Új Szó, 1993. április (46. évfolyam, 76-100. szám)

1993-04-22 / 93. szám, csütörtök

1993. ÁPRILIS 22. VENDEGOLDAL EE fi. Cukrová 14, 813 39 Bratislava, Tel.: 36 49 03 Az oldal felelős szerkesztője: D. KOVÁCS JÓZSEF Nyelvi szerkesztő: J. CSÖLLEY ZSUZSANNA Grafikai elrendezés SZABÓ ÉVA. Gépírónő: RABAY IVETA. Nyomdai előkészítés MICROGRAMMA, HARASZTI GYULA avagy "ÖN MÁR BEFIZETTE A RÉMHÍR-ADÓJÁT???" A komáromi Erzsébet-sziget, ami ma már csak félsziget, bejelentette önállósulási szándékát. Mintegy ezerötszáz markos és nádas legény látott neki a napokban csákányozni és talicskázni, hogy újra szigetté varázsolja az említett területet. Útlevél egyelőre még nem szükségeltetik, elég egy pecsétes levél a komáromi főkonzul aláírásával és engedelmével. A komáromi Mityica-ház igazgatónője térden állva könyörgött, engedjék már meg, hogy ó adjon "otthont" a hazánk tájékán turnézó Pál Utcai Fiók nevű együttes fellépésének. A beleegyezést megkapta. A koncertet egyes szemtanúk állítása szerint az első sorban csápolta végig. A Kakkanós Pogácsa nevű lakodalmas rock-banda végre kiadta első önálló és önülő nagylemezét "Víztorony alatt iszom" címmel. Hatalmas sikerre számíthat róla a "Te durrantottál, Lujza?" című népies csendélet-szonáta. A Dunaszurdoki Véradó Vállalat "Vámpír-érdemrendjével" tüntették ki minap Györgyi Attilát, a fiatal punkiró irópunk punkpunkot. Az érem tulajdonjogának magáénak való mondhatását új könyve, a "Vércsöpögés" megjelenése és elfogyása indokolta. A szerző egy rozsdás hajókormánnyal integetett híveinek, majd előadást tartott a csigabébik testnedveinek párolgásáról. Végül hangos miatyánkkal szidta a közönséget ós testőreinek gyűrűjében távozott. Egyik fülbevalóját előbb még árverésre bocsátotta. Ár volt, verés nem. Z.NÉMETH ISTVÁN ÉÉElľff, ISTENNYILA A másvilágon nincs gyermek Egyik éjjel Richardko, a kisfiam, mellettem aludva az ágybán, egyszer csak férfihangon kezdett el beszélni komoly témákról. Az én gondolataimat ismételte hangosan, majd meg a gondolataimra válaszolt, pedig még beszélni sem tudott. Úgy tűnik, a férjem szelleme szállt belé... Vagy talán a régi életéből a tudatalatti énje beszélt velem? Erre nagyon szeretném tudni a választ. De kitől kapom meg vajon?! Megkérdeztem férjemet, hogy mit csinálhat egy halott gyermek a másvilágon, ki vigyáz rá. Azt válaszolta, hogy a másvilágon nincs gyermek. Minden ember lelke felnőtt, fejlett, mert többször születhetünk meg, reinkarnálódunk. Nem törvény az sem, hogy férfi csak férfinak születhetsen újra. Nő is lehet, ha kedve tartja. Megkérdeztem, kényszerítik-eőket a reinkarnációra. A válasza az volt, hogy az ő dimenziójában nem, de ö távolabbra nem ment, és sem fénnyel, sem Istennel nem találkozott, csak a velünk élőkkel és szellemekkel. Látnak, hallanak mindent. Ott vannak, ahol éltek ezelőtt, látják családjuk jó és rossz oldalát, és sokszor azt is hallják, amit nem kéne. Cikkekből tudom, hogy a híres Sherlock Holmes írója, Conan Doyle azt állította, hogy egy gyilkosságot sem talált ki, hanem a meggyilkoltak szellemei diktálták le a történeteket, s ezért volt minden megírt gyilkosság olyan tökéletes. Senki sem hitt neki, mig élt, ezért halála után rengeteg fényképésznél mutatkozott, méghozzá úgy, hogy arcképek mellett mosolygott asztrális testben. Megszoktam, hogy Vince, a holt férjem jön, segít, figyelmeztet. Mindig tudom, mi vár rám, a családunkra, az ismerőseinkre, az idegenekre is. Ha közeli halott van a családban, teljes életnagyságban, asztrális testben pár méterre magamtól látom. Nekem nem szükséges lemennem az alfa-szintbe, hogy valami kérésem teljesüljön! Csak megkérem Vincét, s néha pár perc, néha pár nap vagy hét (attól függ, mit kérek tőle) alatt teljesiti. Észrevettem például azt is, hogy ha beteg ember mellett ülök, pár óránbelül meggyógyul. Egy érdekes esetet említenék. Mivel tájképeket, népművészeti babákat gyűjtök, nyolcvanöt országgal vagyok összeköttetésben. Ezt azért is tehetem, mert öt nyelven beszélek. Valaha Martinban a Martimex Export-lmport Külkereskedelmi Vállalatnál voltam kivitelező. Nemrég Brazíliában a F í I a cap nevezetű hobbyfolyóiratban írtak rólam. Mivel küldtek egy kópiát, végigfutottam, mely országokból van ott új cím, ahonnan még babamúzeumomban nincs népviseleti pár, és láttam Borabora szigetén, a Francia Polynézíában hét címet. Rögtön az elsőnek akartam írni, de a férfihang (segítőm!) megszólalt, és figyelmeztetett, hogy a harmadik férfi címére, Richard Berthemy névre írjak. Szerdai nap volt, elseje, délután egy óra, amikor megírtam s rögtön légipostán feladtam a levelet. Majd kővé meredtem, amikor már pár nap múlva kaptam Richard Berthemytől levelet, amelyet szintén elsején írt, szerdai napon, ugyanakkor, amikor én neki, tehát a levelek keresztezték egymást. Több ezer kilométerre hatott volna a gondolatátvitelünk? De ez még nem minden. A Filacapban nem tettem említést arról, hogy írómédium (automatikus paraphenomén írással rendelkező egyén) vagyok; róla sem állt ott, hogy ki és mi, csak hogy barátságra vágyott a világgal. Azt irta, hogy a híres boraborai Galacteus parapszichológiai csillagászati központ tagja, ós médium, mint én. Ez nem lehet semmi esetre sem véletlen. Kubai, egyiptomi barátaimat itthonról hipnózisba ejtem, álmokat szuggerálok nekik. A levelek keresztezik egymást, csalás nem állhat fenn kísérleteinkben, tökéletes a gondolatátvitel főbb ezer kilométerre is. Az események néha félelmetesen pontosak. Az álmok nem hazudtak Apám és nagyapám is rendelkezett ezzel az erővel. Apám első felesége is fiatalon halt meg, és apám egész életén át beszélgetett vele, Ha villámlott, ha zivatar támadt, kiült, és bámult a villámlásba, és autohipnózisba került, lement alfa-szintre. így egész életén át tudott Hófehérke fehér volt, mint a hó, sőt, egy csöppet még fehérebb, tulajdonképpen ő volt az ősfehór, vagyis a legfehérebb fehér lány a világon; emellett azonban az arcocskája szép pirosas volt, talán azt is mondhatnánk, hogy rózsaszín, de ha nagyon pontosak akarnánk lenni, azt is mondhatnánk, hogy emlékeztetett az éppen érő pünkösdi cseresznyére. Volt neki egy édesanyja, aki fogta magát és meghalt. Az apja, aki király volt, iszonyú nagy mulatságot csapott ebből az alkalomból, rettentően sokat ittak, magyarán szólva vedeltek, ós az apuka kiválasztotta az egyik legszebb nőt, ós rögtön feleségül vette, így lett tehát hófehérkének egy mostohaanyja. Aki egyébként mindig a tükörbe nézett: 'Tükröm, tükröm, mondd meg nékem, ki a legszebb a világon!" Ez pediglen egy idióta tükör volt. Mert mit is mondott volt? "A világ legszebb nője: Hófehérke, és punktum!" No ettől aztán igencsak mérges lett a gonosz mostoha. Különben nem volt ő olyan nagyon gonosz, csak azt szerette volna, ha ő a legszebb a világon. De ez a debil tükör állandóan azt pofázta, hogy Hófehérke a legeslegszebb. éjjel, s az almafa alatt álldogál a halott apám abban a fekete öltönyében, amiben eltemettük. Integetett. Halálra rémülve mentem hozzá. Felmutatott az almafára, és kérdezte, mii látok rajta. Válaszoltam, hogy csakis egyetlenegy almát. Erre azt mondta, hogy ez az alma az én Vincém vagy a fiam, Róbert élete, mert Richard akkor még nem ólt. Válasszam ki, melyiket viheti el magával, melyiket adom én, mert azt a parancsot kapta, hogy egyet közülük el kell Most mi az istent tegyen ilyenkor egy mostoha, aki nem is nagyon gonosz, épp csak ideges...? Elhatározta, hogy megmérgez egy almát, és megzabáltatja Hófehérkével. Azt ő nagyon jól tudta, hogy Hófehérke vinnie... Én sírtam és ugráltam, hogy eléljem az almát, de az nagyon magasan volt. Apám letépte, és a kezében tartotta. Sírásomra megkönyörült rajtam, ós a kezembe adta. Még hozzátette: "Nagyon kikapok, ha visszatérek Vince vagy Róbert nélkül." Aztán láttam őt távolodni tőlem. Mintha egy sötét alagútban tűnt volna el, minden lábmozdítás, lépés nélkül. Az alagút végéről még felemelte mutatóujját, és azt kiáltotta: "Ne feledd el, Izabella, én még visszajövök!" Tíz évre rá elvitte Vincémet. Soha az életben nem álmodtam keresztanyuval, pedig szerettem őt nagyon. Az egyik márciusi éjjel végigálmodtam a temetését. Láttam, ahogy keresztanyám leányával, unokájával sírunk a halottasházban... Keresztanyu egészséges volt. Reggel a korai vonattal megjött anyám, mondván: "Izabella, rossz hírrel jöttem...". "Tudom — válaszoltam —, meghalt a keresztanyám!" egy kis hülye, bigott nőcske, tehát az almát úgy bekapja, mint kacsa a nokedlit. , És természetesen: elpusztul. Magyarul: megdöglik. Csak egy dologgal nem számolt ez a nem is nagyon gonosz mostoha, a hét istennyilával. Ugyanis hófehérkének (Hófehérkének) volt hét rózsaszín bugyija, és mindegyik bugyiban egy istennyila elrejtve. No mármost: a nem is olyan nagyon gonosz mostoha megkínálta Hófehérkét egy almával. Hófehérke, ezt el kell ismernünk, nagyon hálás, akár azl is mondhatnánk, hogy istenfélő leányzó volt. Az almáért adott cserébe egy rózsaszín bugyit. Amikor a nem is olyan gonosz mostoha eltávozott, ő az almát egyszerűen kivágta az ablakon. Tudniillik egy csöppet sem volt éhes. És, kérem szépen, ez így ment napról napra. A szelíd mostoha hordta az almákat Hófehérkének. Hófehérke meg adogatta neki a rózsaszín bugyikat. Egy biztos: Hófehérke minden almát kivágott az ablakon. A bugyik viszont szépek voltak és rózsaszínűek; ós telis-tele istennyilával...! A fiam megmentés

e Róbert fiam háromszor volt a halál torkában. Vadregényes úton menekült meg. Aznap reggelre szörnyű álmom volt. Azt áímodtam, hogy be vagyok zárva egy kriptában, ahol minden ablak, ajtó be van rácsozva, nincs kijárat. Benn a kripta közepén egy "szarkofág", semmi más. Verem az ajtókat, de nincs segítség, nem tudok kijutni. Egyszerre csak felnyílik a szarkofág teteje, és feláll belőle egy csontváz. Közeledik felém, menekülök az egyik szoba sarkából a másikba, de a csontváz csak lépked felém, egyre közelebbre jön... Nem tudtam menekülni tőle. Beszorított a sarokba, két karjával szorosan átölelt, és azt mondta nekem: "Miért félsz tőlem, Izabella, én itt is, holtan is szeretlek téged! Nagy baj, veszély előtt álltok, de én segítek nektek, ne félj, Róbert élni fog!" Ezzel odavezetett a koporsójához, ós a koporsó alatt volt a kripta kijárata. Lépcsőkön mentem le, és akkor láttam, hogy egy nagy tó kellős közepén van a kripta, és egy csónak vár ott reám. Beleültem és menekültem. Egyszer csak a holdfényben látom, hogy szembe is halad egy csónak, benne az én Vincém csontvázfigurája és a kaszás halál kalappal a fején. Vince mosolygott rám és azt mondta: "Látod, Izabella, ellentétes irányba csaltam őt el, menj haza, minden rendben lesz Róberttel!" Aznap a fiam majdnem meghalt. Az utolsó pillanatban mentették meg. A második balesetét halott nővérem, Ida írta le, előre figyelmeztetve, hogy ne féljek, életben marad. Az első nagy katasztrófa előtt hallottam Róbert fiam segélykiáltását, pedig messze volf, iskolában már. "Anyu, anyu, az Istenért, segíts!" Amióta ez az erőm megvan, egymás után verem ki az összes áramra működő szerkezetet a lakásban, a villanykörtéket, a porszívó, a hűiő vagy a robot motorját. Teljesen új szerkezetek és pár napon belül... Mindig érzem a halott férjem jelenlétét. Nem vagyunk egyedül. És Önök sincsenek! Csak nem tudnak arról, hogy vannak odaát szeretett lények, akik nem távolodnak el Önöktől, akik minden lépésüket figyelik, segítik, bírálják... Talán évtizedek múlva ezekre a kérdésekre is meglesz a válasz. Addig is hinni kell! Higgyünk, mert a hit erőt ad élni. (Vége) Tóth Lehel illusztrációs felvétele Ez az oldal a PAPP-MIX hangkazettaküldö szolgálat anyagi hozzájárulásával jött létre. Cím: P.O.Box 72,817 72 Bratislava 15. v A íľjfi rérkfiiíM te®ÉÉ az elkövetkezendő eseményekről, mivel felesége értesítette őt mindenről. Nagyapám pedig nagyanyámmal kommunikált, így ô is pontosan megmondott mindent, azt is, hogy mikor hal meg a tizenhét éves Ida nővérem. Ez rémisztő pontossággal be is következett. Én már 1969-ben tudtam, hogy a szeretteim közül valaki meghal. Ugyanis apám, rögtön halála után álmomban megüzente nekem. Azt álmodtam, hogy anyósomók udvarán egymagam járok