek olyan uralkodóra, aki 20 ezer elefántot tartott a seregében. Ennyi még Hannibálnak sem volt, amikor Róma ellen indult! A hatalom, a gazdagság, a méltóság és erő jelképeit mindig tisztelettel kezelték. Bár az utóbbi évek iparosodása nem kedvez az elefántkultusznak, Radzsasztánban a Holi-ünnepen még minden évben megtartják az elefántok felvonulását ós szépségversenyét. A szigorú zsűri nemcsak az állatot magát értékeli, hanem a bőrére festett gazdag és színpompás díszítést, az állatra aggatott drága kelméket is. A hagyomány és az egzotikum hívei számára a Holi még ma is valódi ünnep - s turistacsalogatónak sem utolsó. Az egész indiai sajtó beszámolt az idei győztesről, a 35 éves Rakháról. aki a legszebbnek találtatott. (g) ZOKNI, A CLINTONÉK CICÁJA iw MART Of AMERICA'S MUT CAT Ha egyszer Bushék kutyusa írhatott egy bestsellert a fehérházi életről, Clintonék sem maradhatnak le. Mivel nekik nincs kutyájuk, hát megjelent macskájuk naplója. A budapesti Mai nap alapján számolunk be arról, miről is szól a szellemes, néhol maró humorú képregény, amely a Thomas-Grand Kiadó gondozásában jelent meg. A címe: Sokes goes to Washington, vagyis Zokni Washingtonba megy. Alcíme: The diary of America's first cat. magyarul: Amerika első macskájának naplója. Az olvasó pedig, már bizonyára kitalálta, hogy Zokni nem más, mint a Clinton család macskája, „aki" gazdája elnökké választása után az USA első cicája lett. Michael O'Donoghe és Jean-Claude Suares, az író-rajzoló páros a macska szemszögéből meséli el a Fehér Ház életét. A szerzőknek ez természetesen olyan írói szabadságot ad, amit saját nevükben aligha vállalhattak volna. Például Zokni elmondja, milyen jó a Fehér Házban élni, mert az öreg épületben sok a kövér egér... Néha, persze, unatkozik, ilyenkor körmeit a legszebb müemlékbútorokon élesíti vagy az egykori First Lady, Nancy Reagan porcelánjaiból tör össze egy-egy darabot. S ezen a ponton a szerző mellesleg megjegyezi, a macskák olyan ügyesek, hogy nem törnek össze semmit. Nem úgy a gazdáik, akikről az a hír járja, hogy néha egymáshoz vágnak ezt-azt .. Zokni szívesen rémítgeti a Fehér Ház folyosóin rohangáló tisztségviselőket is, amikor lábuk közt ugrabugrál. Szeret megjelenni, amikor gazdája vendégeket fogad. Állítólag a kínai nagykövet a kedvence, mert ..olyan országból jött. ahol megeszik a kutyákat, s ennek egy macska szívből örül". Zokni, persze, politizál is. ,,Szeretném. ha Hillary (vagyis a First Lady) otthon maradna, és többet foglalkozna velem." Ezeket olvasva elkerülhetetlen a kérdés: kinek a véleményét hangoztatja Zokni, kik azok, akik azt szeretnék, ha Hillary a tűzhelynél állapodna meg, vagy kik vádolják Clintonékat azzal, hogy macskájuk tönkreteszi a Fehér Ház nemzeti vagyont képező berendezését. Zokni közismertté válása az amerikai - és nemcsak az amerikai - sajtó számára módot adott arra a kérdésnek a feltevésére, is, hogy vajon Zokni karmaitól, vagy netán Hillary körmeitől származtak azok a sebhelyek, amelyek néhány hete jelentek meg Clinton elnök nyakán? AZ EBEK IMÁDJÁK BEETHOVENT! Nem a zeneszerzőt, hanem a Beethoven című filmet, amelynek nem a zeneóriás a címszereplője, hanem az ő nevét viselő négylábú. A dániai Mailing városka mozitulajdonosa meósként először maga nézte végig a filmet - bernáthegyije társaságában. A tulaj nem tudta, a filmet nézze-e vagy a kutyust. A négylábú néző hangos vakkantással kommentálta a látottakat, és szaporán csóválta a farkát - tetszése kinyilvánításaként. A gazdi a homlokára ütött és - elsőként a világon - kutyaelőadásokat szervezett. Jöttek a pincsik, a kuvaszok, a vizslák - a gazdájukkal együtt. A forgalom fellendült. Az ebek - még! - élvezik a mozit. Hallom, mifelénk is üresek a filmszínházak. Az ötletet nálunk is megvalósíthatnák. Mégse. Nálunk törvény tiltja az állatkínzást! (kop) Gyerünk a moziba be. KUKORÉKOLNI TILOS! Fura dolgokat produkál az élet, főleg ha egy izgága szomszéd meg egy akkurátus bíró összefog egy egészen normális kakas ellen. Történt pedig a nyugat-angliai Devon grófság Taunton városában, hogy egy rosszul alvó férfiú feljelentette a szomszéd farmer kakasát, mert reggelente túl hangosan kukorékolt. A bíró pedig döntött: a négyéves szárnyasnak reggel hétig nem szabad kukorékolnia, s ha mégis erre vetemedik, hangjának erőssége a korai órákban nem haladhatja meg a tíz decibelt. Ráadásul a tulajdonosnak meg kellett fizetnie a perköltségeket és az ügyvédek honoráriumait is, ami 5 ezer fontjába került. Nehogy ismét hasonló helyzetbe kerüljön, a jótorkú állatot áttelepítette egy távolabbi baromfiólba, ahol kedvére hangoskodhat. Az emberben ezek után akaratlanul felmerül a kérdés: ki a tyúkeszű? MŰVÉSZLELKŰ DELFIN Köztudott, hogy a delfinek rendkívül intelligensek. Mégis felfigyeltető hír, hogy egy 13 éves delfin, Sunset Sam, egy amerikai tengeri tudományos központ lakója - festőművész. Az ötlet, hogy Samnek festenie kellene, az egyik állatorvostól származik, aki egy ismeretterjesztő filmből arról értesült, hogy elefántokat tanítanak festeni. Ugy vélte, amit egy elefánt képes megtanulni, azt Sam könnyedén elsajátítja. Azóta hetente egyszer vásznat, festékeket és ecseteket visz neki a medencéhez. Samnek tetszik az ötlet: kiválasztja a megfelelő ecseteket, a színeket, amelyekre szüksége van, és elkezdi felkenni a vászonra. Az orvos azt áliítja, hogy Sam ilyenkor - mindig sikongat örömében. Mostanában a tudományos központ gyönyörű pólókat kínál, melyek mintáit Sam festette. Műveiből jótékony célú kiállítást is rendeztek, melynek bevételét a delfinek környezetének ápolására fordították. HABLEÁNY PÓTMAMÁT KERES Nem mesebeli újsághirdetésről van szó, hanem egy meglehetősen szomorú esetről. Thaiföld déli partjainál véletlenül hálóba akadt egy dugong, ez a szirénák rendjébe tartozó ritka növényevő tengeri emlős, közismertebb nevén hableány. Moo Noi dugongbébit egy biológus vette védőszárnyai alá, de rövidesen rá kellett jönnie, hogy a kis állat élete veszélyben forog, mivel nem hajlandó tejet inni, csak füvet eszik. Már máskor is előfordult, hogy dugong került a hálóba, s ekkor a halászok és a biológusok is megfigyelhették, hogy - megmagyarázhatatlan okokból - szívesen tartózkodnak nők társaságában, szívesen veszik közelségüket, tőlük elfogadják az élelmet. Phuket tengerbiológiai központjának vezetője rádöbbent, a dugongbébi nem boldog gondozója mellett, mivel az férfi. Ekkor kezdett keresni egy kedves, vállalkozó nőt, aki napi két-három órát töltene a ma még kicsi, mindössze egy méter hosszú, 14 kilós hableánnyal a medencében, kedveskedne neki, cirógatná, etetné, mivel ez az egyetlen remény arra, hogy életben maradjon. Egyébként a kifejlett állatok hoszsza eléri a 2,5 métert, esetleg még ennél is többet. A kihalás fenyegeti a dugongokat, mivel életterük rohamosan csökken, s mind gyakrabban kerülnek hálóba. A fogságba esettek közül pedig kevésnek van olyan szerencséje, mint Moo Noinak, akinek egy egész tudományos intézet keres pótmamát. Az oldalt szerkesztette: GŐRFÖL ZSUZSA A kicsi még biztonságban van - nincs agyara Legyen kicsi vagy nagy, a pandamaci mindig bűbájos. Nem véletlen, hogy kedves alakja lett a környezetvédők szimbóluma, hiszen nemcsak kedves, hanem valóban veszélyeztetett is. Ezt tudatosítva csak azt mondhatjuk: Richard Nixon amerikai elnököt valóban nagy megtiszteltetés érte, amikor 1972-ben megvalósult, történelmi jelentőségű kínai látogatásakor vendéglátói egy óriás pandával ajándékozták meg őt. A kinaiak ilyen módon tették emlékezetessé a vizitet, s így került be Ling-Ling mackó előbb a nagypolitikába, utóbb pedig a washingtoni Nemzeti Állatkert összkomfortos ketrecébe. Igaz, Nixon elég mostohán bánt vele, sosem látogatta meg, de a magányra nem panaszkodhatott. Élettársával, Hsing-Hsinggel egyetemben ők voltak az állatkert fő attrakciója, 63 millió ember volt kíváncsi rájuk. Ling-Ling azonban még decemberben, 23 éves korában befejezte földi életét, ami egy pandamacinál matuzsálemi kornak számít. S mivel az amerikai-kínai kapcsolatok a Tienanmen téri események óta nem a legjobbak, aliqha lehet számítani korai pótlására.