Új Szó, 1993. április (46. évfolyam, 76-100. szám)
1993-04-06 / 80. szám, kedd
1993. ÁPRILIS 6. ÚJSZÓI MOZAIK 4 SURANYI BORZONGÁSOK A GYŰLÖLET NAPJA Nemzeti lobogók, Matica-jelképek, fúvószene fogadta azokat, akik vasárnap délután a délszlovákiai szlovákok memoranduma elfogadásának 3. évfordulójára érkeztek Surányba. A város Matica-házának nagyterme színültig megtelt, az erkély is benépesült. A várakozás perceiben megfigyelhettem: túlsúlyban volt a közép- és idősebb korosztály, és a reagálásokból ítélve Mečiar hívei, közülük is egyértelműen az elvakultabbak voltak a hangadók. Világossá vált: nem valamiért, hanem valaki(k) ellen gyűlt össze itt vagy 400 ember. Gyűlöletük tárgyát sem kellett kutatni: a nyílt magyarellenesség ott volt a levegőben, egymás kö?ti beszédükben, tekintetükben. Megéreztem, hogy itt a legsúlyosabb megbélyegzés - a magyar. A Kantáta női kar által előadott néhány kórusmű és az Eva Kristinová tolmácsolásában elhangzott vers önmagában szép is volt, az erőltetett, a korhoz nem illő, túlfűtött hazafias hangulat azonban archaikusnak tűnt. Nemzeti-nacionalista felhangolásnak viszont annál inkább megfelelt. Eva Garajová Matica-tisztségviselő, a Szlovák Pedagógusok Szövetségének szélsőségeiről híres nagyasszonya viharos tapstól kisérve szórta a vádakat (a magyarokra), és sorolta a követeléseket: - A magyar pártok Dél-Szlovákiát provokatív módon magyar nemzeti és állami területnek akarják nyilvánítani. Autonómiát követelnek, általános feszültséget keltenek. Délről elköltöznek a szlovákok, nincsenek érvényesülési lehetőségeik! Garajová asszony felhívta a szép számban megjelent parlamenti képviselők figyelmét, hogy az emlékezetes memorandumban foglalt követelések többségét még nem teljesítették. Például nem került az alkotmányba, hogy betiltandó az a párt, amely tevékenységével veszélyezteti Szlovákia önállóságát, területi egységét. A nagygyűlés rejtett küldetése volt: nyomást gyakorolni a parlamentre és a kormányra; felhívni a figyelmet a magyarság irányából fenyegető állítólagos veszélyre, s az erőpolitikáért kiáltani: - Délen nemcsak egy nemzetiség él. Képviselő urak! Ne feledjék, mi, szlovákok is itt vagyunk. Nem akarunk semmilyen magyar autonómiában élni! Jozef Prokeš, az SZNP tiszteletbeli elnöke is ügyesen pengette a nemzeti húrokat, s játékáért viharos taps volt a jutalma. Az Együttélés szapulásában sem maradt el, s bizonyítani igyekezett: - Tudatosítanunk kell, hogy itt egy olyan politikai párt ugrál, amely nem képviseli az egész nemzeti kisebbséget, de konfliktust akar teremteni. Füttykoncert, közbekiabálások, kulturálatlan megjegyzések kísérték a hallgatóság nacionalista hangulatának ellentmondó nézeteket. Borza Erzsébetnek, a Demokratikus Baloldal Pártja alelnökének a szlovákok helyzetéről szólva elég volt a Szlovákia „magyar területein" kifejezést használnia, a válasz szűnni nem akaró elutasítás volt. Az a véleménye is olaj volt a tűzre, hogy ne csak az állami nyelvet, a kisebbségek nyelvét is védje törvény. A jelenlevőket - sajnos - a Szlovákiában élő kisebbségek puszta felsorolása is felbőszítette. Ján Čarnogurskýnak, a KDM elnökének a véleményét is fütty kísérte. A rendezők többszöri felszólítása után állt helyre, úgy-ahogy a rend. - Európai szellemben kell a folyamatokat megítélni. Feleslegesek a hősies szavak, ha nincs erőnk az érvényesítésükre. Mindez ellenünk fordulhat. Vegyük figyelembe, hogy a történelemben eddig ellenségeink egyszer sem futamodtak meg előlünk. Szlovákia sosem volt képes saját erejéből fennmaradni. Kérdem én, ki segítene most nekünk? - mondta Čarnogurský - pillanatnyi megdermedést, majd hangos elutasítást váltva ki. Amikor pedig elmondta, hogy az Európa Tanács a magyar nyelvű helységnévtáblák eltávolítását bírálja; valamint azt, hogy a magyar szülők nem adhatnak gyermekeiknek magyar keresztneveket, jellemző - s egyben hátborzongató - volt Eva Garajová reagálása: - Engem nem zavarna, ha személyi igazolványaikban magyarul tüntetnék fel keresztneveiket. Ugyanis minden ragadozónak megvan a jele, így legalább tudnám, kihez van szerencsém. Jó ötlet: engedjük meg nekik, hogy a magyar nyelv szabályai szerint leírhassák Nové Zámky, Štúrovo, Kolárovo, Bratislava. Magyarul írhassák, de a mi szlovák neveinket! Ez a válasz tükrözi Garajová valódi arcát. Ez az „engedjük meg nekik" volt a surányi nagygyűlés legveszélyesebb mondata, amely láncreakciót idézhet elő. Surányban tegnapelőtt délután a Matica-házból kiszorult a kultúra, a tolerancia, s a szívek többségét a másság gyűlölete, a magyarellenesség fűtötte. - Hála istennek, sokan vagyunk - szólalt meg mellettem egy surányi asszonyság. Hála istennek, itt, Surányban „csak" ennyien voltak a gyűlölet napján... (mázsár) PRIVATIZÁCIÓS TUDNIVALÓK MÁSOK ÍRTÁK Ann MINISZTER Március 25-én éjfélkor a kassai repülőtéren az L-410 Ekonomik repülőgép személyzete várta Imrich Andrejčák védelmi minisztert, akit Pozsonyba kellett szállítania. A miniszter 0.20 órakor érkezett meg, de az említett géppel nem utazott el. Miroslav Kučík mérnök, őrnagy, a gép másodpilótája szemtanúja volt a történteknek, és elmondta: Peter Švec, a repülő parancsnoka az előírásoknak megfelelően jelentést tett a miniszternek, hogy a személyzet felkészült a pozsonyi útra. A miniszter ezt követően a parancsnok szemére vetette azokat a kijelentéseit, amelyeket a volt Szövetségi Gyűlés képviselőjeként a parlamentben tett (Švec a Szlovák Nemzeti Párt listáján bekerült független képviselő volt). A parancsnok azt válaszolta, nem tartja alkalmasnak az időpontot a múltban tett kijelentéseinek megítélésére, és jelenleg az a feladata, hogy a minisztert a meghatározott helyre szállítsa. A miniszter ellenkezett, és közölte: tekintettel a parancsnok kijelentéseire, nincs garancia arra, hogy feladatát biztonságosan teljesíti, ezért nem utazik a géppel. A szóban forgó esetnek több tanúja van. S hogy mit mondott Peter Švec képviselő a parlamentben? Nem szó szerint idézve: ha Andrejčák lesz a Szlovák Köztársaság védelmi minisztere, ő nem fog a vezetése alatt szolgálni. Ezekre a szavakra utalt Andrejčák, de arról megfeledkezett, hogy Švec az egyik legkorszerűbb katonai repülőgép kapitányaként a hadsereg főparancsnokságának kötelékébe tartozik. Peter Švec a miniszter viselkedését megalázónak tartja, és az illetékes szervekre bízza az eset tisztázását, hisz Vladimír Mečiar kormányfő maga mondta: a törvények a közjogi méltóságokra is vonatkoznak. Ľuboš Dobrovský volt szövetségi védelmi miniszter, akinek Andrejčák a helyettese volt, Švec kapitányról azt nyilatkozta: kiváló repülő, szakmailag átlagon felülinek tartja. Felmerül a kérdés: ha Andrejčák félt Šveccel repülni, miért szállt fel a gépre Humaj, a hadsereg parancsnoka és Gombík, a légierő parancsnoka? A miniszter úr megszegte a hadsereg belső előírásait, mivel az utasoknak nem szabad a repülés előtt a személyzet figyelmét elvonni és szellemi készenlétüket megzavarni, s nincs joguk beavatkozni a repülésbe. Arról már nem is szólva, hogy a pilóta személyének kérdésébe politikát kevert. Ilyesmi már volt nálunk... Az esettel ugyan nem függ össze, de tény: jelenleg a szlovák hadseregben az L-410 Ekonomik típusú gépre csak két kiképzett személyzet van. Tehát feltételezhető, hogy Peter Švec és Imrich Andrejčák még találkozik. (Smena, 1993. ápr. 5.) MA IRON MAIDEN A HEAVY METAL BŰBÁJOSAI POZSONYBAN Kőkeményen indultak, belevitték az angol stíluseleganciát, a sátánnal szövetkeztek, elővették a mitológiát, új és régi háborúkról üvöltöztek, Nicko McBrain tépte a dobot a sci-fi szövegekhez, szaggatta a húrokat Steve Harris, Dave Murray és Adrian Smith, aztán cserélődtek a tagok, azóta a lemezboritókról szimbólummá vált Eddie, a csodás csontos fickó, klasszikusok lettek, s most talán utolsó útjukon járnak, KeletEurópában búcsúztatják a klasszikus heavy metalt, ma éppen a pozsonyi Téli Stadionban, este hétkor kiderül, mágia buggyan-e ki e mára dúsgazdaggá szelídült fiúk produkciójából. (bit) ĎURČOVIČ KLÁRA, Ógyalla: A Számítástechnikai Vállalat dunaszerdahelyi részlegébe adta he pontjait, de mindmáig nem kapott visszajelzést. - Almási Ágotától, a vállalat dunaszerdahelyi részlegének munkatársától kapott felvilágosítás szerint olvasónk pontjait az előfordulóban a „Slovenský poštový IPF"-re bízta, és erről annak idején postára is adták számára az értesítést - Nem is akarnak megfelelő munkát adni. Kevés pénzért pedig nem fogok lapátot - csapta be mérgesen az ajtót maga mögött, s az utcára érve köpött egy nagyot - Mi a végzettsége? - kérdeztük a dühös 45 év körüli sötét bőrű férfitől, de válaszra sem méltatott bennünket A jelenet szemtanúja völt dr. Alena Okošová, a Rimaszombati Járási Munkaügyi Hivatal megbízott vezetője. - Ilyen és az ehhez hasonló jelenetek naponta ismétlődnek. Jelenleg a járásban közel 8000-re tehető a munkanélküliek száma, s nekünk csak 61 szabad helyünk van. Bár ezek sem igazán szabad helyek, legalább a fele már valaki számára foglalt. A munkáltató joga kiválasztani alkalmazottait. Többnyire azt is kikötik, hogy romákat nem vesznek fel. A legnagyobb baj az, hogy a munkanélkülieknek - a bőrük színétől függetlenül - nem tudunk munkalehetőséget kínálni. Az állami vállalatok átalakulnak részvénytársaságokká, és örülnek, ha meg tudják Amennyiben ezt valamilyen oknál fogva nem kapta meg, nincs baj, a dunaszerdahelyi visszajelzés értelmében pontjai megérkeztek a címzetthez, és legközelebb már az előbb említett pozsonyi alap jelentkezik önöknél, az előírások értelmében valamikor június folyamán Az ARANYFORRÁSALAP iránt* érdeklődő olvasónknak: - Az alapok megbízhatóságáról csak akkor alkothatunk majd véleményt, ha egy kis idö múlva látjuk munkájuk eredményét, vagyis, hogy milyen ügyesen forgatják a vagyonukat, illetve mennyire lesznek képetartani a saját embereiket, a 15 szövetkezet és a 7 állami gazdaság sorsa pedig bizonytalan Februárban közel 3 millió korona munkanélküli segélyt fizettünk ki, a szociális juttatások bizonyára sokkal több pénzt emésztenek fel. Köztudott, a többgyermekes roma családok tulajdonképpen a szociális segélyből élnek. Sokan nem is tagadják, míg nem kapnak jól fizetett állást, inkább „szegényebben" élnek. A szociális juttatás összege sokuknál eléri a 6-7 ezer koronát is. A jogásznő kertelés nélkül beszélt arról is, hogy egyre kevesebb pénz jut az átképzési tanfolyamok költségeinek fedezésére. Ezért a többi hivatalhoz hasonlóan a besorolásnál ók is azokat részesítik előnyben, akik előzetes munkaszerződést mutatnak fel. Igény mutatkozik a könysek rendet teremteni azoknál a vállalatoknál, ahol erre hatalmuk lesz. Ennek ellenére az Aranyalap (Zlaty fond) várhatóan a megbízhatóak közé fog tartozni, már csak azért is, mert egyik vezetője Jozef Kučerák, aki annak idején szlovák miniszterelnök-helyettesként nálunk is beindította a gazdasági reformot. BÖGI JENŐ ÉS FELESÉGE, Dunaszerdahely: - A Creditanstalt és a Slov Coupon alapokban pontjaik jó helyre kerültek és úgyszintén nyáron kapnak majd újabb értesítést. -tlvelési, az adózási és a kisvállalkozási tanfolyamok iránt, de betöltetlen például a hentes, vagy az erdőmunkás állás. - Bánt bennünket, hogy a csökkentett munkaképességűek alkalmazása a járásban szinte lehetetlen. A meglevő munkahelyekre a jó erőnlétűek sem szívesen vállalkoznak. A nedves munkakörnyezetbe, illetve az éjszakai munkára nem küldhetünk betegeket... Némi gondolkodás után szóba hozta, hogy jelenleg legalább 150 ember számára lenne jól jövedelmező munka, csakhát... - A cseh Kavex cég nagyon kemény munkát kínál. A husinái kőbányában kőtöréssei - macskakő-készítéssel - szigorú normák mellett havi 15-16 ezer koronát is lehet keresni A baj az, hogy nincs elég AMERIKAI HITELPROGRAM KISVÁLLALKOZÓKNAK Totális pénzszűkében leledző gazdaságunkban a működő pénztőke hiányát leginkább a kis- és középvállalkozók érzik. Számukra kínál új lehetőségeket a Szlovák Mezőgazdasági Bank valamint a Szlovák-Amerikai Vállalkozói Alap által közösen kidolgozott és finanszírozott hitelprogram, amelynek alapvető feltételeivel tegnap sajtóértekezleten ismerkedhettek meg az újságírók. Leighton Klevana, a Szlovák-Amerikai Vállalkozói Alap elnöke elmondta, hogy a program elsősorban a kezdő kisvállalkozók támogatására, vállalkozói elképzeléseik megvalósítása érdekében jött létre. Előnye, hogy a hitelhez jutás jelenlegi szigorított feltételeit leegyszerűsíti, s elsősorban a vállalkozói terv minőségét veszi alapul a hitel megítélése során. Négyéves futamidejű középlejáratú hitelek 600 ezer koronától 3,5 millió koronáig állnak a kezdő kis- és középvállalkozások rendelkezésére. Pósa Lajos, a Szlovák Mezőgazdasági Bank vezérigazgatója szintén hangsúlyozta, hogy a hitelkérelmek elbírálásában a vállalkozói terv szakemberek általi elbírálása lesz a mérvadó. Hiteles vállalkozói terv elkészítésére a program ingyenes szaktanfolyamokon készíti fel a vállalkozókat, a legközelebbire április 14-15-én kerül sor Pozsonyban. A hitelfelvétel lehetőségeiről a Szlovák Mezőgazdasági Bank fióküzemeiben érdeklődhetnek a vállalkozók. (t. szil) HOL A ZÁRÓJELENTÉS? AZ ALKONZUL A POLOSKABOTRÁNYRÓL (Munkatársunktól) - Az USA pozsonyi konzulátusán tavaly felfedezett lehallgatóberendezésről az idő múlásával egyre kevesebb szó esik nálunk, s bár az illetékesek néhány újsághírrel tudtára adták a nyilvánosságnak, hogy szerintük az ügyet rendezték, a „poloska" titkait mégis homály fedi. Ez derül ki a Slovenský východ tegnapi számában az USA szlovákiai alkonzuljával közölt beszélgetésből is. A kelet-szlovákiai lap kérdésére Richard D. Polka elmondta: ők is olvasták az e témával kapcsolatos újságcikkeket. - Egyikük sem tekinthető hivatalos állásfoglalásnak. Csupán szóbeli választ kaptunk ebben az ügyben egy bizonyos hivataltól. A hivatalnokok azt mondták nekünk, hogy elkészítik a hivatalos állásfoglalásukat. Tudomásom szerint azonban eddig nem kaptuk meg - nyilatkozta a múlt heti kelet-szlovákiai látogatása idején Polka úr. (g-f) jelentkező. A másik az, hogy a kőbányába nem jár busz. Meg kellene szervezni a munkások szállítását. Am a munkaügyi hivatal nem képes fedezni a kiadásokat, s kérdés, a magánvállalkozó állná-e. A Rimaszombati járásban a munkanélküliek száma szinte naponta emelkedik. S bár egy amerikai társaság (AID) a gazdaság fellendítésére kidolgozott egy tervezetet, valóra váltása még várat magára. Vajon meddig bírja ezt a régió lakossága? xxx Nemcsak a munkanélküliek élnek bizonytalanságban, hanem a munkaügyi hivatal dolgozói is. Óket is elérte a munka- és szociálisügyi miniszterasszony hivatalvezető-leváltási hulláma. Természetesen indoklás nélkül. A megüresedett posztra a minisztérium pályázatot hirdetett, ám hiába mérettette meg magát beszélgetőtársunk, dr. Alena Okošová, s szerinte megfelelt a kritériumoknak, a miniszterasszony megköszönte részvételét, s későbbi időpontra halasztotta a vezetői hely betöltését. (péterfi) VAGYONJEGYES PRIVATIZÁCIÓ MEDDIG BÍRJÁK? HELYZETJELENTÉS A MUNKANÉLKÜLISÉG ALAKULÁSÁRÓL