Új Szó, 1993. június (46. évfolyam, 125-150. szám)

1993-06-16 / 138. szám, szerda

5 PUBLICISZTIKA 1993. JÚNIUS 16. „LÁTTOK, LÁTTOK, DE NEM LÁTTOK SEMMIT SEM" A LOSONCI CSONTVÁRY-SZEMINÁRIUM MARGÓJÁRA Csontváry gyakran idézte a címbeli Dante-sort. „Nézni nézhet mindenki, de látni csak az láthat, akit az Isteni gondviselés ezzel a képességgel különösen megáldott. Es ezek a különös képességgel megáldott emberek vannak hivatva az ember művelődéstörténelmét gyarapítani, vagyis az adott esetben az Isteni bölcsességet igazolni" - írta valamikor a tizes évfk derekán. Akkor, amikor kortársainak többsége őrültnek tartotta. Örült patikusnak, megszállott festőnek. Gyöngyöt szórt disznók elé. Még halálát sem értették meg. Mert a „kultúrember" mértékével mérték a halált is. Úgy hitték, az őrület és a meg nem értettség vezették arra, hogy a halálba meneküljön. Hogy túlságosan elbizakodott volt, s rájött, nem rendelkezett azzal a tehetséggel, amelyet elvárt magától. Amely méltó az elhivatottakhoz. Pedig csak bele kellett volna olvasni írásába: „...a dolgokból reklámot nem csináltam, mert a kufárok sajtójával nem törődtem, hanem elvonultam a Libanon tetejére s ott cédrusokat festettem. Igy a magányban szép csendesen, ma már őszbe borult fejjel azon gondolkodom, mi célja volt ennek a nagy háborúságnak, mikor hatalommal, anyaggal terhelten a mennyországba úgysem juthat senki sem. Istentelenül pedig, kérdem, mi célja van az embernek a földön?" Halálával is prófétált: 66 éves korában végzett magával. Kétszeres krisztusi kor. Hatszázhatvanhat - a Fenevad száma. Emberi szám. Prófétai figyelmeztetés: „Ti, hibás emberek, nem elég, hogy a sarlatánok útjain eltévedtek, hanem az isteni természettel szemben támadásba mentetek. Ti nem voltatok megelégedve az egészséges, tiszta levegővel, megrontottátok füsttel, bűzzel, ti nem voltatok megelégedve a legjobb forrásvízzel, teli ettétek magatokat különféle szesszel, tinektek hiába sütött a nap - ti nem vettétek észre, tielőttetek hiába zúgnak a patakok, rohannak a folyók, megtermékenyíteni őket, ti nem voltatok arra valók." Észrevette a Napot, s másokkal is láttatni akarta. Tudta, ez nem az ő akarata. „Te leszel a világ legnagyobb napútfestője, nagyobb Raffaelnél." Kiválasztott lett, aki egy magasabb hatalommal áll összeköttetésben. Zseni, akinek feladata az emberi faj tulajdonságait kidomborítani, s az Isteni rendeltetés szerint kifejleszteni. Több Csontváry-elemző vélte úgy a festő zsenielmélete nem más, mint a korában divatozó zseni-elméletek utórezgése: Nietzsche, Schopenhauer, Ottó Weininger zseni-képének mása. De aki „fejlődésnek látja a liba tömését, az elgázolásokat, a vasúti és tengeri katasztrófákat", annak nincs füle és szeme arra, hogy halljon és lásson. Az elképzelhetetlennek tartja, hogy lehetnek kiválasztottak. Ha a világ megőrült, ha elfelejtette az Aranykor ízét, akkor a prófétakat tartja őrülteknek. Jeruzsálem megöli a prófétákat és megkövezi azokat, akik hozzá küldettek. Pilinszky is, akit sokan olyan nagyra tartanak, nagyzásba menekülő szenvedésről ír Csontváryval kapcsolatban. „Szellemén azonban - a kudarc biztos jeleként - eluralkodik a görcsös állapot, a kigúnyolt próféta merevgörcse. A hanyatlás, a kimerülés szomorú alkonya ez már: a rögeszmék kicsinyes éjszakája, képek nélkül, világosság nélkül" - állítja róla Csontváry olvasásakor című írásában. Minden bizonnyal sértett önérzettel, hiszen Csontváry azt is el merte mondani, ki nem lehet zseni: „Aki iszik és dohányzik." Igen, ez már csak szomorú! - teszi hozzá Pilinszky, s talán ez a szomorúság saját magának szól. S közben elfelejti folytatni Csontváry gondolatát; „aki elfecsérli testi, szellemi és szívbeli erejét", s inkább Eliot mondásával nyugtatja magát: „A nagy tehetségek nem nagy egyéniségek, hanem rendkívüli médiumok". Lehet, ezt az igaznak hihető mondatot Eliot is önigazolásnak szánta. „Nem szükséges, hogy minden veréb daloljon" - válaszolja erre Csontváry, majd így folytatja: „Kifejleszteni önmagunkban kultúrát csak az esetben lehet, ha ez felsőbb helyről megadatott nekünk... Az Isten megközelítéséhez feltétlenül szükséges, hogy az embernek tiszta legyen az érzése, befolyástalan a gondolatmenete... Az isteni zseni teremtő erővel hozza létre az anyagot, az emberi zseni ebbe az anyagba pedig beleleheli a valóságot." Csontvárynak tehát nem volt és nincs is szüksége arra, hogy megértsék. Idegen tőle a kigúnyolt próféta merevgörcse. A világnak van szüksége arra, hogy megértse őt. „Ha te szereted a földet, ember, s Istenre gondolsz, amikor kapálsz, a palánta téged felismer - szeretettel gondol rád, mert őbenne is él az Isten" - írja másutt, és elhivatottságának idejétől egész életén át azon munkálkodik, hogy tudassa az emberekkel: az Aranykor, amikor a palánta felismeri az embert, s amely elmúlt, újra visszajöhet. Festményeivel az Aranykor üzenetét hozza: a taorminai színház, Mária-kútja, a Tarpatak a jeruzsálemi Panaszfal s legfőképpen Baalbek - az isteni erő sugárzásai. És megfesti az időt is, a hatezer évet, az újabb Aranykorhoz vezető út idejét, az emberiség célját - a magányos Cédrust. „Emberek, az élettel ne siessünk, az életnek más a célja, amilyennek képzeljük. Az emberélet évezredekre van berendezve, a cédrusfa ezredekre egy helyhez nőve; ezek a gyümölcsben levő mag által - mi az egészséges gyermekben levő embrió által folytatjuk az életet évezredekre. Jövőnket tehát nem a titkos vagy nem titkos fogja eldönteni, történelmünk folytatása fogja megalapozni, irányítani pedig az ősi energiának a munkája, a láthatatlan Teremtőnek az igazsága". Az isteni Aranykor - a Kelet. Lerombolója pedig Róma: jelkép és valóság. „Igen, az európai kultúrvilágnak a magja Rómában lett pácolva." És ez a ,,kultúrvilág" az, mely napjainkra lassan-lassan tönkreteszi az isteni művet. „A rómaiak alkotásai a görögök utánérzéséből, utánzatából, főleg pedig a kiszámított távlatból táplálkoztak. Ez alkalmat adott a gyenge tehetségűeknek arra, hogy számítással alkossanak oly munkát, amire ihlet hiányában képtelenek voltak... amely országban a művészet utánérzés, utánzatokból fejlődik, ott az állam törvényeit nem tisztelik, amely országban a művészetek élén utánérző, utánzó egyedek állnak, ott más pályán is tehetségtelen, protekciós egyedek uralkodnak. " Nézni nézhet mindenki... A losonci Csontváry-szeminárium egy lépés volt a látás felé. Erre igazán nekünk van szükségünk. KLINKO RÓBERT A MÁSIK „KÖZVÉLEMÉNY" A címben szereplő idézőjelet valójában kérdőjel is helyettesíthetné. Mert töprengésre késztető kételyekre utal egy olyan fogalommal kapcsolatban, amelynek mibenléte tudományos viták tárgya. De ugyanakkor egy konkrét, talányok, kényszerűségek és bűnök egybefonódásával terhelt történelmi időszakhoz kapcsolódik. Kádár János jelentette ki a Magyar Szocialista Munkáspárt 1958 februári zárt ülésén, .*.. van egy olyan közvélemény is, hogy se most, se később ne legyen Nagy Imre-ügy". Tulajdonképpen itt, ekkor pecsételődött meg annak a politikusnak a tragikus sorsa, aki a népharag erejére támaszkodva vállalni merte az erőszakkal szembeni következetességet, a többpártrendszerű demokrácia megteremtését. A 35 evvel ezelőtt, 1958. június 16-án végrehajtott kivégzés már csak betetőzte a korábban szentesített döntést, melynek végkimenetele ekkor még kissé elhúzódott. Ennek lényegét megintcsak Kádár fogalmazta meg: ..Mi inkább az elnapolás mellett vagyunk, minthogy enyhe ítéletet hozzunk most." De hogyan is jelenthetett a koncepcios per elhalasztása tulajdonképpen halalos ítéletet, s mit értett Kádár közvéleményen? Bizonyos sejtések, következtetések az elmúlt évtizedekben is adódtak. A „Nagy Imre és társai" elleni vádirat kiadására már 1958. január 28-án sor került, s a tárgyalás február elején megkezdődött a katonai bíróság Fő utcai épületében. A büntetőtanács elnöke azonban a per lefolytatását a politikai bizottság szóbeli értesítése alapján leállította. A valódi indok nem a tanácselnök megbetegedése volt, hanem a külpolitikai fejlemények alakulása. Minderről részletes, összefüggő kép csak nemrég alakult ki, ahogy a Társadalmi szemle idei harmadik számában megjelent a szóban forgó 1958 februári központi bizottsági ülés néhány dokumentuma. A közléshez kapcsolódó tanulmány szerint ezek az iratok a közelmúltig a legjobban őrzött anyagok közé számítottak. A központi bizottság üléséről készült jegyzőkönyv Kádár János páncélszekrényéből került elő. Igaz, nem szó szerinti feljegyzésről van szó, mert az ülés olyanynyira titkos volt, hogy gyorsírók nem vehettek rajta részt. így a hozzászólásokat csak a lényeget tartalmazó tömör összefoglalásként rögzítették. De ezek is tükrözik a tanácskozás légkörét, kiérződik belőlük az évek folyamán elhomályosodott és a visszaemlékezésekben is elködösödő korszellem, érzékeltetve a hozzá igazodó személyes magatartásokat. Kádár János az 1988-ban, a Magyarország című hetilap hasábjain sorozatként közölt nyilatkozatában csupán arra utalt, hogy a szovjetek 1958 elején közölték vele: nem tartanák jónak, ha a terv a napirenden levő fontos nemzetközi találkozó idején kerülne nyilvánosságra. Nos, a jegyzőkönyv szövegéből kissé bonyolultabb korabeli belpolitikai helyzetkép körvonalai bontakoznak ki. Kiderül, hogy valóban közbeszólt a korabeli szovjet békepropaganda és a magyar-jugoszláv kapcsolatok Szerepe. Mindez nem ismeretlen. A jegyzőkönyv viszont most már valóban bizonyító erejű, hogy Kádár ez ügyben a „testvérpártokkal folytatott tanácskozásokra is hivatkozott". S amikor a központi bizottság úgy hozott döntést, hogy a per elnapolása nem teheti kétségessé a Nagy Imre elleni legszigorúbb, tehát halálos ítéletet, nyilvánvaló: ekkorra a megtorlás egész mechanizmusa a kiépülő Kádár-rendszer legitimációjának meghatározó elemévé, ha nem sarkkövévé tette Nagy Imre kivégzését. A központi bizottsági ülésen egyértelművé vált, hogy a nemzetközi körülmények nem szolgálhatnak „ürügyül" magának a pernek a megkérdőjelezéséhez. De kiknek szolgált volna ürügyül? Kádár bizonyos közvéleményt említett. Aligha lehet kétséges, hogy csupán a párton belüli reformerekre gondolt. A közvélemény számukra ekkor egyet jelentett a hatalom berkeivel. Hogy is foglalta össze Kádár egyik válaszát a jegyzőkönyvvezető: „A közvélemény. Ajánlja, abból induljunk ki, hogy ne tévesszük össze saját helyzetünket (központi bizottság) az emberek helyzetével. A most előállt helyzet csak nekünk új..." A tömegeket tehát távol kell tartani. A reformerek két tűz közé kerültek. Számukra Nagy Imre személye, megmentése összekötő kapcsot jelenthetett volna a valódi közvélemény felé. S ennek tudatában volt nemcsak a kádári vezetés, hanem a kiépülő hatalom egész fogaskerékrendszere. Bitóra juttatta Nagy Imrét. Az összefüggések logikája azonban évtizedek múlva visszaütött. Mécs Imre, a Történelmi Jóvátétel Bizottság vezető egyénisége Nagy Imre 1989-es temetésére emlékezve hangsúlyozta, hogy rehabilitálásához igen is szükség volt a nyolcvanas évek reformereinek közvetítő szerepére. Nagy Imre neve nem választható el attól a másik közvéleménytől, amely nem szűkíthető le a hatalom és a kívülállók feketefehér megítélésére. K. J. VILLÁMINTERJÚ Pozsonyban járt a Magyar Újságírók Országos Szövetségének küldöttsége. Látogatása céljáról Bencsik Gábortól, a MÚOSZ főtitkárától kértünk tájékoztatást: szerint .az adott ország újságíró-szervezetével vesszük fel a kapcsolatot, s rajta keresztül az ottani nemzetiségi sajtó képviselőivel is kapcsolatba kerülünk. Ezeken a találkozókon derül ki, hogy nagyon sok közös időszerű témánk van, többek között a privatizáció, a jogszabályalkotás kérdéseiben is hasonló cipőben járunk. Szemlátomást nagyon hasznos, hogy elmondjuk egymásHOGY NE GYŰLÖLJÜK EGYMÁST A TÁVOLBÓL - A találkozó harmadik fordulója annak a találkozósorozatnak, amelynek keretében a környező országok újságíró-szövetségeivel felvesszük a kapcsolatot. A MÚOSZ vezetése ugyanis úgy döntött, hogy a nemzetközi kapcsolatokban prioritást élveznek a környező országok, s ezen belül külön figyelmet szentelünk azoknak, ahol jelentős létszámú magyar kisebbség él. Álláspontunk nak tapasztalatainkat, hogy úgymond kiokosítjuk egymást. • Mi volt a mostani találkozó fő témája? - Külön beszéltünk a sajtójog 1989 utáni fejlődéséről, előadást hallgattunk a nemzetiségi sajtóról és a szlovák sajtó struktúrájáról, Roman Zelenay államtitkár úr pedig az állam médiapolitikáját ismertette. A délután folyamán az újságíró-szervezetek érdekvédelméről cseréltünk eszmét. • Jutottak-e konkrét megállapodásra? - A mai találkozó egy véleménycsere-sorozat egyik állomása. Abban már előzőleg megállapodtunk, hogy rendszeresen találkozunk, ennek ugyanis egyszerű elvi alapja van: sokkal többet megtudhatunk egymásról, ha találkozunk és beszélgetünk. így nem gyűlöljük egymást a távolból. Részünkről ez nyomatékos politika, szeretnénk megmutatni, hogy nem vagyunk ellenségek, hogy velünk lehet beszélni, s közben megbizonyosodunk arról, hogy partnereinkkel is tudunk normális kapcsolatot fenntartani. Egyébként Zelenay úr elfogadta meghívásunkat Budapestre, hogy ott kifejezetten a kisebbségjogi helyzetről tartson tájékoztatót, amelyen a szlovák kormány szemszögéből ismerteti a szlovákiai magyarság és a magyarországi szlovákok helyzetét. T. SZILVÁSSY LÁSZLÓ A letartóztatott Nagy Imre (Archív felvétel) LAPSZÉLEN KÖNYVEK ÉS POLCOK SORSA Már lebontották a könyvsátrakat, amelyek idén nemcsak a pesti Vörösmarty téren, hanem több dél-szlovákiai kisváros főutcáján is otthonra leltek. Az itt, helyben dedikált könyvek nappalik kisasztalain és éjjeliszekrényeken szolgálnak a szemezgetés, a lapozgatás örömével. Szinte önmaguktól kinyílnak a neves írók ajánlását tartalmazó címoldalon. Sok helyütt valószínűleg csak ezzel lehet elűzni a családi viharfelhőt, amellyel manapság a kínálat csábításának engedő önfeledt könyvvásárlás ugyancsak fenyeget. A könyv napjainkban mindenkor - karácsonyi ajándék. A Budapesti Könyvhetet megelőzően a Kossuth Rádió képzeletbeli könyvsátorba invitáló stúdióbeszélgetésében Ocsovai Gábor műsorvezető Sükösd Mihállyal és Tarján Tamással együtt a betűkultúra esélyeit latolgatta. S a könyvek árainál időzve elkerülhetetlenül beleütköztek a kérdésbe: vajon a roppant gazdag könyvtermésből az árrobbanás folytán mi juthat egy átlagos jövedelmű magyar értelmiségi családnak. Nem kerekedett különösebb vita a tekintetben, hogy legfeljebb ha három könyvet engedhet meg magának. A modell alighanem - ilyen-olyan eltérésekkel számolva is - Duna-medencei. S akkor ne feledjük, hogy e térség minden egyéb gubancával együtt. Mert a kisebbségi magyar számára az eltérések lehet, hogy valahol kiegyenlítik egymást, de sokkal inkább a hátrányokat meghatványozó szerephez juthatnak. Igaz, a dél-szlovákiai olvasó az itthon született magyar nyelvű könyvekhez olcsóbban jut hozzá, mint a magyarországi. De megfordítva, az állami támogatás megszűnése után és a szabadárak mellett - kész dzsungel... Mindez nemcsak árban, közvetlenül érinti az odaáti és kisebbségi, igényes irodalomra, fajsúlyos mondanivalójú könyvekre éhes értelmiségi olvasót. Az említett „olvasócsábász" rádióbeszélgetésben szó esett ugyanis az árak alakulásának megmagyarázhatatlan furcsaságairól, például arról, hogy Ottlik Géza regénye éppúgy 400 forintba kerül, mint mondjuk az amerikai lektűr. S a közkönyvtárak természetesen az összezsugorodott költségvetést arra fordítják, amit a szórakoztatással megelégedő átlagolvasó keres. Hogyan jusson hozzá, mondjuk a vidéken élő kisebbségi magyar értelmiségi a számára fontos művekhez, ha beszerzésük sehogy sem fér bele a család és a közvetlenül elérhető könyvtárak keretébe. A Pozsonyi Egyetemi Könyvtár messze van. A könyvtárközi kölcsönzés bonyolult, nehézkes és most már drága is. Ráadásul ma már ez a könyvtár úgyszintén kénytelen alaposan megritkítani a külföldről, tehát Magyarországról is vásárolt könyvek listáját. Ez már a magyar szellemi együvétartozás folytonosságán hagy hézagokat. S ezért érdemes elgondolkozni afelett, hogy a Duna-medencei magyar vándorsátrak nemcsak írót és olvasót hozhatnak emberi közelségbe. Alkalmat adnak arra, hogy kiadó, szerkesztő és könyvterjesztő, könyvtáros és kölcsönző között is szoros kapcsolatok szövődjenek. így talán fél szavakból értve elővarázsolódnának azok a kölcsönös ellenszolgáltatások, amelyekkel tetemes kiadásokat lehetne megtakarítani, s olyan dél-szlovákiai bázisközpontokat kialakítani, ahol az értelmiségi rétegkiadványok nem számítanak hovatovább középkori kódexritkaságnak. Az új helyzet alighanem áramütésként érintheti a szlovákiai magyar könyvtár szorgalmazását is. Egy ilyesfajta intézmény tudniillik már nemcsak arra lenne hivatott, hogy összegyűjtse és feldolgozza a múltbeli értékeket. Fel kellene vállalnia, hogy hozzáférhetővé tegye az állami költségvetésből kiszoruló magyar kiadványokat. Vagyis, megteremtse a kisebbségi művelődést szolgáló teljes „könyvespolcot", amelyről nem hiányozhatnak a fontos szerzemények közül hovatovább a legfontosabbak is. A könyvespolcoknak is megvan a maguk sorsa. KISS JÓZSEF