Új Szó, 1993. június (46. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-23 / 144. szám, szerda
Szerda, 1993. június 23. II. kiadás Ára 3,20 korona XLVI. évfolyam, 144. szám A BOTRÁNY IS JÓ REKLÁM? ... a nimnicei összpontosítás alatt az összes jelöltnek, tehát a tizennyolc éven aluli lányoknak is, akár tetszett nekik, akár nem, kötelező volt a diszkózás. (4. oldal) A MÉLYPONT UTÁN A varázslat mellett voltak természetesen könnyen felejthető produkciók is, öncélú, Tilágraerőszakolt előadások: emberek, akik az értékelés után megsértődve, személyeskedő replikázással elvonultak. (5. oldal) MA: PARLAMENTI ÜLÉS (Munkatársunktól) Előadásainak kilencvenegy százalékát Komáromban telt ház előtt játssza a Jókai Színház, állapította meg Beke Sándor igazgató a tegnapi évadzáró társulati ülésen. Ez egyben azt is jelenti, hogy többnyire bérletes előadásokat tartanak, s a vendégszerepléseik során az előadások többsége bérletezett. örvendetes, hogy a leglátogatottabb szlovákiai színházban a közönség szeretete veszi körül a társulatot. Ezt tudatosítva es hangsúlyozva vonta meg az igazgató a lezáruló évad sikermérlegét. Többször vendégszerepelt a színház Magyarországon, ami elsősorban a művészeti munkája iránt megnyilvánuló érdeklődést jelzi. Idén Ébert Tibor Esterházy című drámájával Beke Sándor rendezésében Kisvárdán a Határokon Túli Magyar Színházak Fesztiválján a legjobb előadásnak járó díjat kapta meg, ugyanott Dráfi Mátyást a legjobb színészi alakításért jutalmazták. Sikeresnek bizonyult a fiatal színészek beilleszkedése a társulatba, amit az is bizonyít, hogy Boldoghy Olivér nemcsak új művészeti vezetőként bírja a színház alkalmazottai többségének bizalmát, hanem színészként is. Az évadzáró társulati ülésen ő kapta meg a legjobb fiatal színésznek járó plakettet, melyet Ferenczy Anna színművész adományozott. (Ebből az alkalomból jelentették be, hogy jövőre kiosztásra kerül a kritikusok díja is). Idén mintegy jelképes gesztusként egyszemélyben Dusza István döntött és adta át a jelképes jutalmat Mokos Attilának. Az évadzáró társulati ülést elsősorban a jövőbe tekintés jellemezte. (Folytatás a 2. oldalon) KIKÖVEZIK A SZLOVÁK-CSEH HATÁRT (Munkatársunktól) A szlovák-cseh határ kijelölésével kapcsolatban jelentősebb problémák nem merülhetnek fel, hiszen ezt a határt még az Osztrák-Magyar Monarchia idején határozták meg. 1939 (azaz a Tisoféle Szlovák Állam létrejötte után) rendkívül pontosan -konkretizálták a térképeken, illetve a valóságban is: a határ megvonásával foglalkozó bizottságnak ezért elsősorban phhez kell tartania magát, habár a határvonal egyes pontjain politikailag indokolt kiigazításokra is sor kerülhet, mondták el tegnap a Szlovák Köztársaság földtani, térképészeti és katasztrális hivatalának vezetői. A hivatalnokok a továbbiakban kifejezetten műszaki kérdéseket elemeztek. Nézetük szerint a jövendőbeli szlovák—cseh határon 5—7 különlegesen fontos határkövet kell elhelyezni. Az öt-hét határkő egyenként 450 kilogrammos lenne. A jelentősebb határkövek között további kilencven fontosabb határkő lenne, ezek között pedig megközelítőleg 800 kevésbé fontosabb határkő kapna helyet; na és végül 1600 olyan határkőre lenne szükség, amelyek szavatolnák, hogy a két határkő közötti távolság nem haladja meg az ötven métert. (m-n.) Múlt heti számunkban közöltük a hírt, miszerint Michal Kováč, köztársasági elnök valószínűleg részt vesz a szlovákiai magyarok XXXVIII. országos kulturális ünnepélyén, mely a hétvégén lesz Gombaszögön. Nos, Rozsnyón meg is kezdődtek az előkészületek Michal Kováč fogadására, az elnöki iroda, a járási hivatal, valamint a Csemadok munkatársainak közreműködésével, amikor a múlt pénteken késő délután telefonon közölték velük: az elnök úr nem lesz ott Gombaszögön. Mint Bárdos Negyven napirendi pont szerepel a szlovák parlament ma kezdődő plenáris ülésének napirendjén. Az ülést pénteken félbeszakítják, s a képviselők július 6-án ülnek ismét össze. Foglalkoznak egyebek között a Büntető Törvénykönyv novellizálásával és a lakások eladásával. Tizennyolcadik programpontként megvitatják a kereszt- és vezetéknevek használatáról szóló, a kormány által előterjesztett törvénytervezetet. Napirenden szerepel továbbá a számvevőszék elnökének megválasztása, valamint a Szlovák Nemzeti Bank elnökének személyére tett javaslat elbírálása. MEČIAR ROMÁNIÁBA LÁTOGAT A MEGÉRTÉS GARANTÁLT Vladimír Mečiar szlovák kormányfő holnap kétnapos hivatalos látogatásra Romániába utazik. Románia az ország kettéválása után az elsők között ismerte el Szlovákiát. A hírrel kapcsolatban a Reuter hírügynökség megjegyezte, hogy Szlovákiának és Romániának a kommunizmus 1989-es bukása után jelenleg szocialista vágású, Mečiar, illetve Iliescu személyében perszonifikált kormánya van. Gábor, a Csemadok megbízott főtitkára tegnap lapunknak nyilatkozta, hétfőn felhívta őt telefonon Milan Zemko, az elnöki iroda főosztályvezetője, s megerősítette a hírt: a köztársasági elnök, sajnos, nem utazhat Gombaszögre, tekintettel arra, hogy a szóban forgó időpontban külföldi delegáció látogat Pozsonyba, s okvetlenül szükséges, hogy az elnök úr Pozsonyban tartózkodjon. Felhívtuk tegnap az elnöki irodát is, ahol a hírt szintén megerősítették. -bor HÍVJON - Ml VÁLASZOLUNK! Nem tudja pontosan, kell-e vagyonnyilatkozatot tennie? Vagy ha ezt tudja is, de abban még bizonytalan, hogy egyes részeiben mit is tüntessen fel, akkor ma 7 órától 21 óráig hivja az Új Szó szerkesztőségét. Molnár Rozália adószakértő és Fekete Marian jogász a 32 51 29-es, a 210/4476-os és a 210/4455-ös pozsonyi telefonszámon váija kérdéseiket. A legáltalánosabb és legközérdekűbb kérdéseket a válaszokkal együtt a lapban is közöljük. TELEFONÁLJON - MI VÁLASZOLUNK! ÜLESEZETT A SZLOVÁK KORMÁNY NÖVEKSZIK A VÁLLALATI TANÁCSOK SZEREPE (Munkatársunktól) Tegnap immár 56. ülését tartotta a szlovák kormány. A tanácskozás napirendjén többek között a devizatörvény, az állami vállalatokról és a fegyverhasználatról szóló törvénytervezet, valamint a büntetőtörvény módosító javaslata szerepelt. A kormányülés után tartott sajtóértekezleten Július Tóth pénzügyminiszter elmondta, hogy az új devizatörvény többek között szabályozza a vagyonjegyes privatizációban szerzett cseh részvények forgalmazási lehetőségeit, egyúttal a külföldi vagyonszerzés egyéb formáit is liberalizálja. Az állami vállalatokról szóló (Folytatás a 2. oldalon) A KÖZÖNSÉG SZERETETET TUDATOSÍTVA ÉVADZÁRÓ A KOMÁROMI JÓKAI SZÍNHÁZBAN UJSZO -INFORMÁCIÓ wmmmmmmmammmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmm^mmmmmmm^ A KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK MÉCSEM MEGY GOMBASZÖGRE EGY ÓVODA HALÁLÁRÓL A párkányi papírgyár két vállalati óvodát üzemeltet, évi 2 600 000 korona ráfordítással. Mindkét óvodát átlagosan (hivatalosan) 100-100 gyerek látogatja, testi, szellemi fejlődésükről tizenhat óvónő gondoskodik. Mindkét óvodában négy osztály működik - két-két szlovák és két-két magyar tanítási nyelvű. Az egyik óvodát, a régebbit, a párkányiak közül sokan a legjobbnak tartják. Nemcsak tágas termei, nagy játszótere hanem - s ez a lényeg - a gyermekeket sajátként szerető pedagógusok miatt. A másik, az újabb óvoda kihasználtsága alacsonyabb a réginél s ráadásul emeletes, tehát a legkisebbek számára még balesetveszélyes is. Ennek ellenére a régi óvoda halálra ítéltetett. 199.3. július l-jétől termeit nem veri fel sem gyermekkacaj, sem sírás, sem énekszó. Az óvodások szülei kétségbe vannak esve, de a gyerekek sem értik, miért kell az ő ovijukból egy másikba költözni, s miért nem tart velük Erzsike, Gizike, Erika és Éva tanító néni. Persze, lehet, hogy megszokják az új környezetet, pedagógusokat, barátokat. S ha nem? Azok számára, akik így döntöttek, nem ez a legfontosabb kérdés. EGY DONTES HÁTTERE Első utam a papírgyár felelőseihez vezetett. Káposztás Erzsébet mérnök, a gyár szemelyzeti igazgatója megpróbálta megmagyarázni a kialakult helyzetet. - Az érsekújvári tanügyi igazgatóság mar 1991-ben az új iskolatörvénvre, s az oktatási minisztériumtól kapott utasításra hivatkozva, arra szólította fel az ovodak üzemeltetőit, vegyék állományba a pedagógusokat. Voltak, akik így tettek, mi ezt a ..kérést" elutasítottuk. A részvénytársaság privatizációs tervezetében ugyanis nem szerepel pedagógiai tevékenység. A tanügyi igazgatóság kifejtette, a tizenhat pedagógusnak nem tud bért adni. tennünk kell valamit. Az ovodak kihasználtsága 75 szazalekos, s bar tudjuk, hogy az öreg o voda a közkedveltebb. úgy döntöttünk, hogy az ujabbat tartjuk lenn. A gyerekek ellielyezését azonnal megoldottuk, az emeletes óvodában szeptember elsejétől három szlovák és két magyar osztály nyílik. Sajnos, a régi ovoda bezárása a magyar osztály ket pedagógusát, illetve egy szlovák tanítónőt érint. Az egyik ovoda megszüntetésének gondolata tehát nem újkeletü. Igaz, a szülök meg februárban petícióban kertek, ne szüntessük meg. Végiggondoltuk meg egyszer a lehetősegeket s felajánlottuk a tanügyi igazgatóságnak, hogy míg anyagi helyzetük nem rendeződik, a papírgyár refundálná a tanítónők bérét, s így megtarthatnánk a valóban nagyon közkedvelt ovit is. Nem tehetünk arról, hogy ez az ut járhatatlannak bizonyult. A hiányos törvényhozás folytan, az áltálunk átutalt anyagiakat elnyelné az államkassza. Az, hogy a ,,drágább" épületet, az emeletes ovodat tartjuk meg, kizárólag gazdasagi szempont, nem az öreg oviban zajló oktató-nevelő munka minősítésé. Jól tudom, milyen mértékű a gyerekek ragaszkodása a tamto nénikhez, nemcsak a magyar, hanem a szlovák osztályokban is. Az en gyerekeim is ezt az óvodát látogattak - közölte őszintén. Nem titkolta, a gyár helyzete sem rózsás, a június elsejei tűzeset fokozza a gondokat. Nyilvánvaló, hogy a leégett gyártórészleg miatt kénytelenek lesznek elbocsátani néhány száz munkaerőt. Megmagyarázta, hogy a részvénytársaság stratégiája a családfők alkalmazását helyezi előtérbe. Nem is biztos tehát, hogy a munkanélküli anyák igényelni fogják az óvodát. A helyzetet feltárta a szülők küldöttsége előtt is, de elismerte, nem győzte meg őket. NINCS PÉNZ Štefan Verseghy, a tanügyi igazgatóság igazgatója azonnal leszögezte: a járás óvodahelyzete nem változik, továbbra is 11,5 szlovák, s ugyanennyi magyar osztályban oktatják majd a kicsiket. Mivel az öreg óvodából is sokan kimaradnak (szeptembertől iskolába mennek), hetvenhárom gyereket kellett elhelyezni. Hatvanötén az emeletes óvodába, nyolcan a lakótelepibe kerültek. A papírgyári óvodában munkalehetőséget kapott a megszüntetett óvoda két tanítónője (a szlovák osz(Folytatás az 5. oldalon) SHALIKASHVILI POZSONYBAN Imrich Andrejčák védelmi miniszter meghívására tegnap kétnapos hivatalos látogatásra érkezeti Pozsonyba John M. Shalikashvili, a NATO európai főparancsnoka. A vendéget tegnap fogadta Michal Kováč államfő is, aki egyebek között megerősítette: Szlovákia szeretne csatlakozni az Észak-atlanti Szövetséghez. Viszont megérti, hogy előbb tisztázni kell az együttműködés feltételeit. Shalikashvili kiemelte a szlovák katonák részvételét a volt Jugoszláviában az UNPROFOR zászlaja alatt. A szlovák sajtóiroda kérdésére, hogy terveznek-e közös hadgyakorlatokat, a vendég azt válaszolta: legfőbb ideje, hogy megvitassuk, milyen közös akciókat rendezhetnénk - egyelőre szemináriumok, tanfolyamok szintjén. A vendéget fogadja a szlovák miniszterelnök is. Az állandósuló feszültség, az ismétlődő harcok miatt Mogadishuban június 5-én beszüntették a nemzetközi szervezetek az élelmiszersegélyek kiosztását. A napokban azonban kissé megnyugodott a helyzet, s így hétfőtől ismét osztanak élelmiszert a rászorulóknak - ám nagyon szigorú biztonsági intézkedések mellett, mint ahogy azt képünk is bizonyítja.